Ötvenes nő morcos macskával

"Az utóbbi években valamivel gyorsabban öregszem, mint kellene, és egyre gyakrabban hallom a nagymama varrógépének kattogását. Ilyenkor a hanghoz rögtön »odatapad« a fikusz, a krumplis palacsinta illata és ő maga is. Újra meg újra a füle mögé dugdossa a hajfürtjét, és mintha egy láthatatlan hallgatóság előtt szavazna, felemelt tenyérrel időről időre megállítja a varrógép forgó kerekét, orosz káromkodásokkal illetve a javítandó ruha ferde varrásait. A Singer most egy távoli magánházban állt, a Pavilnis kerületben, a barátnőmnél. A belsejében, a furnérborítású üregben két gyűszű volt: egy sárgaréz és egy acél. Nagymama szlávosan noparskasnak mondta őket. Ünnepnapokon, február 16-án, Anna-napkor, a gyűszűk a sötétben halkan koccintvva itták egymásból a gépolaj utolsó cseppjeit, aztán bebugyolálták magukat az egykor a nagypapa által kikészített bőr egy darabkájába, és elszundítottak."

Giedra Radvilavičiūtė: Ma éjjel a falnál alszom

A spontán vásárlásnak, a telhetetlen hörcsög szabadjára eresztésének pozitív hozadéka is lehet, és nemcsak alkalomadtán; tavaly nekem nem is egy, hirtelen felindulásból elkövetett könyvbeszerzés bizonyult jó döntésnek, mint amilyen a Ma éjjel a falnál alszom.
Régóta kacérkodtam vele, tetszett a címe, a macska a borítón, az esszé műfaj, és a szerző nemzetisége is vonzott, még sose olvastam litván szerzőtől (nagyon cuki, még sosem látott mellékjel is van ebben a nyelvben), és a féláras akció után az a félelmem se tartott vissza, hogy az esszék túl szürreálisak lesznek az ízlésemnek.

Szürreális esszé.
Bizony.
Ezek a hosszabb-rövidebb írások csupán alibinek használják a műfajt, illetve a szerző multifunkcionális köntösbe öltöztette az esszéket; a valóság keveredik a fikcióval, szürreális elemekkel, vissza-visszatérő szövegrészekkel, szereplőkkel, a múlt a jelennel, nekem inkább tűntek esszénovelláknak. Szeretem a műfaji sokszínűséget, a mixelést, az első oldalaktól otthon éreztem magam ebben a kötetben, amely a hatásos szöveg iránti elvárásokkal kezdődik, emberközeli, (számomra) szimpatikus szempontokkal, hétköznapi, csevegős hangnemben. Olyan volt, mintha egy parkban üldögélnénk a szerzővel és irodalomról beszélgetnénk.
Sokat megtudunk - ill. megtudni vélünk - Giedráról [még bemásolni se vagyok hajlandó a vezetéknevét] is. Ötvenes, az elmondottak alapján nem túl szép nő, elvált, aki kezd félni az öregedéstől, a felejtéstől. Tudja, hogy a lánya előbb-utóbb elhagyja és önálló, tőle független élete lesz. Bevallja, hogy nem akar regényt írni, hiába az az irodalmi nagyágyú, amivel nevet lehet szerezni a piacon, ő az esszékben érzi jól magát. Vagyis Giedra egy hétköznapi ember, hétköznapi félelmekkel és az irodalommal foglalkozó emberek (azaz mi:) számára ismerős-izgalmas gondolatokkal.
Nehéz a témákról írni, mert a kötet nagyon heterogén és Giedra hajlamos elkalandozni a címbeli tárgytól, méghozzá roppant élvezetesen; megelevenednek egy város utcái, gondolatokat olvashatunk regényötletről, lehetséges vagy létezőnek vélt szomszédokról, befalazott ajtóról, cipóként összegömbölyödő macskáról, kalandos életű nagyapáról, a felejtésről.
Végig tudnám elemezgetni az esszéket egyenként vagy csoportokba gyűjtve, de ez olyan kötet, ami nem akarja az analitikus recenziót - olyan, mint egy kis ékszer, egy gyöngyszem, ami egy macskás kagylóban rejtőzik, és mindenkinek fel kell nyitni, aki részesülni akar a csodájából.
Ilyeneket lehet olvasni benne:

"Első könyvem megjelenése után úgy három hónap telt el, mikor késő este felhívott egy ismert kiadó igazgatója, akit látásból ismertem. Nem szeretem a késő esti hívásokat. Régóta a hozzátartozóim betegségei jutnak róluk eszembe, meg amikor az anyám barátnői ellenőriznek, hogy nem művelek-e valami illegálisat, például nem iszom-e bort a konyhában Nabokovval. »A készülő regény miatt zavarom. Szeretnénk beleolvasni a szövegbe.« Biztosítottam róla, hogy semmit nem írok. De rögtön világossá vált, hogy türelmesen folytatni fogja a beszélgetést. Mondtam, hogy most éppen az a periódus van, amikor olvasok. A tapasztalati írást képviselem: amennyit élek, annyit is írok. Nem írhat az ember gyorsabban, mint ahogy élni sem élhet gyorsabban. A valóságot pedig fel kell építeni - pénzért, játszva és rendszeresen. Rendszeresen én még egy jó levest sem tudok megfőzni, nemhogy prózát írni."

Eredeti cím: Šiąnakt ​aš miegosiu prie sienos
Sorozat: Typotex Világirodalom
Kiadó: Typotex
Kiadás éve: 2015
Fordította: Laczházi Aranka
Ár: 2500 Ft (akciókban olcsóbban hozzá lehet jutni)