Az erőszak eredete

Delphine de Vigan: Igaz történet alapján

Posztmodernkedő-összekacsintós könyv.

Botor dolog számon kérni egy írótól az igazságot. Abban a pillanatban, amikor kinyitjuk a könyvet és elkezdjük olvasni a sorokat, a szerző cinkostársai leszünk; egy értő, tapasztalt olvasó - még ha a történet hatása alá is kerül -, tudja, hogy az általa olvasottak nem a színtiszta igazságot ábrázolják, mert ez nem létezik. Minden, ún. megtörtént eseményeken alapuló filmben elsütik ezt a közhelyes (de igaz) mondatot.

Delphine de Vigan előző könyve, a Semmi nem áll az éjszaka útjába meglepő és viharos sikert aratott az olvasók körében. Meglepő volt, mert DdV nem számított rá, hogy ennyire megérinti az embereket és zsákszámra továbbítja neki a leveleket a kiadó. Viharos volt, mert egy személyes történet mindig indulatokat vált ki. Ennek a könyvnek az édesanyja a főszereplője, aki mániás depresszióval küzdött egész életében és öngyilkos lett, tágabb körben pedig a családja. Mini-ajánló: lehet, hogy sokan (?) írtak önterápiás céllal hasonló könyvet, de ez nagyon jól van megírva. Nehéz tőle elszakadni, tele van érzelmekkel, emlékekkel és fájdalommal, de nem giccses vagy hatásvadász módon. Három éve olvastam, de még emlékszem rá, hogy amikor becsuktam a könyvet és felfedeztem, hogy a borítón lévő fekete-fehér fotó nem az írónőt, hanem az édesanyját ábrázolja, végigfutott rajtam a hideg. Úristen, ez ő. Tényleg élt. Tényleg így (ilyesformán). Tényleg meghalt. Hülyeség, de ez csak akkor tudatosodott bennem. De igazából miért is lenne hülyeség? Ki nekem Delphine de Vigan? Egy, nálunk nem igazán ismert francia szerző, aki kevés, jóformán semmiféle reklámot nem kapó könyvet írt. Nem ismerem, bárki lehet. Egy másik író álneve-alteregója. Roman Gary (sajnos nem). 

Valószínűleg el tudjátok képzelni. Olyan volt ez a könyv, mint egy bomba. Van előtte - de mi van utána? Mindenki arról faggatta de Vigant, hogy mit lehet ezután írni? Erről szól ez a könyv, az Igaz történet alapján, amely egyfajta reflektálás is a valóság vs. fikció kérdésére.

Nos, leginkább semmit.

DdV összeroppan a rá nehezedő nyomás-figyelem és a Semmi nem áll... vetette utóhullámok miatt. [Igazság szerint azt csodálom, hogy nem döglött bele.] Lassan eljut odáig, hogy képtelen leülni a számítógép elé. Egy e-mailt se tud megírni, nemhogy egy új könyvet. Ennek a folyamatnak az elején ismerkedik meg a titokzatos L-lel, aki látszatra Delphine tökéletes ellentéte, az a nő, aki mindig is szeretett volna lenni; határozott, magabiztos, akinek mindig hibátlan a megjelenése és tisztában van azzal, milyen hatást gyakorol az emberekre. Rövid idő alatt ő lesz Delphine legbizalmasabb barátja, akivel minden titkát, szorongását megosztja - amit pedig nem, azt L. intuitív módon kitalálja. Aztán, ahogy az állapota súlyosbodik, L. nélkülözhetetlen lesz a számára, függőségi viszonyba kerülnek - de az intő jelek is szaporodnak arra nézvést, hogy a nő nem az, akinek mondja magát; szépen berendezett lakása teljesen személytelen, annak ellenére, hogy balkezesnek mondja magát (Delphine is az), tökéletesen ír jobb kézzel, állítólag ugyanabba az előkészítő osztályba jártak (de L. nem szerepel az osztályfotón, mert aznap beteg volt). Állandóan a háza közelében van. Mindig ráér vele találkozni, beszélgetéseiket soha nem zavarja meg egy telefonhívás. Delphine valamennyi megjelent írását olvasta L. A vele készült interjúkat is. Bizonygatja, hogy Delphine hagyja el a fikció papírmasé, béna figuráit és a valóságra koncentráljon, mert az olvasókat csak ez érdekli. Őket nem lehet (nem szabad) hülyének nézni. Tudni akarják, mit kapnak a pénzükért.

Spoiler nélkül nehéz érzékeltetni, az írónő hány kikacsintást szőtt (vagy mit csinálnak a kikacsintással) ebbe a könyvébe, a valóság és a fikció összemosását érzékeltetve, a "világos játékszabályokat" követelő olvasókat froclizva. Interaktív könyv: mindenki eldöntheti, mit olvas. Pszichothriller? Memoár? Posztmodern? Igaz történet? Fikció? Az lesz, amit szeretnél. Ugyanis - kapaszkodjatok meg - az olvasók nem szeretik, ha átverik őket. Nem bocsátják meg az írónak, ha megszegi a játékszabályokat. Hű. A könyv tényleg termék, mint a joghurt. És a franciák még nem is olvastak Szabó Magdát (legalábbis az ilyenek nem).

A rossz vélemények miatt tartottam ettől a könyvtől, de nem kellett volna. Nem azt mondom, hogy olyan jó, mint a Semmi nem áll..., mert nem - külön kell őket értékelni. Szorosan összefüggnek, de mások, ha divatos akarnék lenni, azt írnám, az írói pályafutás más-más szakaszait képviselik. Vagy csak simán DdV-kompatibilis vagyok. Kedvelem ezt a nőt - a félelmeivel, a gyengeségeivel, minden terhével együtt. Remélem, létezik és önazonos a könyveivel.;)

Eredeti cím: D'après une histoire vraie

Kiadó: Ab Ovo

Kiadás éve: 2017

Fordította: Pataki Pál

Ár: 3450 Ft