Bizonyos postokat sikerül addig halogatnom - majd, ha igazán lesz időm és nem leszek fáradt, majd hétvégén, majd hétfőn blablablaaaaa -, amíg az élmények, emlékek áttetszővé kopnak. Különösen mérges vagyok magamra, ha ezt egy kifejezetten jó könyvvel művelem. Megtanulhattam volna már, hogy nem gyűjtögetni kell neki az időt, mint valami kincset, hanem neki kell ülni, ha annyira zseniális volt, úgyis érződni fog az én firkálmányomon is.
[Egyébként meglehetősen utálom az efféle nyavalygó bevezetőket, de úgy éreztem, ha nem írom le, az életben nem írom meg ezt a vackot. Komolyan nem tudom, hogy bírják a regényírók a stresszt.]
Nem tudom, hány éves voltam, amikor először olvastam a Tortúrát, mert akkoriban kezdtem listát írni - még évszámok nélkül - hogy ne járjak úgy, mint anya, aki néhanapján 20 oldal után döbbent rá, hogy "Hé, én ezt már olvastam!". A családi könyvállományt tekintve már akkor felfogtam, hogy jobb ezt a hibát elkerülni. 13-14 éves lehettem, akkoriban kezdtem érdeklődést mutatni a többnyire bájos összevisszaságban sorakozó kötetek iránt. King nem szerepelt A Tiltott Könyvek Polcán - az a jobb alsó polc volt, többnyire fekete borítós könyvekkel, és néhány orvosi szótárral voltak elbarikádozva; ennek ellenére ki lehet találni, meddig tartott nálam a tiltás -, úgyhogy zsinórban ledaráltam az életműve nagyját. Fiatal könyvmolyként válogatás nélkül fogyasztottam, többnyire Fable, Dean Koontz, Jackie Collins (juj!) és Stephen King könyveket.
Habár elég sok eseményre emlékeztem a regényből - az a mondat, hogy "Novril nevű gyógyszer természetesen nem létezik..." szó szerint megmaradt a fejemben -, az élmény úgy letarolt, mint Annie Wilkes fűnyírója a... majd meglátjátok, mit. Úgy is mondhatnám, hogy odabaszott. Kingnek, az agyonajnározott, kliséssé-unalmassá koptatott, mindenhorrorkönyvborítójáraénírokajánlót-Kingnek pár oldal alatt sikerült a kényesen fintorgó, sznob Amadeát kifordítania, hogy előbukkanjon a mesét tátott szájjal, dobogó szívvel hallgató kisgyerek. Úgy látszik, ez a faszi tényleg tud írni, pedig az idők során kialakult bennem egy előítélet, hogy ennyi könyv után már csak halovány unalmat tudna belőlem kiváltani. Hogy én milyen hülye vagyok! Ha mindenkinek a nyavalyás levendulamintás teáskészlet kell, nekem richtig nem, mert ami mindenkinek van, az gagyi.
Nagyon izgalmas, nagyon feszes ez a regény, holott még autós üldözés és kamaszok élet-halál harca sincs benne, a férfi és a nő pedig egész biztos, hogy nem lovagol el a csillagfényes éjszakába (nemcsak sznob, hanem állati vicces is vagyok ám!). Lenyűgöző a kifinomult macska-egér játék, ami a foglyul ejtett Paul és Annie Wilkes, a ravasz pszichopata exápolónő között zajlik. Már gyerekként is szerettem az emberi kapcsolatokkal játszó történeteket, King pedig ezt elég sok könyvében műveli - akit taszít a természetfeletti, misztikus szál, annak bátran ajánlom a Tortúrát, mert ennél halálosabb, ugyanakkor profi sakkjátszmáról ritkán lehet olvasni. Sajnálom, hogy Kinget beskatulyázták horrorszerzőnek, mert jóval több van benne szellemeknél, vámpíroknál és egy undok 1958-as Plymouth Furynál. Az általam kedvelt regényeiben jobban szeret az apró, belső félelmekkel dolgozni, amelyek önálló életre kel(het)nek - ilyen A két Rose, a Halálos árnyék vagy a Tom Gordon, segíts! (azon kevés könyv egyike, amin majdnem befostam). A no-misztikum könyveit, mint a Tortúra vagy A remény rabjai, még jobban szerettem.
Szembetűnő változás volt viszont, hogy a véres részeket gyerekként sokkal jobban bírtam, kezdek puhány nyugger lenni, ez van. Még jó, hogy bizonyos intermezzókat nem a metrón olvastam, mint a Horzsolások vérvételét, meglepetésszerűen elkapott akut émelygés.
Nagyon örülök, hogy az Európa ezt, és nem az obligát Ragyogást választotta a 100 Könyv-sorozatba*, mert nekem ez sokkal jobban tetszik (sznob, vicces és despota), és Stephen Kingnek valószínűleg jólesne, hogy nem mindig a leghíresebb regényével dobálóznak.
Igazi alig-várom-hogy-hazaérjek-és-folytathassam, aztán hajnalba-nyúló-körömlerágós - regény a Tortúra, kiállta az idő próbáját, annyira örülök, hogy mohó hörcsög voltam és nem sajnáltam az időt, hogy újra olvassam. Az újraolvasás király. Legközelebb A két Rose kerül sorra, legalább négyszer olvastam a távoli múltban. Szerepet kap benne a családon belüli erőszak, egy festmény és a Minótaurusz mítosza, ha valakit érdekel.
* Vicces egybeesés, hogy a Tortúrában szóba kerül A Legyek Ura, a 100 Könyv egy másik darabja. Egyébként nagyon szép és igényes sorozat, a köteteket öröm kézbe venni.
Sorozat: 100 Könyv
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2015
Fordította: Szántó Judit
Ár: 3990 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése