Miért nem írtam Shriverről?

[Leginkább köldöknézegetős post.]

Elképesztően felcsigázott, amikor észrevettem, hogy a Gabo kiadó a Könyvfesztiválra megjelentet egy új Lionel Shriver-regényt. Ennek a nőnek annyira sokrétű, rengeteg témát magába foglaló, kegyetlenül őszinte könyvei vannak általános, mégis húsba vágó dolgokról, hogy az elmém unatkozó szegmense [amit csakis bizonyos bravúrok tudnak lekötni] is vidoran kattogtatja a fogaskerekeit, elemez, kutat és ámuldozik. Nem tudok a Beszélnünk kell Kevinről c. könyvén kívül olyat regény felsorolni, ami ennyire sokkol. Illetve, sokkolni nagyon sok írás tud, de úgy, mint a Kevin, egy sem. Lassú, élveboncolással felérő folyamat, ami a végén csúcsosodik ki. Ebbe a könyvbe bele lehet betegedni, és egy értő, értelmes olvasó - aki vevő Shriver stílusára - soha nem felejti el.
A Születésnap után először a szerkezetével csábít el; ugyanannak a szereplőnek az életét ismerjük meg két verzióban egy sorsfordító csók után. Shriver már a Kevinben is nemcsak a témák sokszínűségével zsonglőrködik, hanem ott is játszik a levélregény formátum révén, és abba bújtatja az egyik ostorcsapást. A Születésnap utánban ezt tovább fejleszti - aki már olvasta és kicsit figyelmesebben áttekintette az utolsó fejezetet, tudja, miért. Ez egy nagyon nőies könyv, de Shriver-módra, falhozvágósan, ám nem a szokványosabb minimalista stílusban (mint, mondjuk, Elena Ferrante); Irina (szerelmi) élete mellett a gyermekkönyv-kiadás kritikájáról, az anyagi státuszból fakadó feszültségekről, az orosz származásból adódó súrlódásokról és még nagyon sok mindenről olvashatunk. Máshogy öl, mint a Kevin; a mérgezés lassú, folyamatos, de nem jár robbanásszerű végkifejlettel, csak kényelmetlen töprengéssel magunkról. Nem egyszerűen tükröt tart, hanem finom mozdulatokkal addig nyomja bele a fejed, amíg kettéreped az üveg és sebeket váj a homlokodba.

Megkérdezhetnétek, hogy ha ennyire szeretem ezt a szerzőt, és a megjelenés után rögtön beszereztem, majd elolvastam a legújabb könyvét, miért nem írtam róla?
Mert valami nem passzol. Nem fájt eléggé. És a végével képtelen vagyok megbarátkozni.

Igen, nekem az a perverzióm, hogy szeretek néha olyan könyveket olvasni, amik tartós lelki fájdalmat okoznak, de ez hardcore olvasók között - és, aki könyvesblogot ír-olvas,  és évente 50-120 könyvet kivégez, az többnyire hardcore olvasó - ez nem számít extrém sportnak, tehát ezen lépjünk túl. A Nagytestvér témái közül kövérség, az emberek, a társadalom efelé mutatott (in)toleranciája betölthette volna ezt a funkciót, de ezek mintha háttérbe szorultak volna a kövér báty testvére és annak férje közötti feszültség ábrázolása mögött, aki, súlyosbítva a helyzetet, igazi fitnesznáci. Utóbbinak van egy nagyon szép története; ennek a férjnek, Fletchernek csak ez van, saját, magas művészi igényeket kiszolgáló, ám erősen veszteséges vállalkozását a feleség, Pandora támogatja, aki viszont bankot robbantott az emberi kifigurázást szolgáló felhúzós babáival, ami kevésbé magasröptű, mint Fletcher kézzel faragott bútorai. A büszke embernek szüksége van valami mentsvárra, amibe a romokban heverő önbizalmával kapaszkodhat, de nem árt elfelejteni, hogy az egészséges életmód nem egyedi talentum. És, ha fáj, akkor fáj, de: nem biztos, hogy emiatt többet érsz egy másik embernél - vagy, hogy boldogabb lennél nála. Valószínűleg lelki alkat kérdése.
Shriver jobban fókuszál a kissé extrém testvéri kötelékre Pandora és a kövér báty, Edison között, valamint a híres ember híres gyereke-témára. Ezekkel vajmi keveset tudtam kezdeni, mert egy rohadt egyke vagyok és hétköznapi, egyszerű emberek a szüleim, bár édesapámat egyszer megemlítették az egyik helyi sajtóorgánumban, mint hős kocsmárost, aki a tolvajt üldözte egy darabig a város egyik sötétebb kerületében.
Habár Fletcher és Pandora kapcsolatáról szívesebben olvastam volna, az Edison-Pandora párosnál is jó volt katasztrófaturistáskodni. Mivel nincsenek saját tapasztalataim ezen a téren, annyira nem dobálózhatok nagy szavakkal, de ebben a kapcsolatban van valami beteges, Edison őrült figyeleméhségében, a férj iránti féltékenységében. Miért, még mindig ő akar lenni a nagytestvér, szüksége van a húga csodálatára?
Shriver remekül vezeti ezt a regényt is, de nekem nem vált olyan személyes, megrázó élménnyé, mint a Kevin vagy a Születésnap után. A befejezés után pedig kicsit keserű lett a szám íze, ez a megoldás túl olcsó Shriver kvalitásaihoz, egyszerűen nem tudtam elfogadni, még ha van is némi lélektani magyarázata.
Abban reménykedem, hogy majd az Ennyit erről kitölti ezt a hiátust, ez az egyetlen, amit nem olvasam még a magyarul megjelent Shriver-regények közül, nem véletlenül. Szinte biztos, hogy földbe fog döngölni.:D

Eredeti cím: Big Brother
Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2016
Fordította: Komló Zoltán
Ár: 3990 Ft