Bohémélet

Előre bocsátom, hogy nem leszek népszerű a véleményemmel.

Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?

Az eszemmel tudtam, hogy egy kicsit még várnom kellene vele, amíg kevésbé leszek nyűgös, de annyira elegem volt már önmagam türelemre intéséből, a várakozásból, a folytonos "majd, ha..."-ból, hogy nem akartam tovább bírni. Amióta elkezdtek szállingózni a csillagrobbanásos értékelések, kíváncsi voltam rá.

Hát, hmm... minek húzzam? Nem lettem rajongó, sőt, kicsit keserű lett a szám íze.

A nyitány, amint látunk, képzavarnak is pazar; nem dolgozó, bohém, laza szülők a különleges, abszolút nem hétköznapi perspektívával bíró kisfiukkal és egy egzotikus, gyöngy nyakörves madárral, egy nagy, régi lakásban, ahol állandóan egy nagy buli az élet, egész nap táncolnak és koktéloznak, este parti ájulásig a barátokkal és idegenekkel, Nina Simone énekli a Bojangles-t, az apa minden nap más néven szólítja a bolondos anyát, aki tegezi a csillagokat, de mindenki mást magáz és általában véve minden unalmas, szürke szabályt olyan magasról letojik, mint Mihaszna Kisasszony, a madár. Amikor kedvük szottyan, a szerető család elruccan a spanyol kastélyába.

Szép, ugye? Ki ne szeretne így élni? Nincs stressz, a munka és az iskola nem láncolja le az életet egy mókuskerékbe, nincs csontig hatoló fáradtság és ingerültség, kicsinyes, előre lemeccselt játszmák, a család harmóniáját semmi nem zavarja meg.

Persze, hogy hazugság. Minden, kicsit tapasztalt olvasó tudja, hogy ennek a történetnek nem lehet jó vége.

Nem azért, mert a spontán, könnyed életet nem lehet megvalósítani - szerintem elképesztő tudatosság szükséges hozzá -, hanem azért, mert a valóságot, a tényeket nem lehet örökké a sarokba hajítani - főleg annak tudatában, hogy ha levesszük a szemellenzőt és végigzongorázzuk a lehetőségeket, talán (tényleg csak talán) találhatunk egy köztes megoldást. Ebben az őrült ökoszisztémában az apa az, aki őrzi magában a kiábrándító józan ész kicsiny lángját; amikor találkozott a leendő feleségével, tudta, hogy a szakadék szélén áll, a palló nagyon rozoga és keskeny - biztos, hogy együtt nem érnek át. Tudta, és felelőssége majdnem teljes tudatában ezt választotta. Tett egy lépést, majd még egyet és még egyet, aztán a gyerekvállalással felrakta a pontot az i-re. A végső döntését végképp nem tudom elfogadni - lehet mondani, hogy nem is lehet, mert a kialakult helyzet átlépi a józan ész határát, de nem tudom figyelmen kívül hagyni az előzetes tudását. Van, aki megszökik, és van, aki marad - az utóbbinak nagyon nehéz lesz új koordináta-pontokat találni, miután kirántották alóla a szőnyeget és meg kell tanulnia egy másik világot, ami párhuzamosan létezett a sajátja mellett, csak egy vastag lepel eltakarta.

Egyszerűen túl messze van ez a kisregény az én földhöz ragadt álláspontomhoz képest, amihez jó okom van ragaszkodni. A valóság egy szilárd kapaszkodó, amihez mérve ki lehet számolni a lépéseket.

Miért vagyok ennyire borúlátó? Mert én voltam az, aki maradt.

Én már lezuhantam.

(Én is meglehetősen képzavaros vagyok ma.)

Eredeti cím: En attendant Bojangles

Kiadó: Magvető

Kiadás éve: 2017

Fordította: Tótfalusi Ágnes

Ár: 2700Ft