2018. szeptember 8., szombat

Mikor olvasol?

(Főleg mese.)

Ez egy nagyon jó kérdés.

Tinédzserkorom hajnalán, amikor rákaptam a rendszeres olvasásra, gyakorlatilag mindent elolvastam, ami a kezembe akadt. Komplett életműsorozatokat (öhmm, Jackie Collins, nem vagyok rá büszke...) daráltam le zsinórban, és nem untam meg a szerzőt. Alighogy befejeztem egy könyvet, rögtön az elejéről kezdtem olvasni  - Fable: Sárkánykönny; emlékszem, a régi házunk ebédlőasztalánál kezdtem el és elsőre nem ragadott magával, de tudatosan eldöntöttem, hogy csakazértis végigolvasom, és a nagyanyámnál fejeztem be, ahol az olvasáson és a délutáni sorozatok bámulásán kívül nem nagyon lehetett mást csinálni. Na, jó, a lucernában heverészni a kutyákkal és a poros úton rohangálni, mert még nem volt lebetonozva. Biciklizni. Az internet még a fasorban se volt, ill. a mezei felhasználóknak még nem épült be alapszinten az életébe.
Vagy A három testőr. Nyári délután, a szüleim dolgoznak, én meg a hátamat a kanapénak vetve (miért is nem porszívóztam ki a szőnyeget...), halálra váltan aggódom Buckingham herceg életéért. Lenyűgözött a nagyívű történetszövés, ahogy a szálak összeérnek, képtelen voltam elszakadni a könyvtől. 2012-ben már a hajamat téptem a Monte Cristo grófjától, legszívesebben kivágtam volna belőle 200 oldalt és képmutatónak találtam a főhőst. Ezt már biztosan elmeséltem legalább egyszer a tizenkét év alatt, sőt, a téma is előkerülhetett, de remélem, hogy nem emlékeztek rá.:D Mert én a konkrét bejegyzésre nem.
Hiányzik a 100%-os figyelem, amikor ténylegesen el tudtam veszni egy könyvben, órákig kucorogtam a kanapén, az udvaron, a lépcső tetején a macskákkal. A Stilisztika és A vak bérgyilkos örökre összefonódik az emlékezetemben... mennyire rühelltem azt az ocsmány tankönyvet, amiért elszakított attól a nagyszerű könyvtől.
Ma már nagyon kevés könyv képes magába szippantani. Még ha jót olvasok is, a történeten kívül folyamatosan beúszik a tudatomba mindenféle zavaró tényező; fel kell hívni XY-t, meg kell nézni, mikor járnak le a könyvtári könyvek, ki kell mosni az ágyneműt, venni kell gyümölcslevet, bentre vizet. A rosszabbik eset, amikor egy konkrét probléma emészt és nem tudok koncentrálni a könyvre. Ilyenkor kerül elő a telefon.
Az az átkozott telefon.
Amikor a munka végeztével még tele van a fejem, egyszerűbb a ballaszttartalmat pörgetni, mint elővenni a könyvet. Amikor nem akarok gondolkodni, nem bírok gondolkodni, egyszerűbb egy öt perces videót bámulni a pumákról, hogyan lyukasztják ki a felfújható medencéjüket. Csak pár percig ne kelljen lennem, csak egy kicsit bújhassak el a lét irtóztató súlya alól. Különösen skizofrén érzés a Nem tudják, mit cselekszenek borús jövő- (vagy jelen-) képét olvasni, elborzadva elhajítani és a telefonért nyúlni, amikor a könyv pont az állandó digitális jelenlét posztapokaliptikus következményeit ecseteli.
Oké, esetemben talán annyira nem súlyos a helyzet, a Fb-tól kiütést kapok, az Instára nem akarok regisztrálni, mert nem akarom azt a plusz kényszert és szorongást az életembe, hogy valamit muszáj kitenni. Kevesen tudják megmondani, hol voltam nyaralni, mennyit futottam a héten, mit ettem reggelire - a pasimmal dacosan ellenállunk a kajafotós trendnek és barbár módon szimplán megesszük az ételt -, és senki nem lát ezekről képet, mert igen kevés van. Nézegetni bezzeg szeretek, ezzel vannak problémáim.
Emlékszem még egy freeblogos fotóblogról egy képre: macska hever a homályba borult kanapén, az összehúzott függöny résén betűz egy napsugár. Azt hiszem, az volt a címe, hogy Vasárnapdélutánfélöt. 
Szóval nincs bajom a képekkel meg az internettel, csak az zavar, hogy magamhoz képest mennyi időt rabol el a telefontaperolás a könyvektől és hogy mennyire (negatív értelemben) más élmény az olvasás, mint a felfedezésem hajnalán. Nem Jackie Collinst sírom vissza.:D A tanulás is eléggé igénybe vette az agykapacitást meg az órák számát, mégse a nyári szünetre korlátozódott le ez a hobbim. Felnőttként nem bírok pár óráig nyugton maradni, zavarnak az elvégzetlen feladataim vagy csak azért teszem félre a könyvet, hogy csináljunk valami mást.

Az elolvasott könyvek száma is brutálisan lecsökkent, ami részben természetes, dolgozom, háztartást vezetek, párkapcsolatban élek, sportolok és próbálom kialudni magam. (Meg persze rohangálok a kis dolgaim után. Az ember el se hinné, mennyi időbe kerül egy normális táskát találni.) Tízórás alvásigényem van, nulla éves koromtól változatlanul, hétvégén kell behoznom a lemaradást. Bizonyos emberek olvasmánylistáját már meg se merem nézni, mert szeptember elején 100 feletti olvasásnál járnak. Hogy csinálják? És nekem miért nem megy?
Nem pánikolok ezen, csak morfondírozom rajta, a változásokon, ill. próbálok rajta változtatni.


15 megjegyzés:

  1. Eléggé érintve érzem magam itt az utolsó bekezdésben :D Nekem azért van időm ennyit olvasni, mert egy csomó mindent amit neked meg kell csinálnod, nekem nem kell. De inkább szeretnék már saját háztartást, főzni, meg rohangálni és kevesebbet olvasni :)
    Az elmélyedés nekem is hiányzik és szeretném lecsökkenteni a netes üresjáratokat az életemben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te, ha most azt hiszed, hogy én számon kérem rajtad a sok olvasást vagy ilyesmi, befoglak könyvespolc-törölgetésre! Az a szerencséd, hogy végre lemostam az ablakokat.:))
      Amúgy van, aki gyerek/munka/tanulás mellett is rohadt sokat olvas, inkább az ilyen multifunkciós emberekre gondoltam, hogy totál béna vagyok hozzájuk képest.

      Törlés
    2. neeeeem :D :D
      Na mondjuk az ő titkukra én is kíváncsi lennék! :)

      Törlés
  2. Teljesen átérzem. Sokszor én is csak zsibbasztom a telefonnal meg Youtube-videókkal az agyam, minthogy rendesen olvassak. Ez azzal párosítva, hogy már nem ingázok annyit, nekem is rendesen lecsökkentette az olvasmányaim számát.
    Én Instázok, amikor van kedvem, teszek ki képet, amikor nincs, nem. A kajámat néha lefotózom, de a napi zabkásámat nem osztom meg minden reggel. :D És én is szeretem más képeit átgörgetni.
    Nem tudom, visszatalálunk-e valaha az internet előtti állapotba.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tuti, hogy nem. Amikor még be kellett külön kapcsolni a gépet, kicsit könnyebb volt figyelmen kívül hagyni a netet, de már tényleg egy gombnyomás az egész.

      Törlés
  3. Én is azon vagyok ki akadva, hogy tudja egy átlagos nő, kisgyerekkel, vagy többel letudni a napi nyolc órát, ovit, iskolát, szülőit, plusz a háztartást??? Mert én amikor hazaérek csak lézengek mint egy zombi, és arra is alig van erőm, hogy kutya etetés, mosás, pakolgatás minimumot teljesítsem miközben folyamatosan az ágy után áhítozom.
    Kisgyerek sehol, különóra nulla.

    Jaj nekem is kell a 10 óra alvás!!! Minimum!!! És itt megy el az idő! Ha csak négy óra alvással is működnénk, akkor lehetne olvasni!:P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsit mindig irigyeltem azokat, akiknek elég 6 óra alvás és nem halálközeli állapotnak élik meg a korán kelést, én a mai napig nem tudtam megszokni.

      Törlés
    2. Korábban úgy jártam dolgozni, hogy 13 órától este 21:20 -ig.Egész jól bírtam! Most 4:40 -kor kelek 6-ra bent kell lennem 14:20 -ig, még a felkelés csak megy, de a délután már nagyon durva. Sosem tudtam buszon aludni, most meg úgy pofozom magam, nehogy elaludjak :P

      Törlés
    3. Uhh, ez a hat órás kezdés nagyon durva, nem csoda, hogy fáradt vagy.:(

      Törlés
    4. Korábban fél ötös kezdés volt!!! Szerencsére még akkor nem dolgoztam ott, az valóban durva!

      A lenti kommentekről meg az jutott eszembe, hogy nyáron voltam 1 hét szabin de nem tudtam rögtön kikapcsolni, szerda volt az a nap mikor odáig elértem, hogy tényleg szabin vagyok és nem a munkahelyi dolgokon pörögtem.

      Törlés
  4. Kb mióta megírtad a posztot, azóta van nyitva egy fülön folyamatosan a laptopomon, hogy na, majd ezt végig is olvasni és reagálni... :D Ennyit az időről, ami kicsúszott a kezünk közül, vagy egyszerűen csak átalakult... Tudom, hogy talán nem vigasztal, de ugyanígy vagyok én is. Sokszor nyúlok a telefon után, mert annyira nem tudok koncentrálni, hogy a könyv szövegébe elmélyedjek arra a pár percre, amíg még ébren vagyok. Én is sok alvást kell beiktassak, különben zombi vagyok. A régi belefeledkezős olvasások nagyon ritkán jönnek elő újra, ahhoz tényleg össze kell jöjjön hogy ne legyen semmi emésztő problémád+legyen szabadnapod, szabadságod épp + ne jöjjön senki vendégségbe, és ne is kelljen épp menni sehova + ne álljon halomban a mosni és/vagy mosogatnivaló + kedved is legyen! Nem lehetetlen vállalkozás, néha nekem is összejön, és rémlik, hogy neked is volt nemrég egy tök jó képregényolvasós vasárnapod. ;) Az, hogy a gyermeki dolgokat elvesztettük, némileg természetes, nem végtelenek a délutánok, és nem tudunk órákig csak ücsörögni, mert minimum lelkiismeretfurdalásunk támad, hogy nem csinálunk épp semmi hasznosat az aktuális apró-cseprő dolgok közül. Ugyanakkor valahol mégsem normális ami az idővel, a tennivalók mennyiségével és az egész felgyorsultsággal jött... Muszáj valahogy lassítnani, és egyébként szerintem még mindig mi csináljuk jól ezt, mert az olvasással - bár kevesebbet tudunk olvasni mint régen - sikerül kicsit kilépni a rohanásból néha.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt olyan szépen összefoglaltad, hogy nem is nagyon tudok rá mit írni.:)
      Sztem min. másfél-két hét szabi kell ahhoz, hogy az ember tényleg el tudja engedni magát és ne a mókuskereket pörgesse meg a tennivalóin rágja magát.

      Törlés
    2. Igen, minimum ennyi, ebbe már belefér néhány olyan nap is, amikor tényleg semmi program sincs, csak a passzív pihenés, olvasás, szöszmötölés. :)
      De a szabik végének közeledtével mindig jön újra a rágódás ezen-azon.

      Törlés
    3. Fú, én ma reggel (szabi után) olyan gyomorgörccsel mentem be, hogy jézusom, mi vár rám, mindig ezt érzem, mintha lógnék a suliból.

      Törlés
    4. Tényleg olyasmi érzés... Jó lenne, ha ki lehetne iktatni ezeket a szorongásokat.

      Törlés