2018. szeptember 2., vasárnap

Tigrisharapások

"A legtöbb író a saját életéből veszi a kellékeket és a jeleneteket. Az én Henriettám például szerény vacsoráját minden este kék tányéralátétre helyezi, és tömör, míves, olasz rozsdamentes acél evőeszközökkel fogyasztja el. Fura, kis részlet, sehogyan sem illik, úgy tűnik legalábbis, egy olyan nőhöz, aki a Brawny papír törlőkendők kuponjait vagdossa, de felkelti az olvasó figyelmét. Legalábbis remélem, hogy így lesz."

Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve

Alkoholizmus. Gerincferdülés. Heroin. Sivatag. El Paso, New York, Új-Mexikó, Texas, forróság, por, apácák, palacsinta, orvosi rendelő, sürgősségi, Chile, mosodák, gyönyörű nők, erőszakos, züllött férfiak, gyermekbántalmazás, kilátástalanság, magány, halál, szegénység.

Ezekkel a címszavakkal lehetne jellemezni Lucia Berlin első magyarul megjelent novelláskötetét, amely az egyik írás kissé pimasz címét viseli: ugyan miért akarna valaki a bejárónőkről, pontosabban a bejárónőknek írni? Kit érdekelnek azok az emberek, akik mások szennyesét mossák (engem. A hétköznapi emberek hallatlanul érdekesek számomra. Milyen mintás a tányérjuk, mit csinálnak lefekvés előtt, mire gondolnak munka közben.)? Nem túl piacképes koncepció, akkor biztos botrányok tucatjáról lebbenti fel a leplet, mint egy áporodott szagú lepedőt.
Azért is érdekelnek az ilyen történetek, mert képtelen vagyok elképzelni, miért alkalmaz valaki bejárónőt. Persze, vannak ésszerű kivételek: betegség, nagy család stb., de én képtelen lennék elviselni, hogy más a cuccaim között matasson, arrébb rakja a vízforralót és elégedetten fedezze fel a könyvek mögötti vékony porréteget, mert azt a területet bizony nem szoktam hetente letörölgetni. Nagyon kényes erőviszonyok uralkodnak a háziak és a háztartási alkalmazottak között, ahogy A Segítségben is szó esik róla.

"A világ halad a maga útján. Alig számít valami, ugye? Úgy értem, alig számít igazán. De néha, még ha csak egy pillanatra is, részesülünk a kegyelemben, és elhisszük, hogy van, ami számít, nagyon is."

Kicsit elkalandoztam. Szóval, Lucia Berlin kötetét könnyű pár szóval jellemezni, az írások világa elég szűk, ugyanazon elemek, motívumok, nevek ismétlődnek benne - bár előfordul, hogy ugyanaz a név nem ugyanazt az embert takarja és fordítva - és a kötet végén található rövid bemutatás nélkül is könnyű rájönni, hogy a nagy részük (ha ugyan nem minden) önéletrajzi ihletettségű - és, ha ez így van, akkor Luciának nagyon szomorú, magányos, küzdelmes élete volt.
Habár nagyon szerettem ezt a könyvet, közel hatszáz oldalnyi nehéz pillanatról elég megterhelő volt olvasni; a legtöbb írásban jelen van a magány, a fájdalom valamilyen mértékben, de néhány, mint a Feljegyzések a sürgősségiről, 1977; a Carmen vagy a Mijito olyan gyomrosokat vitt be, hogy szinte émelyegtem, pedig általában szeretem az efféle realizmust, még vidoran is olvasom, hiszen a való élet is ilyen.
A másik nagy erős érzés, ami áthatja Berlin prózáját, a nosztalgia; úgy ír a sivatagról, az egész "tex-mex" éráról, hogy az embernek rögtön kedve támad egy road tripre, mintha csak itt lehetne igazi, jó életet élni; az ételek, a caliche szaga, az emberek közvetlensége, a vibráló hőség a Paradicsommal határos helynek tüntetik fel az írónő gyermekkori helyszíneit.

Az első pár novellánál volt némi hiányérzetem, mintha Berlin megspórolta volna a befejezést, nem zárta le a történeteket. Emiatt hamar elmúlt a Katherine Mansfieldhez való hasonlóság érzése, az ő történeteinek sokkal feszesebb az íve, tökéletesre csiszoltak, Berlin csúnyán mondva sokkal hétköznapibb, nyersebb a stílusa - de ez nem von le az értékéből, nem a semmiért nyerte el az American Book Awardot. Később, az olvasás során elmúlt ez a hiányérzet, vagy hozzászoktam a szerző ritmusához, vagy a többi novellánál már kiküszöbölte ezt a hibát.
Abszolút jó döntés volt, hogy nem halogattam tovább a beszerzését.

Ui.: Amerikában miért nincs az embereknek mosógépe?...

Eredeti cím: A Manual For Cleaning Women
Kiadó: Jelenkor
Kiadás éve: 2018
Fordította: Bíró Júlia
Ár: 3700 Ft


11 megjegyzés:

  1. Annyira örülök hogy neked is tetszett, én lubickoltam minden mondatában, pedig valóban hatszáz oldalnyi elcseszett élet, mégis, valahogy úgy szövi át életörömmel és emberséggel (az embertelenségben) hogy még az én velejéig cinikus énemet is megérinti. Közben meg, tex-mex romantika ide vagy oda, mennyire nem hajlandó illúziókat táplálni, te jóisten... Az év egyik legjobbja eddig nálam.

    VálaszTörlés
  2. Meggyőztél. Egész eddig csak kerülgettem a könyvesboltokban. Csak lehet, ha ennyire "tömény" egyszerre nem fog lecsúszni nekem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fura módon olvastatja magát a sok kemény téma ellenére is - legalábbis én úgy voltam vele, hogy nehezen tudtam letenni! :) :)

      Törlés
    2. Niki, ha szeretnéd, kölcsönadom.:)

      Dóri, én is vártam mindig munka után, hogy olvashassam, csak a vége felé kezdtem megcsömörleni a sok szenvedéstől.

      Törlés
  3. Nagyon jó poszt lett. Én is kerülgetek már ezt a könyvet egy ideje...
    Nemrég láttam valakit a vonaton olvasni, nagyon felderültem tőle, de hát mégse szólhattam oda, hogy jaaj dejó! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi.:) Én is szeretnék néha embereket megszólítani, hogy jé, ez egy tök jó könyv.:)

      Törlés
  4. Amerikában a nagyobb társasházakban tényleg nem alapértelmezett a lakásonkénti mosógép - jó esetben van egy közös mosókonyha és kész. Kisebb, régebbi társasházban még az se feltétlenül, ilyenkor tisztítóba viszik a cuccot. Tényleg fura...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jé, szia!!:))

      Kíváncsi lennék, hogy alakult ez ki. Nálunk a konyhában van (már így volt kialakítva a helye, a fürdőszobába se tudtuk volna átrakni - ez is amerikai szokás, nem? Hogy a konyhába van beépítve a mosógép).

      Törlés
    2. Szia :)
      Szerintem azért, mert az itteni mosógépek böhömnagyok, tényleg külön mosókonyha kell nekik, mert nem lehet őket beszuszakolni egy átlagos méretű fürdőbe (vagy a konyhapult alá - én itt még nem láttam konyhában mosógépet). Nekünk van egy kis kamraméretű helyiségünk a mosógépnek, és nagyon szerencsésnek érzem magam miatta.

      Törlés
    3. Örömömet fejeztem ki, hogy még virtuális térbe teszed a lábad.:) Sajnálom, hogy nem írsz.:/
      Asszem, a Hajdú előtt megnyílt egy piaci rés.:D Erre se gondoltam, hogy maguk a gépek is nagyok.
      Furcsa, az él az emlékeimben, hogy jó pár amerikai filmben láttam, hogy a mosógép a konyhába van beépítve, de a vizuális élményeim nyilván nem tükrözhetik a valóságot.:)

      Törlés