2013. november 9., szombat

Lányos nyafogás

Amúgy marhára nincs kedvem semmihez, ülök és nyomkodom az egeret, pedig írni kéne a Babosra a csokis-diós kekszről, gyógyszert adni a macskának és olvasni a White Oleanderből. De legszívesebben csak képeket nézegetnék, ami nálam az abszolút zombiállapot jele.
Sose hittem volna, hogy egyszer szeretnék hajvasalót. Péntek Csütörtök délelőtt berontottam az sztimivel közös fodrászunkhoz, hogy lenne-e számomra időpöttye, de totál tele volt, úgyhogy azon nyomban kivasalta, nem olyan szögegyenesre, mert ő jó fodrász, hanem csak áthúzta néhány tincsen, hogy ne úgy nézzen ki a hajam, mint egy elcseszett dauer. Ahogy sok mindenben, hajban is két kategória között állok: egyenes és hullámos. Úgyhogy most örülök a hajamnak, végre nem tűnök idiótának, olyan utálnivaló értelmiségi fejem van az új fekete pulcsimban, hogy nem tudok betelni vele. Vettem egy lilásrózsaszínpirosat, a korallpirosnál rózsaszínesebb, nem tudom, mi a neve, ennyire én se vagyok nő.
Kinéztem egy flittereset is, gyöngyszürke kötött pulcsi, kis ezüst flitterekkel, volt fekete verzióban is. Úgy szúr, mint állat, le is mondtam arról, hogy divatos legyek, mintha pici lények összeharapdálták volna a dekoltázsom, úgy néztem ki.

Hogy kiröhögtessem magam, elárulom, hogy annak a kis izének a nevét, amit imbuszkulcsnak (így kell írni?) hívnak, nimbuszkulcsnak hallottam.

Megvan, mihez lenne kedvem. Egész nap itthon ülni, olvasni a megtámogatós kanapén a kedvessel, közben ropog a tűz ebben az isteni kályhában, és néha kimenni a macskákhoz játszani.


14 megjegyzés:

  1. Jaj, most majdnem kibukott belőlem a hajas problematikám hosszú sora, de még időben észbe kaptam és megkíméllek tőle :)
    Úgyhogy csak annyit mesélek el, hogy amikor kicsi voltam egyszer félre hallottam és jó ideig azt hittem az Isler süteményt Hitler süteménynek hívják. Szerencsére nem sokszor akadt az utamba, és soha nem kellett kimondanom, csak mikor már rájöttem a tévedésemre :D

    VálaszTörlés
  2. Csak nyugodtan.:) A színéről is tudnék eleget rinyálni.:D
    Hitler sütemény, ez állati jó.:DDD
    Anya egyszer megviccelt, még kicsi voltam, mi a harmadikon laktunk, az ő barátai (két gyerekkel) a földszinten. A lánynak vettek a szülei egy pianínót, amit anya viccből pinanínónak nevezett, és nem értettem, miért nevet rajtam mindenki.

    VálaszTörlés
  3. Nimbuszkulcs!!! Én is így hívom :) Már csak viccből, de rajta maradt...
    A hajvasaló jó dolog, de jót kell venni,ha veszel :) pl remingtont.

    VálaszTörlés
  4. Az utolsó mondatoddal teljesen együtt érzek, csak én a kutyával játszanék. :) De legalább ma süt a nap, ha ez számít valamit. :)

    VálaszTörlés
  5. katacita: :)) Én is így fogom hívni, sokkal jobb név, mint a n nélküli.
    Köszi, pont Remingtont szeretnék, tegnap roppant diszkrét (értsd: egyenesen a szemébe mondott) utalást tettem a célszemélynek, mit szeretnék karácsonyra, és milyen fajtát.:D Csak attól félek, hogy szétcseszi a hajam.

    Christina: itt sajnos nem:(

    VálaszTörlés
  6. Nekem egy tök mezei 3000ft-os Tescós hajvasalóm van, és semmi baja a hajamnak tőle... inkább a hajápolót kell jól megválasztani. Hővédős permetem van Tony&Guy és nagyon bejött!!! dm-es kuponnal megfizethető.

    VálaszTörlés
  7. Azért ha nem vasalod minden nap fél órát, nem cseszi szét. Szerintem. Bár a fodrászok erről általában mást mondanak. Ápolni kell a hajat, aztán akkor szép marad :)

    VálaszTörlés
  8. Csenga: köszi a tippet, bár eddig semmilyen hajizé készítményt nem használtam, kivéve a sampont.:)

    katacita: általában hetente egyszer mosok hajat (nem azért, mert igénytelen bölcsész vagyok, hanem mert ennyi ideig bírja), és amikor megszárad, akkor szeretném vasalni, és csak annyira, hogy a hullámnak nehezen nevezhető izé eltűnjön belőle.
    Az én fodrászom a csatokat nem pártolja. Meg tök cuki volt, amikor azt mondta, hogy szép a hajam, nem őszül, minek festeni?:))

    VálaszTörlés
  9. Pont pénteken jöttem a fodrászomtól, totálisan egyenesre vasalt hajjal és ültem le a gép elé, hogy akkor blogolok, mert a legutóbbi nyafogós postom óta semmit sem írtam kb. Hát kedvem sem volt, csak bámultam a weheartit-et, a tumblert, a twittert és kattingattam jobbra balra. Bár ettől szerencsére legalább a hajam egybe maradt, szombat estig amikor is elázott kicsit és újra göndörödik. De a hajvasalómat amit vettem nem tudom használni, mert folyamatosan a szemgolyómat égetem ki vele (ne is kérdezd hogy csinálom) és a fülemet pörkölöm le, így ezzel nem szórakozom. marad olyan amilyen, akinek nem tetszik nézzem másfelé :) Kandalló előtt feküdni nekem is lenne kedvem, de itt maximum a fűtés feljebb csavarása megy.

    VálaszTörlés
  10. Jaj... neked is hajvasaló karácsonyra?:)
    Neked miért nincs kedved? Időjárási depresszió?

    VálaszTörlés
  11. @Amadea aha, ilyen időjárás depreszió. nem szeretem ezt a szmötyis időjárást. tőlem lehet hideg, csak süssön a nap. kenegetem magam D-vitamin krémmel, de hát nem sokat segít. Meg sok a munka, kevés az idő, és inkább csak a fejemre húznám a takarót és aludnék 0-24.

    VálaszTörlés
  12. El kellene menned telelni, de gondolom, ha lenne rá lehetőséged, megtennéd...

    VálaszTörlés
  13. Samponon kívül én is csak ezt a hővédő permetet használom, és nekem is azt mondta a fodrászom, hogy hiába veszel tizenkétezerért hajvasalót, ugyan annyit tud mint a háromezres, mindegyikben kerámialap van és kész. Ha nem akarod, hogy megégjen, letörjön permetezz :D

    Ami a hajfestést illeti, én csak színeztetem, ez tulajdonképpen csak fényt ad a saját hajszínnek, ami az enyémre rá fér, mert olyan színű a hajam mint egy döglött egérnek :P

    VálaszTörlés
  14. Döglött egér:DD Bocsi, nem a hajadon nevetek, hanem ezen a megnevezésen. Néha én is ilyennek látom az enyémet.

    VálaszTörlés