2016. január 17., vasárnap

Borús napok lányregényei

Zsinórban ez a második post, aminek a címében a "lányregény" szó szerepel, de ezek tényleg azok. A rózsaszín, puffos ujjú ruhás értelemben, úgyhogy a tautológia teljes mértékben indokolt.

Olyan ügyes vagyok, hogy sikerült befejeznem a második, könyvtárból orozott ballasztkönyvet is (copyright by Nima), aztán, amikor a majdani, róluk szóló postokról gondolkodtam, rájöttem, hogy az emlékeim menthetetlenül összefolynak, és alig emlékszem szegény Fangirlre, pedig micsoda mankó volt tavaly decemberben. Ilyen és ehhez hasonló okok - már megint [vagy: még mindig] három könyvvel vagyok lemaradva, és rettenetesen nyomasztanak - miatt közös íráson fognak osztozni.

"A szürke szoba egy üzleti ügy miatt megszálló japán úriemberé, egy bizonyos Mr. Tsunawáé lett. Coral néni elhitette vele, hogy a szobát gyakran látogatják a szellemek, így próbálva rásózni a hibátlan angol vidéki házakra jellemző miliőt. Ez azt jelentette, hogy éjszakánként lánccal csörögtünk az ajtaja előtt. A szükség azonban úgy hozta, hogy hamar hozzászoktunk ehhez az új életstílushoz."

Sara Crowe: Campari reggelire

Kölcsönzés előtt egy-két héttel mély undorral tekintettem a könyvre; biztos valami ócska chick-lit, eszem ágában sincs elolvasni. Aztán a fülszöveg keresztül verekedte magát az előítéletem vastag ködén, és...
RÉGI HÁZ
ANGOLOK
RÉGI, OMLADOZÓ HÁZ
RÉGI, OMLADOZÓ HÁZ, AMINEK NEVE IS VAN
feliratok villogtak az agyamban. Az ódon, már-már személyiséggel bíró épületek a gyengéim; egész jól elkendőzik a nem hibátlan regényeik megbicsaklásait. Most sem volt másképp, de a rózsaszín vattacukor-hangulaton átsejlett pár dolog, ami miatt, ha még adnék pontszámot, a jóindulatú három és fél megégett pirítósra minősíteném.
Nem okozott gondot, hogy belehelyezkedjek a tizenhét éves Sue Bowl fejébe, ill. a naplójába, szerintem ez hatalmas piros pont nekem. Sue néha naiv, néha idegesítő, persze reménytelenül szerelmes - de tizenhét éves, és alapvetően cuki, ezért megbocsátottam az Icarus utáni sóhajtozását. (Azért elég perverz dolog a delikvens fotóból megmaradt fél szemével aludni... legalább egy fél pár zoknival megkönyörülhetett volna Sue-n az írónő.) Rendkívül pihentető volt Bécsy Ágnes Virginia Woolf-elemzései után hóbortos nagynéniről, családi titkokról, szerelmes, meglett korú ezredesekről olvasni, a Déli álmok jutott róla eszembe - a tragédiák ellenére alapvetően pozitív hangvételű (azért nem kellene minden tinilány édesanyját kinyírni), néhol nevetésre késztető, könnyed kis regények, jó tündérekkel és RÉGI HÁZAKKAL, jólesett olvasni. És itt még a szobáknak is neve van!
(Ha már nevek: elképesztő, hogy hívják a szereplők többségét - Icarus, Buddleia, Loudolle, Avery, Cameo, Coral.)
Ezeknek a tulajdonságoknak szinte csatolmányai néhány kifogásolható dolog: a túl meseszerű, boldog vég, a nem-igaz-hogy-nem-böki-ki-a-szemed-ki-a-hozzád-való-srác - féle bullshit, az abszolút gonosz karakter, a szép Loudolle (azaz Lúdtoll), aki logikus indok nélkül minden gaztett elkövetője. Még jó, hogy gyilkosság nem történik, tuti, hogy az írónő ráfogná. A vége felé kezdett vattacukor-túltengésem lenni, de Sara Crowe-ba szorult annyi bölcsesség, hogy ne hatszáz oldalban mesélje el Sue kalandjait, és így a Campari reggelire megmaradhatott kellemes élménynek és emléknek.
Ui.: a "paradicsomban szálló selyem" képét nem tudom hova tenni.

Eredeti cím: Campari for Breakfast
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2015
Fordította: Beke Zsolt
Ár: 2990 Ft

Rainbow Rowell: Fangirl

Nem hittem volna, hogy valaha Rainbow Rowell (istenem, ez a név!)-regényt fogok olvasni, de a könyvek még mindig meg tudnak lepni, amiért alapvetően hálás vagyok.
Érdekes, hogy mindkét lányregényem az íráshoz kapcsolódik; Cath-nek, akárcsak Sue-nak, az írás a végső mentsvára, a komfortzónája közepe. Róla eszembe jutott még egy fiktív karakter, Quentin A varázslókból - Cath se bír egy elképzelt varázsvilágtól elszakadni. Valószínűleg megenné a sárga irigység, ha tudná, hogy Q. tényleg átkerül álmai világába. Igaz, hogy szerencsétlen srácnak ez sem elég, de ez már egy másik történet.
Cath egy rakás katasztrófa. Vele kicsit nehezebb volt toleránsnak lennem, mert a klinikai eset határa, ha valaki inkább fehérjeszeleteken él, mintsem megkérdezze, merre van a menza, de próbáltam arra gondolni, hogy én is voltam ennyire görcsös (sőt, ma is előfordul). Az ikertestvérével, Wrennel se volt jobb a helyzet: ő az, aki kétségbeesetten önálló, felnőtt és más akar lenni - közben összegyógyul a szobatársával és bonyolult viszonyba kezd az alkohollal. Ugye, mennyivel jobb, mint a szobában kuporogni és fanficet írni?
Az ikrek bonyolult kapcsolata mellett itt van a lelkileg instabil apa és a korán lelépő "nem akarok családanya lenni"anya problémája. Egyik ízletesebb téma, mint a másik, de Rowell egyikben se megy túl mélyre. Mondhatnátok, hogy ha szétcincálós drámát akarok, olvassak Franzent vagy Shivert, ne tinikönyvet, de bizonyos igényeket nem tudok kikapcsolni attól, hogy fáradt vagyok. Egyébként RR elég jól kezeli a cselekményt, a Campari hozzá képest faék egyszerűségű; igazi konfliktusok vannak, Cath valós vargabetűket és kényszerkanyarokat ír le, hogy kitörjön az elefántcsonttornyából. Még a meglebegtetett szerelmi háromszög se rogyasztotta össze a regényt, úgyhogy RR tényleg ügyes YA-szerző.
Csak Levi ne lett volna.
Igen, a Tökéletes Srác. Hipercuki, kurva jól néz ki, és pszichológust megszégyenítően türelmes Cath-tel. Igen, teljesen tökéletes és kielégítő szórakozás, hogy a fejét az ölébe hajtva felolvassa neki a fanficjét, február éjszaka bebarangolják a töksötét campust, és elfuvarozza a lányt, ahova annak éppen mennie kell. Ilyen fiú nem létezik, Cath-nek legalább három kapcsolatkezdeményt kellene normál esetben elkaszálnia, mert az idegbeteg komplexushalmaza elviselhetetlenné teszi és még rettenetesen gyerek. Óriási különbség van egy otthonról éppen elkerült 18 éves és egy 22 éves, a suli mellett dolgozó ember között. Még egy "A jóképű rosszfiú átejti a naiv, tapasztalatlan lánykát"-sztorit se lehet kihozni belőle, mert Cath még stabil állapotában is mentálisan padlóra küldi a jóképű rosszfiút.
Levit leszámítva jól elvoltam a Fangirllel - igazából reménykedtem, hogy a rengeteg ocsú között kitermelődik pár normális ifjúsági regény, és, úgy tűnik, Rowell ilyeneket ír. Volt néhány mondat, ami tökéletesen betalált:
"Túl sokat sírok, gondolta. Túl sok mindenért. Belefáradt, hogy mindig ő az, aki sír."
"Meséld el, miért vagy ennyire boldogtalan."
"De olyan tanácstalan vagy időnként. Mintha egy cicát látnék, aminek beszorult a feje a papír zsebkendős dobozba." Az epic mondat.:D

Eredeti cím: Fangirl
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2015
Fordította: Sóvágó Katalin
Ár: 3250 Ft

5 megjegyzés:

  1. Jók ezek a zanzás posztok (is), jót mosolyogtam a soraidon.
    Campari nagy meglepetés könyv, a hangulat az erőssége :) A Fangirlt még mindig nem olvastam el, de majd angolul tervezem befejezni, bár kicsit most elment a kedvem tőle, mert Cath tényleg elég idegesítő ... :D

    VálaszTörlés
  2. Azért örülök, hogy valamilyen szinten ez a kettő bejött neked, ha csak a megégett pirítósig, de akkor is :)
    Én azért néha vágyom a faék egyszerűségre, ilyenkor jönnek a YA könyvek és szerintem RR valóban jó - gondolom ezt az E&P és az Attachments olvasása után, a Fangirl pont kimaradt.
    A Campari nekem főleg a bohókás oldalával jött be, és tényleg, azok a nevek! :))

    VálaszTörlés
  3. Dóri: tudtam volna róluk hosszan értekezni, de nem éreztem az indíttatást.:)
    Meddig jutottál?:) Nagyon kellene szegénynek egy anyafigura, akihez oda tudna bújni és rídogálni.

    Nikkincs: jók voltak ezek, örültem nekik, de az alapvető igényszintem máshol van már.
    Mondanám, hogy kölcsönadom a Fangirlt, de sajnos könyvtári, és egyszer már hosszabbítottam.:S
    Nagyon cukik.:) A Susan Olivia pedig szép.

    VálaszTörlés
  4. Azért örülök, hogy az ódon házas részek kompenzálták a vattacukrot benne. :) Jó kis könyv, kikapcsoló, tényleg picit Déli álmok hangulat, és totál csalóka a borító, én is chick-litet sejtettem mögé, erre még a cím is rájátszik. :)

    Meg kellett néznem, mi az a tautológia... :D

    VálaszTörlés
  5. Miért érzem úgy, hogy ti azt hiszitek, leszólom ezt a két könyvet?:P Nincs velük baj a maguk kategóriájában.
    Szerintem a cím kicsit szerencsétlen választás volt a Camparinál.

    VálaszTörlés