2016. december 13., kedd

A karácsonyi bacchanália margójára

Avagy az, ami maradt belőle.

Nem kell aggódni, nem ugyanez a kép fog szerepelni majdan a havi zárás rovatban, ugyanis muszáj kihasználni a 35%-os, minden könyvre érvényes kupont, ami hosszú hónapok óta a hűtőn díszlik. Tudnék vagy tíz könyvet választani, a 35% már az, ahol a fösvény énem is elkezd mocorogni, és nagyon sok érdekes könyv jelent meg mostanában, de valahol muszáj egy vonalat húzni, hogy a világ egyensúlyban maradjon.



A képeken Rókus Siegfried látható az ajándékba kapott könyveimmel. A vezetéknevével a vendégül látott illusztris társaság ajándékozta meg, úgy érzem, így már bátran szembenézhet az élet megpróbáltatásaival, Nita még a vállára is ültette és kijelentette, ő az igazi, akire egész életében várt. Akarhat-e ennél többet egy plüssróka? Ja, vigyorogva seggelni a könyvespolcon.
Legalább annyira ravasznak érzem magam, mint ő, mert a kapott könyvek közül hármat is olvastam korábban; az Otthon a világban (sztimitől kaptam) és a Légzőgyakorlat fuldoklóknak (fezer ajándéka) könyvtári olvasások voltak az év során, és annyira tetszettek, hogy szerettem volna belőlük egy saját példányt. A Felnőni kiábrándító (vicomte vol. 1) végiglapozását -és röhögését kikönyörögtem, fene bírta volna ki karácsonyig.
Kaptam egy Augustust pattől, kíváncsi leszek, hogyan passzol majd John Williams hangneme az ókori császárhoz, és hogy milyen képet fest róla - a korábbi olvasmányaim alapján sose kedveltem ezt a fickót, de itt az ideje, hogy ő is megkapja a maga portréját. A Ház a világ peremén Nitától érkezett; a megjelenése óta kíváncsi vagyok rá, és hát egy Rochester a szerzője!:) A budapesti úrinő magánélete az én látásmódom szerint hiánypótló kötet a piacon; jól jön egy ilyen non-fiction azoknak, akik szeretnek történelmi környezetben játszódó krimiket, regényeket olvasni, és a történelemnek egy olyan szegmensét mutatja be, ami az utálatot kiváltó töriórákon nem szokott előkerülni. Igazából még nyáron csaptunk le erre a kötetre, a kedvessel leboltoltuk, hogy ki mit kap karácsonyra, így kihasználtunk egy nagyon kedves akciót, mérsékeltük a beszerzések számát, és a kecskék is jóllaktak. A Halálhegy is egy non-fiction, amit pontytól kaptam - évekkel ezelőtt végigsöpört az online körünkben a konteóblogos bejegyzés, és néhányan kicsit megzizzenve nézegettük, tárgyaltuk, mi lehet a rejtély kulcsa. Az akkori eszmecserébe nem nagyon folytam bele, de sokat gondolkodtam az eseten - kíváncsi vagyok, a szerző milyen következtetésre jutott.
Jó, oké, utána olvastam, szerinte mi a megoldás, most mi van.

Habár az alábbi képek alanyai nem élték túl az estét se, én helyet adok nekik, mert az aznap reggeli fejvesztett rohanásban zökkenőmentesen megsültek és finomak lettek, a keksz pedig megrepedezett és megpirult az én gyönyörködtetésemért. Nem szoktam bonyolult, eszméletlenül szép ételeket készíteni, mert a konyhai hobbizás hátul kullog a preferenciáim között, de eddig mindenki túlélte gyomorrontás nélkül az alkalmakat.:)



Köszönöm mindenki a csodás ajándékokat és az összejöveteleket!:)


6 megjegyzés:

  1. Rókus nagyon jól mutat a kupaccal :D A Felnőni kiábrándítóval én is szemezek, igaz angolul olvastam, de annyira cuki! :D Hmm egy 35%-os kuponom még nekem is van, a héten szerintem felélem :)
    Kíváncsi vagyok még mivel zárod a hónapot, a böjtös korábbi hónapok után!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Siegfriedet használja.:)
      Jaj, képzeld, tegnap este már hullafáradt voltam, és két könyv kimaradt a rendelésből.:'(
      Nos, nem kell félteni, 50-nél fogok megállni.:D Te hogyan zárod az évet?

      Törlés
  2. Rókus Siegfried őrült cuki, a neve is és a fizikmiskája :) Ha Nitával nem jönne össze a kapcsolatuk, bevállalom én is :P
    Jó nézni ezt a szép, nagy kupacot, remélem sok örömet lelsz majd bennük :) És kíváncsi vagyok én is mi fog még hozzád kerülni decemberben? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Siegfriednek nagy már a mellénykéje, szétkapják a csajok.:)
      Ó, amikor láttam, hogy gyűlnek a csomagocskák a kívánságlistán, ugráltam a széken ültömben.
      Legyen meglepetés.;)

      Törlés
  3. Rókus szerepel még a Facebookos profilképemen is. :D
    Nagyon jó kis délután volt, nagyon szépeket kaptál, remélem az én választásom is tetszeni fog. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Siegfried igazi sztár lesz.:)
      Köszi, abban szinte biztos vagyok.

      Törlés