Ha röviden kellene nyilatkoznom róla: Szamarak.
Ha hosszan: hát, legyen, megpróbálom.
Az emberek többségét mélységes pánik önti el az oldalnyi hosszúságú mondatoknak már a gondolatától is - nekem ezek a kedvenceim. A mágikus, szinte önálló identitással bíró, tekervényes, egymásba vesző szövegek, sok-sok, gyönyörű jelzővel (Száz év magány; Más hangok, más szobák). Az aprólékos bemutatások (Cunningham), a véget nem érő szöszmötölések (Cormoran Strike), lehetőleg sok liter tea fogyasztásával - mind az én, mind a szereplők részéről - a tökéletes boldogságom kedvéért. Az előző postban azt írtam, úgy gondolom, Michael Cunningham különleges tehetség - most hozzáteszem, olyasfajta, akinek az alkotó munkáját el tudom képzelni.
A szikár, minimalista szövegek mágiáját viszont nem tudom felfogni.
Hogyan lehet pár szóba belezsúfolni azt, ami a szavak mögött van? Hogyan lehetséges az, hogy az indulatok majd' kirobbannak a lapokról, miközben csak arról van szó, hogy valaki szó nélkül letesz egy almát az éjjeliszekrényre?
A rejtélyre még mindig nem jöttem rá, de próbálkozom.
A történet főhőse atipikus; egy ötvenöt éves, a magatehetetlen apjával magányos, elzárt életet élő farmer. A kora ellenére a haja még mindig sötét és dús, a teste jó formában van, de azért mégiscsak ötvenöt éves. Nem valószínű, hogy az elkövetkező években megtörténik élete nagy kalandja, de próbálkozik. Aztán, ahogy az lenni szokott a regényekben - még a fura, minimalista holland regényekben is -, történik valami, ami kizökkenti a dolgokat a szokásos menetükből.
Nos, nőnek lenni szar, de férfinak lenni sem leányálom.
A rövidke regényben megismerjük Helmer családjának múltját, a patriarcha apát, a kedvenc, ő-lesz-az-utódom-ikertestvért, aki nagyon fiatalon, autóbalesetben meghal. Henk haláláig Helmernek volt esélye arra, hogy kiszabaduljon az apa zsarnoki hatalma alól, ezek után nincs; ha tetszik, ha nem (egyértelmű, hogy nem), neki kell Henk helyébe lépnie, hajnalban tehenet fejnie, megszámolni a birkákat, beszélni a tejszállítóval. Kettős szörnyűségről van szó: Helmer nem elég jó az apjának, aki nyíltan kimutatja, mennyire nem becsüli őt és a képességeit, emellett ott a keserű beletörődés, hogy jobb híján kénytelen lesz vele beérni, a fiúnak pedig nincs más választása, engedelmeskednie kell. Mind a ketten hazug szerepet játszanak, se a szeretetre, se az őszinteségre nincs esély, a hideg gyűlölet pedig mind jobban körülfonja őket. Olyan íze van a szádban, mint a keserű tejnek, és szinte lángra lobbantja a belsődet, ha ránézel arra, aki elvette az esélyed a menekülésre, és akit, a sors valami morbid poénjaként, olyan figyelemmel kell ápolnod, amit te soha nem kaptál meg tőle. Hihetetlenül rideg, kegyetlen ember, akit a tizennyolcadik oldal környékén én is annyira utáltam, hogy legszívesebben agyonvertem volna. Ugyanakkor érdekes, hogy a kívülállók számára (a saját benyomásaik alapján) a privát sötét bálványaink nemhogy közömbösnek tűnhetnek, hanem kifejezetten szimpatikusnak.
Hossza ellenére súlyos, sokrétű témákkal egyensúlyozó könyv, órákig lehetne róla beszélni - az anya szerepéről, az elhunyt ikertestvérről, annak a menyasszonyáról. A mások boldogsága iránti felelősségről, az elengedésről - emberektől és tárgyi javaktól egyaránt -, a büszkeségről, a magányról, a tartalmas kapcsolatok kiépítéséről, az apaképről, a beavató rítusokról. Arról a faramuci egyedüllétről, amit társas magánynak hívnak; talán elmondhatnám Helmernek, hogy úgyis lehet egyedül lenni, ha van ki mellé bebújni az ágyba egy esős, szürke reggelen. Hogy a magány néha még kirívóbb, ha van melletted valaki, és milyen sokan élnek így. De egyedül, a rád kényszerített járomban megöregedni, és várni, hogy az apád meghaljon, az olyan meddő, elszáradt élet, amitől még a magamfajta introvertált is visszariad.
Ui.: A védőborító gyönyörű, tökéletesen illik a történethez és a regény stílusához, ritka az ilyen összhang.
Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2013
Fordította: Szőcs Petra
Ár: 2990 Ft (érdemes figyelni a Líra akcióit, hála nekik sokkal olcsóbban jutottam hozzá)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése