A könyvek és az olvasmánylista nyilvántartása

Erőteljes nosztalgiázással vegyítve.

Mindig úgy gondoltam, a rendszerezés iránti vágyam abból ered, hogy kupis családból származom - valószínűleg már említettem, hogy a több mint száz éves otthonunkban a kristálygömbtől az estélyi ruhán át a Babettáig minden előfordult, a fias egér egész biztosan. A könyvekkel se volt ez másként; voltak fix tartalmú polcok, jellemzően az édesapám tervezte-hegesztette polcrendszer (ami még távirányítóknak való kis polcocskával is bírt), több ujjnyi vastag, lakkozatlan falapokkal, amelyek több mint harminc éve szögegyenesen viselik a terhet. Nem viccelek.:) Amikor a suli után végigdőltem a palackzöld kanapén, végigjárattam a tekintetem a padlótól plafonig sorjázó könyveken. Böngészgettem a címeket, a borítók színét és a mintáit, megnyugtató volt, hogy egész életemben ismertem őket és mindig ott voltak, szilárdan, mint egy kőfal. Emlékszem a régi lemezlejátszóra, ami már kisgyerekkoromban törött volt (vagy csak ezt mondták, hogy ne piszkáljam), a mesekönyveimre, köztük a cicásra, amiben a macskák tányérjára mindig raktam egy szem csigatésztát, ha húslevest ebédeltem - ne kérdezzétek, hogy élte túl a gyerekkoromat -, és a magától kihajtogatódó Jancsi és Juliskára. Borzasztóan haragudtam anya kutyájára, arra a nyavalyás pincsire, amiért megcsócsálta a gerincét.

A többi könyvespolcon viszont a vándorlás volt a jellemző, az új beszerzéseknek és a pakolási mániámnak köszönhetően Meggyőződésem, hogy a vizuális beállítottságom és a memóriám fejlettsége is annak köszönhető, hogy kénytelen voltam megjegyezni, éppen mit hol láttam, mert nemcsak a könyvek, hanem az egyéb tárgyak is rendre más helyen bukkantak fel.

Tudom, hogy mindez nagyon romantikusan hangzik. Tovább fokozhatom a képet azzal, hogy a házban örökös félhomály honolt  - pedig nem szőtte be borostyán és festői nevű fák sem takarták el a kilátást -, de az a valóságban annyit jelentett, hogy folyton égett nálunk a villany és vég nélkül ment a villanykapcsolgatásról szóló vita. Ja, a nappali csillár valamelyik égője folyton kiégett, amikor bekotortunk A púpos és a vilmoskörtét tartalmazó, amúgy üres üveg mögé, hogy elérjük a kapcsolót. Vagy elsötétült az egész ház, az én fejemben meg két rémfilm is lejátszódott, mire sikerült visszakapcsolni a biztosítékot. Szerencsés esetben ez a házban történt. Rosszabb esetben KINT, a ház oldalában, ahol minden bizonnyal sorozatgyilkos várakozott, hatvancentis borotvaéles késével, hogy lecsapjon.

Kattintásra megnő, cserébe jó homályos lesz

Borzasztóan elkalandoztam. Hiába, ilyen a nosztalgia. Tehát, egy nyáron nekiültem, hogy háborgó lelkemet lecsendesítendő katalogizáljam a házi könyvtárat.

Hmm, ehhez tudni kell rólam, hogy ha valamire rákattanok, akkor nincs megállás. Nem tudatos elhatározás kérdése, a folyamat valahol mélyebben, sunyibb módon indul meg. Először vékony papírszeletkékre irkáltam fel a szerzőket címekkel együtt, aztán átmásolgattam őket ábécé szerint egy általam készített lefűzős füzetbe (mondtam, hogy durván nyomom:), a lapok szélén meg vadrózsaszín betűjelölők lifegtek.

Képtelen vagyok szépen írni ebbe a füzetbe

Kis túlzással az egész nyaram ráment erre a projektre. Utána, a Mollyal nálam is eljött a digitális kor, de esküszöm, hogy nagyobb munkának éreztem bejelölgetni az akkori kb. háromezer könyvet, mint a cetliket irkálgatni és szortírozni. Egy idő után abbahagytam a füzet vezetését, mert fárasztó volt a kettős könyvelés és maradt a molyos adatbázis. 2008 végén viszont nyitottam egy új füzetkét, főleg a saját beszerzéseimnek. Ezt a mai napig vezetem és roppant élvezettel pipálom ki a már elolvasott könyveket, bár a dokumentáció csak utódlagos. Ennek a virtuális megfelelőjét alkotják a molyos beszerzős polcok, ill. van még egy Otthoni olvasatlan című listám, amit még a vad, felhalmozós időkben hoztam létre, de leginkább csak frusztráció forrása. Ezen az összes általam vett-kapott-cserélt könyv rajta van, azok is, amelyeket valószínűleg már nem fogok elolvasni.

Az olvasmánylista vezetése jóval egyszerűbb, csak a Molyon jelölöm az olvasásokat. Régebben füzetekben vezettem, aztán egy idő elteltével elfelejtődött ez a szokás, néha kifelejtettem ezt-azt és bosszantó volt bogarászgatni, mit hagytam ki. A blogon az "Éves bontás" nevű oldalon szoktam még feljegyezni, mit olvastam az adott évben. Ugyanitt az "Olvasmánylista" - a bejegyzésekre mutató linkekkel dúsított, ábécérend szerinti felsorolás - már akkora lett, hogy kettébontottam. A lista valószínűleg nem teljes, néha felfedezem, hogy ez vagy az hiányzik (minden listamániás rémálma), de gyakorlatilag lehetetlen, hogy teljesen, totálisan a valóságot tükrözze; sok újraolvasás benne sincs a korai időkből, valamint a külföldi szerzők a keresztnevük első betűje alapján vannak besorolva. Ez a molyos olvasmánylista sajátja, amit egy az egyben átmásoltam régen - annyira még én se vagyok mániákus, hogy átütemezzem az egészet vezetéknév szerint. Tulajdonképpen nem tudom, mi a fenének vezetem, ill. dehogynem, a bennem élő aktakukac imádja ezt.

 Az olvasás közbeni jegyzetelgetésről viszont a mai napig nem szoktam le (ennek az elkallódását szoktam néha megemlíteni); oldalszámok, kulcsszavak-és mondatok, a saját, rendkívül magvas gondolataim meg ilyesmik szerepelnek a lapokon, de az is előfordul, hogy semmi, könyve válogatja. Néha életmentő tud lenni, amikor a fejemben az adott könyvhöz kapcsolódó  helyett egy bazi nagy monoszkóp van, mint például az Abban a Házban esetében.

Tudom, minek tartogatom őket...