Cigaretta után kotorászok a zsebemben. Lehajtom a fejem, hogy senki ne lássa az arckifejezésemet. Rágyújtok, és köhögésben török ki, mert rég ideje lenne már leállni a cigivel.
Hát essék, ez a Ház. A maga teljes szépségében. Az ember ül, bámulja a falat vagy a mennyezetet. Közben hallgatja a zenét, vagy nem hallgatja. Meghal az unalomtól, és szakadatlanul cigarettázik, hogy valamivel elfoglalja magát. Eközben ott keringenek körülötte a pikkelyt növesztő falkavezérek, a Ház ráüti, vagy nem üti rá a bélyegét, az egyetlen látszólag normális nevelőről kiderül, hogy ütődött, a levegőben a tudomány számára ismeretlen betegség vírusa kering, és minderről kiderülhet a végén, hogy az egész a Sakál kitalációja, aki imádja riogatni az embereket a rémtörténeteivel."
Semmit nem tudtam erről a könyvről, amikor nagy levegőt véve belebucskáztam a Ház történetébe, csak annyit, hogy van benne egy régi ház és egy piros futócipővel kezdődik az egész. Éreztem némi mágikus realista vibrálást a fülszöveg alapján - de ez nagyon nem az a fajta mágikus realizmus volt, amire elsősorban gondolni szoktam, bár inkább szürrealizmusnak illene nevezni.
Majdnem egy hónapig laktam a Házban, és a saját kibocsátóm nem zajlott zökkenőmentesen; olyan időszakban olvastam, amikor napi 5-10 oldal olvasás fért bele esténként a napba - tudtam, hogy az olvasás sokáig elhúzódik és fennáll a veszély, hogy megunom-félbehagyom, de mindketten (én és a könyv is) meglepődtünk, hogy szívesen tértem vissza a Házba újra és újra.
Feküdtetek valaha kórházban? (Remélem, nem.) Aki igen, az tudja, hogy a kórház - valamint bármely más, zárt közösséget magába foglaló intézmény - egy külön univerzum; aki átlépi a küszöböt, egy másik világba nyer betekintést. Önálló, saját szabály-és babonarendszere van, ami csak a Bentiekre vonatkozik. A kívülállók ezt nem érthetik és rájuk nem is érvényes a hely mitológiája. Mindenkinek megvan a helye és a szerepe a Ház élő, lélegző testében. Ahogy telik az idő, a málladozó, öregedő falak magukba szívják az ott lakók lelkének egy részét. Éjjel néha hallani őket.
Abban a Házban sincs ez másként. Petroszjan bravúrosan váltogatja a nézőpontokat és az idősíkokat, melyeken keresztül megismerjük a Házat és a házbelieket; a folyamat lassú és kaotikus, agyalni kell, bogozgatni, beceneveket társítani emberekhez, ráadásul az első elbeszélő a Bagós, a Ház iránt érzéketlen, beilleszkedni képtelen, Fácánból négyesbelivé lett kocsizó, akinek az elveszettsége és értetlensége kezdetben a sajátunk is. Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, gőzöm nem volt, hogy mi a fenéről beszél, kik a Fácánok, ki a Cápa, miért okoz akkora felbolydulást egy pár cipő, az ég szerelmére?
A Ház nem adja át magát akárkinek, várni kell, hogy magába engedjen és a testünkbe ivódjon. Később visszatérünk még a Bagóshoz, immár türelmetlenül, amiért majd' kiböki a szemét a válasz a kérdéseire, szegény srác Tabaki, a Szfinx vagy a Vak látószöge után nem tud nekünk újat mondani. Annyira belegabalyodtam a történetekbe, hogy sokszor elfelejtettem, tulajdonképpen kikről van szó, ekkor a szerző megrázott a vállaimnál fogva és behozott egy új szereplőt a képbe - de kinek van joga eldönteni, hogy egy jelenség mely vetülete a valóság?
Hogy tulajdonképpen mi ez a Ház? Nem mondom el. Egyrészt kiderül a fülszövegből a regény közege, másrészt úgyis meglepetés éri azt, aki elkezdi olvasni, mert ez a könyv nem olyan, amire számítani lehet. Hangulatában és kiindulópontjában kicsit az Alekszandra és a Teremtés növendékeire emlékeztet a Gyacsenko házaspártól, de attól eltérően nem akartam konstans módon felvágni az ereimet, ugyanis nemcsak a nézőpontok és az idősíkok váltakoznak, hanem az atmoszféra is: hol rémtörténetesen horrorisztikus, hol iszonyú vicces a maga módján (a patkány, amint kis oszlopként emelkedik fel, jézusom:D), hol teljesen elborult és vadul szürreális. Fogalmam sincs, Mariam Petroszjan - aki egyébként festő és rajzfilmkészítő -, hogyan és meddig írta ezt a könyvet, de erre kevés író képes.
El vagyok ragadtatva, és nagyon örülök, hogy a Ház részese le(he)ttem.
Ui.: További érdekesség, hogy angolul csak 2017-ben jelent meg a regény (The Gray House címmel), először olaszra fordították (2011-ben), aztán jött a magyar, spanyol, olasz, francia, cseh és makedón kiadás.
Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2012
Fordította: Soproni András
Ár: 4490 Ft (de töredékárért dobálják az ember után)
Na azt hiszem tökéletes lesz ez a könyv jövőre, amikor is hosszabb és lassabb regényeket szeretnék beiktatni :))
VálaszTörlésÍgy van.:)
TörlésAnnyira szeretem ezt a könyvet, hogy komoly boldogság fog el, amikor más is. :)
VálaszTörlésLátszik az értékeléseden is, hogy mennyire imádod.:)
Törlés