A lehető legjobb midlife crisis

"Amikor gyerekek voltunk, kezdte egészen halkan a tudata, és veszekedtünk... ami gyakran előfordult, mert mindkettőnknek szörnyű természete volt, és mert, azt hiszem, egyazon nő figyelméért és csókjáért vetélkedtünk, Nounou, amikor már minden türelmét és reményét elveszítette, hogy valaha is össze tud minket békíteni, végül mindig elővette kitömött galambját, amely a frigó tetején porosodott, a csőrébe biggyesztett valamit, amit éppen talált, általában egy szál petrezselymet, és meglengette duzzogó kis orrunk előtt:
- Buruk, buruk... A béke galambja, kutyuskáim... Buruk, buruk..."

Anna Gavalda: Vigaszág

Sikerült egymás után két, 2010-ben félbehagyott könyv elővevésére - igen, hülye szó, de már a könyvespolc előtti ágaskodás aktusa, meg az odacsoszogás is kimerítő bizonyos esetekben - rávennem magam. Mindkét alkalommal inkább kíváncsian, mintsem stresszesen álltam neki a feladatnak: sikerül-e a korábbi skrupulusokat átugrani, és venni azt az üzenetet, amit ezek a regények óhajtanak sugallni - avagy mennyit változott az ízlésem és én magam hat év alatt -, vagy marad a stagnálás?
Csodák csodája, sikerült. Az Aludj, kislány! esetében jóval gyorsabban és lendületesebben, a Vigaszágnál kicsit nehezen, de amilyen elmebajos volt a múlt hét és a hétvége is, nagyjából bármi lehetett volna a kezemben gombolyag spulnitól száz hajtogatnivaló TB-kiskönyvig, az is ugyanennyire kötött volna le.
Annyi emlékem volt a könyvről, hogy egy idősebb fickó nyavalyog benne és idétlenek a párbeszédek. Az idősebb fickó még mindig nyavalygott - szegény, hat éve várt, hogy tovább léphessen -, de már sokkal érthetőbbnek találtam a gondolatait, pontosabban empatikusabban viszonyultam hozzá, hiába nem vagyok 47 éves, kopaszodó, az életében tétován támolygó párizsi építész, a "Fázom, éhes vagyok és szeretetre vágyom"-hiányt nagyon is ismerem. Ez, a "Jövök-megyek-csinálom, de már csak automatán"-feelinggel kombinálva teszi ki nagyrészt a Vigaszágat, ami számomra egy érdekes gondolatkísérlet volt - milyen az, amikor ténylegesen valakinek a fejében vagyunk, utána kapunk a tovatűnő gondolatfoszlányoknak, bosszankodunk, hogy ez a balfasz miért nem tesz már pontot az ügy végére, és néha szíven üt egy-egy emlékből kibukkanó sor, például: "A  reggel az, amikor az ember felszáll az első metróra, hogy a többi ember megtapossa."*, és az idióta helyzet, amikor beléd ütköznek, és te kérsz bocsánatot. Amikor totál feleslegesen kétszer letörlöd a konyhapultot, megtisztítod az összes cipődet, olvasol valami (elvileg) fontosat, de max. a képek hatolnak el az agyadig.
Tudom, hogy az általános szépirodalmár közvélekedés szerint giccses, de szerintem Gavalda jól csinálja, amit csinál. A recept ugyanaz, de évente egyszer még mindig képes velem ezt a receptet megetetni, minden felvett cinizmusom és gyűlöletem ellenére megtalálják az érzékeny pontjaimat a metróshoz hasonló, jelentéktelen, de nagyon igaz mondatok és a szereplők nyomorult, spleenes életérzése. És a végére bedobta a Megvilágosodást, a paradicsomi Édent, ami szintén kiszámítható és kicsit lapos, de olyan jó dagonyázni a lapokról sütő elragadtatottságban. Nem cinikus vagyok, hanem naiv olvasó, de Gavaldának megengedem, hiába nem tökéletes író. Nekem az ő könyvei a meleg habfürdők, az olvasói nyűgösség antidepresszánsai (fúúújjjjj!), a ballasztkönyvek**, hogy szebben fejezzem ki magam. De nála elegánsabban senki nem tudja alkalmazni a ...-t és a ???-t egy párbeszédben.

Ui.: Tudtátok, hogy ő fordította franciára a Stonert?
Ui2.: A Vigaszágnak köszönhetően arra is rájöttem, hogy mi nem passzolt érzésem szerint az új lakással: hiányoznak az emlékkeltő kis bizbaszok, és némi otthonos - mondom, otthonos - kupisság, a belakottság érzése, ami a költözéstől számított rövid idő alatt nem csoda, de most már jobban fogok figyelni rá. Azt, hogy szeretnék egy madarat, két macskát meg talán egy kutyát (születésem óta sok állat vett körül), inkább áthúzom.

* Nem szó szerinti idézet, mert persze lusta voltam felírni az oldalszámot, és utólag nem találtam meg.
** Nima leleménye.

Eredeti cím: La Consolante
Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2009
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Ár: 3490 Ft