Nem is tudom, mi ütött belém, hogy a Sipino olvasása után erre a hányatott sorsú, egyöntetűen közepesnek minősített Harris-regényre kívántam rá. Amíg megforgattam magamban az ötletet, gyorsan elolvastam a Tengeralattjáró Révfülöpön-t, mert könyvtári, de utána habozás nélkül őt választottam. Úgy tekintettem rá, mint egy erőpróbára - vagy sikerül megugranom, vagy nem.
Sikerült. Valószínűleg Joanne Harris-rajongó vagyok, akinek a neve az avatatlan bűnösök számára igénytelen cukimuki lektűrszerző, de aki képes egyetlen, enyhén giccses film alapján megítélni egy sokoldalú szerzőt, az le van szarva.
Hat évvel ezelőtt egyszer már megpróbálkoztam az olvasásával, de a sápadt, beteges leányzó és a parancsolgató faszi kettőse untatott és szokatlan bizarrságot árasztott magából, ezért kb. hatvan oldal után félretettem azzal a magyarázattal, hogy minden írónak lehetnek kevésbé sikerült könyvei. Most már nem látom félresikerültnek, max. sajátosnak, de, úgy gondolom, méltó helye van a tiritarka, sokszínű életműben. Szeretem, ha Harris kísérletezik, és tök jó, hogy nem ragadt le a boszorkányos, franciás gasztroélvezetekkel tarkított sémánál, ami előbb-utóbb úgyis sablonossá kopott volna.
Nekem a főszereplő Henry Chester volt; az ő sötét vágyai, a lelke mélyén tekergő őrülete a cselekmény katalizátora. Mindig érdekelt, hogyan lesz valakiből sorozatgyilkos - mert, ha a rogyadozó önkontrollja nem fogja vissza, Henry Chester nőket kaszaboló gyilkossá vált volna. A gyerekkori elfojtások, félelmek, egy gyerek számára félelmetesnek tűnő, vallásos babonák, a szülői háttér lehetett a felelős ennek az embernek a torzulásaiért, és ezáltal lett Effie, az ízig-vérig gótikus, naiv hősnő nemezise, aki kísértetként lebeg végig az egész regényen.
Harris a hagyományos kísértettörténet-felállást fűszerezi meg a saját, egzotikus-egyedi fantáziájával; felbukkan a többi regényéből ismert karizmatikus, erős nő, akit most Fanny Millernek hívnak, és majdnem egészen a sötét oldal szolgája, jól feldobja a gótikus keret sápadtságát. A gárdához csatlakozik még a csavargó, kétes erkölcsű festő-szélhámos, Mose Harper. Valamennyien egy nem nevesített személynek mesélik el a történetet és a benne játszott szerepüket - gyónni akarnak, meggyőzni vagy csak szimplán mesélni.
Lehet, hogy Szűr-Szabó Katalinnál szokványos jelenség, de elbűvöltek a gyönyörű, találó szavak: nyírfalány, és a"a holdfényben ezüsthamuvá dermedt dús csipkéket és bársonyt, az öltözőasztal sötét fáján jégcsapként csillogó üvegeket és fiolákat"-féle részletek.
Nem igazán tudom, kinek ajánljam ezt a regényt, mert még a Harris-olvasókat is megosztja, de szerintem érdemes vele tenni egy próbát. Azt hiszem, nekem még a Partvidékiek is tetszeni fog...
Ui.: Az írásjelektől megfosztott cím, a borító és az üvöltő romantikusregenyek.hu-reklám fölött hat év alatt sem tudtam napirendre térni.
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2009
Ár: 3500 Ft
De jó, hogy neked is tetszett :) Ez egy tök jó könyv.
VálaszTörlésÉn még ezt is szerettem. Tkp nincs olyan Harris amit nem :)
VálaszTörlésNekem a Partvidékiek óriási kedvencem. Meg az Urak és játékosok. És a Kékszeműfiú - most már :) Abszolút a nem gasztro Harris lett a főkedvencem :) És örülök, hogy neked is tetszett ez a könyve (is).
VálaszTörlésBea: Így van.:)
VálaszTörlésIlweran: Ultimate rajongók vagyunk ezek szerint.:)
Nikkincs: Ez jó hír, akkor valószínű, hogy nekem is tetszeni fog.:)