Súlyos kérdés

Főleg hiszti.

Van - illetve csak volt - az a hülyeségem, hogy nem nézem meg edzés után, hány kiló vagyok. Felállok a mérlegre és tekintetemet gondosan a villamos szekrény világító gombjaira szegezem, a kedves pedig megnézi, aztán megtartja magának az információt, max. annyit mondhat, hogy "Fogytál", vagy "Híztál egy kicsit".
Tegnap este megtörtént az apokalipszis: alászállás közben véletlenül lepillantottam, és még ott volt. A mérlegek gonoszak (a digitálisak különösen), Garfieldnak igaza van. Grandiózus hiszti következett, hogy a pasim majdnem bejött utánam a női öltözőbe, én meg játszhattam dedós Úgysemerszbejönniúgysemerszbejönni"-t.
Nem írom le, mennyit mutatott a mérleg, a testtömeg-index szerint alulról súrolom a normál súly kategóriáját. Szeretnék magamnak azzal hízelegni, hogy amit a karácsonyi mélypont óta - akkor voltam a legsoványabb - felszedett többlet izom, és nem zsír.
Nyavalygás helyett mondjuk nem kellene este fél tizenegykor két pofára tömni a házi túrós rétest (a túró fehérjeforrás!), de ez már az én lelkiismereti problémám.

Egyébként - bár ez a kutyát se érdekli - tegnap este emelkedőt futottam, kb. egy év kihagyás után. Hármas fokozatot állítottam be, ami max. 3% emelkedőt jelent, és 9 km/h-t.
Majdnem megdöglöttem. Dunsztom nincs, anno hogy bírtam 7,8%-os emelkedőn futni negyven percig. Oké, lassan, 7 km/h-val, de akkor is.
A lábam természetesen be akart görcsölni, de csak az utolsó két percben, akkor viszont már annyi bajom volt, hogy fel se tűnt. Úgy éreztem, a tüdőm annyira összeszűkült, hogy megfulladok. Ha arra gondolok, hogy holnap ezt meg kellene ismételni, szeretnék sírva fakadni. Inkább futok emelkedő nélkül 10,5-tel, brr.