Kisvárosi életek

"- Kíváncsi lennék, hogy olyan vagyok-e, mint az igazi anyám. - Stacy eltűnődve szívta a cigarettáját. - Mert ha egyszerűen mindenki olyan lesz, mint az anyja, akkor mi a szarnak ez az egész kínlódás?"

Elizabeth Strout: Amy és Isabelle

Csúnyán fogalmazva a puszta véletlennek köszönhetem, hogy a birtokomba került a könyv - a vonat indulása előtt láttam meg az újságos standjánál -, pedig 2013 (!) óta csücsül a kívánságlistámon. Magamban a Légzőgyakorlat fuldoklóknak ikerpárjának tekintem, az olvasás körülményei és a témájuk miatt is.
Az Amy és Isabelle sokkal, sokkal fojtogatóbb, nyomasztóbb hangulatú, mint Orringer novelláskötete (holott az se fakutya - már az első novella úgy orrba vágja az olvasót, hogy csak pislogni bír). Shirley Falls legforróbb nyara szúrós, levegőtlen takaróként borul a városra, és egyúttal ránk is. Az apró titkok, problémák és nagy lelki kataklizmák regénye ez. Kisvárosi életek. A forró nyáron játszódó és a hétköznapi gyarlóságokkal foglalkozó könyveket külön-külön is bírom, a kettő együtt, megfejelve az írónő stílusával, az év egyik legjobb olvasmánya lett.
Strout nagyon jól cincálgatja a két központi szereplő, Isabelle és Amy kapcsolatát. Bonyolult anya-lánya viszonyról van szó, aminek a tiltás-tagadás a fő eleme. Szívszorító látni mind a két oldalt, hogyan gyötrődik folyamatosan Isabelle és hogyan retteg, hogy kisiklik az irányítás a gyönge kezéből, és hogyan emészti Amyt a tehetetlen düh, aki pont azt nem kapja meg, amit annak idején az anyja se; a világban való nagyjából-eligazítást és a szeretetet. Amy azonban más, mint az anyja, a korlátok nála nem meghunyászkodást, hanem lázadást eredményeznek. Az anyját nem tiszteli, Isabelle-t pedig felkavarja, hogyan látja őt a lánya - és szégyelli magát miatta.

"No hiszen, a kutatások! Rosie Tanguay foghatja a kutatásait, és földughatja az összeset a csontos farába. Bev tudta, miért dohányzik. Ugyanazért, amiért eszik: hogy legyen valami, aminek várakozással néz elébe. Ilyen egyszerű az egész. Az élet unalmas tud lenni, és kell, hogy legyen valami, amit vár az ember."

Nagyon női regény ez. Nincs számszerűsítve, de tippem szerint a nyolcvanas években (valaki nem tudja biztosra?) játszódhat, amikor egy amerikai kisvárosban nem nézték jó szemmel a gyerekét egyedül nevelő nőt, és valószínűleg nem hitték el, hogy özvegy. Isabelle akkor elsődleges célja az volt, hogy férjet találjon, szerintem a saját szemében nem sikerült tisztességes asszonnyá válnia, hanem csak egy nő maradt, akinek a gyereke a stigmája. Arra konkrétan nem emlékszem, hogy emiatt, akár tudattalanul, neheztelne a lányára (valószínűleg igen), de a féltékenység, irigység is a kapcsolatuk része. Nagyon tetszett, hogy Elizabeth Strout tabuként kezelt gondolatokat nyíltan kipakol az olvasó elé - hogy az anya érezhet szexuális féltékenységet a lánya iránt; hogy Amy egyáltalán nem kedveli a saját anyját -, egyáltalán, az emberek közötti érzékeny, bonyolult viszonyokat nagyon jól árnyalja.
Amy makacs, önfejű. Egyrészt tipikus tinédzser, a kor minden kilátástalanságával és megvetésével, ami gyúlékony anyagként táplálja az anyja iránti érzelmeit, egy része viszont még mindig kislány, aki görcsösen vágyik a szeretetre. Valamilyen mértékben mindkettejüknek igaza van, de Amynek még nincs akkora rálátása az életre, hogy magabiztosan mozogjon, és irdatlanul pofára is esik. Az eset fájdalmas tapaszlatot ad neki és jócskán átformálja - nem biztos, hogy előnyére.

Pár értékelésben felesleges szálként említik, hogy néha "átugrunk" pár másik szereplő életébe. A koncepc... á, kit érdekel a koncepció, nekem kb. bármit írhatott volna Strout, akár a folyó szemszögéből is. Nagyon találó gondolatok vannak benne (ld. fentebbi idézet), szerettem ezt a könyvet szőröstül-bőröstül.

Eredeti cím: Amy és Isabelle
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2012
Fordította: Szieberth Ádám
Ár: 3000 Ft