Értékelés: 3 fűzfakéregfőzet az 5-ből
Kedvenc karakter: Holbein
Dög leszek, de nekem ez a könyv nem tetszett, pedig a papírforma alapján mind a tíz ujjamat meg kellett volna nyalnom a befejezése után. Persze az is lehet, hogy rosszkor találkoztunk - a Végtelenek után elég nyűgös voltam, nemcsak olvasásilag, hanem egészségileg is -, de a házsártos énem afelé hajlik, hogy a könyv a "hibás".
Kezdjük ott, hogy rühellem Thomas More-t, a bitang nagy humanistát, aki fanatikus nézetei miatt nem átállott (személyesen is) halálra kínozni és máglyahalálra ítélni embereket. A regény pedig elég részletesen foglalkozik Morus már-már kettős személyiségével, sokszor éreztem, hogy előtérbe kerül Meg mellett.
Hogy kicsoda Meg? Ja, megint lusta voltam bevezetőt írni. Szóval ez a leányzó Morus Tamás egyik fogadott leánya, okos teremtés, de rendkívül magányos ebben a népes családban; a karizmatikus családfő távolságtartóan viselkedik vele, a testvérei szintén. Ám egyik tanítójuknak, John Clementnek sikerül áttörnie a kislányt körülvevő falakon, és jó barátok lesznek, sőt, Meg érzelmei később szerelemmé alakulnak át.
Meggel alapvetően semmi bajom nem volt, a More-féle nevelés - ugyanis a humanista tudós ugyanúgy oktatásban részesítette a lányokat, mint a fiúkat - jó hatással volt rá, racionálisan gondolkodik és senki eszméit nem követi bégető birkaként. De, issstenem, ez a Clement... hiába okos, jószívű, szelíd meg halványkék szemű, úgy fejbe vertem volna Alice úrnő valamelyik kondérjával a tutyimutyisága és a több ember irányába mutatott bálványozása miatt. Ezt a tulajdonságát, a másik ember vakon követését Meg is kritizálja benne, kár, hogy tenni nem tud ellene.
Holbeint ellenben nagyon bírtam, még ha túl erőteljesre is sikerült néhány vonása, például a szinte együgyű naivitása vagy a nyers érzelmei, ő legalább tudja, mit akar és azt is, hogy mit érez, ellenben azzal a két szerencsétlennel:) Az alkotás folyamatáról, a szimbólumok és jelrendszerek kialakításáról-alakulásáról nagyon szerettem olvasni, ha nem zabálom tele magam nyuszi alakú édességekkel és ha a post végére nem mérgelem fel nagyon magam, akkor pöttyintek róluk ezt-azt.
Habár alapvetően ez a regény Meg története, nagyon sok mindent foglal magába, ezt csak dicséretként tudom róla elmondani, és a szerkezete is rendben van; nagyon szépen fonódik össze More és tevénykenységének bemutatása, a család ábrázolása, a korabeli élet és a gyógyítás (ugyanis az ún. "izzadás" - amit a könyvben "köleshimlő"-ként említenek - is szerepet kap), Hans Holbein élete, néhány műve, de van itt csöppnyi Erasmus ("az aszott holland":D) és a főbb történelmi események, mondjuk azok nagyon érintőlegesen, lásd a fenti idézet. De utóbbit nem nagyon bántam, Henrik-mérgezésem van, egyedül Lady Antonia Fraser könyvét óhajtom a közeljövőben elolvasni eme témában, és folytatni Philippa Gregory soro... Amadea, te észlény, A szűz királynő szeretője [ez következne a sorban] már kicsit más tészta, csak hogy tudd.
A könyvbeli fordulatok is ölég érdekesek, lehet, hogy hatásvadász és mese habbal, de nekem elnyerték tetszésemet.
Az a vicc, hogy nem rossz könyv ez, csak az írónő annyira nem tudta felkelteni az érdeklődésem a központi alakok iránt, hogy az egész élményt tönkrevágta.
Ui.: pedig olyan szép név a Vanora.
Ui2.: minden tisztelem a fordítóé meg az egész kiadói brancsé, de...
"... hogy megvitassák, hogy miképpen tudnák meggyógyítani az ifjabb engem." (45. o.) Meg egy porban hempergő kalap is volt, de nem találom a pontos helyét.
Kiadó: Geopen
Kiadás éve: 2011
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Ár: 3990 Ft
Az írónő honlapja
zömében egyetértek,
VálaszTörlés+jó volt mást is olvasni róla :)
Huh, örülök, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki nincs elájulva tőle:) Kíváncsi leszek a posztodra.
VálaszTörlés