- No igen, ez már így van.. Teljesen egyetértek kegyeddel, Mrs. Croft - helyeselt szívből Mrs. Musgrove. - Nincs annál rosszabb, mint elszakadni egymástól. Nekem is pontosan ez a véleményem. Én aztán tudom, mi az, mikor Mr. Musgrove örökké ott ül az esküdtszékben, ó milyen boldog vagyok, mikor vége az ülésszaknak, és épségben hazatér." (Mrs. Musgrove)
"De mégiscsak az az igazság, hogy elképesztően sok a csúnya nő Bathban; ami pedig a férfiakat illeti, azoknál még sokkalta rosszabb a helyzet! Madárijesztőkkel van tele az utca!" (Sir Walter)
Értékelés: 4 kellemes modor az 5-ből
Kedvenc karakter(ek): Anne, Mr. és Mrs. Croft
Olyan jó, hogy van ez a Jane Austen Könyvklub nálunk. Nemcsak azért, mert kiválóan lehet ott ismerkedni - akkor is, ha a szörnyű A klastrom titka van terítéken -, hanem mert ezáltal rá vagyok kényszerítve, hogy Austent olvassak, és megismerjem a jobb könyveit. Mert igen, az a szégyenletes titkom van nékem, hogy nem szeretem a nagy tiszteletű írónő regényeit, ilyen az, amikor a kánon párbajt vív az egyéni ízléssel, és az utóbbi szolid szúrással győz. Évekkel ezelőtt nagy szerettem a Büszkeség és balítéletet (pontosan ezért nem merem újraolvasni), de ismeretségünk pozitív oldala ennyiben ki is merül; A klastrom másodjára még rosszabb volt, mint az első, az Értelem és érzelemből pedig olyan 30 oldalt bírtam elolvasni, néhány napja raktam vissza a polcra, ne porosodjon a többi félbehagyott között. Szerencsére a Meggyőző érvek kicsit javított az átlagon, de figyelmeztetek minden Jane-rajongót, hogy inkább ne olvassa tovább ezt a bejegyzést.
.
.
.
.
Én szóltam.
Kezdjük ott, hogy Austennek különleges tehetsége volt a vérlázítóan idegesítő szereplők megalkotásában, annyira arcba mászóan rémesek, hogy az ember borzalommal vegyes élvezettel olvassa a hülyeségeiket, egyszóval annyira szörnyűek, hogy már jó karaktereknek tekinthetők. A szellemi és jellembeli gyengeség jelen esetben is családon belül tenyészik: itt van rögtön Sir Walter Elliott, kinek elragadó személyiségét az első oldalon az arcunkba kapjuk - kedvenc olvasmánya a családi kalendárium, szépségideálja önnön fenséges képesfele és korpusza, ha a mai kor embere lenne, "Nárcisszusz" néven chatelne, csak sajna ő nem szenved ki úgy, mint az önmagába szerelmes ifjú. Legidősebb leánya, Elizabeth.... (itt eszembe jut, mit mondott róla a pasim, azt szentségtörés lenne leírni:D), aki tipikus apja lánya; szép, ám szikkadt vénkisasszony, Kellynch kastély úrnője, aki atyjához hasonlóan idült rangkórságban szenveleg, illetve lubickol. Nárcisszusz legifjabb sarja Mary, istenem, ez a nő a csúcs! Idegbeteg, neurotikus, hisztisebb, mint egy osztálynyi hétéves, a sérdődöttség az alapértelmezett állapota, és patologikus mértékben figyelemhiányos, nem bírja elviselni, ha valaki hat percig nem rá figyel. Ő volt a csúcskategóriás idegcincáló az egész bagázsban, az egyetlen épeszű családtag helyében rég lehajítottam voltam Kellynch egyik magaslati ablakából, rettenetesen sajnálom a férjét és a gyerekeit, az előbbi helyében beadnám Maryt egy szanatóriumba, ott kitűnően érezné magát.
Aztán itt vannak Musgrove-ék, az anyjuk szellemi éleselméjűségét a fenti idézet kellőképpen igazolja, szükségtelen további szavakat fecsérelnünk rá. Leányai, a bájos Louisa és Henriette rá hasonlítanak IQ és EQ tekintetében is. Lujza akkora egy szánalom, mint ház (bocsánat, ezt muszáj volt), képes a jellemétől radikálisan eltérő dolgot művelni, csak azért, hogy egy pasinak imponáljon, grr. Az említett pasi természetesen a mindenki által bálványozott Wentworth kapitány, és aki még nem kapcsolt el innen, az most fog, mert én ezt a nagyképű, kicsinyes istencsapását úgy eltángáltam volna egy vasmacskával, hogy szinte reszketett belé a kezem. Meg az ő fantasztikus levele, hát, sokkal szebbeket és szívhez szólóbbakat alkottak az irodalomtörténet folyamán. El se tudom képzelni, hogy volt képes tengerészkarriert befutni, amikor a regény egyik jelenetében, amikor hidegvérre és tiszta fejre volna szükség, együtt hisztériázik a többiekkel, miközben az a személy vezényli le az egész katasztrófát, akit ő megvetett egy múltbéli döntése miatt.
Másodjára kerül szóba egy eddig néven nem nevezett szereplő. Ő Anne Elliott, a történet főhőse. Ő tényleg egy hős... esküszöm, nem bánom az egész zizzent bagázst és a kiszámítható cselekményt, cserébe az ő megismeréséért. Csodálom ezt a nőt szilárd, nemes jelleméért, az állhatatosságáért és a türelméért, meg persze a jóságáért. Visszafogott, művelt, kiváló megfigyelő. A legtöbb ember az ő helyében rég megkeseredett, mizantróp vénkisasszonnyá, ill. vénemberré vált volna; egyrészt ilyen családtagokkal együtt élni, mint Sir Walter és Elizabeth, iszonyú érzelmi erodálódást jelent - hogyan spóroljunk? Nem veszünk Anne-nek ajándékot! Abszolút semmibe veszik, felőlük gyakorlatilag halott is lehetne, Mary vekengését hallgatni sem léleképítő tréning, pláne, hogy az összes feladatát képes rálőcsölni - óó, igen, Anne-ben nincs meg az anyai érzés, de ő képes megnyugtatni a lábadozó gyereket, míg Szentlélek szállta édesanyja elmegy mulatni. Másrészt Anne-t folyamatosan sorvasztja nyolc évvel ezelőtti döntése, amikor elutasította Wentworth kapitány házassági ajánlatát, mert nem a szívére, hanem ún. meggyőző érvekre hallgatott. Drága Anne, miért tűnt olyan kockázatosnak, hogy 19 évesen feleségül menj ahhoz, akit a világon a legjobban szeretsz, és aki viszont szeret téged? Nálad alacsonyabb sorból származik, vagyona, tekintélye nincs, csak önbizalma? Kötve hiszem, hogy Nárcisszusz kitagadott volna az örökségedből és hozomány nélkül eresztett volna világgá, valamint probléma esetén ne nyújtott volna segítséget - igen, Sir Walter ostoba, hiú ember, de nem kegyetlen és rosszindulatú. Persze rossz döntéseket mindannyian hozunk, szerencsére Anne csak egyszer tesz ilyet - az átlagemberek sajnos többször -, bár az elbaltázott nyolc évet egy szemérmetlenül átlátszó indokkal elintézni arcpirító, de annyi baj legyen. De valahányszor saját sorsom felett kesergek, mindig eszembe fog jutni Anne Elliott, és az ő alakja némileg visszatarthat attól, hogy megkeseredett, mizantróp vénkisasszonnyá váljak.
(Ugye azt nem kell bemutatnom, mi lesz a történet vége?)
Ui.: ja, Croft admirálist és kedves nejét is nagyon megkedveltem, józan, bátor emberek. Mrs. Russell... kedves, de korlátolt ember - amely tulajdonság néha végzetes lehet.
Eredeti cím: Persuasion
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 1980
Fordította: Róna Ilona
Ár: passz, könyvtári, újrakötött példány volt, a bolti ára 2500 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése