2015: a bárányhimlő, a költözés és a könyvek éve

Forrás

Szerettem volna hangzatos (hülye) címet adni az évzáró postnak, meguntam a szimpla évösszegzős elnevezéseket. Erre pedig azt lehetne mondani, hogy idegesítő, de, mint minden, ez sem lehet tökéletes.
Kívülről észrevehetetlen, ám jelentékeny tektonikus változások zajlottak idén (végre megbékéltem a tojással, és az év utolsó nagy ön-felfedezése, hogy ízlik a mák! - lassan elérem egy kisiskolás gyerek gasztrokultúrájának szintjét), ami abban érhető tetten, hogy sok, biztosnak tűnő könyv nem tetszett és hármat félbehagytam. Továbbá, az a vágyam is elmúlt, hogy minden betűre kiterjedő, analitikus listát írjak - a nemzetiségeket pl. egyáltalán nincs kedvem felsorolni -, úgyhogy egy ömlesztett eltűnődés lesz az eredmény.
Akárcsak a havi zárásokat, az év végit is két részre bontom, legyen egy beszerzős meg egy olvasós szakasz.

1. Beszerzések
Nagyon, nagyon jó voltam idén. Olyannyira, hogy megelőztem az örökkévaló bajnokot, fezert - ő 36 könyvet szerzett be, én harmincötöt, ami hajszálra megegyezik a tavalyi rosszalkodással. Ebből elolvastam tizenhatot, egy pedig, az S., folyamatban van, ami annyira nem rossz arány. Örülök, hogy sikerült eljutnom arra a zen szintre, amikor olyan könyveket vásárolok, amik tényleg érdekelnek és nem parkolnak hosszú évekig a polcon (bár, erre még mindig esélyes vagyok:D). Érdekes, hogy az év első beszerzett könyvét mindig soká olvasom el. Tavaly ez volt az Esték a cirkuszban (idén sikerült!), most az Amikor eltűntek a galambok - biztos, ami biztos alapon beválogattam a jövő évi VCs-be.
Ketten pedig (A barackfa titka, A babaház úrnője) úgy jártak, hogy beszereztettek, elolvastattak, nem tetszettek és eladattak vala. Nem akarok kinőni a gyengéd női könyvekből, tehát nem sznobizmusból mondom, de borzasztóak voltak. Sarah Addison Allen másodikként olvasott könyve, az Édes élet már rezgőléces volt, de ez, ez az izé botrányosan rossz volt. A babaház úrnője pedig egy átlagnál unalmasabb, kosztümös női könyv nekem. (Waterstones, még mindig kapd be.) Ő az egyik félbehagyott egyébként.

Némi több évre visszatekintő statisztika:

• 2012-ben 144 könyvet szereztem be, a kis versenyünkben én voltam az utolsó helyezett. Ebből elolvastam 101-et (abban az évben 56-ot, idén 9-et, eladtam 18-at). A tisztább áttekintés végett van belőle lista is, ezen csak azok szerepelnek, amik a birtokomban maradtak [a polcról csak azokat vehetem le, amiket abban az évben adtam el, magamnak felállított szabály]. Ezen a listán 138 könyv van, amiből eddig 89-et olvastam el. 18-at adtam el.
• 2013-ban 75 könyvet szedtem össze, ebből 52-t olvastam el (az évben 39-et, 2014-ben 10-et, idén 4-et). Egytől szabadultam meg.
• 2014-ben már király-lány voltam, 35 könyvet szereztem be, 25-öt elolvastam, 19-et tavaly, idén 6-ot. Egyet adtam el valakinek.
• 2015-ben 35-16 az arány, és kettőt adtam el.

Ui.: Nóri, köszi, hogy hagytál nyerni!:)


2. Olvasás
Itt már nincsenek olyan szép, letisztuló számok. Idén 84 könyvet olvastam el, sok a mese, a rövid könyv, össze se merem számolni, hány "érvényes" könyvet olvastam, elég alacsony számot kapnék. De nem a számokért olvasok, és Cidrimókusnak van ISBN-je, úgyhogy különösebben nem érdekel.
Meglepő módon nagyon sok régóta várakozó regényt olvastam idén, kb. harmincötöt. Örülök, hogy végre nem csak az új könyvekre támad gusztusom, korábban folyton az újak érdekeltek.
Többeknél olvastam, hogy kevés, igazán jelentős könyv került a kezébe idén - azt hiszem, ez a tendencia nálam is jelentkezik. Nem tudom, mi az oka, az olvasott évösszegzések alapján valószínűleg nem a mennyiség; talán, ahogy egyre több könyvet olvasunk, egyre nehezebb meglepni minket - azért, remélem, nem ununk rá az olvasásra...
Nézzük a listákat, úgyis ez a postok legizgibb része!:)

Forrás

• Az idei favoritok (nincs sorrend):

Kedvencek lettek:
    
Joanne Harris: Ötnegyed narancs - Januárban olvastam, de sok, nemrég olvasott könyvet leköröz hatásában. Harris nagyszerű író - kár, hogy a köztudatban a szirupos Csokoládé-filmfeldolgozással társítják gondolatban -, ebben a könyvében különösen sok mindent felvonultat; a gyötrelmes szeretetet, az árulás sokféleségét, a keserűséget, amit egy nagyon nehéz élet terhe okoz, a sok titkot, ami kőként üli meg az ember lelkét, az ételek iránti lelkesedését, az újrakezdés kései reményét... annyi mindent belesűrít, hogy majd' egy évvel az olvasás után is beleszédülök. Ha ennyire ismeri az embereket, akkor nem semmi élete lehet a félig francia írónőnek, ha pedig a képzelete ilyen szárnyaló és hiteles, akkor egy zseni.
Neil Gaiman: Óceán az út végén - Ó, a gyermekkor varázslatos, egyben félelmetes íze, amikor minden lehetséges és a képzeleted testet ölt a valóságban.
John Williams: Stoner - Avagy én (mi) mikroszkóp alatt.
Delphine de Vigan: Semmi nem áll az éjszaka útjába - A másik, elragadtatott katarzist eredményező regény az Ötnegyed narancs mellett. Fájdalmas, személyes poklot többször megjárós.
Rene Denfeld: Az elvarázsoltak - Hogy lehet valami egyszerre gyönyörű és borzalmas?

Nagyon-nagyon jók voltak:
    
    
   
Romain Gary: Lady L.
Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami
Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai
Donna Tartt: A titkos történet
Priya Parmar: Vanessa és Virginia (baromi jólesett)
Kondor Vilmos: Bűnös Budapest (szintén)
Stacy Schiff: Kleopátra
Alice Hoffman: Átkozott boszorkák (újraolvasás)
Bartis Attila: A nyugalom
Robert Galbraith: A selyemhernyó
Anna Gavalda: Édes életünk
Alastair Reynolds: Napok háza
Robert Nye: A néhai Mr. Shakespeare
Linn Ullmann: Mielőtt elalszol

• Aztán voltak nagyon rosszak is:

Amik nem haboztak csoportokba tömörülni! Mély lelki válságot képes nálam okozni három-négy szar könyv zsinórban történő felbukkanása. Mind "megromlottak", azaz régóta parkoltak a polcon, de nem vághatom ki az összes ilyen könyvet, mert nagy felfedezések is rejtőznek közöttük.
Az egyértelműen kirajzolódik, hogy a lightos női regények (olasz családregények, kosztümös történelmies regények) egy része már untat, elmúlt a korszakuk. Azt nem mondom, hogy a bénán megírt vagy sablonos könyve is felviszik a vérnyomásom, mert ez mindenkire jellemző.:)
    
Kvĕta Legátová: Szégyenlős szerelem - Ügyetlen volt és érdektelen.
Francesca Marciano: Szerelmem, Róma - Unalmas volt.
Philippe Boulle: Különös beavatás - Idegesítő volt.
Banana Yoshimoto: Csipkerózsika-álom - Béna volt.
Mariolina Venezia: Ezer éve itt vagyok - Ld. a másik olaszt.

• Voltak, akikben csalódtam:

   
Sarah Addison Allen: A barackfa titka - Egy rossz lányregény.
Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma - Nem rossz ez a maga nemében, de én azt várom Hoffmantól, hogy elvarázsoljon és gyönyörködtessen, ami nem történt meg.
Karen Joy Fowler: Majd' kibújunk a bőrünkből - Nagyon sokat vártam tőle. Egy idő után elegem lett Rosie szenvedéséből, a nem-árulunk-el-semmit-az-olvasónak - taktikából.
Robert Jackson Bennett: Horzsolások - Annyian imádják, de nekem egy unalmasig ismert panelekből rosszul épített kockavár. Lapos, érdektelen, hiteltelen egy bűnrossz hősnővel.
És, fáj bevallani, de nagyobb falhoz csapkodást vártam A felolvasótól és a Javításoktól is.

• Félbehagytam őket:

Már a szándék sincs meg bennem, hogy a szar könyveket (amiket már bátran leszarozok, nem teszem hozzá, hogy "nekem nem tetsző" stb.) befejezzem, megadjam nekik az esélyt, blabla. Elég sok muszáj-dolog van az életemben, a szórakozásba nem akarom ezt belevinni.
  
José Luis Peixoto: Egyetlen pillantás nélkül - Róla egy sort se írtam, kb. 20 oldalról nem is érdemes. Nagyon nem értettem, mi a fene akar lenni, és nem is érdekelt.
Jessie Burton: A babaház úrnője - Tipik kosztümös lányregény, semmivel nem jobb náluk az elolvasott százvalahány oldal alapján.
Kari Hotakainen: Az életkereskedő - Ha valamit utálok, akkor azok a bölcselkedő öregasszonyok, akik minden döntésüket tökéletesnek látják, és valójában semmit nem tudnak. Ha olyan okos vagy, kedves Elfelejtettemaneved-hősnő, akkor hogyhogy nem tudod, hogy a két lányod boldogtalan, a fiad meg éhezik? És miért nem segítesz nekik? A depresszív, régen-jobb-volt-az-élet - hangulat végleg kivágta a biztosítékot.

• Három könyvet olvastam újra (de mindig többet szeretnék):

És mindig megfogadom, hogy jövőre összehozom.:)
  
Alice Hoffman: Átkozott boszorkák - Hoffman azt a fajta női irodalmat műveli, amit szeretek és ami tökéletesen kikapcsol. Látom a hibáit, és nem lesz világmegváltó szerző, de számomra az.
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége - Megkönnyebbülésemre az imádat kiállta az idő próbáját. Persze ennyi év után más élmény volt olvasni (több volt a fájdalom, a személyes vonatkozások), de kedvenc maradt.
Alan Bennett: A királynő olvas - Ez még mindig annyira cuki! Csipkelődő, kicsit gúnyolódó, igazi könyvmoly-olvasmány.

Mi van még? Teljesítettem az idei Várólistacsökkentő kihívást, jelentkeztem a 2016-osra, végre elolvastam a nagy mumust, A Mester és Margaritát, újra könyvtári tag lettem. Igyekeztem minél több nemzetiségtől olvasni, és hogy egyenlő arányban olvassak férfi és női szerzőktől.
Amit sajnálok, az az, hogy angolul alig olvastam, verseskötetet, drámát, képregényt egyáltalán nem. Idén arra koncentráltam, hogy minél többet elfogyasszak az itthon felhalmozott könyvekből, amiben elég eredményes voltam, de most másra vágyom... A kedvesnek rengeteg érdekes könyve van, a könyvtárnak meg pláne, és valahonnan gyengéd könyveket is kell kerítenem, ha éppen zombi vagyok. Szóval, egy seggel szeretnék két lovat megülni, minél többet olvasni minél több forrásból és műfajból, s közben pusztítani az itthoni állományt. És továbbra is mértékletesen vásárolni.

Mindenkinekboldogújévetkívánok, sok-sok könyvet, kevés idegeskedést. Utálom a sablonokat és a felesleges körbe udvariaskodást, bocsi.

A többiek évösszegzése:
PuPilla
Dóri
Nima 
Szee
Katacita
Ilweran
Nita és a top könyvei
Lobo
Gigi
shizoo
Nikkincs
Miamona
zakkant

Elizabeth Costello és Ibrahim úr

Szerintetek is fantasztikusan össze nem illő párost sikerült létrehoznom? Azért hátha kibírják, legalább a könyvespolcon nem egymás mellett laknak.
(Nem mintha tudnám, per pillanat hol van a kedves Ibrahim úr példánya... az én Elizabethem helyét még csak-csak be tudom lőni, de Schmittet, azt nem.)

J.M. Coetzee: Elizabeth Costello
Szegény könyv alaposan megjárta a költözés körüli hercehurcával, mert nem egy könnyed olvasmány, és a végére nem igazán tudtam odafigyelni, pedig az volt az egyik legjobb fejezet. Sorry, Mr. Coetzee.
Minél több idő telik el egy-egy könyv olvasása után, annál jobban letisztulnak az emlékeim róla. Sajnos Elizabeth Costello alakja erősen elhalványult másfél hónap alatt, szemben, mondjuk, az Ötnegyed naranccsal, amit januárban (!) olvastam. Visszagondolva nehezen tudnám megmondani, mit akart a szerző mondani ezzel a művel, azon túl, hogy az idősödő, egyre bezárkózóbb (értsd: begyöpösödöttebb) írónő Coetzee szócsöve, és rajta keresztül ismerjük meg a véleményét egy-egy témáról. Maguk az előadások, eszmecserék érdekesek voltak, de a könyv más, a háttérben meghúzódó aspektusai sokkal érdekfeszítőbbek voltak számomra; mit gondol Elizabeth Costello az írás folyamatáról, hogyan egyeztette össze a munkáját a gyerekneveléssel, miért élt egy időben rántott halon és sült krumplin? Olyan jó kis családi drámás, egzisztenciaválságos regényt lehetett volna ebből összehozni!
Kieg. megj.: ahogy a Majd' kibújunk a bőrünkből esetén, EC egyik előadása kapcsán is megütköztem azon, mennyire untat az állatok jogairól folytatott eszmecsere. Nem kell rám követ dobálni, "csúcsidőben" huszoniksz befogadott állatunk volt, a rajtam lévő sebhelyek 90%-a harapás, karmolás nyoma, és hajlamos vagyok gilisztákat áttelepíteni a fűbe, nehogy megsüljenek a nyáron gőzölgő betonon, de ez a... papolás idegesít. Nem tudom megmondani, miért, pedig a felszólalás is fontos ebben az ügyben, nemcsak a cselekvés. Mondjuk, az, ahogy EC előadja a témát, attól még a giliszták is kitérnek a hitükből.:)
K.j.2.: Talán Coetzee és Auster levelezése, az Itt és most ad némi felvilágosítást Coetzee írói szándékairól.

Eredeti cím: Elizabeth Costello
Kiadó: Art Nouveau
Kiadás éve:  2003
Fordította: Barabás András
Ár:

Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai

Magamat is megleptem, az Oszkár és Rózsa mami után milyen hamar elolvastam az Ibrahim urat, de ezt teszi a 78 oldal és a szép, nagy betűs szedés - valamint az, hogy az S.-t nem lehet piaci nagybevásárlás előtt és után, a buszon olvasni.
Ezt a történetet is szerettem olvasni, de, úgy érzem, nagyobb terjedelemben még átütőbb lett volna. Az Oszkárnak elég volt a maga 98 oldala, de Momónak és Monsieur Ibrahimnak kétszáz is dukált volna. Annak ellenére, hogy ebben a kisregényben is komoly témák merülnek fel, a hangvétele jóval derűsebb, olyasmi lehet, ahogy Ibrahim úr szemléli a világot; kicsit irigyeltem, ahogy a világhoz viszonyul, semmi kínzó nyughatatlanság, kétely, csak a biztosság a dolgok egyszerű rendjében, és a kis bolt reggeltől éjfélig, és vasárnap is, mert az "arab" kereskedelmi kontextusban ezt jelenti.
Tudnék kukacoskodni pár hihetetlen dolog miatt, de ezeket nagyvonalúan el kell engedni, akár a Momo által elcsaklizott konzerveket - aztán lefegyverző mosollyal Brigitte Bardot-ról legombolni 40 frankot egy palack ásványvízért.

Eredeti cím:  Monsieur Ibrahim et les fleurs du Coran
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2005
Fordította: Balla Katalin
Ár:

Mit harácsoltunk össze decemberben?

Abban a hitben éltem, hogy még van pár nap az évből, aztán rádöbbentem, hogy igen, van pár nap - a maival egész pontosan kettő, úgyhogy elkezdhetném gyártani a zárós postokat.

Könyvmolyoknál a december a tobzódás hónapja, a többség ilyenkor fürdik az örömben és az ajándékba kapott könyvekben meg a zabálásban. Az évek során szép hagyománnyá vált a pat-Nita-fezer-vicomte-körrel közös karácsony, amit idén extrán megfűszereztünk (azok az arcok, hihihi:D) azzal, hogy az új, számukra meglepetésnek tartogatott lakásban karácsonyoztunk.
Egyébként nagyon jól viselkedtem, csak az S.-t szereztem be, amit viszont muszáj volt. Annyira be voltam zsongva, hogy előjegyeztem a kiadónál, akik olyan rendesek voltak, hogy a megjelenés utáni engedménnyel (-40%) ide adták - az előrendelésre a szokásos 20% kedvezmény volt.


Micsoda szépségek és jóságok! A gyönyörű monstrum, a Vadhattyúk pat ajándéka, A vágyakozás enciklopédiája fezeré, Nitától (aki általában a kívánságlista első elemét vadássza le:) a Lady L.-t kaptam, vicomte-tól pedig A teamesternő könyvét és a Szerelemről és más démonokrólt.
(Megvárom, amíg mindenki kikuncogja magát a két utolsó címen.)
Idén már nem szerzek be (és nem kapok) több könyvet. Hogy összesen mennyit sikerült felhalmozni és ezek közül mennyit olvastam el, majd az év végi zárásban (esetleg egy külön postban) kiderül.

Az olvasás terén nem remekeltem - hetet olvastam el, de négy közülük igen rövid -, bár tettem kétségbeesett lépéseket a várólista csökkentése érdekében - annak a tudásnak a birtokában, hogy néhány regény nem szerepelt rajta, különösen vicces az olvassunk-hiperrövid-könyveket-akcióm.


Ennek a hadműveletnek voltak a  tagjai az Illatos levélkék és az Oszkár és Rózsa mami. Utóbbi annyira tetszett, hogy egy buszút alatt elolvastam az Ibrahim úr és a Korán virágait, valószínűleg őt is egy több könyves postba fogom behajítani. Az esti ködök kertje egyszerre szép és kegyetlen regény, egyébként tavaly karácsonyra kaptam ajándékba.:D A Mester és Margarita... talán az év legnagyobb mumusa volt, vagy két éve tologatom a VCs keretein belül. Az elején nagyon küzdöttem vele - mert abszolút nem volt hozzá kedvem, de túl akartam rajta esni -, aztán megtörtént az áttörés és immár el vagyok ragadtatva.
A hónap (és valószínűleg az év egyik) meglepetése a Fangirl. Hogy rákívántam, hogy miatta beiratkoztam a könyvtárba, ahová munkaidőben kilógtam, és még tetszett is! Nem maradéktalanul, és teljes agyi kapacitással egy erős hármast kapna, de nagyon lemerültek a szellemi tartalékaim, és úgy tapicskoltam benne, mint egy kád meleg vízben.
A Lady L.-lel kicsit csalok, mert még a felénél tartok, de holnap befejezem a 200 oldalas kis szépséget (Park and Bognár Róbert for president). Az S. mellett kész felüdülés olvasni a játékos, csipkelődős stílusú visszaemlékezést, ő a BKV-s olvasmányom, az S. nem igazán szállítás-kompatibilis, könyv nélkül viszont nem lehet utazni, ez tudott.

A többiek:
Katacita
Nita
Pilla
Dóri
Nikkincs