Közöny

"Elérkezett ahhoz a pillanathoz, amikor egyre nagyobb intenzitással merült fel benne egy olyan megsemmisítően egyszerű kérdés, hogy nem tudott szembenézni vele. Azon tűnődött, érdemes-e élnie; érdemes volt-e valaha is. Gyanította, hogy a kérdés előbb-utóbb mindenkire rátör; de vajon ugyanilyen személytelen erővel-e? A kérdéshez szomorúság társult, de csak amolyan általános jellegű szomorúság, amelynek (gondolta) nem sok köze van őhozzá és az ő konkrét sorsához; még abban sem volt biztos, hogy abból a nyilvánvaló okból fakad-e, amivé az élete vált. Úgy hitte, inkább évei egymásra rétegződéséből ered, a véletlenek és a körülmények megsűrűsödéséből meg abból, amit most már érteni vél belőlük. Zord, csúfondáros örömet lelt a lehetőségben, hogy e tudáshoz talán mindaz a tudomány vezette el, amire szert tett: hogy végül minden, még a tudás is, ami megérteti ezt vele, hiábavaló és üres, s a végén a semmibe fakul, abba, amin semennyit sem változtatott."

John Williams: Stoner

Nagyon, nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, egy nehéz nap (vagy hét?) után úgy döntöttem, megérdemlem, berongyoltam egy könyvesboltba és majdnem teljes áron megvettem, mert néha szarni kell az ilyenekre, az árra, a várólistára, az "úgyis-lesz-akcióban"-gondolatokra. Rögtön elkezdtem olvasni, ne legyen ideje kialakulni a komplexusoknak (ez persze nem jött össze), létre is jött a harmónia a második oldalon (avagy a komplexusok sírva távoztak), és természetesen a projekt utolsó lépésénél sikerült elcsúszni - nagyon, nagyon sokáig eltolódott, hogy beszámoljak a könyvről. És a Stonerről elég nehéz, nem olyan kis könnyed, tinglitangli könyv, mint mondjuk az Illatos levélkék vagy a Vanessa és Virginia. Erre, mondjuk, rácáfol a Mrs. Hemingway postja, ami annyira nem akart sikerülni, hogy az első változat kinyomtatott verzióját írtam át, annyira nem boldogultam a képernyővel.

Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor elárulom, hogy a könyvvel kapcsolatban volt egy felkavaró vitám, ami óhatatlanul hozzátapad az olvasmányélményhez, mondhatni, átszínezi, érzelemdúsabbá teszi számomra a regényt - már csak emiatt is inkább személyes, mintsem objektív jellegű lesz a post. A másik ok az, hogy régen olvastam és már mindent megírtak róla, amit lehetett.
A Stoner nekem abból a szempontból kiemelkedő az idei olvasásaim közül, hogy szembesít a saját jelentéktelenségemmel. Úgy vág oda ez a könyv, hogy abszolút nem hatásvadász, falhoz-és érfelvágós sem akar lenni, de a tiszta, egyszerű, sallangmentes próza olyan harmonikus kontrasztot alkot Stoner teljesen átlagos életével, hogy csak azt nem rendíti meg, aki szándékosan ellenáll a varázsának. És mit kezdjek Stonerrel? Vessem meg a megalkuvásáért, a szelíd belenyugvásáért, ahogy egy "Nem számít." kijelentéssel elengedi a nyűgeit és inkább alkalmazkodik a helyzethez, mintsem felvegye a harcot? Mire megyek én a pitiáner küzdelmeimmel, a saját jelentéktelenségem miatti önkínzással? Nem biztos, hogy a toporzékolással előrébb jutok, mint Stoner a jóindulatú közöny kiépítésével. Talán ez kell ahhoz, hogy több-kevésbé épséggel ki lehessen bírni egy ilyen, hétköznapi veszteségekkel teli életet.
Kibírni az életet, hétköznapi veszteségek - baromi elszomorító jelenségek. Fel lehetne tenni a kérdést, hogy miért jó erről olvasni; mert megkönnyebbülök, cseszd meg, hogy nemcsak engem gáncsol el az élet, hanem még a regényhősöket is, és egy író megírásra érdemesnek találja a sablonos, pitiáner problémáimat, problémákat.
Egyébként tele van a könyv hihetetlenül emberi, jellegzetes pillanatokkal, ami az átlag (avagy fantasztikus) regényhősökre soha nem jellemző; nincsen például olyan "üres jelenet", amikor kívülről nézve nem történik semmi, de a szereplőben valami fontos játszódik le; Stoner egy téli estén az irodájában ül, hirtelen indíttatásból kinyitja az ablakot, a villanyt lekapcsolja, és némán a kint kavargó fehérségbe mered. Gyönyörű jelenet; semmit nem tudunk meg a gondolatairól, a szavak csak a külső körülményekről szólnak, de az író tökéletesen érzékelteti a pillanat jelentőségét. Nem hiszem, hogy van olyan ember, akivel ne történt volna meg legalább egyszer, hogy az idő egy pillanatra megtorpant, ő pedig kilépett az életéből, hogy aztán ugyanolyan gyorsan minden visszazökkenjen a szokott menetébe.

Kevés "mai" könyvről lehet megjósolni, hogy részévé válik-e a világirodalmi kánonnak és az emberi emlékezetnek, de a Stoner biztosan ilyen. Nem ilyen lesz, hanem már ilyen.:)

Eredeti cím: Stoner
Kiadó: Park
Kiadás éve: 2015
Fordította: Gy. Horváth László
Ár: 3900 Ft