(Nem mintha tudnám, per pillanat hol van a kedves Ibrahim úr példánya... az én Elizabethem helyét még csak-csak be tudom lőni, de Schmittet, azt nem.)
Szegény könyv alaposan megjárta a költözés körüli hercehurcával, mert nem egy könnyed olvasmány, és a végére nem igazán tudtam odafigyelni, pedig az volt az egyik legjobb fejezet. Sorry, Mr. Coetzee.
Minél több idő telik el egy-egy könyv olvasása után, annál jobban letisztulnak az emlékeim róla. Sajnos Elizabeth Costello alakja erősen elhalványult másfél hónap alatt, szemben, mondjuk, az Ötnegyed naranccsal, amit januárban (!) olvastam. Visszagondolva nehezen tudnám megmondani, mit akart a szerző mondani ezzel a művel, azon túl, hogy az idősödő, egyre bezárkózóbb (értsd: begyöpösödöttebb) írónő Coetzee szócsöve, és rajta keresztül ismerjük meg a véleményét egy-egy témáról. Maguk az előadások, eszmecserék érdekesek voltak, de a könyv más, a háttérben meghúzódó aspektusai sokkal érdekfeszítőbbek voltak számomra; mit gondol Elizabeth Costello az írás folyamatáról, hogyan egyeztette össze a munkáját a gyerekneveléssel, miért élt egy időben rántott halon és sült krumplin? Olyan jó kis családi drámás, egzisztenciaválságos regényt lehetett volna ebből összehozni!
Kieg. megj.: ahogy a Majd' kibújunk a bőrünkből esetén, EC egyik előadása kapcsán is megütköztem azon, mennyire untat az állatok jogairól folytatott eszmecsere. Nem kell rám követ dobálni, "csúcsidőben" huszoniksz befogadott állatunk volt, a rajtam lévő sebhelyek 90%-a harapás, karmolás nyoma, és hajlamos vagyok gilisztákat áttelepíteni a fűbe, nehogy megsüljenek a nyáron gőzölgő betonon, de ez a... papolás idegesít. Nem tudom megmondani, miért, pedig a felszólalás is fontos ebben az ügyben, nemcsak a cselekvés. Mondjuk, az, ahogy EC előadja a témát, attól még a giliszták is kitérnek a hitükből.:)
K.j.2.: Talán Coetzee és Auster levelezése, az Itt és most ad némi felvilágosítást Coetzee írói szándékairól.
Eredeti cím: Elizabeth Costello
Kiadó: Art Nouveau
Kiadás éve: 2003
Fordította: Barabás András
Ár:
Magamat is megleptem, az Oszkár és Rózsa mami után milyen hamar elolvastam az Ibrahim urat, de ezt teszi a 78 oldal és a szép, nagy betűs szedés - valamint az, hogy az S.-t nem lehet piaci nagybevásárlás előtt és után, a buszon olvasni.
Ezt a történetet is szerettem olvasni, de, úgy érzem, nagyobb terjedelemben még átütőbb lett volna. Az Oszkárnak elég volt a maga 98 oldala, de Momónak és Monsieur Ibrahimnak kétszáz is dukált volna. Annak ellenére, hogy ebben a kisregényben is komoly témák merülnek fel, a hangvétele jóval derűsebb, olyasmi lehet, ahogy Ibrahim úr szemléli a világot; kicsit irigyeltem, ahogy a világhoz viszonyul, semmi kínzó nyughatatlanság, kétely, csak a biztosság a dolgok egyszerű rendjében, és a kis bolt reggeltől éjfélig, és vasárnap is, mert az "arab" kereskedelmi kontextusban ezt jelenti.
Tudnék kukacoskodni pár hihetetlen dolog miatt, de ezeket nagyvonalúan el kell engedni, akár a Momo által elcsaklizott konzerveket - aztán lefegyverző mosollyal Brigitte Bardot-ról legombolni 40 frankot egy palack ásványvízért.
Eredeti cím: Monsieur Ibrahim et les fleurs du Coran
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2005
Fordította: Balla Katalin
Ár:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése