Csak úgy

- Jó napot! - Köszöntem a házunk előtt szöszmötölő, kertészeknek tűnő egyéneknek.
- Szia! - felelte az idősebb. Valamiért rosszul esett. Oké, hogy fiatalabb vagyok nála, de ez egy eléggé formális szituáció, igazán nem értem, miért tegezett le.
Hát azért, mert: - Ma volt iskola?

Megkérdeztem tőle, hogy mégis mi a faszt gondol, hány évesnek nézek ki. Láttam az arckifejezésén, hogy gondolatban dob még néhány évet az általa megsaccolt számra - annyira még nem lehetek öreg, hogy emiatt sértődjek meg. Kinyögte, hogy tizennyolc?
Kis híján tíz évet tévedett.

Nem sokkal utána (valójában előtte, de a történet szempontjából így hangzik jobban), egy este, hazafelé menet, megláttam magam a metró tükröződő ajtajában, és persze, hogy tizenhatnak néznek - bakancs, cicanadrág, steppelt dzseki, mélyen a szemembe lógó frufru. Slusszpoénként a Fangirlt szorítottam magamhoz, bár nem hiszem, hogy az összképen sokat dobott volna A Mester és Margarita vagy az Elizabeth Costello.

Egyébként a favorit karácsonyi étel a sós vajas kenyér paradicsommal. Vannak dolgok, amiket az ember nem nő ki.
De ma búcsút inthettem a vajas kenyeremnek, mert jöttek az ősök lakásnézőbe, és az ebédhez két kiló kaját is hoztak - meg néhány szobanövényt ajándékba, a fikusz azóta vidoran növeszti magát az előszobában -, nem hittem volna, hogy édességundor lép fel nálam, most megtörtént.
Kedvenc karácsonyi olvasmány az S. (kb. hat oldalt olvastam belőle), k.k. film a Becstelen brigantyk, k.k. körömlakk (4K) az I.L.N.P. Juliette, mert most mindenkinek piros a körme (tudom, szívem, a tiéd nem), az enyém csak azért se. Annyira csillog ez a lakk, hogy festés közben nem lehet ránézni, imádom.
És tegnap végre eljutottunk odáig, hogy elrendezzük a könyveket a nappaliban. Most már csak meg kell tanulni, melyik könyv melyik polcon van.