Ez se lett egy nullás hónap

Sőt, beindult a szülinap, és a java még csak ezután jön.:)

    

Önnön indíttatásból - nem mintha eddig bárki is kényszerített volna könyvvásárlásra - csak a Sóbálványt vettem, muszáj volt valami emléket hoznom Veszprémből, és pont szembejött velünk egy antikvárium... Nagyon örülök, hogy bizalmat szavaztam ennek a régi, kopott kis kötetnek, mindegyik novella egy-egy gyöngyszem volt számomra, hamarosan írok róla bővebben.
Na, jó, meg a Kisvárosi életeket. Soha többé nem megyek be újságoshoz, idén már kétszer vittek a bűnbe. Olcsó volt, imádtam a másik könyvét, képtelen voltam neki ellenállni.
A többi kötet a kedves ajándéka, tegnap lettem egy évvel idősebb, és három könyvvel gazdagabb.:) Az Anyám ajándékait már el is kezdtem, az Amy és Isabelle-t pedig már korábban olvastam, az év egyik legjobb olvasmányélménye lesz, az már most biztos. A hétköznapi, nyomasztó történetek mostanában különösen dominálnak nálam, nem tudom, mi az oka - ahogy annak se, hogy minden befejezett könyv után kínszenvedés a polc előtt állni, hogy melyikkel folytassam, valahogy egyikhez sincs kedvem, inkább a régi kedvencek vonzanak, hiányzik az ismerős biztonság.

Őket pedig elolvastam:
    
  
Az Arkangyal éjjel különleges könyv, nem is tudtam róla értelmes véleményt összehozni - az a fajta, amit inkább olvasni kell. Márquezzel szorgosan próbálkozom, de az első háromként olvasott regénye - Száz év magány, Szerelem a kolera idején és az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája - után mélyrepülésbe kezdtünk, sajnos a Baljós órában is csak néha tudtam elkapni a márquezi hangulatot, elképesztően depresszív írásokat tartalmaz. A Gonosz pálya - óh, a tökéletes guilty pleasure. Ha megpróbálnék objektív lenni, bólogatnék Ilweran véleményére, miszerint a világirodalmat nem váltja meg a Cormoran Strike-sorozat, de szerintem ott a helye a megemlítendő művek listáján. Nekem az is fontos, hogy egy történet visszaváltoztasson azzá az olvasó kislánnyá, aki gúvadó szemmel aggódott a nyári szünetben, hogy Milady megöli-e Buckingham herceget, vagy Paul Sheldon hogyan cselezi ki Annie sötét tébolyát; ezek azok a könyvek, amelyek miatt minél hamarabb haza akarok érni, hogy visszatérhessek a világukba.
És persze azok a könyvek is fontosak, amelyek megnyomnak a fejemben egy kikapcs gombot, mint az Istenek kertje vagy a Napkeringő. Olyan hamar végeztem velük, hogy valószínűleg berakom őket egyazon postba.
Ebben fog kikötni a Gilead is, ami jó kis könyv, de olyan távol áll tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől, hogy ezzel az ízetlen hasonlottal éljek.

Emellett - pontosabban írás helyett - volt lekvárfőzés Ilwerannal (szedres-szilvás, ajándékba pedig kaptam tőle vörösboros meggyet és sütőtököset) és szólóban (bogyós gyümölcsös, gyömbéres őszibarack és vaníliás sárgabarack),  víznézés és némi pihenés, életemben másodszor befestettem a hajam; soha nem hittem volna, hogy a tükörben barna bőrt és hamvasszőke hajat fogok látni. Az előbbit a nyaralás hozta magával (meg a leégett fület - pokoli volt), soha nem zavart, hogy az arisztokratikus porcelánfehér bőr nem divat, a hajfestésre meg a nyikhaj új fodrászom beszélt rá fél évvel ezelőtt - aki nem szeret havonta fodrászhoz járni, annak találták ki az ombre festést -, az akkori jóval szolidabb árnyalatot néhány fokkal feltűnőbbre cseréltük. Mosás után kiskacsasárgának láttam és sikítottam, de a fodrász szolid röhögés után világosított rajta. Neki tetszett ("Jó durva színe van!"), de egyrészt neki jóval magasabb az ingerküszöbe, mint nekem és nem az ő fejéről volt szó, hah.

És, ami a fő: idén tíz éves lett a blog, boldog szülinapot nekünk! Én egyre kevésbé szeretem az ünneplősdit, de a blog még mindig nagy öröm. Gondoltam rá, hogy írok egy elmélkedős izét ennek misztériumáról (éljen az irónia), de ennyire nem veszem komolyan és senkit nem érdekelne.

A többiek:
Dóri
PuPilla
Nita
Heloise
Katacita