Borzalmas csodák

Henry James: A csavar fordul egyet

Nem olyan rossz könyv ez, csak adni kell neki egy esélyt, ami jelen esetben azt jelenti, hogy vegyük fel a késő 19. század erkölcsi szemléletét és... hát, igen, szövegszexuális bölcsészek előnyben.

Vannak olyan emberek, akik rossz országba, rossz kontinensre születtek. Henry James amerikai volt, de hívogatta lelki óhazája, az esős-ködös, ódon, büszke Anglia, a monarchiájával, a lordokkal, a kimért, karót nyelt magatartással - tudjátok, a kastélyt tisztán tartó és vezető, éjjeliedényt kiürítő cselédség a béka animális pólusa alatt helyezkedik el és maradjanak is ott -, az ősi, lehetőleg szellemekkel telezsúfolt (amely egyben eredetiségi bizonyítvány) kúriákkal és a kandallótűz mellett elfogyasztott ötórai teával, miközben kint leszáll az alkony és csupasz faágak karistolják az osztott ólomüveg ablakokat.

Kicsit bővebben és humorosabban az úr habitusáról, aki halála előtt pár hónappal felvette a brit állampolgárságot:

"Henry James harminchárom éves korában végleg elhagyta Amerikát, amelynek harsány közönségességét, nyers anyagiasságát, pénzhajhászó kulturálatlanságát magas igényű művész számára alkalmatlan légkörnek találta. Hawthorne-ról írott könyvében (1879) ironikusan foglalta össze, hogy mi hiányzott nagy elődjének Amerikában 1840 táján ahhoz, hogy a brit írókéhoz hasonló társadalmi környezetben érezhesse magát, elárulva egyben azt is, hogy ő maga, James is mit hiányol az amerikai civilizációban. »Nincs itt európai értelemben vett államszervezet, sőt tulajdonképpen még egyéni neve sincs az országnak. Nincs uralkodó, nincs királyi udvar, nincs alattvalói hűség, nincs arisztokrácia, nincs államegyház, nincs klérus, nincs hadsereg, nincs diplomáciai tes tület, nincsenek vidéki földesurak, paloták, kastélyok, udvarházak, plébániák és szalmatetős zsellérházak, nincsenek repkény borította romok, nincsenek székesegyházak, apátságok vagy kis normán korbeli templomocskák, nincsenek nagy egyetemek vagy híres középiskolák, — nincs Oxford, Eton, Harrow, nincs irodalom, nincsenek regények, se múzeumok, festmények, se politizáló társaságok, se sportélet, nincs se Epsom, se Ascot... De ha mindez kimaradt, akkor minden kimaradt. Az amerikai persze tudja, hogy azért sok minden marad még, s hogy ez mi, az az ő titka.«"

(Forrás: Literatúra)

Térjünk rá a kötetkére, amelybe Henry James jó anglománként mindent belezsúfolt, amit véleménye szerint egy tisztes angol regénynek tartalmaznia kell; nagy, saját névvel bíró régi ház egy, elzárt életmódot biztosító láp vagy rét közepén, titkolózó, saját életet merészelni élő személyzettel. Fess, fiatal, gazdag, ám távolságtartó tulajdonos. Fiatal, tapasztalatlan, rojtosodásra hajlamos idegzettel bíró nevelőnő. Tenyeres-talpas, mindentudó, de lakattal a száján közlekedő házvezetőnő. És, persze, kísértetek, amelyek nélkül, akárcsak a puffos ujj esetében, nem élet az élet.

A szöveg nagyon homályosan, minden egyértelműség nélkül fogalmaz; a házvezetőnő, a nevelőnő és a gondjára bízott gyerekek egy utalásokkal teli nyelvet beszélnek, amely tele van kimondatlan dolgokkal. Mintha attól tartanának, hogy valaki (az olvasó? Azok?) kihallgatják őket. Olvasás közben majd' megőrültem ettől; ugyan volt egy elméletem - ugyanaz, amire mindenki gondol -, de legszívesebben megráztam volna őket, hogy könyörgöm, nyögjetek már ki valami konkrétumot! Mi volt olyan megbotránkoztató az előző nevelőnő viselkedésében? És miért baj, hogy az inas vagy kicsoda a kisfiúval sétált? Tipikusan olyan történet, amely visszatekintve egész jó, mert sokat lehet azon agyalni, hogy tényleg ez vagy az történt, vagy nem, és elgondolkodva lehet böngészni a többiek véleményét. Könnyen lehet, hogy mi spilázzuk túl

Nehéz a nevelőnőt, a névtelen főszereplőt szimpatikusnak találni; az első útjába kerülő úr karizmája leteríti és a Vörös-tengeren is átkelne a kedvéért, hát még hogy két kisgyereket tanítson egy világtól elzárt házban, miközben a férfi legfőbb óhaja, hogy egyáltalán ne zaklassa, bármiről is legyen szó; a bizonytalanságát valószínűleg a hatalma fitogtatásával palástolja; abszolút nem ismeri önmagát; a gyerekekhez való viszonya alapján mániás, vagy valamilyen más lelki zavarral küszködik és elég gyenge jellem, ha két ilyen gyerek így elintézi. Persze, mindenkinek Jane Eyre jut eszébe, akiről könnyű lenne azt gondolni, hogy egy halk szavú, szürke kisegér, aztán elkerekedik az avatatlanok szeme, amikor megismerkednek vele és kiderül, hogy ugyan visszafogott, de nagyon határozott jellem, aki nem ijedezik a sötét sarkoktól.

Tudtam, hogy A csavar fordul egyet a molyok körében nem örvend osztatlan népszerűségnek, ezért az elvárásaim se voltak magasak. Nem bántam meg, hogy elolvastam, de örülök, hogy tkp. egy este alatt végeztem vele, mert hosszabban rendkívül fárasztó lett volna. Én az elején is azt éreztem, hogy kicsit furcsa a szöveg, mintha pár szót kispóroltak volna a mondatokból, lehet, hogy a fordítás a hibás - és az újrafordított változatban már gördülékenyebb -, lehet, hogy James, de nekem nem kenyerem ez a megoldás, stílus, akármi. Az pedig, hogy egy nyolc-tíz éves gyerek "te aranyos"-nak szólítsa a nevelőnőjét, mint egy kofa a kispesti piacon, elég valószínűtlen.

Ui.: Bevallom, a kis cuki, 8x13,5 cm-es, 1969-es kiadás csábított el, gyerekkorom óta vonzódom a pici könyvekhez, ez van.

Ui2.: Azért ez a két ócska rémregényes borító kicsit túlzás.:D

Eredeti cím: The Turn of the Screw

Kiadó: Magyar Helikon
Kiadás éve: 1969
Fordította: Katona Tamás
Ár: pár száz forinttól elérhető