Napok óta ezen a bejegyzésen kotlok, egyszerűen képtelen vagyok dűlőre jutni vele - ahogy az a hozzám passzoló, nagyon jó könyvekkel elő szokott fordulni -, ezért kimegy így, ahogy van.
Jeffrey Eugenides: Egy test, két lélek
A 2017-es év fináléjában csúszott be a legjobb olvasmányok közé az Egy test, két lélek, ami félig-meddig impulzusvásárlás eredménye volt - azért félig-meddig, mert ott bujkált a tudatom valamelyik rekeszében, hogy alkalomadtán be kellene szerezni, és nem sokáig haboztam, amikor megpillantottam egy antikvárium kirakatában.
És milyen jól tettem! Kicsit tartottam ettől "a gén, amely átszörföl az évszázadon"-dologtól, amit a fülszövegben olvastam, reméltem, hogy nem valami megfoghatatlan animusizé-vándorlást kell olvasnom, mint mondjuk Joanne Harris egyik novellájában (A J-ZUS gén, vagy valami ilyesmi a címe), de nem: egy család három generációját ismerjük meg Callie/Cal, az egyik unoka szempontjából.
A családtörténet egy apró görög faluban kezdődik a nagyszülőkkel, akik a török támadás miatt kénytelenek elhagyni szülőföldjüket, és nagy viszontagságok után Detroitban próbálnak új életet kezdeni. Callie/Cal visszatekintő módszere miatt könnyű az antik görög művekre jellemző, sorsszerű, eleve elrendelt véletlenek sorozatát belelátni és visszafojtott lélegzettel várjuk, hogy beüssön a katasztrófa és magával sodorjon mindent.
Eugenides előszeretettel ír - mivel mind a három, magyarul megjelent regényét olvastam, feljogosítva érzem magam az okoskodásra - valamilyen lelki kínban élő, zavarral küzdő emberekről, legyen szó az egyetem és a felnőttlét közötti légüres térben szorongó fiatalokról (Házassági összeesküvés), vagy az elérhetetlen vágy tárgyát leső, a tinédzser zűrzavarokkal küszködő fiúkról (Öngyilkos szüzek). Callie/Cal is identitásproblémákkal küzd, csak más pályán, de személyiség szempontjából még ő a legszimpatikusabb - a többiekről is jó élmény olvasni, de, ha a Házassági összeesküvés Maddyjére vagy Leonardjára gondolok, eléggé megemelkedik a vérnyomásom. Eugenides (egyik) zseniális tulajdonsága, hogy élő-lélegző karaktereket alkot, akik sem jók, sem rosszak (ill. a kettő egyszerre), de leginkább egymás életét igyekeznek agyonbonyolítani. Callie-vel kapcsolatban is az volt az érzésem, hogy mintha általa ismert személyekből gyúrta volna össze (lehet, hogy valóban így volt), vagy meginterjúvolt volna egy hermafroditát és költött volna mögé egy hátteret.
Az úriember másik roppant vonzó tulajdonsága, hogy nem besuvaszt a szereplők mögé egy hátteret, hanem kiegészíti őket (vagy háttérbe szorítja); az Egy test, két lélekben olvashatunk a selyemhernyó-tenyésztésről, a görög-török "konfliktusról" (borzalmakról), Szmirnáról, a bevándorlók életéről, az ehhez kapcsolódó identitáskérdésről és magáról Detroitról - ez a város a nagyszínpad -, amely a kerekekre épült. Remekül egybeolvad az emberek élete és a világban zajló történések, a történet nem esik szét hosszas leíró és cselekvő részekre, hanem kerek egész.
Hiába tűnik unalmasnak a szavaim nyomán, hogy leíró meg cselekvő rész blabla, faltam a sorokat, és eszembe nem jutott nyavalyogni, hogy miértilyenhosszúez és mikorfogokavégéreérni. Reménytelenül bénán (vagy inkább sehogy) tudom érzékeltetni ennek a könyvnek a nagyszerűségét. Kár, hogy Eugenides nehezen ír - ha jól látom, csak négy könyve jelent meg -, és a magyarul megjelent regényeit is csak antikváriumokban lehet kapni.
Eredeti cím: Middlesex
Kiadó: Tericum
Kiadás éve: 2005
Fordította: Kovács Kristóf
Ár: nehezen beszerezhető
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése