Annyira egyben volt nekem ez a könyv, annyira kompakt élmény, hogy fogalmam sincs, mit fogok írni róla. Ez a nagy büdös helyzet. Bár, ahogy nézem, egész sokat (kb. háromnegyed oldalt) jegyzeteltem róla, de újabban nem szeretek az általam leírtakra támaszkodni, mert akkor minden egyéb settenkedő gondolat kiszökik a fejemből, másrészt miért ne nehezíteném meg a dolgomat.
Fejlődőképes vagyok, mert ezt a könyvet nehéznek hittem, és a nehezeket mindig tologatom. Pedig nincs ebben semmi nehezen megérthető - a terhe az, ami súlyos. Ráadásul csalóka, mert észrevétlenül telepszik az emberre, és a befejezés környékén már azt éreztem, hogy a felgyűlt utálat, rosszindulat, irigység, kapzsiság átlépi a bőröm határait és szétfolyik körülöttem. Megpiszkálta a saját gyűlöletem is, ami generációk óta halmozódik és öröklődik; szinte fetrengtem a kíntól, a testem túl kicsi volt hozzá. Nem könnyű tőle megszabadulni. Talán nem is lehet.
Tudom, hogy kicsit patetikus vagyok, de félelmetes az az érzés, amikor rájössz, hogy az a képtelen, de nagyon ismerős indulat, ami elönt, tulajdonképpen nem a tiéd, hanem a családod hagyományozta rád. Az a kérdés is felmerül, hogy ha nem ugyanúgy, akkor milyen más formában fog megjelenni, és mikor. Nemcsak patetikus vagyok, elvont is, bocsánat; vegyük mondjuk Evát és Franket, a Beszélnünk kell Kevinről párját, akik harmonikus, összeillő párost alkotnak a gyerekvállalásig. A fiuk, Kevin több embert megöl az iskolájában, ez az a tett, amiben a feszültség kicsúcsosodik, de addig is számtalan történés utal arra, hogy nagy baj van, és hiba lenne Kevin ördögi természetével vagy Eva alkalmatlanságával elkönyvelni az egészet. Ezt a disszonanciát ők hozták magukkal valahonnan. A mi utcánkat elhagyhatjuk, de mindig visszatalálhatunk oda.
Könnyedebb stílusban ugyanezt a motívumot mutatja be több regényében Jodi Picoult, Nekem Rowling a kettő között helyezkedik el, de közelebb Shriverhez, mint Picoult-hoz; nem boncolja fel élve az olvasóját, de nem is parádézik. Az is közelebb hozta, hogy nem amerikai. Oké, nem is magyar, hanem angol, de hétköznapi emberekről szól egy kisvárosban, a társadalom különböző rétegeit felölelve.
Az elején semmi gondom nem volt, tulajdonképpen vidoran vájkáltam Pagford város gyarló bugyraiban. Ugyanaz az érzés rohant meg, mint a Kakukkszónál, csak fokozottabban; az, hogy legszívesebben semmi mást nem csinálnék, csak ezt a könyvet olvasnám. Bizarrul hangzik, de idővel olyan volt, mint kinyitni egy ajtót és hazamenni, mintha folytatásos sorozatot néznék, ahol a szereplők összes gondolatát ismerem. Még kora reggel is képes voltam kinyitni a könyvet - amikor a tevékenységem egy egysejtű mozgáskultúrájára korlátozódik -, csak hogy lopjak magamnak pár percet. Mire a végére értem, jött a torkomig érő utálat, úgy mart, mint a sav és elöntött a mérhetetlen elkeseredettség. Nézem a kedvest, a monitor fénye az arcára vetül a sötét szobában, a koncentrálástól összefutnak a szarkalábak a szeme sarkában. Abba kapaszkodom, hogy ez igazi, mi még nem rontottuk el. Nincs bennem keserűség iránta, ami arra sarkallna, hogy mérgezett nyilakkal gyötörjem, ahogy Samantha teszi a férjével. Ha valamiért elfut a méreg, azonnal lecsapolom, mert ezt nem jó őrizgetni. Meg lehet-e tartani az egyensúlyt? Ez az izé mindig lesben áll, lásd Sukhvinder. Őrajta csapódik le az anyja összes negatív érzése, de ő az a típus, aki nem áll be a dominósorba, inkább magát üti ki. Tiszta tud-e maradni, aki csellel született, és aki magát is hazugságnak érzi?
Rowling is belenyomja az arcunkat a mocsokba, és utána megmutatja a tükörben, hogy tessék, ez vagy te. Shrivernél még tudom magam hitegetni, hogy talán nem lesz olyan fiam, aki embereket mészárol le és terrorizál, de az elől nem menekülhetek, hogy tönkretehetem azoknak az életét, akiket a legjobban szeretek.
Ahogy haladtam előre az olvasásban, egyre nőtt a feszültség is, a történetben és bennem egyaránt. Amikor mindenki hozzáteszi a maga kis részét a készülő lavinához, amit végül nem lehet megállítani és eljön a tetőpont. Jó esetben megkönnyebbülés követi. Ebben az esetben az a kérdés, hogy meddig, Mennyi ideig marad meg ez az átmeneti könnyedség?
Ui.: Már beszéltünk róla, hogy a nyelvjárásokat, a tájszólást stb. nem lehet lefordítani, de nagyon zavaró volt, hogy a Parlag lakótelepén élők többsége úgy beszél, mint egy hajdúsági öregasszony.
Ui2.: Utálok ilyeneket kiöklendezni magamból.
Eredeti cím: The Casual Vacancy
Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2012
Fordította: Bihari György és Sóvágó Katalin
Ár: 3990 Ft
Épp most olvasom a Születésnap utánt, és az jutott eszembe, hogy mennyire hasonlít Rowlinghoz Shriver. Kicsit nekem Franzen is ilyen, de számomra ő már egy fokkal kevésbé szerethető.
VálaszTörlésAz egyensúly meg olyan dolog szerintem, legalább is nagyon nagyon remélem, hogy ha a 2 ember az elejétől kezdve figyel erre, és aztán résen vannak, hogyha kibillen, gyorsan vissza lehessen állítani, akkor talán nagy gond nem lehet...És sokat kell nyelni hozzá, nem minden szaron összeveszni, satöbbi, de nem mennék át inkább párterapeutába:D Nekem is van sok családi örökségem, aminek nem örülök, de ezt az egy dolgot megtanultam otthon, hogy nem muszáj folyamatosan marakodó, egymás közelében meglenni nem bíró párnak lenni.
Mellesleg nagyon örülök, hogy tetszett a könyv:)
Nagyon jó és nagyon erőteljes, érzékletes poszt lett!
VálaszTörlésShriver és Picoult felemlegetése... huhh, esküszöm mindjárt lekapom a polcról én is. Azt kiváltképp szeretem, amikor "haza lehet járni" egy adott könyvbe, a szereplői közé, a városkájába... szóval tök jó lett na, és jó ilyen gyomrot megfekvő könyveket olvasni néha, és realizálni hogy itt minden oké. Persze ezért tényleg tenni is kell, én is mindig ezen vagyok, és gyakran eresztem le az apró gőzöket, sose fekszünk le összeveszve sem, apróságok ezek, de igazából a mindent jelenthetik hosszútávon.
katacita: az ismertek alapján nekem is eszembe jutott Franzen, meg Zadie Smith: A szépségről. Tőlük még nem olvastam, de majd fogok.
VálaszTörlésÉn is ebben reménykedem, de ehhez nagyon tudatosnak kell lenni. Szerintem nyelni nem feltétlenül kell, csak normális módon előadni, hogy mi a baj bármilyen kis szirszarral. Mert ami az egyiknek szirszar, a másiknak óriási dolog. Persze nem muszáj szuperérzékenynek lenni, én is próbálok róla leszokni.:D
Pilla: köszi.:) Szerintem tetszene neked.
Jaj, sértődve elaludni, az nagyon szar, az éjszakát meg a következő napot is megkeseríti.
Nagyon szépen írtál róla, és örülök én is, hogy tetszett :) Nekem nagy élmény volt, és igen, van igazság a Franzen-Shriver vonallal kapcsolatban. Mondjuk nekem a Javításokat semmi nem übereli :)
VálaszTörlésMarha jó idézetet választottál az elejére, szerintem pont ez a lényeg: hogy tök mindegy, mi van, milyen baj, hiszti, veszekedés, le kell rendezni, vérmérsékletnek és személyiségnek megfelelően, de a legrosszabb, amit tehetünk, hogy elkezdjük mérgezett nyilakkal lőni egymást amint alkalmunk van rá, mert annyi a felgyülemlett harag, feszültség, sértett büszkeség. Könnyű belemenni ebbe a játszmázás-spirálba, és rém nehéz kijönni belőle. Azt hiszem, nekem az őszinteség a kulcs, beszéljük meg, mielőtt belénk penészedik :)
Klassz bejegyzés :)
VálaszTörlésJa, és eszembe jutott még egy film azon kívül, amit már ajánlottam emilben: az Akvárium (Fish Tank). Na az egy elég borús film, közelebb áll a könyvhöz hangulatilag, mint a másik.
ilweran: köszi.:) Olyan bénának érzem az ilyen postjaimat, amikor kész vagyok velük.:D
VálaszTörlésNagyon kíváncsi vagyok a Javításokra, remélem, nekem is ennyire fog tetszeni.
Szerintem is. Pláne undorító máson leverni, inkább mondaná meg Sam az apósának, hogy én bírlak, öreg, de a menyed ne inzultáld már, a fiad felesége vagyok, bazmeg. És Shirley is szólhatott volna neki, hiába egy vén kéjencről van szó. Ha mással nem, hisztivel valszleg meg lehetne győzni.
Nokedli: köszi.:)
Annyira műveletlen vagyok.:S És ááá, az életben nem bírok majd ennyi filmet megnézni. Meg ennyi könyvet elolvasni.
Érdekes lányok, mert én is a Születésnap utánt olvasom és tényleg van ez a Franzen-Shriver- Rowling vonal, de nekem ez utóbbi jön be legkevésbé. Nekem továbbra is túl......angolosan visszafogott az eszköztárában, ahhoz képest, hogy milyen mocskokról ír a felnőtt könyveiben. Nehezen tudom megmagyarázni, de a goodreadsen végre találtam egy értékelést a Kakukkszónál, ami egyezik a véleményemmel.
VálaszTörlésNekem szerintem az is bajom volt ezzel a könyvvel, hogy jó sok karaktert vonultat fel és szemben Franzen-Shriver párossal, nyilván a "helyszűke" miatt nekem túl felszínesek lettek ők, nem bírta jól kibontani őket. Én imádom az olyan nüansznyi rezdüléseket, amiket a F-S páros (szegények :D) ábrázolnak a könyveikben és ezek nagyon gyomron tudnak ütni. Talán ezért nem éreztem ezeket a Rowling karaktereket igazán valóságosnak, de tudom, ezért valakik leszedik a fejemet :D Vagy nincs elég fantáziám a leírtak mögé képzelni a többit :)
Egyébként tök jó, hogy ilyen gondolatokhoz vezetett téged ez a könyv, Am, az ilyen posztokat szeretem, amik valamilyen asszociáció révén kicsit elkanyarodnak, vagy kiragadnak egyes fontos részleteket és megmutatnak valamit az emberből...
Jajj menj már, dehogy vagy te műveletlen!
VálaszTörlésHát én se fogok szerintem soha a várólistá(i)m végére érni, de talán nem is baj :)
ja, azt akartam még írni, hogy szerintem a mi titkunk is az a párommal (14 év tkp semmi komolyabb hullámvölggyel - úristen, most realizálom, hogy most van a 2x7. év :D), hogy azonnal robbanunk ill. reagálunk mindketten, nem őrizgetjük.
VálaszTörlésszeee: Franzent még nem olvastam, de Shriver tényleg részletgazdagabb. Rowling fogyaszthatóbb, de nekem ez is tetszik, nem akarom, hogy mindig felaprítsanak lelkileg.:D Meg R. nem bontotta ki az összes szereplőt, pl. Vikramot, akiért minden nő odáig van, a felesége viszont elég neurotikus. Lehet, hogy már nem fért bele, vagy a fene tudja.
VálaszTörlésÓ, ez a hét éves izé nekem olyan babona, mint a fekete macska meg a többi. Mondjuk sose volt még hét éves párkapcsolatom.:D
Nokedli: nem, egyáltalán nem, de néha olyan jólesne a nagyobb haladás érzése.:)
Na igen, azt én is tudnám értékelni :D
VálaszTörlésTény, hogy a Franzen-Shriver páros (te jó ég, milyen páros lennének...) jóval részletgazdagabb, élveboncolósabb, hozzájuk képest Rowling felületes, de csak hozzájuk képest :) Amadea tök jól fogalmazta meg, "nem boncolja fel élve az olvasóját, de nem is parádézik".
VálaszTörlésEddig még nem gondolkodtam el rajta, de nyilvánvaló, hogy a kamaradráma és a társadalmi látkép közti szemléletbeli különbség is benne lehet ebben, na ezen most akkor jól elfilózok :) lényeg a lényeg, nekem mind tetszik :D
Vajon ismerik egymást? Kíváncsi vagyok, hogy szimpatikusak lennének-e egymásnak, vagy nem.:)
VálaszTörlésRowling egy kicsit felhasználóbarátabb, nem olyan... éles. Basszus, a Kevin nekem a mai napig traumatikus élmény, pedig mikor olvastuk már... szerintem akkor csoportos sokkot kaptunk. R.-ot viszont már aznap este, hogy befejeztem a könyvét, "kipihentem", és nem rossz érzés maradt utána (úgy értem, nem fájdalmas, mint a Kevin után), hanem az, hogy az Átmeneti üresedés egy jó kis könyv.
Majd oszd meg velünk a filózást, vagy írj róla.:)
Szerintem túlságosan szétcincálnák egymást :)
VálaszTörlésIgen, ezen a vonalon maradva Rowling azért szórakozás, még ha igényes is, Shriver meg Franzen meg lélekboncolás. Nekem a Javítások maradt óriási trauma, máig kitart (a Kevint nem olvastam, de nem is fogom egyelőre azt hiszem).
Hajaj... tavaly vettem meg a Javításokat, de azóta se mertem belekezdeni.
VálaszTörlés