2015. október 4., vasárnap

Fehér por és zöld posztó Budapesten

"A bérházak nyomott hangulata talán hajnalban a legnyomorultabb. Ilyenkor indulnak munkába a segédek, a mosónők, a cselédek, ilyenkor viszik ki a boltokba a tejet, a húst meg a zöldséget, ilyenkor takarítanak a kávéházakban, ilyenkor lépnek ki a lelakott bérházak ajtaján azok, akiknek tényleg minden nap ugyanolyan."

Kondor Vilmos: Bűnös Budapest

Gordon Zsigmond bűnügyi kalandozásait kicsit hektikus sorrendben és nagy időkihagyásokkal sikerül olvasnom; borzadva fedeztem fel, hogy a harmadik részhez 2011-ben volt szerencsém. Talán ennek köszönhető, mennyire elfelejtettem, hogy milyen... hangulatos? Beszippantó? Korhű (bár, hogyan tudnám ezt megítélni...) hatása van.
Nem ez lesz a legjobb első mondatom, az biztos.
Tényleg nem emlékeztem, hogy ezek a könyvek mennyire magukkal ragadnak - vagy a megfelelő lelkiállapotban sikerült előkapni, mégpedig szó szerint; munkába indulás előtt gyorsan kirántottam a kupacból, mert pár oldal volt hátra a Neróból, olvasnivaló nélkül meg nem maradhatok, bármennyire is szeretek az éppen befejezett könyv felett ejtőkézni és a jól végzett feladat, meg a finálé hangulatában dagonyázni. Eredetileg nem ez volt betervezve, de a Guvat és Gazella (amit most olvasok, vagyis nem történt tragédia) nem tartózkodott belátható távolságban, így a Bűnös Budapest került sorra.

Az első rész, a Budapest noir részletei végképp homályba vesznek, senki ne várjon tőlem holmi összehasonlítást. De Krisztina alakja még megvan, és Londonban tartózkodik! Gordon meg egyedül a nagyapja, Mór lakásában, nagyon noir-osan fogyasztja a cukor nélküli (micsoda reformer volt a Tata...) lekváregzotikumokat, amikor több dolog is összekuszálódik: korábbi pártfogoltja, Radványi Andor furcsa dolgokról mesél a vízbefúlt lányról írt, legutóbbi cikke kapcsán, és beköltözik hozzá Krisztina húga, Anna. Gordon belekeveredik a Radványi révén megismert bűnténybe, amiben a kulcsszerepet a szerencsejáték és a kábítószer játssza - 1939 őszén.

Persze, az is lehet (sőt, biztos), hogy érzékenyebb vagyok, mint korábban, jobban megérintett az a mocsok, amiben a főszereplő kabáthajtókáig megmártózik. Ez a változás nem tölt el örömmel (remélem, nem bőgős lányregényekben fog kicsúcsosodni), az talán biztató jel, hogy egy főbelövés olvastán a szemem se rebbent. A reménytelenség, a félelem, az általános bizalmatlanság, ami akkor uralkodhatott - és főleg annak tudatában, hogy mi következik - volt rám nagyobb hatással. Nem borúlátóbb vagy szomorúbb lettem, csupán átéreztem, mintha a lapokon át magamba szívtam volna a történet atmoszféráját.
A nagy ömlengésben majdnem elfelejtettem, hogy ezúttal van egy másik főszereplőnk is, Nemes Sándor, az egykori detektív-főfelügyelő, aki a szövevényes bűntény, bűnsorozat másik végén kapcsolódik be az eseményekbe. Nem mondom, hogy megkedveltem [egyszer a negatív szereplők kontra jó regény anomáliáról is fogok írni], de szerettem olvasni a rá jellemző apróságokról, az ilyesmit Rowling Cormoran Strike-sorozatában imádom a legjobban, mert valósággal tobzódik benne. Nemes személyes története tulajdonképpen tipikus, ill. ő maga testesít meg egy típust, csak a szerző kicsit szolidabbra (hihetőbbre) csiszolta. Viszont az említett érzékenység okán annyira megrendített, hogy majdnem elfelejtettem leszállni a villamosról. Tipikus, mégis megrendítő - Kondor Vilmos (bárki is legyen, de különösebben nem érdekel a személyazonossága) ezt nagyon szépen összerakta. Nem is a kezdődő elpuhulásom miatt megrendítő, hanem azért, mert a könyvben elbeszéltek egy része vagy megtörtént, vagy megtörténhetett, és valós személyek kelnek életre a lapokon. A Bookline-on például előjegyezhető Nemes Sándor nyomozásról írt könyve, de ez csak egy apró példa. Ez egy kicsit komolyabb.
Egyébként az említett aprólékosság a többi szereplő leírására is jellemző- például a híres hamiskártyásra, Zsalud, a Hawaii mintás ingben parádézó Pazár doktor (és titkárnője, Baba), a femme fatale Anna, és Gordon se maradhat ki a sorból, akinek jobban megismerjük a múltját egy rendőrségi aktának köszönhetően.
"Szathmáry Róbert detektív-főfelügyelő volt az, a csalók, bankrablók és rablók jó ismerője, egyike azon kevés aktív állományú rendőrtisztnek, aki nemcsak a rendőriskolában oktatott, hanem az egyetemen is. Szathmáry előadásain nemhogy leülni nem lehetett, még beférni se nagyon a terembe, több előadását a rádió is közvetítette. Pedig nem látszott egyetemi oktatónak. Rendszerint ugyanazt a kopott barna öltönyt hordta (vagy több ugyanolyan barna öltönye is volt), fehér inggel, kitaposott cipővel, félrekötött nyakkendővel. Inkább külvárosi pótkávéügynöknek tűnt, mint főfelügyelőnek, könyvek szerzőjének és megbecsült tanárnak. A barna öltönyhöz fésűnek engedelmeskedni képtelen, őszes haj tartozott, valamint egy acélkeretes szemüveg, amelynek szára olyan görbe volt, mintha állandóan azon ült volna."

Nagyon örülök, hogy a pillanat hevében ezt a könyvet választottam, olyan volt, mintha újra felfedeztem volna egy régi kedvencet. Klappolt minden - a színes-szagos szereplők, köztük a város (már van annyi helyismeretem, hogy Gordon útjai során bizonyos utcákat, helyeket láttam magam előtt), a történet kerek egészet alkotott.

Sorozat: Bűnös Budapest 2.
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2010
Ár: 2780 Ft


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése