Hétvégi fecsegős

Tök gáz, hogy most jutottam el odáig, hogy kitegyem a két héttel ezelőtti hétvégi szösszenetet - eddig nem volt annyi időm, hogy átnézzem...
Ebben aztán lesz minden, mert tematikára szétbontva túl rövid postok lennének.

Még a héten elhatároztuk, hogy szombaton elmegyünk kirándulni, mert idén még alig voltunk és mindenképpen ki akartuk használni a napsütéses, meleg időt.
Ahhoz, hogy az ember sikeres túrát tudjon maga mögött és még maradjon is valami a napból (pihenni, mást csinálni, főzni, stb.), érdemes reggel nyolc-kilenc körül elindulni, a tömegközlekedést is beleszámolva. Nekünk sikerült dél körül felszedelőzködni, és még teát se főztünk, pedig úgy éreztem, egy termosz tea mindenképpen kelleni fog, biztosan megfagyok. Ehhez képest ömlött rólam a víz, amikor elértük a Zsíros-hegyre vezető, kritikus nyolcszáz méteres szakaszt.
Ez az útvonal roppant barátságos. Elvillamosozunk a Hűvösvölgybe, nekem már ez is olyan, mint egy kirándulás - a meredek, fákkal szegélyezett utcák, a régi, hatalmas házak, még a villamosmegállók is hangulatosak. Sokat sétálunk szép házak között Máriaremetén, ahol szívesen laknánk tesztjelleggel egy-két hetet. Ezúttal sikerült kicsit többet kóborolni Budaligeten, megismerkedtünk egy barátságos dalmatával (név szerint Mangóval - elég nehéz volt a ficánkoló jószágot úgy tartani, hogy elolvashassam a névtáblát, ráadásul irgalmatlanul csapkodta a combom a farkával), aki egy macskát is bensőségesen üdvözölt (és aki ennek nem igazán örült), nemcsak minket. Később bejutottunk az erdőbe, a legrohadtabb szakaszon, amit utálok. Ezt a részt leszámítva ez az útvonal sétagalopp, olyan egyenes, sima út jellemzi, hogy biciklisekkel is gyakran lehet találkozni.
De ez, ez maga a halál. Nekem.
Kb. hatodszorra másztam meg ezt a nagyjából 800 métert (négy kilométernek érződik), de még mindig elfog a halálfélelem. Gyáva kukac vagyok, és ezúttal is számításba vettem, hogy lehet, hogy most meghalok, megbénulok, vagy kitörnek a fogaim (akinek volt fogszabályzója, megérti), esetleg mind egyszerre. De ezúttal rájöttem, hogy nem a szilás-köves része a legrosszabb, mert itt legalább lehet kapaszkodni és a követ megtámasztják a lábat, hanem az előtte lévő, kb. 40%-os, jóformán tükörsima emelkedő. Fű, bokor nem nagyon van, csak néhány gyenge ágacska, amikbe jó érzésű ember nem kapaszkodik, mert tudja, hogy azonnal letörnek vagy elválnak a talajtól. Azt is tegyük hozzá, hogy ömlött rólam a víz; két éve járok edzeni, szoktunk biciklizni, nyáron úszni, de meleg volt, féltem és emelkedőn mentem felfelé. Nem tudom, mennyire kellene edzettnek lennem, hogy ne lihegjek és káromkodjak az útszakasz végén.
Szokás szerint nem haltam meg (és minden fogam megúszta, de jól összeszorítottam őket, nehogy kiessenek), és még a pasimat se lapítottam ki, aki előzékenyen mögöttem jött, hogy puhára essek, ha úgy adódik. Ezt követően a hegyig tartó menet nagyon könnyű, még nekem is kedvem támadt futkorászni rajta.
A hegy orrán üldögélni pedig csodálatos. Nézed a játékautónak beillő kocsikat, az apró házakat, a hegy oldalában sebként tátongó mészkőbányát, és megint elgondolkodtam, hogy mi a neve annak a tónak. Egyszer megtámadott minket két husky-kölyök, irtó aranyosak és irtó szemtelenek voltak, amíg a szendvicseket ettük (a gyümölcs már nem volt érdekes). Sok simogatnivaló jószággal lehet találkozni (nem, barnamedve és hiúz nincs, és pici vaddisznó se), emlékszem Tordára, az óriás schnauzerre is, aki boldogan lihegett mellettem, hiába szólongatta a gazdája, én biztos jobban simogatok. Talán az egyik Zsíros-hegyi túrán találkoztunk a lóval is (lovasa is volt), akinek tetszett a piros sapkám. Még jó, hogy nem harapta le a fejemet. Még jó, hogy növényevő.

A heti két edzés, a szombati túra után kitaláltam, hogy vasárnap menjünk el sétálni. Ez egy olyan kerület, amiben van patak (benne kacsák), jó idő esetén tele van futóval, biciklistákkal, gyerekekkel, sok a zöld rész és a szép ház, élmény sétálgatni. Vasárnap délelőtt különösen, érezhetően ellazultabb, könnyebb a hangulat. Susognak a fák, a levegőben úszik a rántott hús és a palacsinta illata (rohadékok), a nénik élénk sasszemmel vigyázzák az utca életét (az egyik Szauron szemének pimaszul felintegettem). Az én fixa ideáim az enyhén romos, régi házak, borostyánnal befuttatva, kicsit elvadult kerttel. Tudjátok, hogy megy ez - az ember lánya beszél, mutogat, élő Lakáskultúrát tart, az idő telik. Amikor közeledtünk a párducmintás fagyizóhoz, már éreztem a lábam, ráadásul olyan meleg volt, hogy a pihe-puha lebernyeget a derekam köré kötöttem - kit érdekel, ha valaki látja cicanadrágban a seggem. Amikor legutóbb otthon voltunk, akkor vettem, fehér alaposan sápadt rózsaszín, szürke meg ilyesmi absztrakt virágok vannak rajta, azt hittem, ilyet soha nem vehetek fel - az edzésnek is megvannak az előnyei, na.
Mivel élveteg nőszemély vagyok, fagyit muszáj volt enni (már csak azért is, mert állati szomjas voltam), narancskrémes ricottát és Snickerst (szeretem az egy könnyű - egy édes párosítást), a kedves a ricottát epres túró rudival egészítette ki. Utána csináltunk néhány kitörést, mert kezdett fájni mindkettőnknek a lába. Utána még rosszabb lett. Azt már le se írom, hogy a reggeli zuhany közben azon gondolkodtam, hogy délután súlyzózni kellene egy kicsit.
Összességében sikerült 12-13 km-t sétálni 2,5 óra alatt. Gyorsan összedobtunk egy nagy kondér gyümölcslevest, a hús mellé főztünk háromszínű tésztát (tejföllel, nyomós sajttal és kakukkfűvel ízesítettem), utána, a palacsintaillatot megbosszulva, csináltam gofrit, kb. a negyedik adag mosatlan edényt produkálva a mai napon. Maga a hús csirkebrassói volt, csak én lázadtam és krumplipürével ettem a héten, ma pedig tésztával, a kedves pedig sült csirkemellet fogyasztott.

Mi van még? Ja, körömlakkok! Aki fél az agykárosodástól, ne olvasson tovább. Erről jut eszembe, ma sokkot kaptam, amikor az egyik külföldi blogon azt olvastam, hogy a szerkesztője nem tudja, kicsoda Emily Brontë (természetesen "e"-vel írta a nevét), ezért rákeresett a gugliban. Úristen.

Bridget után, aki egyébként nagyon rondán töredezik, ezt a forrócsokiszínű Rival de Loop Youngot választottam (Chocolicious a neve, beszarás), amit Nitával együtt vettem. Nem kritizálásként mondom (de), de ez a kis olcsó izé csütörtök este óta fenn van, kibírta az edzést, a munkát, a főzést, a túrát, a sok mosogatást, és alig pattogzik, a Bridget meg egy napig bírta. Vérzik érte a szívem, mert ő A Világ Legszebb Piros Lakkja (és milyen drága!).
A szimpla krémlakkot a csillogó csodák után túl egyszerűnek találtam, ezért a gyűrűsujjaim körmére odacsaptam egy nagy adag glittert. Imádom a csillogó vackokat, de a glitteres pontozó lakkokból nem vagyok hajlandó begyűjteni hatszáz színt, ezért a körmeimnek be kell érnie a China Glaze Your Present ReQuiredjével. Jó kis lakk, sok színű és méretű glitter (vagy pehely vagy mifasz) található benne, és ha egy nagy cseppet odavágsz, sok is jut a körmeidre. Lejönni persze az istennek nem akarnak, de ezt megszokhattuk.
Fedőlakknak a mini Séche-Vitét használtam, amit tesztelésre vettem, kíváncsi voltam, tényleg olyan jó-e. A Bridgeten és a RDL-on lemérve nem érzem - az egyik gyorsan odalett, a másik jól bírja -, hogy a körmeimre ragasztaná a lakkot, de tényleg gyors. Nekem ez is sokat jelent, mert utálom, ha lakkozás előtt mindent meg kell csinálnom a mosogatástól az ágyazásig, és reggel így is párnamintás lesz néhány körmöm.
A lábkörmeim az M&M-s ihletését élvezhetik, avagy mit tegyen az ember lánya, ha a gyűjteménye szaporodik, viszont csak húsz körme van? Mindegyikre más színt ken.

Nagyrészt a Rimmel Rita Ora kollekcióját használtam (piros, zöld és lila). Nem vagyok velük igazán elégedett, magamban "öntős" lakkoknak hívom őket, gyorsan és nagy mennyiséget kell a körmeimre kenni, hogy ne legyen fekete (!) csíkos, pedig olyan szépek a színeik. A púderrózsaszín Essence, a The Nudes szériából (elegem van, hogy ezeknek a nyavalyásoknak márkaneve, szérianeve, egyedi neve, száma van, lassan QR-kód is lesz rajtuk). A kék a Golden Rose Rich Color 62-ese, gyönyörű nyári égkék, talán ez volt az első lakk, amit a Naillandnél vettem (régi szép idők...). Az összes közül ennek van a legjobb minősége, szerintem a GR tuti befutó a szimpla krémlakkok beszerzésére, bár én a vékonyabb ecset híve vagyok.

Ennyi volt mára (vagy a hétre) a personal news, remélem, aki korábban lelkendezett, elégedett.:D

Ja, ha minden igaz, pénteken ezt nézzük meg (igen, tudom, ki nem):

Forrás

Kiegészítés: a film nem volt rossz, de utólag visszanézve van egy kis hiányérzetem.