Masza felegyenesedett, eltorzult arcán patakzottak a könnyek.
- Én mégis csak ragaszkodnék hozzá, uram. Képtelen vagyok így élni, hogy ilyen szörnyűségeket okoztam önnek. Rászolgáltam a büntetésre.
- Rendben van - sóhajtott Fandorin. - A szótárból megtanulod kívülről a következő tíz oldalt.
- Nem, húszat!"
Mindig elfelejtem, hogy tulajdonképpen már olvastam egy kötetet Akunyintól, és az alapján igazán nincs mitől tartanom, jóformán biztos, hogy Fandorin nyomozása sem okoz csalódást (ráadásul, ha jól emlékszem, a Temetői történetekben is szerepet kap a drága Eraszt Petrovics). Emellett egy könnyedebb olvasmányra vágytam, mondjuk, egy krimire, amiket egyébként is szívesen fogyasztok. És hát szerettem volna erasztomán lenni, mert az olyan sikkesen intellektuálisan hangzik.
Anno, amikor a könyvet vettem, sikerült beletalálnom a sorozat közepébe, ugyanis az Akhilleusz halála a negyedik rész, de néhány utalástól, továbbá az első rész, az Azazel egyik felbukkanó szereplőjétől eltekintve nem éreztem, hogy végzetes információhiányban szenvednék, de ez a krimisorozatok hálás és olvasóbarát sajátsága.
Nem ismertem a sorozatot, ezért alaposan meglepett, hogy milyen régen, az 1800-as évek végén játszódik, továbbá azon is, hogy milyen igényes a nyelvezete, játékos, kissé szószátyár narrátorral, aki nem átall szegényt Fandorinon is humorizálni. Ahogy pat kolléganő említette egyszer, Akunyin valószínűleg viszi a pálmát a legbonyolultabb, nyelvtörő-szintre emelkedő orosz nevek megalkotásában, lásd például: Kszaverij Feofilaktovics Grusin - magamban mormogva nem tudom, hányszor elpróbáltam a kiejtését, mire sikerült megjegyeznem (de elsőre leírnom már nem:)). Fandorin nagyon cuki - jelenlegi munkakörét tekintve törvényszéki ülnök - olyan, mint egy James Bondba oltott Sherlock Holmes; hihetetlenül jó megfigyelő, testi ügyessége és problémamegoldó készsége kiváló, a szép nőktől általában elgyöngül, viszont kicsit sem Aspergeres, ellenkezőleg, jól bánik az emberekkel és az emberismerete sem hagyja cserben. Mindez kiegészül a Japánban felvett, az orosz környezetben egzotikusnak (mondhatni: furának) tűnő szokásaival, és harcstílussal, ami szintén fura, viszont rendkívül hatékony. Hű társa Masza, az egykori jakuzagyerek, a kettejük szóváltásai szolgáltatják nagyrészt a humor forrását.
Kb. a könyv felénél tartogatott még egy meglepetést nekem a könyv - van egy másik nézőpont, ill. egy olyan szereplő, akinek nemcsak az ügyben betöltött szerepét ismerjük meg, hanem az egész élettörténetét is. A gyilkosság - holtan találják Oroszország közkedvelt főhadsegédét, a Fehér Generálisnak vagy Akhilleusznak nevezett Mihail Szoboljevet, aki látszólag természetes úton halálozott el, de a hőst jól ismerő Fandorinnak gyanús az eset - szempontjából (ha mindenáron innen akarunk indulni, de szeretek én regényes élettörténeteket is olvasni, és ez kétségkívül ilyen) megismerjük a szereplő... khm, stílusát, lelki beállítottságát, és az ő szemszögéből Szoboljev halálát, valamint a köré szőtt, többszörösen összetett machinációt. Gondolom, nem okoztam mély lelki sérüléseket azzal, hogy elárultam, Akhilleusz nem az infarktus vitte el.
Krimikről mindig olyan nehéz írnom... az Akhilleusz halála jó, okos és szórakoztató kis könyv, örülök, hogy több évnyi tologatás után végre sorra kerítettem. Rajongó (erasztomán:) nem lettem, de előbb-utóbb megismerkedem az Azazellel és a sorozat többi részével is.
Eredeti cím:
Sorozat: Fandorin 4.
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2007
Fordította: Bagi Ibolya
Ár: 2200 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése