Ez a könyv jó is lehetett volna, ha... ha nem ilyen kibaszottul unalmas. A stílusa lapos, érdektelen, és a fő téma - a nők helyzete - agyoncsépelt. Ez nem lenne baj, mert egy jó író, ha nem is tud sajátos megközelítésben írni róla, legalább egy teljesen korrekt, élvezhető regényt kerekít belőle, de Jessie Burton nem jó író. Fogalmam sincs, mit eszik a Waterstones ezen a könyvön, ha kicsit megerőltetem magam, legalább öt másik írót fel tudok sorolni, aki ügyesebben összehoz egy kosztümös női regényt.
Az alapszituáció teljesen rendben volt; Nella Oortmannak, a tapasztalatlan, fiatal lánynak férjhez kell mennie, hogy kihúzza abból a csávából a családját, amibe az apja (és főleg annak adósságai) keverte őket. Az amszterdami gazdag kereskedő, Johannes Brandt belezúg a lantjátékába, és egy barátságtalan reggel Nella megérkezik a férfi házába, ahol egy mogorva, idegbeteg sógornő és két titkokat őrizgető szolga fogadja. A férje finoman szólva nem foglalkozik vele, Nella sóhajtozik a hitvesi ágyban (értem én, hogy mekkora probléma, hogy nem hálták el a házasságot, de ez a csaj kicsit be van sózva), idegen az új házában, az új városban, viszont kap egy gyönyörű babaházat a férjtől, amit asszonyi mivolta megalázásának tekint, aztán úgy dönt, hogy csakazétis berendezi. Rendel a titokzatos miniatűrkészítőtől néhány apróságot, de nem elég, hogy a kértnél több, nagy műgonddal és aprólékossággal elkészített tárgyat kap, de a mütyürök az új otthona tárgyainak hajszálpontos másai... és honnan tudja a miniatűrkészítő, hogy az egyik kutya hasán van egy fekete folt? Miért küldött egy bölcsőt?
Körülbelül idáig jutottam, amikor meguntam a mézesmadzag-huzigálást, a semmivégre történő titkolózást. Nem érdekelt, mit tud a miniatűrkészítő, a sógornő Marin mitől olyan hisztérikus, hogy ki milyen titkokat rejteget. Lehet, hogy ez a legrosszabb fajta olvasmány - ami teljes érdektelenségbe taszít. Nem szeretek olyan könyveket olvasni, amelyekben rosszul érzem magam. Az olvasmányok tényleg egy másik világba röpítenek, a segítségükkel néhány órára, pár percre kivonhatom magam a hétköznapi valóság robotja alól, átmenetileg csökken a bizonytalanság, a problémák, a napi mókuskerék félelmének émelyítő íze. És ha egyik rossz világból a másik rossz világba lépek át, minek olvassam az adott könyvet? Pláne akkor, ha kb. 200 másik, lehetséges jó világ vár rám?
Sajnálom, hogy nem jött be A babaház - igazság szerint mocorgott bennem a gyanú, hogy csak egy felfújt lufi (nekem), de adni akartam egy pofont az előítéleteimnek, és a fal adta a másikat. De legalább volt annyi lélekjelenlétem, hogy idejében félbehagyjam, nem úgy, mint a Horzsolásokat.:)
Ui.: Van még talonban pár csajos könyvem, majd olvasni fogok Tracy Chevaliert (2008-ban olvastam a Leány gyöngyfülbevalóvalt, amit nagyon szerettem), vagy Philippa Gregoryt (tőle hármat fogyasztottam anno), első nekifutásra őket érzem hasonlónak Burtonhöz. De itt van még Michelle Moran Nefertitije is, ha nagyon kétségbe esnék.
A női regényeknek nagyon sok altípusa van ám, a könnyed chick-littől (Bridget, igen, vagy Stephanie Plum) az érfelvágósokon (mondjuk Linn Ullmann) át az érzékeny-szépekig (A párizsi feleség), és az egyik kedvencemig, vagy hajdanvolt kedvencemig, a családi-titkos-régi házas-viktoriánus vagy mágikus realista beütésű regényekig (A tizenharmadik történet, Kate Morton regényei, mágikus realista pedig evidens módon Alice Hoffman vagy Az almamag íze) és asszonyregényekig (Galambok őrizői, Szeress Mexikóban!). Jaj, és ne felejtsük el az emblematikus nőkről szóló életrajzokat (Stacy Schiff: Kleopátra, Amanda Foreman: A hercegnő).
Majdnem nem is vettem észre ezt a posztot, olyan gyorsan jött a következő rá. :O Sajnálom, hogy nem jött be. Nekem még hátravan, de szinte a csontjaimban érzem, hogy szeretni fogom, olyan megbabonázó volt számomra az eredeti fülszövege. :)
VálaszTörlésAz u.i. tök jó :)
Óóó, sajnálom :( de jól tetted hogy félbehagytad, ha ennyire nem jött be!
VálaszTörlésÉn nagyon szerettem, pont jó kis történelmi hangulatú laza női regény volt a Bonita Avenue sokkja meg A marsi-csalódás után. Lehet, egyszerűen a legjobbkor ugrott a kezembe :) meg aztán, annyira régen nem olvastam ilyesmit, szerintem vagy öt éve utoljára, Philippa Gregory-t... majd írok róla valamit úgyis ;)
Megértem, hogy abbahagytad. Nekem nem volt ekkora csalódás, mint neked, de azt az óriási rajongó üzemmódot nem éreztem mint amit vártam. Voltak hiányérzeteim a regénnyel kapcsolatban sajnos...
VálaszTörlésMost én is belefutottam két könyvbe, ami nem lett az "enyém", egyszerűen teljesen távolról olvastam az egészet, úgyhogy egy Hoffman újrázással vigasztalom magam, és jót mosolyogtam, hogy pont őt is felemlegetted a végén :)
Pilla: akkor írok, amikor van hozzá agyam és időm és energiám.
VálaszTörlésIlweran: nem bírom befogadni az egyénieskedést - igazán tetszhetett volna nekem is.:)
Az a vicc, hogy az írásod alapján újra rákívánnék, de akárhogy erőlködtem, nem tudtam megszeretni.
Nikkincs: Próbáltam a pince felé tornázni az elvárásaimat, de a béka segge alá nem lehetett.:) Olyan üres volt, nem tudom jobban megfogalmazni.
Hoffman pl. tud valamit, amivel engem elvarázsol, pedig objektív szempontból ő se egy világklasszis, egyedi író (de nekem igen). Kit mi fog meg egy adott könyvben, szerintem ezen múlik.