Értékelés: 5* kicserélt levél az 5-ből
Kedvenc karakter: Merteuilné
Három hónapja olvastam ezt a könyvet. Három hónapja ülök rajta, illetve ennyi ideje toporzékol a nyomtató tetején, már vérig van sértve, hogy idáig megvárakoztattam, legalább olyan pökhendi jószág, mint néhány szereplője, pláne, hogy ilyen hülyeségeket zagyválok róla, ahelyett, hogy értelmes postot írnék. Mert ez a könyv istenuccse, hogy megérdemli, de túl sokáig vártam, így csak holmi zagyvaságra telik tőlem.
Nem egyszer mondtam már, hogy a szerelem rettenetes dolog - főleg ha játéknak tekintik és aljas eszközként használják mások megtörésére, megalázására és elpusztítására. De a játékosok mindig belegabalyodnak az általuk szőtt hálóba és végül ugyanaz a sors vár rájuk, mint áldozataikra. Ugyanez történik a regénybeli Valmont-nal és Merteuilnével, akik egyszerre két fronton tevékenykednek: a vikomt, az "asszonyok végzete", nagy fába vágja a fejszéjét, az erényes Tourvelnét akarja magába bolondítani - alighanem ez csábítói pályafutásának legnagyobb kihívása. A másik terv a márkiné egyik ellenségének tönkretétele, méghozzá furmányos módon; az ellen feleségül fogja venni a zárdából frissen kikerült Cécile Volanges-t, akire nyilván hamvas ártatlansága miatt vetettek szemet, őt kellene romlott nővé zülleszteni.
Imádtam ezt a könyvet, pont emiatt a szövevényes kapcsolati és szerelmi háló miatt, habár a két cselszövő hideg fejű, számító ember, és sajnáltam az ártatlan résztvevőket... mondjuk ebben a játszmában előbb-utóbb mindenki elveszti az ártatlanságát és senki nem marad bűntelen, valamilyen szinten mindannyian taktikáznak, a saját érdekük és jó hírük miatt. Most nekiállhatnék elemezgetni a szereplőket, a "bájos kis Cécile"-től és anyjától, a "vén skatulyá"-tól kezdve, de hajnali egy óra van, órák óta kalapálja a fejem a migrén, egyszóval nem vagyok analizálgatós kedvemben. Egyedül afelett szeretek töprengeni, hogyan vált ilyenné Madame de Merteuil személyisége, szeretnék bepillantani a gondolatai közé.
A levélregény formátum különösen kedves a szívemnek, bár a kissé körülményes nyelvezet miatt lassabban haladtam az olvasással (és különösen szívesen vettem volna, ha keltezve vannak a levelek, de ezt már nem róhatom fel az írónak), mint ahogy szerettem volna, de annyi baj legyen.
 |
| Michelle Pfeiffer (Tourvelné) és John Malkovich (Valmont vikomt) Stephen Frears feldolgozásában (1988) |
Istenem, ez így nagyon rövid, mit kellene még összevirnyognom (soha ne hagyjatok ennyi ideig állni egy könyvet)? Legyen mondjuk a film, mert szokásomtól eltérően megtekintettem, és jelentem, nem bántam meg. Az eredeti történetet alaposan megvágták - ráadásul a film a színpadi változat alapján készült -, de kivételesen nem éreztem hátránynak vagy csonkításnak, ellenkezőleg, mintha egy jó szerkesztő kihajigálta volna a felesleges részeket egy történetből. A kosztümökbe és a márkiné otthonába teljesen beleszerelmesedtem és a szereplőkre se lehet egy szavam se (micsoda tejfölösszájú suhanc volt még akkor Keanu Reeves!), hiába fiatal dáma a regény szerint Merteuilné, Glenn Close helyett nem tudok mást elképzelni ebben a szerepben, Malkovich pedig úgy néz ki, mint egy kiéhezett vámpír, de ennél Valmont-osabb nem is lehetne.
Béna post vége, megyek aludni.
Eredeti cím: Les Liaisons Dangereuses
Kiadó: Kriterion [saját példány]
Kiadás éve: 1973
Fordította: Örkény István
Ár: passz, az enyém 1500 Ft-ba került, nem nagyon lehet kapni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése