Az előző bejegyzésben Ráth-Végh István könyvéből idéztem, melyben a források az incubust, ill. szukkubuszt démonként írják le. Ám ha néphiedelemről, babonákról van szó, semmi sem egyszerű, illetve egységet, azonosságot az avatatlan szem nehezen fedezi fel.
Hans Sebald: Boszorkányok hajdan és ma című könyvében - melyben Svájc frank vidékéről gyűjtötte össze a boszorkányokkal kapcsolatos hiedelmeket - a démon boszorkányként jelenik meg.
"A frank boszorkányt is »incubus«-nak (latinul a.m. »ráfekvő«) tartották, gonosz szellemnek, aki éjszakánként besurran a hálókamrákba, és a tehetetlen alvó mellére nehezedik (v.ö. »lidércnyomás« A ford.) Ez a veszély főként azokat fenyegette, akik nappal könnyelmű módon emlegették a boszorkányokat. Aki óvatos volt, még említést sem tett róluk. A megszorongatott személy csak úgy szabadulhatott kínzójától, ha sikerült lábdunyháját gyorsan lerúgni a földre."
A szerző sziléziai forrásokról is beszámol, ahol viszont az incubust/succubust nem tekintették teljesen azonosnak a boszorkánnyal: "Az alvók mellére telepedő kísértet nem az újkor találmánya. Ősei a démoni szellemek, melyek már az időszámítás előtti második évezredben is nyomasztották a sumérokat. Ezek a Lilitu névre hallgató szellemek voltak a héber Lilith ősei és később, a latinoknál Lamia néven bukkantak föl újból. Ezek mind incubusok voltak, melyek éjszakánként széltében-hosszában kísértettek, alvókat csábítottak el és gyermekeket gyilkoltak.
A démonoknak szexuális jelentőségük is volt, amennyiben a succubust (az alul fekvőt) olykor közösülésre kényszerítették... A német »lidércnyomás« úgy zajlott le, hogy valamely női lélek éjszaka a kulcslyukon vagy hasadékon át besurrant a hálókamrába, különböző alakban az alvó mellére telepedett, hogy megfélemlítse és teljes mozdulatlanságra kényszerítse, de a szexuális kapcsolattól tartózkodott."
A lidércnyomást "boszorkánynyomás"-nak is nevezték, a népi hiedelemvilág részét alkotta, a boszorkány személyét pedig úgy lehetett megállapítani, hogy megfigyelték, ki jön három napon belül az áldozat házához valamit kölcsönkérni.
Hogy a kép még gazdagabb legyen, az éjszakai démonikus látogatások olyan magyarázatot is kaptak, miszerint az áldozat mellkasára telepedő lény halott szerető, házastárs, angyal, netán istenség, de leggyakrabban egy csúf öregasszony:) De megjelenhet macska, kutya vagy idegen ember képében. Az incubusok-succubusok szexuális tartalom nélkül is feltűntek: "...Egy éltes hegylakó asszony adta elő, hogy egy lovaglómániás incubus gyötri, egy boszorkány, aki időről-időre ráül és kilovagol rajta az éjszakába. Az asszony meg volt győződve az éjszakai kirándulások valódiságáról, s még a körme alatti piszkot is bizonyítékként mutatta nekem, hogy lám, négykézlábra kellett ereszkednie és árkon-bokron át galoppozni, hátán a boszorkával." Később ezeket a jelenségeket pszichoszomatikusnak tekintették, mert félig éber, félig még alvó ember tudata még nem tiszta, és a valóság keveredik az álmok fantáziájával.
A démonokról Aquinói Tamás is állított fel hipotézist; szerinte a démonok és maga az ördög is képes nemi kapcsolatot létrehozni áldozatával, de a férfi démon, az incubus nem tudja megtermékenyíteni a nőt, mert a teste nem valódi. A magyarázat ellenére mégis voltak olyan esetek, amikor az asszonyok azt állították, egy démontól estek teherbe. Aquinói Tamás kacskaringós észjárása szerint ez úgy lehetséges, hogy "az incubus egy éjszakai magömlés során ellopja egy ártatlan ifjú magját és még melegében (hogy termékenyítő ereje megmaradjon) elsiet vele egy asszonyhoz és betölti azt a méhébe Az így születő magzatnak tehát nem a démon az apja, hanem a minderről mit sem sejtő »donor«."
Forrás:
Hans Sebald: Boszorkányok hajdan és ma
Kiadó. Holnap Kiadó
Kiadás éve. 2000
Fordította: Natonek Klára
Eredeti cím: HEXEN damals - und heute
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése