"... Ennek az első összeveszésnek a hatása borzasztó volt. Összeveszésnek neveztem, de nem összeveszés volt, csak annak a szakadéknak a fölfedése, amely a valóságban ott volt kettőnk közt. A szerelem az érzékiség kielégítésével kimerült, és mi ott maradtunk egymással szemben, valóságos viszonyunkban, vagyis két tökéletesen ideges egoista, aki a másikon át lehetőleg minél több gyönyört óhajt kapni. Összeveszésnek neveztem, ami köztünk történt; de nem összeveszés volt az, csak az érzékiség megszűnésének következménye, amely leleplezte valódi viszonyunkat. Nem láttam be, hogy ez a hideg és ellenséges viszony: a mi normális viszonyunk, mégpedig azért, mert az első időben ezt az ellenséges viszonyt megint igen hamar elfödte előlünk az újból föltámadó, túlhajtott érzékiség, vagyis a szerelem."
Lev Tolsztoj - Szofja Tolsztaja: Kreutzer-szonáta / Ki a bűnös?
Emlékszem, tavaly nyáron nagy lelkesültséggel csaptam le az Európa 40%-os akciójában a kis pirosra (magamban így hívom a könyvet), aztán a vad láz elmúltával vakartam a fejem, hogy pontosan miért is kellett ez nekem? Jaa, megvan, a Szofja Tolsztaja élete! Imádtam Alexandra Popoff életrajzát Tolsztoj feleségéről, nagy hatással volt rám, és a kiadó ügyesen elhitette nekem, hogy a házaspár két kisregénye is kell nekem, mert a két kötet, a zöld és a piros, tulajdonképpen egybe tartozik. Birka fogyasztó vagyok.
A Kreutzer-szonátát nagy kínnal erőltettem le a torkomon, mintha olyan kötelező olvasmány lenne, amire csak a bukás veszélye lenne képes rávenni. Elismerem Tolsztoj írói nagyságát és teljesítményét, bőszen bólogatok a nála dolgozó parasztok gyerekeinek alapított iskolájára, de baromi rossz férj volt, és nemcsak azért gondolom így, mert Popoff teletömte a fejem az elméleteivel, a kisregények is ezt mutatják, amelyek egymás tükörképei, mindkettő Tolsztojék házasságáról szól. Az a feneketlen igazság, hogy nem akarok erről a műről írni, hiába vannak benne igazságok, mert éktelenül dühös voltam az önsajnáló és magát mentegető Pozdnisevre. Azt is tudom, hogy valószínűleg igazságtalan vagyok, de nincs kedvem a Kreutzer-szonátával mütyürkézni.
Ha jól emlékszem (nincs mellettem a könyv), Szofját nagyon megrázta a Kreutzer-szonáta, ennek hatására írta meg a Ki a bűnös?-t, amely az ő szemszögéből meséli el a házasság történetét. A "mesekörítés" más, de a két főszereplő szinte ugyanaz; adott egy világlátott, az élet örömeit csömörig kiélvező, idősebb nemes, akit ezúttal Prozorszkij hercegnek hívnak (talán a névhasonlóság sem véletlen), és egy fiatal, naiv, idealista, tisztaságában ragyogó fiatal lány, Anna. Prozorszkijt teljesen megbabonázza Anna kisugárzása, azt hiszi, ez a vonzalom "más", égi, éteri szerelemről van szó, amely majd megtisztítja őt a felhalmozott élvezetek unalmától. Nehezen tudom elhinni, hogy egy harmincöt éves, tapasztalt férfi hogy képes összekeverni a kéjvágyat a lelki rokonságon alapuló szerelemmel, de hát az emberek folyton megcsalják magukat, kortól függetlenül.
De hogy ne legyek ennyire vérgőzös, azt sem értem, Annával miért nem beszélgetett el az anyja, tudja-e, mire számíthat, tényleg egy egész életre el akar köteleződni a herceg mellett, holott egyáltalán nem ismeri? A lány totál tapasztalatlan, szerinte a gondokkal nem kell törődni, "Lelki életet kell élni, és mellékes minden egyéb. Érzem: olyan lelki emelkedettséget érhetek el, hogy enni sem kívánok többé. Egy darab kenyéren nem élhet mg az ember? Dehogynem. Arra mindig számíthat."
Annyira idegesítően naiv, hogy legszívesebben kipróbáltattam volna vele. Legyél mondjuk egy gazdag úr házában szolgáló, kedves Anna, mocskos ruhában, egy részeges férjjel, vagy hat gyerekkel, meg az egy darab kenyereddel, meglátjuk, mennyire megy a lelki elégedettség.
Olyasféle vak hit ez, mint az amerikaiaké, annyira hisznek magukban, hogy ez ezer wattos égőként világít és szilárd talajként kapaszkodnak bele. Annából is az ideáiba vetett hit sugárzik, meg a természetes életöröm, ezekkel babonázza meg akaratlanul a herceget. Nem tudom, Anna miből gondolta, hogy a herceggel lelki életet élhet. Kapott helyette egy rossz házasságot, négy-öt gyereket, betegségeket, állandó stresszt, féltékenységet. És egy halovány alternatívát, hogy milyen élete lehetett volna egy hozzá illő emberrel - nem tudom, hogy ez az ember (a tüdőbeteg festő, Behmetyev) utalás-e Tanyejevre, akinek a zenéjébe Szofja Tolsztaja beleszeretett, és akire Tolsztoj halálosan féltékeny volt, holott a zeneszerző homoszexuális volt. A befejezés tulajdonképpen szomorú igazolása a két ember különbözőségének; mindkét kisregényben a kezdet és a vég ugyanaz, csak a köztes út más.
Hogy irodalmi szempontból milyen Szofja Tolsztaja írása, nem tudom megítélni. Érzékeny, a művészetekre fogékony ember volt, a stílusa itt üde, érzékletes. Nem érdemes összevetni Tolsztojjal, mert nem az irodalmi rivalizálás volt a feleség célja, ő csak ugyanabban a műfajban felelt a vádiratra (legalább én így látom).
Nem azt gondolom, Tolsztoj/Pozdnisev/Prozorszkij egy kéjvágyó szörnyeteg, aki tönkretett és elpusztított egy szép, tehetséges nőt, az túl egyszerű lenne. Ki a bűnös? Mindenki. Mindannyiuknak megvolt a szerepe ebben a pokoli gépezetben.
"A nőknek csak a gyengéd és önzetlen viszony biztosíthatja a teljes boldogságot." - Ezzel viszont nehezen tudnék vitatkozni.
Eredeti cím:
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2012
Ár: 2900 Ft
De hogy ne legyek ennyire vérgőzös, azt sem értem, Annával miért nem beszélgetett el az anyja, tudja-e, mire számíthat, tényleg egy egész életre el akar köteleződni a herceg mellett, holott egyáltalán nem ismeri? A lány totál tapasztalatlan, szerinte a gondokkal nem kell törődni, "Lelki életet kell élni, és mellékes minden egyéb. Érzem: olyan lelki emelkedettséget érhetek el, hogy enni sem kívánok többé. Egy darab kenyéren nem élhet mg az ember? Dehogynem. Arra mindig számíthat."
Annyira idegesítően naiv, hogy legszívesebben kipróbáltattam volna vele. Legyél mondjuk egy gazdag úr házában szolgáló, kedves Anna, mocskos ruhában, egy részeges férjjel, vagy hat gyerekkel, meg az egy darab kenyereddel, meglátjuk, mennyire megy a lelki elégedettség.
Olyasféle vak hit ez, mint az amerikaiaké, annyira hisznek magukban, hogy ez ezer wattos égőként világít és szilárd talajként kapaszkodnak bele. Annából is az ideáiba vetett hit sugárzik, meg a természetes életöröm, ezekkel babonázza meg akaratlanul a herceget. Nem tudom, Anna miből gondolta, hogy a herceggel lelki életet élhet. Kapott helyette egy rossz házasságot, négy-öt gyereket, betegségeket, állandó stresszt, féltékenységet. És egy halovány alternatívát, hogy milyen élete lehetett volna egy hozzá illő emberrel - nem tudom, hogy ez az ember (a tüdőbeteg festő, Behmetyev) utalás-e Tanyejevre, akinek a zenéjébe Szofja Tolsztaja beleszeretett, és akire Tolsztoj halálosan féltékeny volt, holott a zeneszerző homoszexuális volt. A befejezés tulajdonképpen szomorú igazolása a két ember különbözőségének; mindkét kisregényben a kezdet és a vég ugyanaz, csak a köztes út más.
Hogy irodalmi szempontból milyen Szofja Tolsztaja írása, nem tudom megítélni. Érzékeny, a művészetekre fogékony ember volt, a stílusa itt üde, érzékletes. Nem érdemes összevetni Tolsztojjal, mert nem az irodalmi rivalizálás volt a feleség célja, ő csak ugyanabban a műfajban felelt a vádiratra (legalább én így látom).
Nem azt gondolom, Tolsztoj/Pozdnisev/Prozorszkij egy kéjvágyó szörnyeteg, aki tönkretett és elpusztított egy szép, tehetséges nőt, az túl egyszerű lenne. Ki a bűnös? Mindenki. Mindannyiuknak megvolt a szerepe ebben a pokoli gépezetben.
"A nőknek csak a gyengéd és önzetlen viszony biztosíthatja a teljes boldogságot." - Ezzel viszont nehezen tudnék vitatkozni.
Eredeti cím:
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2012
Ár: 2900 Ft
Hát hogy őszinte legyek, nekem meg kell szereznem ezt a könyvet :D
VálaszTörlésHajrá.:)
VálaszTörlés