Büszkeség és balítélet meg a sáros alsószoknyák

"Pollyt egy fagyos januári éjszakán egy kosárban találta az egyik gazda a küszöbön, aztán a plébánia szoptatós dajkája az éhhalál küszöbére sodorta, mikor elhanyagolta az etetését, majd pár kemény évig a szegényházban éhezett, és mindezt teljesen egyedül élte át. Sarah úgy érezte, egyszerűen azért tudta túlélni, mert észre sem vette, milyen valószerűtlen ez a túlélés. Ez másrészről azt is jelentette, hogy Pollyban nyoma sem volt a nosztalgiának, a vágyakozásnak vagy megbánásnak; értelmetlen is volna együttérzést várni tőle ilyesmiben, mivel _ez itt_ a legjobb dolog, amiben valaha is része olt, vagy része lehet: nem őrzött fényes emlékeket.
Sarah azonban még mindig fel tudta idézni a maga nyári napsütéstől elvakított kísérteteit: emlékezett a kunyhó ajtaja előtt kapirgáló csirkékre, egy tej-és pisiszagú kisfiúra, aki még babaszoknyát viselt, nem nadrágot, egy vörös ruhás nőre, aki felkapta és megcsókolta őt; egy férfira, aki egyhuzamra felhajtott egy korsó sört, aztán nevetett, felkapta őt, a vállára ültette, és átvágott vele a hosszú, selymes füvön és a napsütésen.
Sarah számára tehát valós lehetőség volt a boldogság; ő tudta, mi hiányzik neki."

Jo Baker: Longbourn árnyékában

A cím kissé (nagyon) hatásvadász, sőt, még félrevezető is, de ha létrejöhetett olyan, hogy Büszkeség és balítélet meg a zombik, akkor én is lekapargathatok még egy pici, száradt bőrkét az érdemes hölgy szikkadt csontjairól, nemcsak az előbbi fércmű alkotója.
A post címe - és egyébként a magyar kiadás fülszövege is - azért csalóka, mert nem Lizzie Bennet és Pöffeszkedő Fitzwilliam Mark Darcy kastélyon és kecsességen alapuló románcát asszisztáljuk végig (már megint), hanem a Bennet-ház életébe nyerünk betekintést a szolgákon keresztül, miközben őket is megismerjük.

Ez a könyv eddig felejthető BB-utánzatként volt kartotékolva az emlékezetemben, nem is tudom, mi vett rá, hogy belelessek a könyvtárban. Akármi is volt, hálás vagyok neki, mert a szúrópróbaszerű belelapozás - legyes levendulaszappanról és Miz Bennet inkrimináló alsószoknyáiról volt szó - teljesen felajzotta a hörcsögénem, alig bírtam kivárni, hogy kikölcsönözhessem.
Elsöprő tetszést aratott.
Gyanítom, hogy Lionel Shriver nem éppen léleksimogató könyve megemelte a Longbourn tetszési indexét, de valószínűleg akkor is szerettem volna olvasni, ha nem nyökögő lelkiállapotban vagyok. Á, agyaljon rajta a fene, tetszett, és erősen esélyes Az év meglepetése címre, kész.

A történet középpontjában Sarah, a Bennet-ház húszéves szolgálólánya áll, akit kiskorában hoz el a plébániáról Mrs Hill, a házvezetőnő. Jo Baker elég realisztikus és sanyarú képet fest a szolgák életéről, pedig Sarah-ék viszonylag jó helyzetben vannak; hajnaltól késő estig dolgoznak, a lány kezét kimarja a mosáshoz használt lúg, sajog a dereka a nehéz, vizes ruhák emelgetésétől, mosogat, éjjeliedényt ürít, padlót súrol, varrja a kisasszonyok ruháit, díszes alkalmakkor besüti a hajukat, és szakadó esőben kell elcaplatnia a cipőcsokrokért. Ha valakinek van miért élnie, akkor a szüntelen robot is könnyebb, de Sarah lábát ólomként súlyozza le a boldogtalanság, pontosabban a boldogság hiánya - emlékszik rá kislánykorából, ismeri az érzést, ami jelenleg hiányzik az életéből. És tudja, hogy a következő nap ugyanolyan lesz, munkával teli egyhangúság, amit semmi nem szakít meg ezen az esős, kies vidéken. Ó, az angol táj és időjárás! Ha nehéz, ócska cipőben kell végigcaplatni egy aszfaltozatlan sártengeren, közel nem olyan romantikus, mint amilyennek a könyvek-filmek alapján képzeljük.
Lehet, hogy a regényben eltolódott a hangsúly - a szolgák élete csupa fájdalom, tűrés és engedelmesség. Bennetéknek is vannak problémáik, de mennyivel könnyebb az élet fájdalmán töprengeni, ha a tüzet nem nekünk kell megrakni és hoznak nekünk süteményt és mézes tejet! Sarah folyton összehasonlítja magát a kisasszonyokkal, miközben durva, kirepedezett kezével eligazítja Jane tejfehér vállán az új báli ruháját, és a háta mögött állva végignéz foltos, rosszul szabott gúnyáján, ami az egyik öltözete a kettő közül. Fiatal kora ellenére (vagy talán amiatt) marja a keserűség és a lemondás.
Egészen addig, amíg arról a bizonyos sáros útról be nem téved hozzájuk egy idegen fiatalember, akit rögtön felvesznek inasnak - a napóleoni háborúk sajnálatos módon rengeteg háztartást megfosztottak a férfi személyzettől, micsoda szörnyűség. Rettenetesen együtt érzek Mrs. Bennettel.
Miközben Sarah élete bonyolódik, a kisasszonyok szobáiban is érzelmi viharok dúlnak, zajlanak a jól ismert események, de ezekről csak érintőleges képet kapunk, mint amilyen az idióta Lydia szennyes ruhája a szökése után. Ó, igen, Jane Austen története itt szagokat kap, például a báli készülődés közben átjárja a házat az égett haj szaga, de nyugi, a borsmenta virágzik az árokban, és Mrs. Hill nyálcsorgató ételeket komponál a család számára.
A rengeteg érzelem mellett felvonul egyfajta meghittség, ami engem is elringatott. Tulajdonképpen Longbourn a béke szigete az idő szó szerinti és átvitt értelmű viharaiban, menedék, amely óvón védelmezi lakóit.
Baker a fő téma mellett érinti a háborút is, meg ad némi józan betekintést a korabeli nemes hölgyek helyzetébe, melynek fő alanya Lizzie Bennet - azaz hiába ment jól férjhez (akivel bónuszként még szeretik is egymást), számos elvárásnak kell majd megfelelnie, attól kezdve, hogy Pemberley-ben nem ülhet le le az ebédhez valamelyik húga elnyűtt ruhájában, odáig, hogy fiúkat kell szülnie. Egyébként megdöbbentő volt, hogy még Elizabeth és Jane, a család legempatikusabb tagjai is mennyire semmibe veszik a szolgákat, mintha nekik nem lenne életük és egyedüli vágyuk az, hogy őket kiszolgálják.

Nagyon jó élmény volt nekem a Longbourn árnyékában, olyan, mintha én fedeztem volna fel ezt a könyvet.:) Akármilyen tényezőktől is függjön a tetszési indexe, mindenki srófolja lejjebb az elvárásait, ha kíváncsi a regényre, utálok csuklani.

Ui.: erőteljesen kedvem támadt folytatni a Downton Abbey-t.
Ui2.: külön vicces, hogy Jane Austen említ egy Miss Baker nevű kalapos hölgyet, és az írónőnek szent meggyőződése, hogy róla van szó.:D

Eredeti cím: Longbourn
Sorozat: Mirror könyvek
Kiadó: I.P.C. Könyvek
Kiadás éve: 2013
Fordította: Fügedi Tímea
Ár: 3990 Ft
Az írónő honlapja