Megvan az idei év első félrepozicionált könyve. Egészen a regény végéig simán rossznak könyveltem el, aztán rájöttem, hogy Shafak (valószínűleg) egészen másra törekedett, mint ami az én elvárásom volt. Szerény nyöszörgős személyem könnyű, misztikus-háztáji mágiás történetre vágyott a Bonita Avenue nyers brutalitása után - és kapott egy némiképp hasonló történetet.
Itt is családok, a köztük lévő viszonyok állnak a középpontban. Áll egy előkelő, omladozó ház Isztambul utcájában, amelyet csupa nő lakik, a férfiak - az Amerikába távozott Mustafa kivételével - a családi átok miatt mind meghaltak. A nők között van jós, tetoválóművész, történelemtanár, az ólomöntés tudományát ismerő dédnagymama és még pár bogaras nőszemély. Mindannyiuknak megvan a maga keresztje, ami meghatározza az életét. Asyának is, a címbeli fattyúnak, aki nem ismeri a múltját, ezért a jövőbe vágyik és meggyőződése, hogy minden mindenhol rossz és ezen nem lehet változtatni.
A múlt és jövő - amelyek között feloldódik a jelen - ütköztetése a másik családra is jellemző, a Kaliforniában élő örmény diaszpórára. A Cakmakciyanokat a múltbeli tragédiák tartják életben, kivéve Armanoush-t, a családfa legfiatalabb hajtását, aki kétségbeesetten vergődik kettős identitása (amerikai-örmény), valamint az anyja és az örmény apai rokonok közötti éles ellentét miatt. Meggyőződésévé válik, hogy csak úgy tudja kideríteni, kicsoda is valójában, ha felkeresi az apai nagyanyja otthonát Isztambulban - szállásadóul pedig a fent említett Mustafa - anyja második férje - családját szemeli ki...
A családi viszonyok kicsit szövevényesnek tűnnek, de olvasás közben könnyebb megszokni, mint itt pár mondatban.:) Az isztambuli fattyú tulajdonképpen két család regénye a történelem tükrében, ill. a történelem utáni időszak megélésének könyve. Én pedig egy gyengéd, női regényre vágytam, de szerintem nemcsak ez volt a probléma forrása.
Tudom, könnyű magas lóról beszélni, de egy idő után rettenetesen idegesített a Cakmakciyan-família makacs ragaszkodása "elnyomott, lemészárolt nép" örökségéhez, valamint a törökökhöz való hozzáállásuk. Értem, hogy ez egy ma is élő, komoly ellentét forrása és kényes téma, de a nemzetek közötti problémákról nem szeretek regényt olvasni - legalábbis ilyen formában biztosan nem -, és szerintem a kiadó is a női misztikumra helyezte a hangsúlyt a regény második kiadása során, ami a tartalmat ismerve nem túl szerencsés. A szereplők en bloc idegesítettek; Armanoush helyében rég megőrültem (vagy elszöktem) volna, megfojtják szegény lányt a szeretetükkel, és eszük ágában sincs elgondolkodni azon, hogy vajon miért szökött titokban Isztambulba. Armanoush édesanyja meg... az európaiak legszemellenzősebb előítéletének mintapéldánya az amerikai szőke nőkről.:D Falra másztam tőle. De Asyától is, a tizennyolc éves, szabad szájú, spleenes hősnőtől is, aki szenved a nagy mellétől, szenved az anyjától, a családjától, a vélt nihilizmusától, az önkeresés gyötrelmes vágyától, ami, elismerem, nehéz lehet anélkül, hogy tudná, ki az apja. De a családja szereti (sokkal normálisabban, mint Armanoush-t), és annyira nem borzasztó az élete, hogy kínjában kukabúvár akarjon lenni.
Egészen a végéig. A múltbeli szálak összeszövése a jelennel, Banu néni (a legszimpatikusabb karakter) és a dzsinn, a két családot összefonó, véres csomó, amit a befejezésben fejtünk fel egy egész csillagot dobott a megítélésemen, ha ragaszkodunk az ómódi értékelő jelrendszerhez. Ez segített elhelyezni-megérteni a regényt és mentett meg a totális csalódástól. Ettől függetlenül a szerző Szerelem c. művét nemigen fogom elolvasni, megbízható források szerint se a történet, se a fordítás nem túl jó, ami nem hangzik biztatóan a fentiek után.
Ui.: Egyébként A fattyú is hemzseg az elütésektől és a figyelmetlenségből fakadó hibáktól.
Eredeti cím: Baba ve Piç
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2015
Fordította: Sipos Kata, Nagy Marietta, N. Kiss Zsuzsa
Ár: 3690 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése