"Azt mondtam, én nem szívelem a semmirekellőket, de ahogy benneteket elnézlek, nemcsak az ostobaságot meg a szokásos kegyetlenséget látom, hanem a kétségbeesett igényt is valami másra. Gyűjts egybe semmirekellőket, mondtam visszatolva felé a tányért, és megkapsz bármit a világon - rettenthetetlenséget, becsvágyat, bármit -, s mielőtt az eloszlik vagy megerősödik, ahhoz fog vezetni, amit láttam, és amivel most együtt élek."
Egyre jobban a szívembe fészkeli magát a Park kiadó - abba a részébe, ami a könyvkiadóknak van fenntartva -, egyre-másra adják ki az igényes, szép, hiánypótló, szuper könyveket, és majd' mindegyik érdekel engem! A Mária testamentuma is közéjük tartozott; nagyon érdekelt, milyen új színt visz az emberiség talán legismertebb és számtalan módon feldolgozott-bemutatott eseményébe és történetébe: Jézus keresztre feszítésébe.
Nagyon meglepett, milyen szuggesztív és feminim a szöveg hangvétele; egyszerű, letisztult, mégis árad belőle egy anya fájdalma, akinek csak a szavai és az emlékei maradtak meg - a férje és a fia meghaltak -, amelyek kísértetekként kísérik el hátralévő életében. Mindig kellemes élmény, ha egy férfi szerző érzékenyen, hitelesen, de nem elbagatellizálva-maszatolva képes belehelyezkedni egy nő szemszögébe (lásd Iszony), engem Colm Tóibín már ezzel megnyert magának.
Szó szerint emlékek közt bolyongunk - nem az események lineáris láncolatát ismerjük meg, hanem a múlt kiragadott részleteit, amelyek a jelenbeliekkel váltakoznak. Ahány résztvevője, szemtanúja van egy eseménynek, annyiféle beszámoló jön létre, nem beszélve a későbbi kikozmetikázásokról, átiratokról, és azoknak a ferdítéseiről, akik ott sem voltak. Hihetetlen volt olvasni azt a jelenetet, amelyben a két férfi Máriának magyarázza a saját gyereke fogantatását. A cenzúrájuk kíméletlen, mintha erővel ki akarnák törölni az idős asszony emlékeit, hogy a saját kreálmányaikat ültessék a fejébe. Szerintem örömmel vennék a halálát - az utolsó akadály is elhárulna, hogy terjeszthessék a saját, igaznak vélt verziójukat. Van ennek a történetnek egy leheletnyi feminista mellékzöngéje, tényleg csak annyi, amennyi Mária szavaiból kihallik, mintegy a szavak árnyékában lehet látni, nem követi részletezés vagy hosszas taglalás.
"Nem tudom, miért fontos, hogy esténként elmondjam magamnak az igazságot, miért lenne fontos, hogy valaki legalább egyszer elmondja az igazságot a világnak. Mert a világ a hallgatás helye, az égbolt éjjel, miután a madarak elülnek, végtelen, néma hely. Nincs az a szó, ami a legcsekélyebb változást is okozná az éjszakai égbolton. Nem derítheti föl, nem teheti kevésbé idegenné. És a napvilág a maga részéről nem kevésbé közömbös bármiféle mondandóval szemben."
Hogy mennyire eltávolodott Mária a saját fiától, hogy mennyire nem részese, hanem áldozata az eseményeknek, az is mutatja, hogy Jézust nem nevezi a nevén, mintha ez a szó már valaki mást jelölne. Továbbá, nemcsak a hangvétel és a látásmód új (vagy csak nekem az:), hanem a történések egy része is; Tóibín [hogy a fenébe kell kiejteni ezeket a kacifántos ír neveket?!] nem rekonstruálja a keresztre feszítés eseménysorát, hanem Mária szaggatott látásmódjába enged betekintést; néha nem a fő eseményekre koncentrál (amikor igen, jóformán a hideg rázott), hanem az ott látott emberekről, az akkori gondolatairól mesél, hogy mi történt utána. De nem Jézussal, hanem vele. Máriával. Ennél a pontnál történnek új fordulatok, amelyek akár heveny szemöldökrángásra késztethetnek néhány olvasót - az efféle reakciókról fogalmam sincs, mert nem vagyok vallásos, de simán el tudom képzelni. Azon is megbotránkozhatnak, hogy Mária hogyan látja a fia cselekedeteit, az őt követőket (bolondok, nyomorékok és céltalan fiatalemberek, akik nem tudnak egy asszony szemébe nézni) és a később csodáknak nyilvánított tetteket - Lázár sírból kikelésétől szintén borsódzott a hátam.
Nem hittem volna, hogy első nekifutásra ilyen sokat fogok írni erről a picike regényről. Talán ezen is mérhető, milyen jelentékeny, pedig az olvasás során tudatosan kellett ügyelnem, hogy megéljem a szavakat, engedjem őket súlyosan aláhullni, és ne csak átszaladjak rajtuk, mert ez egy rövid kötet, délután már másikat olvashatok.
Olvassátok Mária történetét, mert... mert jó. Kicsit megdöbbentő, nagyon szuggesztív és friss perspektívájú. Köszönöm Timinek, hogy megajándékozott vele.:)
Ui.: Kifejezetten örülök, hogy a Park ezt a provokatív borítót választotta, és nem a semleges Mária-szentképre vagy az alábbi, Joanne Harris-dizájnra hajazó kosárkásat.
Eredeti cím: The Testament of Mary
Kiadó: Park (sokadik piros pont és puszi)
Kiadás éve: 2015
Fordította: Szabó Herta (neki is piros pont és nagy puszi)
Ár: 2500 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése