2021. december 31., péntek

Hadiállapotleírás a Monstress ötödik részét követően


Forrás
Kezdem azt érezni, hogy szelektív Alzheimer-kórban szenvedek, ugyanis a feledékenységem a Monstress - Fenevad képregénysorozatra terjed ki (nagyobb részt, a többit úgyse vallom be), jelentékeny frusztrációt és dühödt újraolvasáshullámokat okozva, amely már nem csekély időráfordítást és izommunkát igényel, mivelhogy már az ötödik etap gyönyörűségét tárta elénk a Fumax kiadó rendkívüli kegyességében.

(Tényleg nagyon hálás vagyok nekik a halom különleges munkáért, amit megjelentetnek, és nem utolsósorban azért is, mert közel vannak a lakásomhoz.)

Tehát, midőn elrongyoltam hőseink székhelyére, hogy átvegyek némi (súlyában nem csekély) szellemi kényeztetőanyagot, tudtam, hogy a lustaságom - amely jócskán felülmúlja feledékenységem -, kétszínű jutalma beérik; a negyedik rész elolvasása (és igen, az első három újrázása) után megígértem magamnak, hogy lefirkantok pár sornyi emlékeztetőt magamnak, hogy legközelebb könnyebb dolgom legyen.

Természetesen nem így lett, ennek okán a traumatikus utolsó munkanapot Monstress-olvasásterápiával gyógyítottam, azaz fülig belemerültem Marjorie Liu és Sana Takedo minden tekintetben őrült és stilizált módon burjánzó, erőszakos, kegyetlen világába.

Folyamatosan erősödik az az érzésem, hogy az író építkezik, építkezik, de tulajdonképpen elvesztette a műve feletti irányítást és az már önálló életet él; előszeretettel vezet el minket kézenfogva különféle mellékútvesztőkbe és hagy magunkra, hogy találjuk meg a fősodorhoz vezető összekötő utat; permanens módon léptet be új szereplőket, akik vagy a múltban játszottak jelentékeny szerepet, vagy a jövőben fognak óriási galibát okozni; a már ismert szereplőkről derülnek ki mindenféle, az ismertnek vélt képet összekuszáló információk, a nagyrabecsült Tam Tam professzor tanításait már nem is említem, kellemes kis szusszanások két szín-és látványorgia között.

Feminim voltához képest meglehetősen kegyetlen világot tár elénk a szerzőpáros a képregény lapjain; amikor belépünk az Ismert Világba, az itt élők még egy háborús pusztítás visszhangjait nyögik, miközben az aktuális helyzetnek csak egy piskáló gyertya és egy halk sóhaj kell, hogy újra kitörjön a káosz - ami természetesen meg is történik Maika személyében, aki a testében ébredező szörnyeteggel viharos erővel szabadul ki a küméi boszorkányok rabságából Zamora városában, ahol a boszorkányok arkán gyerekeket darabolnak fel a csontjaikban lévő mitikus varázsszerért, a liliumért.

A tizenhét éves Maika ártatlan mangalánykülseje ellenére egy elvadult, szerepétől eltérített eleven kísérleti fegyver. A háború borzalmai testileg-lelkileg megtörték, minden gyengédséget és kötődés iránti vágyat lekoptattak róla - elvették tőle a bizonyosságot, hogy kicsoda ő valójában. Felemésztette a kétség aziránt, hogy szerette-e egyáltalán az édesanyja, vagy a megszületése csak sötét machinációk és világuralmi törekvések kívánalma volt-e és borzasztóan dühös, amiért elvették tőle a normális élet utolsó reményét is. Fogalma sincs, mi történik vele, csak annyit tud, hogy a benne tomboló éhséget nem fogja tudni kordában tartani és előbb-utóbb felemészti őt és a körülötte lévőket, ezért eldönti, hogy megkeresi azokat, akik választ adhatnak a kérdéseire - ha máshogy nem, kiveri belőlük. Útját rombolás és vér kíséri, jóformán minden tette okot szolgáltat a háború kirobbanására, amely (ismét) több ezer ártatlan életet fog követelni és Maika nem tudja megakadályozni - ugyan félelmetes erejű harcos, de vad, forrófejű, makacs, bizalmatlan és mélyen traumatizált, saját magával is folyamatosan harcban áll, nemhogy a világgal.

Forrás

Az ötödik kötetre... hát, nem mondom, hogy tisztázódott a helyzet, de beértek azok az események, amelyek a jelen felálláshoz vezettek, nagyjából lehet tudni, melyik szereplőnek mi a célja, azt már kevésbé, hogy ki melyik oldalon áll, mert az arkánok soraiban és a Föderáción belül is vannak széthúzások, nem is kevés. Gyenge lábakon álló szövetségek köttettek, amelyek bármikor egymás ellen fordulhatnak, napvilágra kerültek új képességek, titkok, amelyek jelentős átrendeződést okozhatnak, Maika elért egy egyensúlyi pontot, de Zinn emlékei még mindig homályosak és csak kevesen tudják, hogy az arkán-ember háborún kívül mekkora veszély fenyegeti az Ismert Világot. Egyszóval még mindig minden bizonytalan, bármilyen irányba elmozdulhat és erős kétségeim vannak, hogy minden szál elvarrása kerülhet-e.

Mivel nem vagyok otthon a képregények terén, nagyképűség lenne grandiózus volumenű kijelentést tennem a sorozat jelentőségéről, de annyit bátran mondhatok, hogy számot tarthat azon olvasók érdeklődésére, akik vágynak valami újra, valami szokatlanra, ami felrázza őket - a Monstress erre tökéletesen alkalmas, a látványvilága elképesztő, a történet sötét és komor, a cselekménye pedig  nagyregényeket megszégyenítően tekervényes, tele ármánnyal, cselszövéssel, többfarkú macskákkal és egyéb izgalmas lényekkel.

Az én kacifántos fogalmazásom a közelében sincs ennek a labirintusnak, de ha Marjorie-nak szabad ezt tennie, akkor kicsit én is elereszthetem magam.


2021. december 30., csütörtök

Sakkjátszma színesben

 

Joanne Harris: Kékszeműfiú

Óriási újraolvasás-láz tört ki rajtam az év vége felé, közeledett a szeretet ünnepe is, vágytam az ismerős, bekuckózós történetekre.

Aki ismeri a regényt, tudja, hogy az előbbi mondatból sugárban dől a szarkazmus.

A Kékszeműfiú minden, csak nem kedves komfortkönyv. Ez nem a Csokoládé világa, amiben megmutatkozik Harris lélektani analizáló képessége, de csak a felszínt kapirgálja az emberi aljasságok tekintetében; a Kékszeműfiúban alámerül az őrültségek és aberráció világába, olyan kifimonult formában, hogy kilenc évvel az első találkozásunk után is megtévesztett, pedig egy kivételével az összes csavarra emlékeztem. Olyan elegánsan és hideg intelligenciával vezeti tévútra az olvasót - pontosabban hagyja, hogy lépre menjen a szeme előtt meglengetett csali miatt -, hogy legszívesebben tapsolnék neki. Ez Harris sötét oldala (régebben dark Harrisnek hívtam) és nekem fényévekkel jobban tetszik, mint a fogyasztóbarátabb könyveiben megvillantott stílusa.

A család öl, butít és nyomorba dönt. A szerző valamennyi regényében szerepet kap a család elidegenítő, traumatizáló szerepe, de ebben csúcsosodik ki a legjobban, mennyire megnyomorítja az embert a mérgező családi légkör és józan ésszel milyen felfoghatatlan állapotokat teremt, amely általában külső segítséggel vagy az egyik családtag halálával bomlik fel, ezáltal átrendeződnek az erőviszonyok és jó esetben új életet kezdhetnek a túlélők.

Ebben reménykedik BB is, a történet fő narrátora, akinek a kezében összefutnak a szálak - vagy legalábbis úgy tűnik. Csendesen hintázik a pók a hálójában, kifejezéstelen tekintettel figyelve áldozatai vergődését, mi pedig halálos tét nélküli voyeurokként, gúvadt szemmel lessük, hogy mi történik - mert, ne áltassuk magunkat, valójában fogalmunk sincs, hogy mi zajlik Malbry városkájában (Harris Derryjében), ahol a jelen és a múlt, a valóság és a fikció egymásba mosódik és ahol a történeteknek soha nincs vége.

Nehéz erről a könyvről hosszan írni, mert annyira kerek egészet alkot és bűn bármit elárulni róla. Nagyon sok regényt elolvastam az elmúlt kilenc évben, amióta először vettem a kezembe, de még mindig eredetinek és zseniálisnak tartom - az olvasmányélmény nem lenne teljes Szűr-Szabó Katalin kiváló fordítása nélkül -, a maga nemében egyedülálló.

Eredeti cím: blueeyedboy

Kiadó: Ulpius-ház

Fordította: Szűr-Szabó Katalin

Eredeti ár: 4000 Ft

2021. december 7., kedd

Novemberi didergés

 A múlt hónapban ismételten nem vettem könyvet, de úgy érzem, érik bennem egy következő rendelés - jó lenne, ha nem halogatnám tovább, ha az új beszerzéseimmel akarok fetrengeni a fa alatt -, még az se kizárt, hogy elérem a bűvös ötvenes darabszámot, ilyen is régen volt.

Olvasgattam is - bár közel nem annyit, amennyit szerettem volna -, tulajdonképpen jó hónapot zártam, mindegyik olvasmány megérintett a maga módján. Az Élet az élet után egy érdekes időhurok-történet, a Felnőtt emberek kíméletlen görbe tükör a női hülyeségről, az Átkozott boszorkák egy kellemesen meleg fürdő az átfagyott testnek (idén elég sok könyvet olvastam újra). A Kéjutcáról nem gondoltam volna, hogy ennyire megráz, mégse bírtam letenni. A Manhattan Beach-ről még nem bírtam összeszedni a gondolataimat, de az a szörnyű magány, ami tövishálóként öleli körül az embereket.


A többiek didergése:

Katacita - aki már könyvet is vett!

Dóri - aki már vadul készül az adventre

Nita - [érzelmi nyomásgyakorlós zene]

PuPilla - aki szintén nagyon jól viselkedett novemberben


2021. december 5., vasárnap

A Várólistacsökkentés nyögvenyelős finalistája


Mai Jia: Kódfejtő

Iszonyú nehezen akart összejönni a 12. várólistacsökkentős olvasmány; Rushdie Két év, nyolc hónap, huszonnyolc éjszakájába beletört a bicskám és a Kódfejtő közepe táján is rohamosan elkezdett csökkenni a lendület, hogy őszinte legyek, alig vártam, hogy a végére érjek és megszabaduljak ettől a kellemetlen kötelezettséggé vált könyvtől - és én a szabadidőmben nem akarok kellemetlen kötelezettségekkel foglalkozni.

Pedig az elején nagyon jól indult a viszonyunk: örültem, hogy találtam egy gördülékeny, olvasmányos stílusú kínai regényt és roppant menőnek éreztem magam vele a buszon. A történet során a sok névvel illetett, balkézről való, hányatott sorsú kisfiú nemzeti hőssé avanzsálása, a zsenialitás és az őrület határán való táncolás, a kódfejtés titokzatos világa mind igazi ínyencségnek tűnt, de a tálalás - lehet, hogy csak a keleti és az európai történetmesélés eltérő stílusa, na meg a politikai berendezkedés-mentalitás okán - számomra agyoncsapta az ígéretes koncepciót.

A lelkesedésem odáig tartott, amíg Rong Jinzhent beszervezik kódfejtőnek, addig a családtörténeti fejtegetés vitt magával, utána azonban nagyon ellaposodtunk; értem én, hogy minden szigorúan titkos, ilyen a hírszerzés világa, de számos írónak sikerült megőriznie az egyensúlyt a hitelesség és az érdeklődés fenntartása között. Maga a téma nagyon érdekes lett volna, Mai Jia nyálcsorgatóan ír a rejtjelekről, mint önálló, szinte élő entitásokról, amelyek az őrületbe taszítják azokat a ragyogóan tehetséges embereket, akik a kódfejtésnek szentelik az életüket, de ez a száll valahogy elillant a semmibe.

Erre nagyon szépen ki lehetett volna futtatni a főszereplő életét, de a sorsfordító pillanat, ami a kataklizmát okozza, szinte banális, legalábbis az én európai történetmeséléshez szokott olvasói elmémnek az. Ha nagyon akarom, meg tudom érteni az író döntését, de a stílussal karöltve akkor sem tetszik.

Eredeti cím: 解密

Kiadó: Libri

Kiadás éve: 2016

Fordította: Gettó Katalin, Kiss Marcell

Eredeti ár: 3990 Ft (én raktárvásáron vettem a töredékéért)