A januári zárás

 Tudtam, hogy januárban olyan munkalavina indul meg, ami óhatatlanul betemet majd, de minden lelki rákészülés mellett és ellenére kíméletlenül letarolt.

Részben ezért januárban nem vettem egy szem könyvet se - időm se lett volna utánuk rohangászni -, és az olvasás terén se jeleskedtem:

A könyvtárban igazi ámokfutást végeztem, csupa olyan könyvet szedtem össze még két ünnep között, amelyeken még én is meglepődtem. Oké, szeretem az emészthető formában megírt életrajzokat, de Oriana Fallaci? Akitől semmit nem olvastam, csak a családi könyvtár polcain álló kötetei alapján tudtam, hogy van egy ilyen nevű író? Annie Ernaux? Még az Emberiség csak-csak racionális okokra vezethető vissza, Katacita említette az egyik bejegyzésében és másutt is szembejött velem.

A Holtaknak menete volt az egyetlen rám jellemző, kiszámítható olvasmány, pedig nehezen szántam rá magam, mert a Farkasbőrbent kicsit nehezen emésztettem meg, de a Holtaknak menetéhez úgy menekültem munka után, mint a nyári futások idején A Megkönnyebbülés Kútjához. Szeretem, ahogy Mantel ír, hogy úgy nyúl egy eltorzított, közhelyesre gyepált témához, hogy az ember minden prekoncepcióját és felszínes ismeretét sutba dobja és hagyja, hogy a szerző körbefonja és a fülébe susogja a saját történetét.

A többiek januárja:

Dóri - aki csak egy könyvet vett és téliesre vette az olvasást

PuPilla - aki remek hónapot zárt

November

Tavaly novemberben kivételesen nem vásároltam könyvet és olyan sokat se olvastam:

Lehet, hogy a november volt a legnyögvenyelőbb hónap olvasás szempontjából 2022-ben; a Fellélegzést évek óta tologattam, végül a tavalyi, kicsit önszívatásos Várólistacsökkentés kereteiben belül leerőltettem a torkomon. Éreztem, hogy ez nem nekem szóló Atwood-könyv és van, amikor a baljós előérzetek beigazolódnak, de legalább rövid volt. A test lázadása könyvtári kíváncsiskodás volt, ami után nagy szükségem volt egy hamisítatlan kabátkönyvre, méghozzá az egyik kedvenc Joanne Harris-kötetemre, a Csokoládécipőre, ami ismét teljesen elvarázsolt.

A Gallant igazi guilty pleasure beszerzés volt. Reménykedtem, hogy ezzel a történet Schwab majd elbűvöl, de olyan kevés volt ez nekem, mint a reggeli zabkása ízesítés nélkül, még kevésbé tetszett, mint az Addie LaRue, pedig az ötlet nagyon tetszik.

A többiek novembere:

Dóri - aki végre elolvasta a Madarakat :)

PuPilla - akinek jól sikerültek az őszi tervei

Október

 Vettem könyveket, ismét:

A Gallantra nincs mentségem, remélem, igazi szégyellnivaló guilty pleasure lesz, Atwood pedig kötelező beszerzés. A Monstress - Az esküt nagyon vártam, a jegyzetemnek hála nem kellett újra keresztülgázolnom ezen a vérgőzös, stilizált világon még egyszer. A Fahajas boltoknál elgyengültem, pontosabban akkor, amikor megláttam, hogy 690 Ft a Könyvudvarban.

Dolly Aldertonnal nagyon befürödtem, a többi olvasmány azonban hozta azt, amire számítottam; a Monstress a szokásos hangulatot, a Fahajas boltok a labirintusszerű prózát, a Várólistacsökkentésbe beválogatott A budapesti kém az igazi noir hangulatot (miért halogattam ilyen sokáig?...). Anne Tylertől kicsit többet vártam, de szívesen olvastam, valószínűleg a többi regényét is elolvasom idővel.

A többiek októbere:

Dóri - aki már el is olvasta a Gallantot

PuPilla

Katacita

A megkésett szeptemberi zárás

 Szeptemberben alaposan megtáltosodtam (sőt, már az október sem tekinthető makulátlan hónapnak):

A Locke & Key legújabb kötetét nagyon vártam és ha már rendeltem a Fumaxtól, az érdekesnek tűnő Punk Rock Jézust is bedobtam a kosárba. A Szülősebeket eredetileg nem akartam megvenni, de az istennek nem akarták visszavinni a könyvtárba, ezért inkább ő is hozzám költözött.

A Kis tüzek mindenüttet mindig elfelejtettem beszerezni, pedig abszolút nekem való, ahogy a sorban következők is (elég markánsan kirajzolódik, mostanában mi a kedvenc témám); a Fehér virágokat már olvastam könyvtárból, a Tintagomba azért jött, mert nincs meg a könyvtárban, a Ha történne valami pedig szintén polcon tudós, mert Marie Aubert nem rest a mélyben vájkálni. Ja, és Anne Tyler, rájöttem, hogy bírom őt, mert ugye végre elolvastam a Vacsora a Honvágy étterembent közel 10 éves érlelés után.

Jó arányt produkáltam a frissen beszerzett könyvek elolvasásában és a tetszési index tekintetében is jó hónapot zártam, egyedül a Férfiak az én helyzetemben rontja az átlagot, fényévekkel elmarad a Megtagadom erejéhez képest.

Magamat is megleptem, mennyire tetszett Orvos-Tóth Noémitől a Szabad akarat, totálisan impulzusvezérelt könyvtári kölcsönzés volt.

A többiek szeptemberre:

PuPilla - aki szintén megcsúszott

Dóri - aki a fasorban sincs hozzám képest a beszerzések terén:D

Az augusztusi zárás

 Augusztusban még mindig nem vettem könyvet, de a szeptember már nem lesz szeplőtelen, ennyi bizonyos.

Olvasás szempontjából egész termékeny hónapot tudhatok magam mögött:

Elég vegyes volt a felhozatal; sose gondoltam volna, hogy éktelenül dühös leszek Ferrantéra, vagy hogy a Volt egy farmom Afrikában arról szól, hogy Blixen bárónő vidáman lepuffant mindent maga körül, ami él és mozog, végez némi esőerdőirtást és közben a csodálatos naplementéről áradozik. Iszonyúan rühelltem ezt a könyvet.

Az Otmar fiaiban Buwalda hozta a Bonita Avenue-ból ismert formáját (vagyis szerettem olvasni), A nők ruháiban volt egy-két érdekes írás, de általánosságban eléggé feledhető volt. A lány, a nő, a többiek kellemes meglepetés volt, a Mérgezett hajtűk kapcsán elmondható, hogy egy rakás említett művet nem olvastam (de a szégyen nem akadályozott meg, hogy jól szórakozzam). 

Antonia Fraser Marie-Antoinette írását nem véletlenül válogattam be a Várólistacsökkentésbe; nagyon tömény, részletes, összeszedett kötet, ha valaki egyetlen könyvet akar elolvasni MA-ről, ezt tudom a legjobban ajánlani. A Neruda postása kész felüdülés volt, mint egy csobbanás a kellemesen hűs vízbe a nyár derekán. A dinoszaurusz tolla sajnos nem sikerült olyan jól, mint a Fehér virágok, de a kora reggeli agykapacitásomnak pont elég volt.

A többiek augusztusa:

Dóri - aki csak két könyvet szerzett be, viszont tartott egy nagy selejtezést

Katacita - akinek szuper nyara volt és tombol nála az olvasás

PuPilla - aki újra belelendült a blogolásba

A júliusi zárás

 Júliusban nem vettem könyvet, az agyam amúgy is rövidzárlatos volt a forróságtól és a zuhanyozáson és a citromos sör-jégkrém kombón kívül nem sok minden érdekelt. A visszatérőt is képes voltam azért megnézni, hogy gondolatban fázhassak egy kicsit.

                                                                    

Hat könyvet olvastam el, örülök, hogy az olvasással zöld ágra vergődtem és már tudok a könyvekre koncentrálni.

Egész jó könyveket olvastam júliusban, mindegyikről szeretnék egy kicsit bővebben írni. A Fehér virágok az, ami abszolút rajongás tárgya lett, annyira, hogy még a könyvtárba se vittem vissza, szeretném még egy kicsit a kanapé tetején nézegetni. E. Lockhart és Rose Tremain ebben a körben nem bűvölt el annyira, de szerettem a könyveiket olvasni, és kipipálhatok még egy új skandináv szerzőt - mostanában tetszenek ezek a szikár prózák és valahogy jólesik méteres hóról olvasni -, Per Pettersont, mi a fenéért tartottam én tőle? Ez a fickó azt gondolja, amit leír, semmi tettetés, pont annyi betűt dob a papírra, amennyit kell, a többit mögé lehet látni.

Az Örökbecsű limlommal egy kicsit kínlódtam. Olyan volt, mint leülni a konyhában beszélgetni egy kávé mellett, ill. hallgatni, ahogy Ulickaja mesél, amit alapvetően nagyon élveztem, de bizonyos témák kevéssé érdekeltek, ill. néhány gondolattól felszaladt a szemöldököm, de hát az író nem azért van, hogy folyton nekünk tetsző mondatokat vessen papírra, ő is ember, saját véleménnyel, világnézettel, rengeteg élménnyel és kb. minden téren többet tud felmutatni, mint én, és nemcsak a koránál fogva, szóval nincs tisztem kritizálni őt.

A többiek júliusa:

Dóri - aki továbbra is leány a gáton, nem tudom, mit szed, de nekem is kell:D

Katacita

Nita

PuPilla

A júniusi zárás

 A június a szokottnál is döglöttebb hónap volt, a verejtékes okok mindenki előtt ismertek.

Ezt az egy szem könyvet szereztem be, mert A hazudósok nagyon tetszett és egy vélemény miatt évek óta a várólistámon csücsült ez a könyv, a könyvtárban pedig nem volt meg, kell-e ennél több és jobb indok a beszerzésére, pláne kedvező áron?

Egyet leszámítva a június a kék könyvek olvasásának hónapja volt.:)

A Tíz kicsi néger iránti elvárásaim sajnos eléggé agyoncsapták az olvasást, a megoldás nem nyűgözött le annyira, bár a folyamatos halálozások elég félelmetesek voltak. A Hamnetről és A hazudósokról már írtam is részletesen, mindkettőt nagyon szerettem olvasni.

Az Októberi vidékben volt minden bizodalmam, ami Bradburyt illeti, arra gondoltam, ha ez a novellaválogatás tetszik, akkor megtalálom a kulcsot a szerzőhöz, mert a fülszöveg alapján ez a kötet pont a zsáneremnek tűnt. Sajnos csalatkoznom kellett a reményeimben, az írások elmentek mellettem, csak egy kicsit kellett volna elmozdulnunk (nekik és nekem is), hogy megtaláljuk a közös hangot, de nem sikerült.

A Jupiter holdjait pillanatnyi elhatározásból kaptam le a polcról, kellett egy laza könyv is a könyvtárból a nyári szünet idejére összeharácsolt kupacba. Ezer éve (2014-ben) volt szerencsém a Csend, vétkek, szenvedélyhez, azóta nem volt közöm Alice Munróhoz. Jólesett olvasni, kellemesen kinyújtóztatta az agytekervényeimet, sokszor volt az az érzésem, hogy bizonyos karakterei Elizabeth Strout szereplőinek ősei, a kemény, puritán, szűk világban mozgó gazdálkodók és földművesek, akik a kemény munkán kívül mindent elutasítanak az életből.

A többiek júniusa:

Dóri - aki egészen visszafogta magát vásárlás terén

Nita

PuPilla

Katacita - aki jó kis könyveket olvasott

A májusi zárás

 Májusban szorgos erőkkel szaporítottam az idei beszerzéseim listáját (és a várólistámat is, természetesen):

A Pendragon legendát muszáj volt ezt a régi korok dizájnját idéző kiadásban megvásárolni (jellemző lett volna, hogy addig halogatom a beszerzését, mire elfogy és fetrenghettem volna a kíntól), akárcsak Rose Tremain és Maggie O'Farrell regényét. Vannak szerzők, akiktől muszáj mindent elolvasni, ez tudott.

A Frannie Langton vallomásai az elképzelt alapszituációt hozta, de a történet teljesen más irányba kanyarodott, mint amire számítottam. A Zene és csend még Rose Tremainhez képest is kiemelkedő volt. A Minden család pszichotikus nagyon groteszk, nagyon abszurd módon hozta a családregény műfaját, a Vacsora a Honvágy étteremben a papírforma szerint - bevallom, az utóbbit jobban élveztem, Coupland flowját csak ritkán kaptam el. A Vezércsel újraolvasás volt, vágytam arra az introvertált lelki tusára, amit Beth vív magával, pedig alig egy éve olvastam. Ahhoz, hogy  valami újraolvasásra sarkalljon, kevés az, hogy jó könyvnek számítson, az extra összetevő pontos természetére még mindig nem jöttem rá.

A többiek májusa:

Dóri - aki a szokásos lendületével hasít

Mit mondjak, nagyon meg vagyunk rogyva.:D

A szeszélyes április

 Múlt hónapban már megpörgettem a GDP-t és hizlaltam a várólistámat és a könyvespolcaimat (a pénztárcám bezzeg karcsúbb lett).

Vannak köztük olyanok, amelyeket hirtelen birtokolni akartam (Pop, csajok, satöbbi), olyanok, amelyeket nemrég olvastam a könyvtárból és mit tesz isten, kellett egy saját példány (Papírpalota), kölcsönkönyv, amelyet sikerült kicsit leamortizálni (Keresztutak - még jó, hogy tetszett...), hirtelen felindulásból a kosárba hajított (Rizsporos hétköznapok 3.), biztos beszerzések (Atwood, Buwalda, Avallone), és halogatott, ám vágyott beszerzés (Blacksad 6.).

Az olvasások terén meglepően hasítottam:

Voltak köztük gyorsan pörgethető, rövid, de valós és igazi mamutolvasmányok is, és tartalmilag is igen változatos a lista. John Blacksad, aki iránt rajongásom csillapíthatatlan (hiszen egy macska), hozta a szokásos formáját, Avallone viszont bődületesen elhasalt. Igazi introvertált, befelé forduló olvasmányok tarkították az áprilisom, a Háztartás, a Szerelmem, Coney Island és a hónap sztárja, az Ásta. Mindhárman más stílust, témát képviselnek, mindegyik másfajta elmélyülést kíván, de közös vonásuk, hogy kell hozzájuk egy belső csendesség és odafigyelés, hogy elnyerjük a bizalmukat. 

Franzen végre áttörte a kapukat nálam, csak kiizzadta magából azt a regényt, amit (nagyon türelmesen) vártam. Sajnos a Sötét helyeket nagyon nem szerettem, Gillian Flynn biztos élvezettel tobzódott ebben a mocsokban, nekem továbbra is az Éles tárgyak marad az egyetlen szeretett regényem tőle, ez van. A Rizsporos hétköznapok harmadik része nagyon érdekes, ugyanakkor eléggé mélabúba taszító olvasmány volt.

A többiek áprilisa:

Dóri - aki szintén elment egy körre Blacksaddel

A márciusi zárás

 Márciusban sem vettem könyvet, ezen lassan illene változtatnom.

Elég jó könyveket olvastam a múlt hónapban; az Alkony Motel egy kicsit sántított - nem tudom, honnan jön újabban az a késztetés, hogy a korai könyvmolykoromat idézően efféle (misztikus) thrilleket olvassak -, Lydia Davistől kicsit tartottam, mert A történet vége című regényével kicsit elmentünk egymás mellett, de a töredezett stílus nagyon jól állt ezeknek a rövid, sokszor száraz humorú szösszeneteknek.

Ted Chiangnál sejtettem, hogy csak jóra számíthatok (és legalább nem döngölt a földbe, mint Ken Liu), a Rekviem egy gyilkos asszonyért pedig totális meglepetés volt, nem hittem volna, hogy ennyire elvarázsol, nagyon örülök, hogy kivettem a könyvtárból.

A többiek márciusa:

Dóri - aki majdnem minden márciusi szerzeményét elolvasta

Kata - aki megnyitotta a Balaton-szezont

PuPilla - aki csak úgy hasít a Várólistacsökkentésben

Februári zárás

 A február megbontotta a tér-idő kontinuumot, mert egyszerre telt nagyon lassan és nagyon gyorsan, és azt vettem észre, hogy már megint pislogok ki a villamos ablakán a hentesüzletre, jön a kanyar, snitt, már vonszolom fel magam a lépcsőn és arra gondolok, hogy ezt a napot se bírom ki kávé nélkül, pedig nem akartam inni.

Nem vettem könyvet, mert szuperül elkérődzöm a könyvtári példányokon - főleg olyan kedves invitálás után, hogy: "Nézzen csak szét nyugodtan, biztosan talál valami érdekeset!". A könyvtáros hölgynek fogalma sincs, milyen jóleső érzés, hogy végre valaki nem akar tőlem valamit, hanem adni szeretne.

Csak négy könyvet sikerült elolvasni:

Michelle Obama könyvével borzasztóan megkínlódtam, szerencsére a hónap másik három olvasmánya bőven kárpótolt a csalódásért; a Papírpalotáról már írni is sikerült, abszolút nekem való komfortolvasmány volt, akárcsak a Trója és a Nem vagyunk már gyerekek is. Mindegyikről szeretnék írni is, csak sajnos hétköznap egy ép agysejtem nem marad és most egynapos volt a hétvége, a 26-át cseréltem el. 

A többiek februárja:

Dóri - aki nagyon változatos olvasmánylistát mutathat fel

Katacita - aki nagyon rákapcsolt az olvasásra

Szürkeség és pusztulat januárban

 Végre vége van annak a mocskos januárnak. Tudom, hogy viszonylag sok napsütésben volt részünk, de mivel irodában dolgozom, nem otthonról, csak mardosó vágyakozást és csüggedtséget ébresztett bennem, hiszen kora reggel és késő délután még és már a szürkeség uralkodott.

Nagy örömömre az Agave újranyomta A megtört föld-trilógia nyitókötetét, amint megkaptam az értesítőt, a munkát félrehajítva meg is rendeltem, néhány társával egyetemben. A Hajnallal és az Alkony motellel vállaltam némi kockázatot, de kalandosan szép az élet.

Egész jól haladtam az olvasással és többnyire jó könyveket sikerült kifognom; a Wildfell asszonya és az Apazáradék kicsit kikezdte a türelmem, de ebben a fáradtságból fakadó ingerlékenység is vastagon benne van; a Fenegyerekek befejezése kurta-furcsa lett, de alapvetően szórakoztató volt, egyedül A medve és a csalogány volt az, ami közepes élménynek bizonyult.

A többiek januárja:

Dóri - akit elvarázsoltak a tündérmesék

Katacita - akit kezd magával ragadni a növények világa

Nita

PuPilla

Decemberi zárás

 Ha valaki nekem azt mondja, hogy az év utolsó napján könnyű őszi cuccban fogok vidáman futkosni, mert verőfényes 14 fok lesz, biztosan kiröhögöm.

(Próbálom elkerülni az időjárás emlegetését a havi zárásokban, de úgy éreztem, eme az ajándék tavasz felett egyszerűen muszáj örömködni.)

Decemberben három képregényt szereztem be; a Death Vigil - A Virrasztókat azért, mert a szerzőtől nagyon szerettem a Harleent (ráadásul mindössze 1000 db készült a magyar kiadásból), a Monstress soron következő részét, amit már el is olvastam, és a Locke&Key első részét, már csak a harmadik hiányzik, remélhetőleg az is meglesz előbb-utóbb.

Egész jól teljesítettem az olvasások terén - mondjuk, a Monstress újraolvasás eléggé megdobta a számokat, de nem ez, hanem a fiatalkori szenilitás volt az ismétlés oka -, szám szerint tizenkét kötetet olvastam el. A Fenegyerekek és a 99 magyar vers átcsúszik jövőre (avagy azt hittem, szétolvasom magam az ünnepek alatt, ehhez képest csak pislogok, hogy hova lett ez a másfél hét).

A Kódfejtőt és az Őszt leszámítva csupa kellemes élményben volt részem; sokakkal ellentétben nekem nagyon tetszett A női test és más összetevők; Machadótól korábban csak egy novellát olvastam, ami közepes élményként maradt meg bennem, ehhez képest a jelenlegi írások sokkal jobban teljesítettek. Úgy éreztem, ezt az évet az újraolvasások vitték el a hátukon, kevesen értek a régi kedvencek nyomába, de A halványuló fél kellemes meglepetés volt, sőt, alig tudtam letenni (részben Délen játszódik, szóval, elvárható volt ez a hatás).

Elég nyűgös hónap volt, amit az egy hónapra jutó újraolvasások száma is mutat; muszáj volt belebújni az Együtt lehetnénkbe, ami igazi kabátkönyv, a Kékszeműfiú pedig csak úgy eszembe jutott és erővel kell visszafogni magam, hogy ne daráljam le a másik nagy kedvencemet Harristől, az Ötnegyed narancsot.

A többiek decembere:

Dóri - aki egy kivételével az összes ehavi beszerzését elolvasta

Kata

Nita

PuPilla

Novemberi didergés

 A múlt hónapban ismételten nem vettem könyvet, de úgy érzem, érik bennem egy következő rendelés - jó lenne, ha nem halogatnám tovább, ha az új beszerzéseimmel akarok fetrengeni a fa alatt -, még az se kizárt, hogy elérem a bűvös ötvenes darabszámot, ilyen is régen volt.

Olvasgattam is - bár közel nem annyit, amennyit szerettem volna -, tulajdonképpen jó hónapot zártam, mindegyik olvasmány megérintett a maga módján. Az Élet az élet után egy érdekes időhurok-történet, a Felnőtt emberek kíméletlen görbe tükör a női hülyeségről, az Átkozott boszorkák egy kellemesen meleg fürdő az átfagyott testnek (idén elég sok könyvet olvastam újra). A Kéjutcáról nem gondoltam volna, hogy ennyire megráz, mégse bírtam letenni. A Manhattan Beach-ről még nem bírtam összeszedni a gondolataimat, de az a szörnyű magány, ami tövishálóként öleli körül az embereket.

A többiek didergése:

Katacita - aki már könyvet is vett!

Dóri - aki már vadul készül az adventre

Nita - [érzelmi nyomásgyakorlós zene]

PuPilla - aki szintén nagyon jól viselkedett novemberben

A csodaszép október

 Gyönyörű, lágy aranyfénnyel és színpompás fakoronákkal búcsúztathattuk az októbert, legszívesebben egy napot nem dolgoztam volna a múlt hónapban, hogy állandóan csodálhassam az őszt teljes pompájában.

Egyszer aggódva megállapítottam, hogy már túlléptem az utóbbi években megszokott beszerzési keretet, mi lesz itt még december 31-ig? Nos, lehet, hogy semmi, mert októberben nem vettem könyvet.

Rengeteget dolgoztam, ehhez képest még úgy-ahogy olvasgattam is:

Valószínűleg nem leszek népszerű, de nekem a Bátran élni nem okozott wow-élményt. Voltak megállapítások, amelyekre bólogattam, de nekem amolyan "megúszós" könyv volt; vagy egy ordas nagy szociopata vagyok, vagy már túlhaladtam az önismeretben ezt a szintet (valószínűleg mindkettő). Hálás vagyok Ildikónak, amiért kölcsönadta, a kíváncsiságom kielégült.

A Fedőneve Hélène felemás élmény volt, a Menekülés New Yorkból - kicsit szégyellem bevallani, de borzasztóan felkészületlen voltam rá, félre kellett volna tennem pihentebb időkre, mert több novellával nem bírtam el. Nagyon szeretem Zadie Smith-t, de ez most alaposan megfeküdte a gyomromat.

Ennek örömére hagytam az agyamnak, hogy meghemperegjen a Mexican Gothic - Mexikói rémtörténet penészes gombamezőin. A kifacsart állapotom mélységét jelzi, hogy rossz regény voltához képest nem fájt annyira és nagyon, nagyon rákívántam az Angyali játszma újraolvasására, de előtte muszáj volt beiktatnom valami mást; a Bérgyilkos inkognitóbant meglepően élveztem, talán ez tetszett a legjobban a sorozat darabjai közül.

A többiek októbere:

Nita - 

Katacita - aki akkora flowban van, hogy öröm olvasni

PuPilla - akivel lett egy végre egy új közös kedvencünk, bár nem könyvben

Dóri - aki szokás szerint a maximumon pörgött

A megcsúszott szeptemberi zárás

 Ez történik, ha a lustaság, a perfekcionizmus és a mókuskerék reakcióba lép egymással (azaz istenien pörgetem a munkát napi 9-10 órában, de utána semmihez nincs erőm).

Kissé elhűltem, amikor megláttam, mekkora könyvkupacot sikerült összeharácsolni az előző hónapban, a régmúlt időket idézően fellépett az ilyenkor jellemző amnézia: ezeket pontosan mikor és miért is vettem (gyorsan, egymásután és csak)?

Az Addie LaRue-t azóta elolvastam és írtam is róla, kellemes emlékeim maradtak vele kapcsolatban, továbbra se bánom, hogy beszereztem, de nem ez az a könyv, amitől eldobom az agyam. A Fedőneve Hélène, a Mexican Gothic - Mexikói rémtörténet, a Paper Girls - Újságoslányok 1. és a Sárkányok könyve is sorra került azóta, a félkómás buszos olvasások nem maradtak el, már csak az értékelések megírásához kellene összekaparni pár agysejtet.

A többieket, úgy mint az Érkezést, a Felnőtt embereket, a Manhattan Beach-et (teljes extázisba kerültem az új Jennifer Egantől) szemlélődőbb időszakokra tartogatom, a Hosszú, fényes folyó felfedezős impulzusvásárlás volt, ennek megfelelően kicsit tartok tőle, A halványuló fél pedig Délhez kötődik, persze, hogy képtelen voltam ellenállni neki.

Évek óta a várólistámon parkoltattam Harmos Ilona férjéről szóló életrajzát, tudtam, hogy a Várólistacsökkentés erejére lesz szükségem, hogy elolvassam. Több darabban csúszott le, megterhelő olvasmány, a vége pedig nagyon megviselt. Addie LaRue-ról már rengeteget írtam, az Újságoslányoknál kicsit verem a fejem a falba, hogy nem bírtam ki, hogy a többi résszel egyben vegyem meg, de Brian K. Vaughan akkora csáberővel bír, hogy nem tudtam neki ellenállni. A Sárkányok könyvével is ez a helyzet, bár kicsit haragszom Jonathanra, amiért Jemisin vonatkozó írását nem válogatta be, szerintem az a legzseniálisabb sárkányos novella a világon.

A Normális emberektől még jobban tartottam, mint Addie-től, de ahhoz képest megfértünk egymással, de, hogy őszinte legyek... A keresztapa volt az, ami tarolt. Nem tudom, miért kaptam le a polcról, mindig az érdeklődésem peremén motosztált a történet, de nem éreztem úgy, hogy nem tudnék élni nélküle. Ehhez képest a hatás elsöprő volt; arról a régimódi elbeszélői stílusról van szó, ami abszolút történet-és karakterközpontú, magyarán mesél és te élvezettel hallgatod, de erről majd később, mert megérdemel egy önálló bejegyzést.

A többiek szeptembere:

Nita - aki szintén az előrendelések viharába keveredett

Dóri - aki megnyugtató módon több könyvet szerzett be, mint én

PuPilla - aki viszont csak két ajándékkal gazdagodott

Ilyen volt az augusztus

 Tegye fel a kezét az a bátor ember, akinek nem jutott eszébe bekapcsolni a fűtést augusztus 30-án, mert én veszettül kacérkodom a gondolattal. Szerk.: elbuktam, a flörtölés beteljesedett.

(A rinocéroszbőrű pasik el ne kezdjenek csápolni, mert elmegyek az újpalotai boszorkányhoz és elintézem, hogy egy hónapig női testben éljenek.)

Egy darab könyv csúszott be augusztusra, mégpedig egy előrendelés:

Hogyhogy egy sorozat középső része? Mert csalfa módon ez fogyott el mindenhonnan, hamarosan követni fogja a két testvére, nehogy már meg őket ne lehessen kapni...

Egész jó könyveket olvastam augusztusban; a Gustav-szonáta meglepően kedvemre való volt, Ken Liu azt hozta, amit vártam, Maggie O'Farrell szintén nagyon meglepett, imádtam a könyvét. A Száz év magány újraolvasás volt, nem igazán változott róla a véleményem. A Tízezer ajtó lóg ki egy kicsit a sorból, nekem nem volt akkora élmény, de még belefér a kellemeske kategóriába.

A többiek augusztusa:

PuPilla - akinél szintén ment a fűtés

Dóri - aki nemcsak olvasott, hanem strandolt és kirándult is

Nita - aki Durrelléket követve Korfut (is) megjárta

Katacita - aki elengedte az olvasással kapcsolatos gátlásait, tapsot neki!

Ilweran nyári zárása - aki akkora harcban áll az írással, mint én...

A júliusi zárás

 Vajon miért kezdjük mindig a havi összegző postokat az időjárással kapcsolatos konklúzióval? Mert soha nem bír ez a nyavalyás az emberileg kellemesnek tartott tűréshatáron belül maradni? Mert hiába havi tagolásúak, valamilyen szinten az évszakokhoz is kötődnek?

Franc tudja, hogy miért ellenállhatatlan ez a késztetés, de a többiek efölötti merengését kiegészíteném azzal, hogy utálom a rohadt szúnyogokat, amiért nem hagynak a hintaágyban heverészni.

Júliusban nem vettem könyvet, helyette az olvasásban jeleskedtem: 

Rebecca Wells könyvei, A vagány nők titkai és a Vagány nők klubja újraolvasások voltak, eszméletlenül jólesett az a bevackolódós déli hangulat, ami ezekből a könyvekből árad (igen, a szörnyű borítók ellenére). A Lányok és asszonyok aranykönyve meglepő módon szörnyen le tudott hangolni, akárcsak a Szép sötét Vanessám, bár ez az utóbbi esetében nem olyan szemöldökrángató hatású. Néha úgy éreztem, belebetegszem, ha tovább kell olvasnom.

Az Énekelek, s táncot jár a hegynek nagyon jót tett, hogy szabadság alatt olvastam és kellő lelkiállapotban tudtam befogadni, a Mítosz meg remek vízparton fetrengős, kikapcsoló olvasmány volt.

A többiek agyonvágó júliusa:

Dóri - aki a blog 12. szülinapját ünnepelhette (és szintén olvasott Irene Solàt)

Nita - aki fittyet hány a hőségre és kipréseli a nyárból a maximumot

PuPilla - akinek szintén 12 éves lett a blogja

Ui.: Ja, júliusban az én blogom és szerény személyem is szülinapozott. Ha jól emlékszem, a blog 15 éves lett, én sokkal több, a pontos adat nem publikus.:P Sajnos már nem vagyok olyan aktív, mint régebben, az olvasás sem tölt be annyira központi szerepet az életemben, de mindkét hobbi rengeteg demotiváló időszakot élt már túl és remélem, hogy ez így is marad.

Úgy tűnik, valamikor réges-régen voltak semmittevős nyaraink, amikor volt idő olyan szeszélyekkel foglalkozni, mint a blogindítás.:D

A tikkasztó júniusi zárás

 A múlt hónapban rám tört a könyvvásárolhatnék és miért ne alapon bedobáltam pár kötetet a kosárba; volt köztük olyan, aminek vártam a megjelenését, mást hirtelen felindulásból vagy pozitív vélemények hatására választottam.

Júniusban a negyedik kötet megjelenése alkalmából újraolvastam a Monstress első három részét - és ez fog történni minden hátralévő darab esetén -, szépen meg is dobta az idei olvasmányaim számát. Meglepően jólesett olvasni a Farkasbőrbent és a Csak egy pestist, de sajnos sikerült sorozatban három olyan regényt is előkapni, amelyek nem találtak meg; a Hol vagy, Madison Culver? nekem mélyrepülés volt Az elvarázsoltakhoz képest, Az iskola Topekában és a Könyörület esetében nem tudom, mi csúszott félre. Talán az, hogy egyik stílusát se érzem annyira a magaménak, és persze a hőség.

A csalódásoktól és a nyűgösségtől menekülve elmerültem a Csokoládéban és talán Joanne Harrisnek köszönhetően nem idegelt ki annyira a Rendes környék, mint amennyire számítottam rá.

A többiek júniusa:

Nita - aki tizenkét beszerzéssel ünnepelte a nyarat

PuPilla - aki viszont csak egy könyvet szerzett be (de aktivitását a hőség sem töri le)

Dóri - aki jól balanszolja a beszerzés-olvasás libikókáját

Katacita - akinek az agya szintén ledobja a könyveket nyáron

Zivataros májusi zárás

 Az időjárás biztos a kedvemben akart járni A Highgate miatt, hiába szitkozódtam minden egyes esős reggelen, amikor felrángattam magamra a csizmámat és a kabátomat.

Májusban csak a Monstress sorozatot szereztem be a negyedik rész megjelenése alkalmából, mert minden egyes alkalommal újra kell olvasnom, vagy legalább át kell lapoznom ezeket a szemet gyönyörködtető műalkotásokat képregényeket, valahányszor új kötet jelenik meg. A történet bonyolultsága jól tükrözi a történet képi világát (vagy fordítva), kömyvmoly legyen a szárnyán, aki ekkora időbeli kihagyásokkal emlékszik a megelőző történésekre.

Az olvasást tekintve kicsit felemásra sikerült a május. Elolvasgattam az Egy házasság helyzetét Hornbytól, de nem ez lesz a kedvenc kötetem tőle, a férfi főszereplőt legszívesebben addig csapkodtam volna a Shakespeare összessel, míg bírom szusszal, a Gentleman Jack a korrajztól eltekintve számomra érdektelen volt - talán a sorozattal teszek egy próbát -, viszont a Torzók meglepően fogyasztható volt Beukes provokatív stílusához képest. Zadie Smith Sugallatait elnyammogtam egy álmos hétvégi délutánon, de egy-két találó leírástól eltekintve nemigen fog sokáig megmaradni az emlékezetemben.

A többiek májusa:

Pilla - aki kifogyhatatlan energiával bír

Dóri - aki velem ellentétben már beszerezte és elolvasta a Fenegyerekeket

Katacita - akinek majdnem sikerült nem vennie könyvet

Nita - aki 10 könyvet harácsolt össze