Rémálmok és lidércek

A női démonokról, a szukkubuszokról szóló bejegyzések utolsó állomásához érkeztem vala el, akinek tele a topánja ezzel a lénnyel, fellélegezhet, de csak óvatosan, nehogy éjszaka meglátogassa egy.

Elsőként (vagy inkább sokadikként) lássuk a Pandaemoniumot, melyben ezeket a szegény szukkubuszokat már a vízi ördögökkel is kapcsolatba hozzák:

"A vízi ördögök a hableányok, vízi sellők, amelyek hajdan állóvizekben és folyókban laktak. Paracelsus úgy gondolja, a víz a káoszuk, abban lakoznak; néhányan tündéreknek hívják őket, és azt mondják, Habundia a királynőjük. Ezek árvizeket és gyakran hajótöréseket okoznak, és számos különféle módon csapják be az embereket, szukkubák (parázna női lidércek) vagy más lények alakjában jelenve meg, de mint Trithemius mondja, leggyakrabban női alakban. Paracelsus történeteiben több olyan is szerepel, aki halandó férfi feleségeként élt több éven keresztül, majd valami összekülönbözés után elhagyta a férjét. Ilyen volt például Egeria, akit Numa Pompilius király oly jól ismert, valamint Diana, Ceres, és így tovább."

Adolph Franz viszont külön kategóriába sorolja őket:

"... a benedikció és exorcizmus rituáléjának történeti alakulását összefoglaló munkájában részletesen leírja a nyugati és keleti egyház korai démonait, amelyek még szemmel láthatóan közelebb állnak babiloni, héber, görög előképeikhez, mint a középkori ördöghöz: tűzdémonok, levegődémonok, vízidémonok, incubusdémonok és így tovább."

A vízidémonok Franz elképzelése szerint is női alakot öltenek, akik a gyermekágyas nőknek ártanak, vastárgyak védenek ártó hatásaiktól, Sevillai Izidor szerint a gyerekeket el is rabolhatják. Pócs Éva szerint  (ld. források) az incubus-és szukkubuszdémonok a késő középkori és a kora újkori démonológiákban is megjelennek, mert az ókortól kezdve részei a népi babonáknak.

Pócs Éva a démoni megszállottság keretében tárgyalja többek között az incubus-és szukkubuszdémonokat; kötetében a moralények egyik alakváltozataként írja le őket, ugyanis az embereknek ártó éjszakai démonoknak több fajtája van. A mora úgy kapcsolódik ide [nem, nem a Vámpírakadémia miatt:D], hogy a magyar néphitben szereplő démonok (nálunk egyébként a lidérchez is hasonlítják őket) a germán, a szláv és a román démonokhoz (mahr/mora/zmora/moroi) hasonlítanak.
Az incbus/succubus a halott moralény, az embereket támadja, ill. szállja meg. Jellemző tulajdonsága a nyomás, gyermekágyas nők megtámadása, a szexuális agresszió, áldozatát lebetegíti, elsorvasztja, elveszi az eszét, de hatásaként a depressziót, a sírógörcsöket és a halált is felsorolják.

Több forrásban Lilith-et jelölik meg a szukkubuszok "ősanyjának", akiről én annyit tudtam a Faustnak köszönhetően, hogy Ádám első felesége volt, és démonná vált.
Lilit egy éjszakai boszorkány, aki a "pusztában pihent meg, elhagyott helyeken, romok között tanyázott. Mezopotámiai eredetű éjszakai női démon, betegséget, szenvedést hoz magával. Parázna, hiszen maga választja ki szeretőjét [megj.: ezen akkorát röhögtem:D]. Éjszaka, álmukban tör a férfiakra, de soha, egyetlen partnerét sem tudja boldoggá tenni." Neve sumér eredetű, a lil szó jelentése: 'szél.', ők a három vihardémon egyikét nevezték Lilnek. Arámi nyelven pedig a női démonokat wardat lilî-nek nevezték.


____________
Források:


Magyar László András (szerk.): Pandaemonium (A keresztény démonológia kistükre), Budapest, 2003, Kairosz Kiadó
Pócs Éva (szerk.): Démonológia és boszorkányság Európában, Budapest, 2001, L'Harmattan-PTE Néprajzi Tanszék
Pócs Éva (szerk.): Démonok, látók, szentek, Budapest, 2008, Balassi Kiadó

Az éjszakai látogató

Az előző bejegyzésben Ráth-Végh István könyvéből idéztem, melyben a források az incubust, ill. szukkubuszt démonként írják le. Ám ha néphiedelemről, babonákról van szó, semmi sem egyszerű, illetve egységet, azonosságot az avatatlan szem nehezen fedezi fel.
Hans Sebald: Boszorkányok hajdan és ma című könyvében - melyben Svájc frank vidékéről gyűjtötte össze a boszorkányokkal kapcsolatos hiedelmeket - a démon boszorkányként jelenik meg.
"A frank boszorkányt is »incubus«-nak (latinul a.m. »ráfekvő«) tartották, gonosz szellemnek, aki éjszakánként besurran a hálókamrákba, és a tehetetlen alvó mellére nehezedik (v.ö. »lidércnyomás« A ford.) Ez a veszély főként azokat fenyegette, akik nappal könnyelmű módon emlegették a boszorkányokat. Aki óvatos volt, még említést sem tett róluk. A megszorongatott személy csak úgy szabadulhatott kínzójától, ha sikerült lábdunyháját gyorsan lerúgni a földre."

A szerző sziléziai forrásokról is beszámol, ahol viszont az incubust/succubust nem tekintették teljesen azonosnak a boszorkánnyal: "Az alvók mellére telepedő kísértet nem az újkor találmánya. Ősei a démoni szellemek, melyek már az időszámítás előtti második évezredben is nyomasztották a sumérokat. Ezek a Lilitu névre hallgató szellemek voltak a héber Lilith ősei és később, a latinoknál Lamia néven bukkantak föl újból. Ezek mind incubusok voltak, melyek éjszakánként széltében-hosszában kísértettek, alvókat csábítottak el és gyermekeket gyilkoltak.
 A démonoknak szexuális jelentőségük is volt, amennyiben a succubust (az alul fekvőt) olykor közösülésre kényszerítették... A német »lidércnyomás« úgy zajlott le, hogy valamely női lélek éjszaka a kulcslyukon vagy hasadékon át besurrant a hálókamrába, különböző alakban az alvó mellére telepedett, hogy megfélemlítse és teljes mozdulatlanságra kényszerítse, de a szexuális kapcsolattól tartózkodott."

A lidércnyomást "boszorkánynyomás"-nak is nevezték, a népi hiedelemvilág részét alkotta, a boszorkány személyét pedig úgy lehetett megállapítani, hogy megfigyelték, ki jön három napon belül az áldozat házához valamit kölcsönkérni.
Hogy a kép még gazdagabb legyen, az éjszakai démonikus látogatások olyan magyarázatot is kaptak, miszerint az áldozat mellkasára telepedő lény halott szerető, házastárs, angyal, netán istenség, de leggyakrabban egy csúf öregasszony:) De megjelenhet macska, kutya vagy idegen ember képében.  Az incubusok-succubusok szexuális tartalom nélkül is feltűntek: "...Egy éltes hegylakó asszony adta elő, hogy egy lovaglómániás incubus gyötri, egy boszorkány, aki időről-időre ráül és kilovagol rajta az éjszakába. Az asszony meg volt győződve az éjszakai kirándulások valódiságáról, s még a körme alatti piszkot is bizonyítékként mutatta nekem, hogy lám, négykézlábra kellett ereszkednie és árkon-bokron át galoppozni, hátán a boszorkával." Később ezeket a jelenségeket pszichoszomatikusnak tekintették, mert félig éber, félig még alvó ember tudata még nem tiszta, és a valóság keveredik az álmok fantáziájával.

A démonokról Aquinói Tamás is állított fel hipotézist; szerinte a démonok és maga az ördög is képes nemi kapcsolatot létrehozni áldozatával, de a férfi démon, az incubus nem tudja megtermékenyíteni a nőt, mert a teste nem valódi. A magyarázat ellenére mégis voltak olyan esetek, amikor az asszonyok azt állították, egy démontól estek teherbe. Aquinói Tamás kacskaringós észjárása szerint ez úgy lehetséges, hogy "az incubus egy éjszakai magömlés során ellopja egy ártatlan ifjú magját és még melegében (hogy termékenyítő ereje megmaradjon) elsiet vele egy asszonyhoz és betölti azt a méhébe Az így születő magzatnak tehát nem a démon az apja, hanem a minderről mit sem sejtő »donor«."


Forrás:
Hans Sebald: Boszorkányok hajdan és ma
Kiadó. Holnap Kiadó
Kiadás éve. 2000
Fordította: Natonek Klára
Eredeti cím: HEXEN damals - und heute

A szerelmes démonok

Március 22-én jelenik meg magyarul Richelle Mead Georgiana Kincaid-sorozatának első része, A szukkubusz dala. De mi a pék az a szukkubusz?

Bevallom, foghíjas démonológiai ismeretekkel rendelkezem, s csupán annyit tudtam, hogy az incubusok és a succubusok férfi, illetve női démonok, akik éjszaka bemásznak kiszemelt áldozataikhoz és mindenféle csúfságot művelnek velük, öö, megrontják őket, szemérmesen kifejezve.

Notórius könyvmolyként és javíthatatlan bölcsészként bűntudatom van, amiért nem tudtam felkutatni és átnyálazni az összes ide vonatkozó szakirodalmat, de az efféle gyengédségekre szánható időm véges (grrr), és nem néprajzos hallgató vagyok, így talán megbocsátható eme trehányságom.

Szép, földhözragadt emberek nem nagyon hisznek abban, hogy az éj leple alatt a pokol szülöttei másznak be az ablakon hozzájuk. Az emberi butaság krónikása, Ráth-Végh István A szerelmes ördög című válogatásában az alábbi esetekről számol be:

„Jupiter nem érte be a felhők közötti házasélet örömeivel, hanem leszállt a földre kalandokat keresni. A mennyei szoknyavadász a nőket hol felhő, hol bika, hol hattyú alakjában ejtette meg, ami voltaképpen nem egészen érthető – hol aranyesőként ért el sikert, ami már sokkal érthetőbb.

(…)

 A pogány világ megsemmisültével a keresztény teológia kezdetben elismerte, hogy Jupiter és társai valósággal léteztek. Igen, a mitológia alakjai éltek, de nem mint istenek, hanem mint démonok, az alvilág szülöttei. Le volt hát rakva alapja az incubusról szóló hitnek, amely a XVIII. században terjedt el. Leibniz szerint ez a század volt a legbutább valamennyi között… annyi bizonyos, hogy a legyalázott századnak igen buta képzelgése volt.

 Mi vagy ki az incubus? Maga a Sátán, aki földi nő szerelmét keresi, és akár csábítással, akár erőszakkal, akár lopva és alattomban hatalmába keríti a megkívánt asszonyi testet.

 Hogyan? Akár úgy, hogy férfi alakját ölti magára, akár testetlenül, mint láthatatlan ködalak.”

Ez tehát az incubus, az ördög férfi alakban megtestesülő démona. De hogy jön a képbe a női verzió? Pofonegyszerű: a démon gyereket akar! [Nem lehet vigyorgás nélkül megállni, ugye?]

„Mielőtt mint incubus felkeresné a kiszemelt leendő anyát, női alakot vesz fel, és elcsábít egy férfit, immár mint succubus. Tudniillik ő maga nem lévén képes az emberi nemet fenntartó anyagot termelni, ezt succubus mivoltában veszi meg a földi férfitól, és incubus minőségben továbbítja a földi asszonyhoz.”

A pokol lényei roppant furmányosak, ezt eddig is tudtuk.

Azt viszont a kutatásom, és így személyem elleni támadásnak veszem, hogy a nők itt is háttérbe szorulnak, mi az, hogy kevesebb a női démon?! Ráth-Végh ezt azzal magyarázza, hogy a Pokolban inkább a férfi ördögök vannak többségben, de egy francia orvos szerint a nők piszkosabb fantáziával rendelkeznek, ez az oka a hímek többségének.

Aha. Nézzük inkább a konkrét eseteket:

„ Egy igen csinos és elegáns skót fiatalember azzal a panasszal fordult az efféle kérdésekben jártas férfiakhoz, hogy éjszakánként egy gyönyörű szép lány jelenik meg a szobájában, ágyára telepszik, és ölelgeti, csókolgatja – szóval mindenképpen rá akarja bírni a testiség művére. Márpedig ő efféle bűnös cselekedetre nem hajlandó.”

Miután a fiatalember a bölcs tanácsra másik szobába hurcolkodott, a démoni kísértés megszűnt – a szerző szerint nem volt kulcsa a szobához:D

De olyan esetről is olvashatunk, miszerint egy szerencsétlen flótás negyven évig élt egy succubus-szal, akit az emberek nem láttak, így azt hitték, a pasasnak elment az esze. De nekem az a história tetszik a legjobban, amelyben egy olyan bordélyházról van szó, amelyben női démonok dolgoztak egytől egyig, történt mindez 1468-ban, Bolognában. Van még cifrább: „Párdarabul Burckhardt megemlékezik egy rendes, tisztességes bordélyházról, ennek egy incubus volt a törzsvendége, aki ott garázdálkodott, és kidobálta a többi vendéget az utcára.” Arról nem szól a fáma, hogy az ördög vajon fizetett-e a szolgáltatásokért…

Forrás:

Ráth-Végh István: A szerelmes ördög, Móra Könyvkiadó, 1993, válogatta és szerkesztette: Szathmáry Éva, 132-140. oldal.

Kép: Supernatural Planet