2012. november 29., csütörtök

Könyvbemutató

A nálam azonnal kedvenccé vált A virradat ígéretének könyvbemutatót szervez a Park Kiadó:





2012. november 28., szerda

... Hogy nevezzelek?


Rainer Maria Rilke
Kelted? szálltod vagy? Hogy nevezzelek?

Kelted? szálltod vagy? Hogy nevezzelek?
Mert szorongatnak is a reggelek,
kezem riasztja keltük rózsarőtje - 
s dallamtalan fuvolahangba szőve,
hogy mely nap jő, szorongásom remeg.

De az este mind szelíd csak s enyém,
nézésem hull rájuk, csönddel ragyogva;
erdők szunnyadnak el karom körén,
magam felettük, mint ki hangja foglya,
és mélyhegedű-bársonyokba fogva
rokonuk, sötétemmel, én.

(Fordította: Tandori Dezső)


Csillagok, szellemek, alvók...

Befejeztem a Rilke-kötetet, végre van egy férfi költőm:)

Rainer Maria Rilke
A ragazi temetőben lejegyzett versek

IX

Csillagok, szellemek, alvók
együttese még laza - 
a Mester összetartóbb teret sző éjszaka.

Az alvó lapra merész ív
fut, újul pár vonal - 
ha a nappali mű elenyészik,
a szorongó ház ha kihal.

De e rajzolatok szeretőkön
villanhatnak csak át - 
tengerszemek álomidőkön,
tükrükben kő, virág.

És míg a Mester töpreng:
- madárraj mint ha lobog,
visszfényükön olykor megleng
egy tükörképnyi titok.

(Tandori Dezső fordítása)


Kép forrása: itt



2012. november 27., kedd

A férfikor nyarában

"Nagymamának kicsit köszvényes a válla, úgyhogy levette a ruháját, én meg Cortisont spréztem a fájó részre. Nagymama úgy néz ki a fűzőjében, mint egy fölszerszámozott ejtőernyős. Megkérdeztem, hogy veszi föl meg le. Azt felelte, az egész csak akaraterő kérdése. Van egy elmélete, miszerint Anglia azért veszítette el a tartását, mert a fűző kiment a divatból."


Sue Townsend: Adrian Mole újabb kínszenvedései
Értékelés: 3 paptarisznya az 5-ből
Kedvenc karakter: -


Az értékeléseket elnézve nagyon egyedül leszek a véleményemmel, de irtó dühös lettem a könyv olvasása közben. Az első rész humora még elegendő mértékben kendőzte el ezeket a dolgokat ahhoz, hogy ne rontson a könyv megítélésén [Leghülyébb Mondat Díja 2012, igazán köszönöm], de ez a rész már menthetetlen volt, vagy csak én nyúltam rosszkor hozzá, fene tudja.
A szülők forralták fel ennyire az agyvizemet, két ilyen életképtelen, felelőtlen csődtömegről ritkán lehet olvasni, azt is alig bírom elképzelni, hogy házasodhattak össze. És nem elég, hogy gyereket vállaltak, csináltak még egyet, sőt, apuka tovább ment! Ez a két szerencsétlenség még Adriannel se törődik - még hogy az anyja egész kedves tud lenni, amikor kettesben vannak -, nemhogy képes legyen arra, hogy plusz egy gyereket ellásson. Még a nagymamának is elmegy egy kicsit az esze, pedig az első részben ő volt az egyetlen normális felnőtt szereplő. Persze lehetne mondani, hogy egyrészt ne vegyem ilyen komolyan, ez egy tinédzser fiú naplója, simán lehetnek benne sarkítások, tudatosan az írónő részéről és félig-meddig tudattalanul a főhőse révén, de ilyen mértékű és ilyen gyakori nemtörődömség kiveri nálam a biztosítékot. Ráadásul a saját kudarcaikat a gyerekük iránti elvárásukkal hangsúlyoznák ellen, és persze eszméletlen mértékű hálát várnának el cserébe. Mondjuk, azt is lehetne mondani, hogy mi a fenét tudok én a gyereknevelésről...

Azt hiszem, ha nem is végleg, de egy jó időre szüneteltetem Adnan Mole gondolatainak olvasását.


Eredeti cím: The Growing Pains of Adrian Mole
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 1987
Fordította: Békés Pál
Ár: pár száz forinttól elérhető


Akció

És igennn, a Szandi ismét nagyot alkotott!

Szandi Könyvmaraton, Európa kiadó,
november 30-ával bezárólag.






2012. november 26., hétfő

Vágy

"Elisewin a gyertya fényénél meg egy kislány fényességénél alszik. Pluche atya az imádságai közt, Plasson a festményei fehérében. Tán még Adams, az űzött vad és alszik. Alszik az Almayer fogadó, elringatja a tengeróceán."
(Alessandro Baricco: Tengeróceán, Helikon Kiadó, 2011, fordította: Zentai Éva)

Hihetetlen, milyen érzelmeket vált ki belőlem ez a könyv. Én is így akarok aludni. Ott ez sikerült. Nem voltak rossz álmaim, nem ébredtem homokszomjasan, kiszáradt torokkal, fájó fejjel vagy rosszkedvűen. Mélyen aludtam és az álmaim békén hagyták a nyugalmam.
Fekszem a parton, hallgatom a hullámok nevetését. Táncolnak, kacagnak, forognak, pörögnek, egymással és az emberekkel, egy örök mulatságot adnak, hol vidámabban, hol szomorúan, akár dühödten is, de mozgásuk állandó. Imádom a vízillatot, érzem magamon, a hajam tincseiben és a levegőben, még a párnámon is. Tudom, hogy hülyén hangzik, de úgy megrészegülök tőle, hogy valami elemi vágyakozást érzek, azt a jó érzést, azt a harmóniát akarom visszakapni, amit csak ott éreztem - és amit valószínűleg örökre elvesztettem.

Napfény táncol a víz tükrén, millió szikrára esik szét. Sehol nem olyan szép, mint itt. A naplemente sehol nem ilyen emberfeletti, nézem, és úgy érzem, szétrobbanok az elragadtatástól.
Kék.
Áttetsző köd száll a víz fölött, kékeslila fénybe öltözik az ég, a hegyek áfonyaszínben pompállnak, a víz szinte halványlila. Dühösen villog a viharjelző, ideje lenne fedezékbe húzódni, de képtelen vagyok elszakadni a látványtól.

Emlékszem az ebédlőre, a járólap a mai napig látszik a lerombolt telken. A széken ülve a lábam nem ér le a földre. Az ételből soha nem eszem (legalábbis nem emlékszem rá), mert csak a parton hajlandó étkezni kegyelmességem (a vattacukor és a sonkás szendvics a legfinomabb a világon), de az édes, citromos teát literszámra döntöm le, külön kell hordani a konyháról. Imádok a só-és borstartóval játszani. Ó, és a moziterem! A hatalmas magasság bal felső sarkában tévékészülék, alatta fekete műbőr székek sorakoznak. Végigdőlök a soron, összekucorodom és alszom.

A menyasszonyok.
Kicsi vagyok, a hajam nagyobb, mint a fejem, anya ölében ülök. A bonbongyártó cég egyik szobájában vagyunk és teljesen elbűvölnek az elegáns, színes ruhák, fehér, meggylila és zöld. Valószínűleg nem is ott voltunk, valószínűleg nem is menyasszonyok voltak, és nem is ilyen ruhákban, de azon kevés emlékem egyike, amely boldoggá tesz és ezért elfogadom a tökéletlenségét. Anya biztat, hogy fogjam meg a ruhájukat. Kinyújtom a kezem, de az utolsó pillanatban visszahúzom.

Játék.
Imádom a kavicsokat. Két fajta van: a gömbölyded és ovális színes és a darabos, elegáns hófehér. Az utóbbi a kedvencem, de a kis, krumpliszemekre emlékeztető kövekből is egy fél zacskónyit szedek össze.
Pingpong. Hogy én azt mennyire imádom! A kuglibábukat is szeretem kiütni. Minden éjszaka hallom az eldőlő bábuk hangját, ezen a nyáron is, pedig rég nincs meg a pálya.
Éles, kibírhatatlan fájdalom a térdemben, elestem a körém csavart plédben. Állítólag egy tubus pillanatragasztó volt nálam, ami berepült egy fickó papucsába. A folytatást ki lehet találni, szerintem anya ötlötte ki az egészet, hogy megnevettessen.
Emlékszem egy kulcstartóra. A hatalmas, fehér falú, sok ablakon házban van, két oldalán óriási szelídgesztenye-fák. A ház ma is áll, a fák már nincsenek meg. Ülünk az egyik szobában, apámmal és az egyik ismerősünkkel, övé a ház és a lenyűgöző kincs. Később vissza akarok menni, hogy még egyszer megnézzem. Majd' kiesem a szememen keresztül, de inkább leharapom a nyelvem, mintsem elkérjem. Téglalap alakú, átlátszó, minta van rajta, benne víz.

Állatok.
Apró, fényes, fekete halakat fogunk ki, amiket vödrökben tárolunk, a fürdőszobában. Kivesszük őket, az ágyra tesszük, majd vissza, nézzük, ahogy ficánkolnak. Irtó gyorsak. Később visszakerülnek a vízbe. Rézvörös mókusok ugrálnak a fákon.
A kavicsokhoz hasonlóan a csigaházakat is imádom gyűjteni, aprók, kerekek, laposak és csíkosak. Találunk egy lilát, nem tudjuk, hogyan színeződhetett el, de az a főnyeremény.

Nyugalom.
A lemenő nap melege gyengéden simogat. Nem éget, nem fáj, nyugodtan heverészhetek a hátamon, nem kell tartanom az allergiától és mindig vándorolnom az árnyékkal. Résnyire nyitom a szemem, nézem a felhőtlen, derűsen kék eget, az enyhe szélben csapkodó faleveleket és boldog vagyok. Giccsesen hangzik, de ott úgy érzem, minden rendben van. Nincs bennem az a kínzó hiány, amely minden nap gyötör. Otthon vagyok. Nem  fáj semmi. Elringat.

"A tenger hív. Majd meglátod, Elisewin. Lényegében nem tesz mást, mint: hív. És soha nem hagyja abba, beléd hatol, rád telepszik, akar téged. Eljátszhatod, hogy meghaltál, nem segít. Továbbra is szólít. Ez a tenger, melyet itt látsz, és az összes többi, melyet nem látsz, de attól még létezik, lesben áll mindig, türelmesen, egy lépéssel az életeden is túl. Fáradhatatlanul hív, mindig hallani fogod. Itt, ebben a homok-purgatóriumban történik majd. De történhetne bármelyik paradicsomban és bármelyik pokolban. Nem magyaráz, nem mondja meg, hol, de mindig lesz egy tenger, amelyik szólít."


2012. november 24., szombat

Elmebeli pokolkeringő

"Az életemben soha, semmi nem fakult meg, nem foglalta el helyét az élményeknek abban a panteonjában, amely az én tizennyolc évemet kitette. Az egész múltam velem élt, eleven emlékekként bezsúfolva az agyam raktárába, összerendezve és felstószolva, mint a fényképek meg a régi ruhák a nagyanyám sublótjában. Én nemcsak a padlásszobába zárt őrült nő voltam, hanem a padlásszoba maga."


Elizabeth Wurtzel: Prozac-ország
Értékelés: ...

Nem tudom ezt a könyvet értékelni - nem azért, mert nem tetszett (ill. a "tetszés" jelen szintén nem játszik, de erről majd később), hanem mert nem akarom egy ember szenvedését idióta egységekben meg számokban kicentizni. És igen, szenvedésről beszélek, hiába látom, ahogy sokan húzgálják különféle arcalkatrészeiket, mert aki csak egyszer is heverészett önnön aljasságában a padlón - amely olyannyira vendégmarasztaló - az tudja, hogy nemcsak fizikai fájdalomtól lehet szenvedni.

Arra jutottam, hogy aki unta ezt a könyvet, örüljön magának és mosolyogjon egyet a tükörképére. Boldog ember. [Nem azt mondom, hogy ő nem szenvedhetett vagy nem szenved vagy nem fog szenvedni. Emberek vagyunk, mind szenvedünk, de őt soha nem fogja az a fekete örvény magába szippantani, amivel sokan minden napért megküzdenek.] Nem mintha végigjártam volna azt a kálváriát, mint Elizabeth Wurtzel, valószínűleg depressziós se vagyok, de én is rendelkezem azokkal a kifinomult eszközökkel, melyek segítségével szép lassan be lehet dilizni.

Gyorsan lehet vele haladni, de általában száz oldalas adagokban fogyasztottam, mert észrevétlenül sötétített néhány fokot az egyébként sem rózsás szemüvegemen. Felhorzsolt. Jó néhányszor szájtátóan megdöbbentett. Hogy volt képes ez a nő ilyen kendőzetlenül a világ elé tárni a legbensőbb gondolatait, félelmeit? Mindezt úgy, hogy tudja, a külvilág számára mennyire elkeserítő, idegesítő az állapota, mégis kitakarja a sebeit. Felkavart, mert olyan érzéseket ír le, amelyeket az ember még magának se mer bevallani, és azért is, mert néhány mondata mintha az én fejemből mászott volna ki. Néhány helyen felszabadított.


Most így ennyi. Kicsit személyes élmény volt, közepesen fáradt vagyok és nagyon álmos.

Ui.: Van belőle film is, bár úgy látom, magyar szinkron nem készült hozzá.

"A honvágy számomra megszokott lelkiállapot. Mindig hiányérzetem van, mindig vágyom valaki vagy valami után, mindig szeretnék visszatérni valami képzeletbeli helyre. Az életem egy nagy vágyakozás."


Eredeti cím: Prozac Nation
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2001
Fordította: Zentai Éva
Ár: 1980 Ft
Az írónőről a wikipédián
Ez pedig a twittere


2012. november 21., szerda

Fehér zene

A kötet újbóli megjelenésének tiszteletére, és azért, mert örülünk, hogy a Történet ismét kapható. És mert a Tengeróceán már nagyon türelmetlen, hogy mikor olvasom már el.
A kommenteket itt tudod elolvasni, ha kíváncsi vagy rájuk.

***

,,Minden történetnek zenéje van. Ennek fehér zenéje. Ez fontos, mert a fehér zene különös muzsika, időnkint zavarba ejtő: halkan szól, és lassan kell táncolni rá. Ha jól játsszák, olyan, mintha a csönd szólna, s akik szépen táncolják, úgy tűnik, meg sem mozdulnak."

Alessandro Baricco: Selyem
Értékelés: 5 hernyóka az 5-ből
Kedvenc karaktere(ek): mindenki

Hervé Joncour egy dél-franciaországi kisvárosban, Lavilledieu [beszélő név?] -ben él szép hangú feleségével. A városka fő kereseti forrása a selyemkészítés és selyemhernyók tenyésztése. Amikor a petéket megtámadja a végzetesnek tűnő szemcsekór, Hervé Joncour útnak indul abba az országba, ami 200 évig megközelíthetetlen volt az idegenek számára, a selyem hazájába - Japánba...
Nem értettem, mire fel ez a nagy Selyem-meg Baricco-mánia, ezért gondoltam, megnézem magamnak. Most már értem. Ebben a kis könyvben több minden van a szerelemről, mint amit valaha is képesek leszünk szavakba foglalni. Gyönyörű. Felvillantja a szerelem gyilkos, pusztító oldalát is, mely Héléne-t, Hervé Joncour feleségét támadja meg, ám a férfi nem veszi észre felesége szenvedését. A könyv picike, még 100 oldal sincs, van olyan, hogy csak pár mondat van a papírra vetve, mégis oly sokatmondó, mint egy nyolcszáz oldalas elmélkedés. A borítót hál' Istennek nem szúrták el, egyszerű, mégis nagyon szép, a Helikon csak dicséretet érdemel érte (tudja valaki, mit jelent a borítón lévő írásjel?), habár nekem az olasz változat is tetszik. És csak 1490 Ft, habár ez az ár az oldalszámot figyelembe véve nem is olyan kevés:) Bonyolult, elvont gondolatokra számítottam, ezért nem akaródzott kézbe venni. Ehelyett kaptam egy könnyeden elvont:) vágyódó szerelmi történetet (mert ez nem regény, és nem is elbeszélés, hanem egy történet), amiben alkalomadtán a humor is felcsillan, ott, ahol nem is számítunk rá. Végezetül annyit, hogy mindenképpen megéri elolvasni. Veszíteni nem veszítünk vele semmit.

Egyébként segítenétek abban, hogy melyik könyvével folytassam Bariccót? Csak mert azt olvastam, a Tengeróceán már jóval nehezebb, addig trenírozni szeretném rá az agyamat más műveivel:) Nos?

És egy ilyen humoros fordulat:
,,- Hervé fiam két nap múlva visszamegy Párizsba, ahol fényes karrier várja a hadseregünkben, ha Isten és Szent Ágnes is úgy akarja.
- Pontosan. Csakhogy Isten máshol van elfoglalva, Szent Ágnes meg utálja a katonákat."

Ui.: Van ám a könyvnek magyar blogja is.

Eredeti cím: Seta
Kiadó: Helikon
Kiadás éve: 2005 [az általam olvasott példány]
Fordította: Székely Éva
Ár: 1490 Ft




2012. november 19., hétfő

A hét borítója

Update: november végén, december elején várható a regény megjelenése, Kathreen karcából a többi Könyvmolyképzős kötetről is tájékozódhattok.

Tulajdonképpen azért ezt a borítót választottam, mert nagyon várom a könyv megjelenését. Nem tudom, miért kellett "A cukorkirálynő" címet lecserélni, de egy jó fordításért cserébe megbocsátom.





Akció


Szandi Könyvmaraton, a Cartaphilus könyveire, 
23-ával bezárólag.






2012. november 16., péntek

Jön az új Őrség-regény!

Nem mese, nem mítosz, tényleg létezik Szergej Lukjanyenko Őrség-sorozatának ötödik kötete, és már a jövő héten megjelenik!


Ez a fülszövege:
"Egy kövér, csúnyácska tízéves kisfiú személyében nagy erejű, hasonítatlan Fénypárti próféta jelenik meg Moszkvában. Ezzel újból megbomlani látszik a Fény és a Setét egyensúlya. De nem ez a legnagyobb baj. A próféták jövendölése, ha az emberek tudomására jut, feltétlenül be is teljesedik, és ez rendszerint háborút, országok és népek pusztulását jelenti. A Homály elküldi tehát teljes hatalmával rendelkező megtestesülését, a Tigrist, hogy megölje a hírhozót, és bárki mást is, aki esetleg meghallgatta. A moszkvai Éjszakai Őrség megpróbálja megállítani az ítéletvégrehajtót, de Anton Gorogyeckijnek és társainak rá kell döbbenniük, hogy soraik között olyanok is vannak, akik magát a Homályt akarják eltörölni. Márpedig akkor megszűnik a mágia, a Másfélék elvesztik minden rendkívüli képességüket. És a világ visszavonhatatlanul megváltozik."

Az ára 2990 Ft lesz, nagyon örülök, hogy nem emeltek.



Jó éjt neked is, éjjel

Egy újabb felfedezett költő. Nemsokára a kötetről is írok, bár az nem lesz hosszú...

Anna Ahmatova
Jó éjt neked is, éjjel

Amikor felragyog az ablakom zugában
a hold, mint csardzsui sárgadinnye-karéj,
az ajtó zárva, és fülledt a néma éj,
a kék glicíniák varázslata a házban,
hideg vizet kínál a kis cseréppohár,
törülköző hava és gyertya lángja lobban,
pilléket hívogat, akár gyerekkoromban,
és mennydörög a csend, szavam nem értve meg -
mozdulnak a sötét, rembrandti szögletek,
kisurran valami, és nyomban visszarebben,
de meg se moccanok. Már nem ijeszt meg engem.
Hálóját a magány lendíti, rám veti,
tükörbéli hugom nem tud segíteni.
Fekete macska les, évszázadok szemével...
Az álom könnyü lesz. Jó éjt neked is, éjjel!
Fordította: Rab Zsuzsa



Kép forrása: itt ni


2012. november 15., csütörtök

Kate Van Dyke új regénye

Az írónőnek két regénye jelent meg korábban (a Csontgolyó és A latin démon, mindkettőről írtam a blog régi helyén). A szerző - aki egyébként magyar - ismét egy krimivel jelentkezik:


A Bookline-on már rendelhető.


2012. november 14., szerda

2012. november 12., hétfő

2012. november 10., szombat

Dína könyve

Anita Diamant szintén egyike a méltatlanul mellőzött szerzőknek, gondoltam, ideje, hogy ezúttal őt kopizzam át. Ha kíváncsi vagy a kommentekre, itt tudod őket elolvasni.

***

"Ráhelnek ugyanis - komolyan mondom - vízszaga volt. A nyomában a friss víz illata lengett. Gyönyörűséges, zöld illat volt abban a sivatagban, az életé és az egészségé. Amikor egy-egy kisgyerek eltűnt, végül rendre Ráhel takaróján találták meg, ahol nagy gyönyörűséggel szopta az ujját."

Anita Diamant: A vörös sátor
Értékelés: 5* baba az 5-ből
Kedvenc karakter: Dína, Ráhel
A vörös sátor a nők birodalma, itt adták át az anyák tudásukat a lányaiknak, szerelemről, születésről, életről, halálról....


A cím kicsit csalóka, a könyv nem is annyira a vörös sátorról, mint inkább Jákob feleségeiről és egyikük - Lea - lányáról, Dínáról szól, ill. az első, kisebb rész szól a négy nőről, a következő rész pedig Dínáról.
Ugye az alaptörténet így hangzik:
"Dina, Lea lánya, akit Jákobnak szült, egy napon elment meglátogatni a vidék leányait. Amikor Szichem, a vidék fejedelmének, a hivvita Hámornak a fia meglátta, elrabolta, vele hált és erőszakot követett el rajta... Hámor így szólt hozzájuk: "Szichemnek, a fiamnak a szíve hozzátapadt lányotokhoz. Adjátok neki feleségül, lépjetek velünk sógorságba. Jákob fiai válaszoltak Szichemnek és apjának... Nem engedhetjük meg magunknak - mondták -, hogy húgunkat körülmetéletlen férfinak adjuk. Ez nálunk szégyennek számít. Csak akkor járhatunk kedvetekben, ha olyanok lesztek mint mi, vagyis ha mindenki körülmetélkedik, aki a férfinemen van köztetek. Akkor nektek adjuk lányainkat és elvesszük a ti lányaitokat... A harmadik napon azonban, amikor seblázban feküdtek, Jákob két fia, Simeon és Lévi, Dina testvérei kardot ragadtak, merészen rátámadtak a városra és megöltek minden férfit; Hámort és fiát, Szichemet is megölték karddal. Dinát kihozták Szichem házából és elvonultak."

Ehhez a történethez fűzött magyarázatot az írónő, és annak folytatásához, a lány életének továbbalakulásához, egyes szám első személyben: "... Dína története ragadta meg a fantáziámat. A lány némasága. Ez magyarázatot kívánt, hát kitaláltam egyet." (Úgy látszik, ez már ilyen idézetes post lesz.) És milyen jót!
Imádtam ezt a könyvet, pedig sokáig tologattam a polcon, megvan vagy nyár óta (esetleg múlt nyár óta?). Izgalmas, olvasmányos regény, az ízét pedig tovább fokozza, hogy bibliai történetet olvashatunk kicsit másképp - egy nő szemszögéből. Nekem valamiért az első rész jobban tetszett, mint a Dínáé, jó volt olvasni ezekről az emberekről, hogyan éltek, mik voltak a szokásaik, Dína anyáinak a bemutatását pedig különösen élveztem, lásd fenti idézet. Letehetetlen, ajánlom mindenkinek, már ha még lehet kapni, emlékszem, én is véletlenül, Nima riasztásával jutottam hozzá.
Ui.: A borító förtelmesen ronda (sőt, nemcsak ronda, hanem sok esetben hibás is). Ha nem lenne ráírva, bizisten azt mondanám, a Kellyé.

Eredeti cím: The Red Tent
Kiadó: Athenaeum 2000
Kiadás éve: 2003
Fordította: Árokszállásy Zoltán
Ár: 1990 Ft
Az írónő honlapja
Az írónő blogja

2012. november 9., péntek

Tékozló szeretet

"Nyolcéves koromtól, kivált ha rosszul mentek a dolgok - márpedig nagyon gyorsan rosszra fordultak -, anyám leült velem szemben, rám függesztette karikás, fáradt szemét, és hosszasan nézett, büszkén és határtalan csodálattal, aztán felállt, két keze közé fogta az arcom, mintha minden vonásomat külön-külön szemügyre akarná venni, és azt mondta:
 - Francia nagykövet leszel, ezt én mondom neked, az anyád.
 Hanem azért valami mégsem hagy nyugodni. Ha lúd, legyen kövér: miért nem tett meg mindjárt köztársasági elnöknek? Talán, a látszat ellenére, mértékletesebb és józanabb volt, mint gondoltam volna. Vagy inkább az lebegett a szeme előtt, hogy Anna Karenina és a gárdatisztek világában egy köztársasági elnök »kilóg a sorból«, egy díszegyenruhás nagykövet disztingváltabb jelenség."



Romain Gary: A virradat ígérete
Értékelés: 5* érzemény az 5-ből

Fekszik egy ember a Big Sur partján. Látjátok? Őszes hajú, negyvenes férfi. Egy fiatal fóka közelít felé, majd mellé érve óvatosan szaglássza. A fekvő alak meg se rezzen, mozdulatlanul vár. Ekkor az állat bajszos pofáját a férfi arcához érinti, ő pedig lassan, boldogan elmosolyodik.

Az az igazság, hogy legszívesebben nem írnék erről a könyvről semmit. Ez az enyém, olyan élményt adott nekem, amelyet csak keveseknek adhat. Nem, dehogy: valójában úgy érzem, csak nekem képes ezt a katarzist nyújtani. Én és Romain Gary, cinkosok vagyunk, titkos pajtások.
Tisztában vagyok vele, hogy ez milyen rettenetesen hülyén hangzik, már csak azért is, mert hogy merek én ennyire kisajátítani egy könyvet, és még inkább: miért veszem közös nevező alá az irodalom géniuszát, aki mellesleg háborús hős, Franciaország főkonzulja, és magamat, egy nevenincs fiatal nőt, aki részben még gyerek, és semmit nem tett le az asztalra, és valószínűleg nem is fog? Legalábbis nem olyan nagyságrendben, ahogy RG tette. [De azt legalább elmondhatom, hogy nem vagyok akkora "matematikai antitalentum", mint ő:)) Csak majdnem.] Nem fogom elmagyarázni, nem is akarom. Ez a mi titkunk. Olyan közösséget érzek ezzel az emberrel, aki a születésem előtt nyolc évvel meghalt, mint senki mással. Hiába választ el minket ég és föld, meg ezernyi más dolog, úgy éreztem magam olvasás közben, mintha nekem mesélne, enyhített azon az irdatlan magányon, amely körülvesz, vállára vette az engem terhelő súly egy részét.
Az lepett meg a legjobban ebben a könyvben, hogy nincs harag ebben az emberben, nem emészti olyan mérgező düh, amelyet én most tanulok elengedni. Mert ezt kell tenni, különben saját magunkat végezzük ki.

Na, jó, befejezem a süketelést és megpróbálok valami értelmeset írni erről a könyvről. Ne higgyétek ám, hogy ez csak az anyjával való kapcsolatáról szól. Vagy azt, hogy kegyetlenül fájdalmas, falhozvágós fajta, ahogy én hittem kezdetben. Éppen ellenkezőleg, nagyon jó humora van, ahogy a fenti idézet is illusztrálja,  valami nosztalgikus hangulatú kedély lengi be, a tragikus és szívfacsaró részek ellenére. Az életét meséli el - jelzem, nem tudom, mennyi benne a lódítás és a színes fantázia szüleménye - a háborúból való visszatéréséig, de sok minden más is szóba kerül, Romain Gary inkább mesél; mákos süteményről, különféle emberekről, az emberiségről magáról, repülőkről, nőkről, szerelemről, táncórákról,  sós uborkáról, csalódásokról, állatokról, az óceánról, mindezt olyan stílusban, ami eléri, hogy az ember (szerény személyem) majdnem elfelejtsen leszállni a vonatról (oké, túlzás, de Cegléd tényleg kimaradt). Ó, és a nagy orosz haza, meg a gyönyörű Franciaország meséje! Nagyon szerettem volna hallgatni édesanyja elbeszélését, úgy ittam volna a szavait, mint a nektárt, hiszen eleve egy romantikus ábrándképem él erről a két országról, és azon olvasók közé tartozom, akiket Anna Karenina nem idegbajba sodort, hanem elbűvölt. (És még Marie Antoinette is szóba kerül, teljes győzelem!) Ahogy gondolkozom erről a kötetről, egyre több azonosságot fedezek fel, ami egyszerre tölt el határtalan örömmel és szomorúsággal.
Mi ez a könyv? Küzdelem. Küzdelem a világ és a gonosz istenek ellen, akik sárba akarnak tiporni, és jó néhányszor meg is teszik. Ő mégsem adja fel, mert ez az elképesztő remény, hit és élni akarás, amelyet a vasakaratú és hajlíthatatlan asszony a fiába öntött, mesével, mézzel és keserűséggel, olyan életerőt adott neki, amely nem sokaknak jut útravalóul.
De, ahogy mindennek, ennek is két oldala van. Én viszont árnyékban hagyom a másik felét.
"A reményvesztésre való atavisztikus alkalmatlanságom, ez a gyógyíthatatlan fogyatékosság, hovatovább átcsapott szerencsés lefolyású hülyeséggé, ahhoz hasonlatossá, amelyik arra késztette a tüdőtlen hüllőket, hogy kimásszanak az ősóceánból, minek következtében elkezdtek lélegezni, és lassan-lassan kifejlődött belőlük a mára közönségesnek tekinthető emberi faj. Ostoba voltam, és ostoba is maradtam, kötözni való bolond, bolondja életnek, halálnak, reménynek, győzelemnek."
A végén ismét érzem a fájdalmat, úgy marja a szívemet, mint a sav. Néma könnyeket hullatok ezért az emberért, mert fáj, hogy már nincs, fáj nekem, amiket átélt. Most fogom a kockásfülű nyulamat, bekucorodom a kanapéra és sírni fogok Romain Garyért, úgy, ahogy magamért és másokért szoktam.

Nem tudom, hol vagy most, de remélem, jól érzed magad (azt nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy már nem létezik). Igyekeztem visszaadni mindazt, amit jelentettél nekem, szerintem giccses lett és idióta, de beleszőttem a lelkem egy részét, ahogy a fontos könyveknél mindig teszem, és tudom, hogy te a giccses és idióta volta ellenére örülni fogsz neki, mert kevés olyan ember létezik a világon, mint amilyen te voltál.

Nagyon köszönöm ezt a gyönyörű könyvet a Park Kiadónak és főleg Harmat Eszternek, aki felhívta rá a figyelmem.

Ui.: nagyon igényes kiadás, a fordítás tökéletes és a külseje is tetszetős, főleg a kemény fedélen lévő levélrészlet tetszik.

Ui2.: adják ki az összes könyvét! Most! Én pedig szépen eloldalgok Lady L. és az Előttem az élet iránt.

Eredeti cím: La promesse de l'aube
Kiadó: Park
Kiadás éve: 2012
Fordította: Bognár Róbert
Ár: 3500 Ft
Az író a Wikin
Big Sur




2012. november 8., csütörtök

Új Marie Antoinette!

Andiamo szólt nekem róla, tehát a dicséret őt illeti:) Ha az Európa kiadja André Castelot két vonatkozó regények, elalélok a gyönyörűségtől.
Hogy ez milyen lesz, nem tudom, de kíváncsi vagyok rá.

Juliet Grey: Királyné lettem - Mária Antónia ifjúkora

Ez a fülszövege:
"Gondtalanul telnek napjai a serdülő Mária Antóniának, becenevén Toinette-nek. Ám a napsütötte bécsi időszakot beárnyékolja a tudat, hogy hamarosan ennek az idillnek vége szakad. Toinette tisztában van vele, hogy anyjuk, Mária Terézia osztrák császárné milyen sorsot szán neki: Ausztria politikai érdekeinek megfelelően férjhez kell mennie Franciaország leendő királyához, a szintén kamasz XVI. Lajoshoz. A mindössze tizennégy éves hercegnő elszigetelten érzi magát a francia királyi udvarban. Versailles gyönyörű, de velejéig romlott: minden zugba befészkelte magát az intrika és az ármány. Mária Antónia nem boldog, hiába a fényűző élet, a léha udvari szórakozások, a kártya és a tánc. Juliet Grey történelmi regénye élethű képet rajzol a forradalom küszöbén álló Franciaország királyi udvaráról. A színes részletekben bővelkedő leírásoknak köszönhetően szinte magunk előtt látjuk a pazar selyemruhákat és a csillogó ékszereket, halljuk a táncra csábító muzsikát és pletykálkodó úrhölgyek suttogását. Franciaország legtragikusabb sorsú királynőjének életét megörökítő trilógia első kötete nagy sikert aratott az Egyesült Államokban, és több európai országban is megjelent. - Juliet Grey jó ismerője az európai, és kiváltképp a francia történelemnek. Történelmi témájú regényein kívül más műfajokban is alkot, emellett újságíró és színházi színésznő. Férjével New Yorkban él."

November 30-án fog megjelenni (reméljük, hogy így is lesz), a Tericum kiadó gondozásában.





2012. november 7., szerda

"Ha kizárjuk a lehetetlent, ami marad, az az igazság..."

...akármennyire valószínűtlen is."

"- Hogy rövid legyek, van ott egy páciens, aki meg van róla győződve, hogy ő maga az Ördög.
 - Akkor hát jó úton haladunk a dolgok kiegyenlítése felé, mert a Bedlamnek két Krisztusa és egy Mózese van."


Martin H. Greenberg - Jon Lellenberg - Daniel Stashower: Kísértetek a Baker Streeten
Értékelés: 3 akármi az 5-ből
Kedvenc karakter. Holmes

A nagy Sherlock-Holmes imádatomban lecsaptam erre a könyvre a Rukkolán, kíváncsi voltam, milyen lenne, ha Holmes és Watson természetfeletti jelenségekkel tarkított bűnügyek nyomába erednének.
Az történt, amitől féltem. Nem tetszett.
Illetve olvasás közben még messze voltam a "nem tetszett"-állapottól, akkor egész jól elvoltam a kötettel, de egy hónap elteltével sajnos azt kell mondjam, szinte semmi nem maradt meg a könyvből, abszolút nem volt maradandó élmény, ezért utálok nevezetes irodalmi alakokkal kapcsolatos, más szerzők által írt könyveket olvasni, ugyanezen okból a közelébe se mennék a különféle Jane Austen farvizén írdogáló szerzőknek... mondjuk nem vagyok Austen-rajongó, de értitek, mire gondolok, a rengeteg harmatgyenge folytatásra, előzményre, mellékszereplőket fókuszba állító történetekre, amelyekből pont az hiányzik, ami egyedivé teszik az eredeti regényt: a szerző stílusa.
Jelen esetben az volt a bajom, hogy bénák voltak a bűntények, ill. a megoldásuk, néhány esetben Holmes-ék csak nézői voltak az eseményeknek, de nem a megoldói. Ilyen például a Sherlock Holmes és az Ördög vagy egy kicsit az Éjszakai kutyakaland, hörr, ez utóbbi még szentimentális is volt. A St. Marylebone-i hullaevő nagyon kihozott a sodromból, ilyen béna megoldást kitalálni...
A könyvtáros kísértete egész jó volt - a hideg kiráz egy olyan kísértet gondolatára, aki éjszaka lehajigálja a polcokról a köteteket és még össze is firkálja -, A néhai orángután esete és a Halál az East Enden szintén, jobban szeretem, ha Holmes mégis talál racionális megoldást a bűntényre. A Rágalom a Drury Lane-en, avagy a vámpírcsapda már kevésbé, nagyon idegesítettek a női szereplők, de a befejezése jó volt. Selden történetét nem olvastam el, mert A sátán kutyája még hátravan, de utána sorra kerítem ezt a novellát. A múmia átkával is érdemes óvatosan bánni, mert lelövi A pettyes pánt poénját (oh, az volt az első Holmes, amit olvastam). Ezen a történeten nagyon jól szórakoztam, bár nehezen tudom elképzelni, hogy Louisa May Alcott tényleg írt múmiás novellát:)) Conan Doyle is nyársra kerül:
"Még országunk egyik legígéretesebb ifjú regényírója, Arthur Conan Doyle is belekontárkodott az okkult és természetfeletti históriákba, amire úgy tűnik, javarészt az az eszelős firkász, Edgar Allan Poe inspirálta."

A Coole Park-i probléma is valós alakokat idéz meg, Bernard Shaw-t és Yeatset nem csupán megemlítik, hanem a rejtély szereplőivé teszik. Ezzel a sztorival nem tudtam mit kezdeni, nem értem, mit akartak vele a szerzők mondani.
Caleb Carr írása, amire a leginkább kíváncsi voltam, nem fikció, hanem szakirodalom jellegű, többek között az is kiderül belőle, hogy saját főhőse, dr. Laszlo Kreizler azért lett elmeorvos, mert Doyle elhatárolódott a pszichológiától (és azt is kifejti, mi lehetett az oka), és az általa kitaposott ösvényen haladva nem lehetett volna újat mutatni a műfajban. Carr The Italian Secretary című írásában viszont Holmes nyomoz, majd valahonnan le kellene vadászni, ez bezzeg nem elérhető magyarul. A Kísértetekre semmi szükség? szintén non fiction, a kísértethistóriák és az okkultista nyomozók sorát tekinti végig.A Holmes terelgetése egy olyan író tűnődése, aki... nem hiszitek el... egy Sherlock Holmes Drakula ellen c. könyvet írt! Annyira bődületesen hangzik, de elvileg húszezer példány fogyott el, a BBC hangjátékot készített és számos idegen nyelven is kiadták.

Összességében nem bánom, hogy elolvastam, de utólag visszanézve úgy gondolom, nem vesztettem volna semmit, ha sikerül úrrá lennem a pillanatnyi őrületemen.

Eredeti cím: The Ghosts of Baker Street
Sorozat: háát, a Sherlock-kánon része tulajdonképpen...
Kiadó: Partvonal
Kiadás éve: 2006
Fordította: Sziklai István
Ár:  



2012. november 6., kedd

A becsület alkonya

"Richie Colgan állítása szerint az ősei Nigériából származnak, de efelől vannak kétségeim. Olyan érzéke van a bosszúhoz, hogy meg mernék rá esküdni, félig szicíliai.
 Reggel hétkor azzal ébresztett, hogy hógolyókat dobált az ablakomnak, amíg a hang be nem szivárgott az álmaimba, hogy kirántson francia vidéki andalgásomból Emmanuelle Beart-ral, és egy sáros lövészárokba vessen, ahol az ellenség megmagyarázhatatlan módon grépfruitokkal bombázott minket.
 Felültem az ágyamban, és egy nagy nedves hókupacot láttam az ablakomra placcsanni. Először megörültem, hogy nem grépfruit, aztán kitisztult a fejem, odasétáltam, és megláttam az odalent álló Richie-t.
A nyomorult rohadék integetett nekem."


Dennis Lehane: Megszentelt életek
Értékelés: 4.78 lihegős hang az 5-ből
Kedvenc karakter: Angie, Kenzie


Patrick Kenzie és Angie Gennaro, túl egy lelkileg is hatalmas traumát okozó nyomozáson, egy időre bezárja a bazárt. Illetve csak be szeretnék, mert Trevor Stone, a haldokló milliárdos elraboltatja őket. Azt akarja, hogy találják meg eltűnt lányát, mielőtt ő meghal. Kenzie-ék vállalják az ügyet, elsősorban a csapásokat méltósággal viselő ember tartása miatt. Aztán kiderül, hogy semmi nem az, aminek látszik... és hogy a kapanyél milyen hasznos dolog tud lenni.

Nagyon szeretem Lehane regényeit - ezt minden alkalommal elmondom -, és úgy tartalékolom az olvasatlan írásait, mint egy ínséges időkre készülő erdei állat. És ezek tényleg ínséges idők, idén nem jelenik meg a szerzőtől semmi, hüpp, ezért úgy döntöttem, ezt a regényét kerítem sorra, és mert akkor erre volt szükségem. Kabátkönyvek ennek a sorozatnak a részei, pedig abszolút nem kedves dolgok szerepelnek bennük, de mindig jólesik olvasni, pláne, ha Kenzie vicces kedvében van.

Ahogy a fenti idézet illusztrálja, ez most se történt másként. Ráadásul olvasnak is! Angie A szolgálólány meséjét, Jay Becker polcán számos könyv sorakozik, ha jól emlékszem, Márquez, Cortázar, Neruda és társaik, de szóba kerül Toni Morrison és Isabel Allende is, mennyi finomság, bár a Fantomast sose fogom tudni kiheverni, bocsánat, kedves Julio.

A történetben minden passzolt, Lehane tehetsége működött, ennek ellenére úgy érzem, ez a könyve kicsit gyengébb, mint a Sötétség, fogd meg a kezem vagy a Hideg nyomon. És igen, ennyit írok róla, mert nagyon sok a hasonlóság közte és a sorozat többi kötete között, mondhatni, egy kaptafára íródtak. És nekem ez a kaptafa nagyon tetszik, csak éppen nem tudok róla már mit összeirkálni.

Ui.: már csak a Titokzatos folyó van hátra. Hüpp ismét.


Eredeti cím: Sacred
Sorozat: Kenzie-Gennaro 3.
Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2010
Fordította: Huszár András
Ár: 2680 Ft
Az író honlapja





A hét borítója

A sorozat olvasásával már régen leálltam, de a szépet mindig hajlandó vagyok elismerni:


2012. november 2., péntek

Konyhavandál

Néhány hónapja felfedeztem, hogy tudok sütni. Meg főzni is, de a sütést jobban szeretem. Egy barátom egyszer azt mondta, attól még, hogy soha nem próbáltam ki, nem azt jelenti, hogy nem is tudok főzni. És valahogy igaza volt. Nem arról van szó, hogy a tűzhely univerzális őstehetsége vagyok, ha nem töltöttem volna annyi időt anya és nagyanyám mellett, miközben ételt készítenek, valószínűleg sokkal bénább lennék. Nem mintha rövid konyhai pályafutásom alatt ne csináltam volna kreatúrákat - az elcseszett ételeket hívom így -, de a többség jól sikerült.
Amióta kitört rajtam a gasztronómiai elmebaj, az a vágyam (sok minden más mellett), hogy legyen egy saját konyhám, ami csak az enyém, úgy rendezem be, ahogy akarom, és azt művelek benne, amit akarok. Senki nem szól bele, húzgálja a száját, robog végig a nagy alkotási zen energiámon - ugyanis a sütés, ha nem zavarnak közben, valamennyire csillapítja az aktuális idegbajomat -, csak én vagyok és Konyha, teli hűtővel és spájzzal, ó, a spájz nagyon fontos. Cuki tárolódobozaim, üvegcséim vannak, tudom, hogy ezt nagyon fáj olvasni, de Otthon magazint nézegettünk és a kergeség megint elhatalmasodott rajtam, na. Szóval a spájz azért nagyon fontos, mert hiába csuda egy találmány a hűtőszekrény, a benne tárolt dolgoknak egy idő után hűtőíze lesz - nagyon megörültem, hogy tőlem függetlenül Nokedli is ismeri ezt a jelenséget és ugyanúgy nevezte el -, és azt nagyon utálom. Egy hűvös kamrában fantasztikusan elállnak a zöldségek, a kész nyalánkságok és egyebek.
Természetesen egy szép, saját házat is szeretnék, benne a kedvessel, meg egy-két, mondom egy-két, nem tizenvalahány jószággal, meg cserepes gazokkal, szerintem kezdek megkattanni, senki ne merjen kiröhögni, baromi ijesztő dolog felnőni.
Mivel valószínűleg soha nem lesz annyi pénzem, hogy nemhogy szép, saját házam (figyelitek, nem érem ám be egy lakással, az elkényeztetett, ábrándos kisasszonykának rögtön ház kell, aztán majd az élet jól pofán csap, mert nekem semmi nem jön össze, ill. a meglévő jó dolgokat is elveszítem), de még szép, saját konyhám se lesz, megint kaptok egy csomó képet.

Amúgy fáj a fejem, olyan, de olyan finom somlóit ettünk, hogy nem igaz, és mérges vagyok az időjárásra, mert amíg a Sparban szórakoztunk a méteres sorban a pénztár előtt, gyönyörűen sütött a Nap, aztán a cukrászdából hazafelé jövet olyan átkozottul hideg volt, hogy alig bírtam kiegyenesíteni az ujjaimat és még a koponyám is fájt.
És olyan álmom volt, hogy ihaj. YA álom volt, könyvet lehetne belőle írni, és álom az álomban volt, aztán amikor igazából felébredtem, nem voltam biztos benne, hogy tényleg ébren vagyok-e, még akkor se, amikor a kedves megfogta a kezem, mert én olyan hűdeügyes vagyok, hogy érezni is szoktam álmomban, persze máshogy, de az más.

Ui.: sütni akarok! Sütni akarok, most! Kalácsot, narancsos tortát, hókifliket, linzert, vaníliás csigát...

A körben elhelyezkedő ablakok és a rengeteg beáramló fény miatt. Tökéletes ebédlő.

Most ezt is megsütném.

Annyira király az a könyvespolc:D


Szeretem a sok fényt. Még ha végtelen számú ablakmosással is jár.

Ez nagyon hangulatos. Azt szeretném, ha ilyen légkört tudnék teremteni.

Olyan régen ettem gofrit... gofrisütőm is lesz, mondtam már?

Azért látszik, hogy részben falusi vagyok.

A szép zöld falak és az izzók miatt.

Macskák. Az agyamra mennek ezek a nyavalyások, de imádom őket.

Szeretem a kopottas, fehér bútorokat.

Nyavalyás 2.


Ez valami mesés.

Égő, de imádom ezeket a domború ajtós, régi amcsi hűtőket.

Kicsi kép, de szerintem a hangulata nagyon átjön.


_______________
A képek forrása: weheartit.com




Októberi zárás

Reszkessetek, lelkiismeret-furdalástól gyötrött bűnös lelkek, csak ennyi a bevételem, most nem nyughattok bűnös tetteitek felett!:D

Lori Lansens: A lányokDmitry Glukhovsky: Metró 2033Toni Morrison: SzerelemRomain Gary: A virradat ígérete

Svenja Leiber: SipinoKvĕta Legátová: Szégyenlős szerelemKaren Essex: A szerelmes Drakula

A Lányok (ezt már el is olvastam, nem volt olyan jó), A virradat ígérete és A szerelmes Drakula recipéldányok, mert mindennek azért nem tudok ellenállni. Az utóbbi regénynek nagyon örülök, hogy végre megjelent, de félek is egyúttal, hogy rossz lesz, bármennyire is szeretem Karen Essex műveit. A Metró 2033 könyvtári kiárusítás eredménye, 1200 Ft volt, tökéletes állapotban, még pecsét sincs benne. Néhány héttel korábban szembe jött velem a Bihar antikban, akkor otthagytam, mert találtam helyette kívánatosabb könyveket, de másodjára már magammal vittem.
A Szerelem csenga ajándéka, köszönöm neki:* A Szégyenlős szerelmet meg Lanától kaptam, a Sipinót pedig cseréltem vele, nagyon örülök a két könyvnek:))

Hát, most ez így ennyi. Nem szeretnék idén már sok könyvet beszerezni, bár egy cserém már folyamatban van, és ha Zafónt beteszik 1+1 akcióba, Diamanttal kíméletlenül lecsapunk rá. Még kell a Csokoládé 3. része, meg A cukorkirálynő, bár annak az idei megjelenésére nem látok sok esélyt.




2012. november 1., csütörtök

Relaxáció Plum módra

Van egy pont, amikor elegem lesz a könyvek adta élményekből, érzésekből, amikor már túl sok, és szinten nem bírom feldolgozni. Ilyenkor valami megszokottra vágyom, egy olyan történetre, amelyet ismerek és szeretek, és amely ennek ellenére képes fenntartani az érdeklődésem.
Ekkor kerülnek elő a többször olvasós könyvek. Nem feltétlenül a kedvenc könyvek azok, tkp. nem tudom, mi határozza meg, hogy egy regény többször olvasós legyen, két szempont biztos: könnyű legyen és ne túl hosszú. Például nagyon szeretem az Elfújta a szelet vagy A sündisznó eleganciáját, de ebben az állapotban egyikhez se fűlik a fogam. Tipikusan többször olvasós könyv néhány Fable (Szennyből az Angyal, Sárkánykönny, Mesemaraton, Halálnak halálával - nem tudom, ez utóbbit miért kedvelem annyira, még csak nem is a legjobb akcióregénye, de mindegy), de nem akartam magam előtt ilyen unalmasnak mutatkozni, úgyhogy lekaptam a polcról A szingli fejvadász első részét, nemrég megmutattam a kedvesnek a fánkvadász polcot (vigyázat, a polc megtekintése súlyos következményeket von maga után!), és nosztalgia ébredt bennem Stephanie Plum kalandjai iránt.
Extrán hálás vagyok Janet Evanovich-nak - mondjuk, azért nem, mert folyamatos pizza-és sütivágy gyötör a könyv elolvasása óta -, mert egy másik problémám megoldásának is segítkezik. Ezt falási rohamnak hívom, úgy látom, katacitát is ez a kórság gyötri, de most igyekeztem tudatosan lassan, ízlelgetve olvasni, hogy jól elmerülhessek a burg forró, benzingőzös levegőjében. 300 oldal a könyv, egy nap alatt lenyomhattam volna, de nem akartam. Nem akarok többé sietni.
A zabálás nálam még megspékelődik azzal, hogy arra törekszem, minél változatosabban olvassak, és amikor elkezdek nagyon tudatosan figyelni erre, kezd elveszni az olvasás öröme. Ó, a fene ott egye meg, ha nem olvastam török vagy svéd szerzőt, drámát, nem fejeztem be a növényes könyvet, ha nem lesz meg idén a száz, csak kilencven, miért érdekelt ez engem? Igen, baromi sok olvasatlan könyvem van és szép dolog, ha az embernek tágul a látóköre, de ha kivész belőle az élvezet, nekem mit sem ér az olvasás. Ezt mutatta meg nekem Stephanie Plum, cseresznyepiros rúzsával, arany karika fülbevalójával és Rexszel az oldalán. Meg az édesanyja főztjével, nem szeretem az ananászt, de azt a tortát olyan nagyon szívesen megkóstolnám. Kövér leszek és boldog.

Ja, és megint beszaladt a madzag, ill. régóta be van szaladva (a fogalmazás se érdekel, így van), úgyhogy kabátkönyv is kellett, utazás előtt komoly gondban voltam, hogy kiket hozzak fel magammal - mondjuk, ez mindig őrjítő dilemma -, de nagy nehezen döntöttem, ma pedig fogtam őket, feltornyoztam magam körül az ágyban és örültem a könyveimnek. Befejeztem Stephanie-t és sajnáltam, hogy vége. Könnyen előfordulhatik, hogy a másik három rész is le fog csúszni, és nem fogom öngólnak tekinteni, vagy felesleges kitérőnek, ami miatt nem haladok az olvasatlan könyveimmel. Az Ulpius pedig nyaljon sót, amiért megint leállt a sorozat kiadásával.
Amúgy ők vannak itt velem kabátként:
Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel Kerstin Gier: Zafírkék Sue Townsend: Adrian Mole újabb kínszenvedéseiAlessandro Baricco: Tengeróceán
(Hezitáltam a Soulless - Lélektelen és Az elfeledett kert felett, de ennyi cuccot nem bírtam volna el. Igen, tudom, hogy jók, ők is sorra kerülnek, reményeim szerint nemsokára. )

Ja, igen, és próbálok minél kevesebb könyvet beszerezni, a tavalyihoz képest nagyon jól állok, de 113 könyv baromi sok, még ha csak negyven is az, amiket vásároltam. Ebben nagy segítségemre van, hogy nincs időm reciket olvasni, de nem is bánom, mert mostanában nem érdekelnek az új könyvek és elegem van a határidőkből, a YA-kból meg főleg.

Ui.: Neela, nem felejtettem el a havi zárást, holnap jelenik meg, bár nem lesz olyan megnyugtató;)