A következő címkéjű bejegyzések mutatása: irodalmi krimi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: irodalmi krimi. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. január 24., vasárnap

Vér és tinta

Előszó: ez a post a korábbiakhoz képest is nyafogás szubjektív hangvételű lesz - annyian áradoztak már a regény(ek) külalakjáról, hogy nincs kedvem sokadikként ezt ismételgetni (egyébként is megtettem már párszor). Másrészt: istenkáromló módon eléggé kihallik az alábbi szösszenetből, időnként mennyire elegem volt belőle, amiért nem kérek elnézést..

J.J. Abrams - Doug Dorst: S.

Ami a víznél kezdődik, ott is végződjék, és ami ott végződik, kezdődjék el újra.

Mit lehet erről a könyvről mondani?
Kurva jól néz ki és kibaszott fárasztó olvasni.
Ebben az egy mondatban benne van minden érzésem a könyv iránt; egyrészt nagyon jó érzés beleveszni, agyalni, ötölni-hatolni, de egyben dühítő is, hiszen a nyomozás során be vagyunk zárva a könyvbe, nem olvashatjuk hajnal háromkor a Coriolis vagy A foltos macska idevágó részeit, miközben meredten nézzük az ajtó elforduló kilincsét, hogy vajon a zuhanásos-vagy a vízbe fulladós Straka-halálban lesz-e részünk, mert, aki ebbe az ügybe belekeveredik, nem ússza meg ártatlanul  és óhatatlanul az események részévé válik. Nem turkálhatunk az egyetemi levéltárakban és online adatbázisokban megfejtőkulcsokat keresve, és sajnos nem levelezhetünk egy jóképű sráccal (persze, hogy magas és jóképű - mégis, mit vártatok? Mindjárt kitérek erre.) egy titokzatos regény lapjain. Kimaradunk a javából, és a hátrahagyott morzsákból próbáljuk összerakni a sztorit - de ez is elég izgalmas tud lenni, főleg, ha az embernek van egybefüggő két hete és két szabad keze, hogy ne hulljon ki minden a kötetből.
(Az egyik fényképet beleejtettem a majonézbe, de megmenekült.)
Karácsony utolsó napján kezdtem olvasni a kötetet, először azzal a módszerrel, hogy egy oldal TH után jöjjenek a kék-fekete párbeszédek. Természetesen nem működött, ezért áttértem az egy fejezet-módszerre, így már viszonylag koherens történet(ek) bontakozott ki (bontakoztak ki). Aztán véget ért a szabadság, és nem volt energiám és kellő mennyiségű időm azon agyalni, kicsoda VMS, ki követi Jent, milyen kódokat rejtett FXC a lábjegyzetekbe. Emellett keserűen döbbentem rá, hogy a második nekifutásnál nem elég csak a narancssárga-zöld vagy a lila-piros megjegyzéseket olvasni - a széljegyzetek, színtől függetlenül, egy szövegtestet alkotnak, és sok esetben nem sorrendben követik egymást, a két nyavalyás kölyök meg imád csillagozni és nyilazni, ezért az "újraolvasásnál" az összes párbeszédüket elolvastam. [Pokoli érzés lehet tanárnak lenni. Egyébként elgondolkoztatok olvasás közben azon, hogy mennyire eltávolodtunk a kézírás útján történő kommunikációtól?]
Befejeztem. Hét oldalnyi jegyzetet gyártottam olvasás közben  - amik természetesen már a könyvhöz tartoznak:D -, összeraktam egy történetrekonstrukciót, de nem vagyok biztos benne, hogy hibátlan vagy teljes. De azt akartam, hogy vége legyen, hogy kipihenjem és feldolgozzam, hogy tisztázzam a vele való viszonyomat; rettenetes bűntudatom lett volna, ha az az érzelmi konklúzió, hogy nekem ez nem jön be (hálistennek bejön). Nagyon le kell lassítani ahhoz, hogy ezt a könyvet élvezni lehessen, az elvárásokat pedig átértékelni. A hűha-élményért meg kell dolgozni, nemcsak szépen végigolvasni a sorokat, aztán lapozni, mint egy normál tördelésű regénynél. Ilyenkor nagyon utálom az internetet meg a könyves közösségeket; elvész a személyes élmény, a privát felfedezés, az S.-t pedig messze megelőzte a híre, esélyem sem volt "személyes kapcsolatot" kialakítani vele, mint amikor egy régi, piedesztálra állított klasszikusnál próbálkozol, hogy vajon mit tud neked átadni a ragyogó királyi palást (a hírnév) nélkül. Nem szabad elfelejteni, hogy az S., bármilyen mutatós, csak egy könyv - és a... mozgatórugója rohadt egyszerű. Nagyon sok minden van benne, komplikált, nyomozós-összeesküvős, de a lényege, hát jaj.:) Nem a rossz értelemben vet "jaj", hanem a "nem hiszem el, hogy ezért kellet ennyire megbonyolítani"-jaj.

Ui.: Ehhez tényleg nagyon jó névmemória kell.
Ui2.: Bármekkora blaszfémia, az S. nagyon emlékeztetett A szél árnyékára.

Eredeti cím: S.
Kiadó: Geopen
Kiadás éve: 2015
Fordította: M. Bíró Júlia - Bélai Krisztina
Ár: 8990 Ft


2013. október 3., csütörtök

A Sátán, Dumas és Johnny Depp

" - Valamikor hittem dolgokban... De akkoriban fiatal és könyörtelen voltam. Most negyvenöt esztendősen öreg vagyok és könyörtelen."

Arturo Pérez-Reverte: A Dumas-klub
Értékelés: 4.6 klepszidra [de jó szó] az 5-ből
Kedvenc karakter: Ungern bárónő, Corso

Lucas Corso hivatásos könyvvadász, afféle zsoldosként szolgál a könyvek és az irodalom világában. Valaki szeretne kézhez kapni egy könyvritkaságot, felkeresi Corsót, ő pedig, tisztességes vagy kevésbé tisztességes eszközökkel, megszerzi. Most sincs ez másként: Varo Borja, a legendás, dúsgazdag könyvgyűjtő megbízza Corsót, kutassa fel aKönyv Az Árnyak Birodalmának Kilenc Kapujáról két másik példányát, amelyek nyomtatóját máglyán égették el az 1600-as években. Ezzel párhuzamosan Corso kézhez kapja A három testőr kéziratának egyik fejezetét, s úgy tűnik, a könyv szereplői valósággal megelevednek: egy sebhelyes arcú férfi, aki szakasztott mása Rochefort-nak, állandóan a nyomában van, és Milady is feltűnik a csábítás színterén....


Lobo blogján olvastam nagyon jókat erről a könyvről, s hónapokkal ezelőtt meg is rendeltem, most pedig eljutottam odáig, hogy el is olvassam.
Kezdjük az egyetlen dologgal, ami nem tetszett a regényben: a vége. Egyszerűen kicsit laposnak éreztem, mintha az író kifulladt volna a végére, vártam volna egy - esetleg több - csattanót, ehelyett van... más van.
De a befejezést leszámítva nekem nagyon tetszett, telis-tele van irodalmi utalásokkal, főleg a 19. századi francia regényekre, meg hát A három testőrre, ami az én szívemnek szintén kedves regény, úgyhogy aki rühelli D'Artagnant, Richelieu-t meg a gyémántrezgőket, az lehet, hogy nem fog jól szórakozni a történet olvasása közben. Egyébként a cselekményben sincsenek olyan oltári nagy fordulatok és durranások, az egész egyfajta csendes kutakodás és nyomozás, és sokat kell a sorok között olvasni.
A sátánozós szál jóval izgibb, "látványosabb", persze csak a maga módján. Alaposan zajlanak az események, itt egy hulla, ott egy nemmondomegmi, és még képek is vannak benne, mármint a könyvben, és igen, voltam olyan mániákus, hogy oda-vissza lapoztam hozzájuk, szeretem az ilyen rejtvényesdit.
Egyszóval jó könyv ez, csak türelem és nyugalom kell hozzá. Ám, ha mademoiselle helyében lennék, inkább a Jane Eyre esetet választanám, mint A Dumas-klubot, nem verem a fejem a falba amiatt, hogy az átvétel után nem kezdtem el rögtön olvasni.

Ui.: Roman Polanski készített is belőle egy filmet, A kilencedik kapu címmel, teljesen kihagyva belőle a Dumas-szálat, és alaposan megváltoztatva a maradék cselekményt. Még kisebb koromban láttam, meg is van valahol videokazettán, valami eszméletlenül nagy zagyvaság, pedig jól is elsülhetett volna, kár érte.

Eredeti cím: El Club Dumas
Kiadó: Ulpius-ház

Kiadás éve: 2005
Fordította: Dornbach Mária
Ár: 2680 Ft
http://www.perez-reverte.com/


2013. szeptember 19., csütörtök

Óóóóóó!

(Thursday és a Fakutya):

"- Neked mi itt a dolgod?
- Én vagyok a könyvtáros - hangzott a büszke válasz.
- Te vigyázol ezekre a könyvekre?
- Úgy van. Kérdezz,  amit csak akarsz.
- A Jane Eyre - mondtam. Csak arra voltam kíváncsi, hol van a könyv, de Fakutya válasza rádöbbentett, hogy az itteni könyvtárosok merőben különböznek az otthoniaktól.
- Rangsorban a 728. legnépszerűbb szépirodalmi alkotás - darálta papagájstílusban. - Kiolvasások száma a mai napig: 82 581 430. Folyamatban lévő olvasások száma: 829 321 - közülük 1421-en e pillanatban is bújják a művet. Ez tekintélyes szám; valószínűleg annak köszönhető, hogy a közelmúltban szerepelt a regény a hírekben.
- És melyik a legolvasottabb könyv?
- Máig, vagy a kezdetektől az idők végezetéig?
- Az idők végezetéig.
A kutya elgondolkodott.
- A szépirodalmi művek közül a valaha volt legolvasottabb a Ne bántsátok a feketerigót! Nemcsak azért, mert iszonyú jó olvasmány számunkra, hanem mert a gerinces szuperklasszikusok közül ez az egyetlen regény, ami igazán jól volt lefordítható ízeltlábúnyelvre. Márpedig aki nem tudja megvetni a lábát a rákpiacon, az egymilliárd év múlva bezúzathatja a példányait. A regény címe ízeltlábúul tlkűltlűlkűxlkilkőxlkő, ami szó szerint visszafordítva annyit tesz: A vitorláshal múltbéli nemléte. Atticus Finch egy Tklűkő nevű homár és egy Klikőflik nevezetű tőrfarkú rákot véd."

Jasper Fforde: Egy regény rabjai
Értékelés: 5* lokálisan magas koincidenciaszintű izolált entropikusmező-csökkenés az 5-ből
Kedvenc karakter(ek): minden és mindenki, szőrüstül-bőrüstül

Régen voltam annyira elragadtatott egy könyv olvasása közben és után, hogy egy indulatszó alkossa a bejegyzés címét, de ez akkor, amikor olvastam, nagyon, nagyon jó élmény volt, bár gyanítom, hogy számomra bármikor az lenne. Megpróbálom kicsit értelmesebben kifejteni, mire gondolok.
Anno, amikor megjelent a Thursday Next-sorozat első kötete, A Jane Eyre eset, azonnal rajongóvá váltam és fájt, hogy a Láva nem folytatja a kiadását. Szerencsére a Cor Leonis nemcsak Moningot mentette meg a magyar olvasók számára, hanem Thursdayt is, ezért örök időkig forró hálával gondolok rájuk.
(Csak tartsák meg a jó szokásukat.)

Átkozottul nem emlékeztem, mi történt az első részben, alig mertem belefogni az Egy regény rabjaiba (és ez a cím... zseniális!) és az első oldalakon iszonyúan görcsöltem, de aztán magával ragadott Fforde lázálmos, tobzódó, irodalomőrült meséje.
A fene tudja (ill. a Fakutya biztosan tudná) mi számít itt spoilernek, úgyhogy csak néhány cselekményi gyöngyszemet felsorolok: van Leviatán Léghajótársaság, brutális sajtadó (a lelkem mélyéig megborzongtam és féltő érzelem támadt bennem a zöld és piros pestós sajt iránt, ami egyébként se olcsó), a Szép remények Miss Havisham-e Porschéval száguldozik és vérre menő könyvkiárusításon veszt rész Thursday-jel, aki együtt liftezik a Szívkirálynővel, Marianne Dashwood (Értelem és érzelem) elemet kér tőle - nagyobbik méretű, AA-s, tíz darab -, beugrik A hollóba, azonosít egy eddig ismeretlen Shakespeare-kéziratot, ja, és a világot is megmenti, ami ebordító klisé, de Fforde ezt is úgy tálalja és úgy oldja meg, hogy eszem minden szavát, mint a macskák a mai ebédemet.
Istenem, azok a névviccek... Lord Pottsock! Virsh Lee! Textus Központ! Libris ügynök! Thursday apját, a rebellis időőrt vekkerzsokénak nevezik, hát nem bámulatos Tóth Tamás Boldizsár? Oké, mindenki tudja a Harry Potter óta, de Amadea most ömlengésórát tart.

Elképesztő kavalkád (és kavalcsap, á, bocsánat) ez a regény. Színpompás ízorgia az irodalom rajongóinak, ahol lábjegyzetekben beszélgetnek a szereplők, az irodalmi utalások, szójátékok csak úgy röpködnek. És Pickwickről kiderül, hogy lány!


Ui.: Egyébként majdnem elfelejtettem leszállni a vonatról miatta, és kis híján beleolvastam magam a könyvbe... sőt, szóba kerül egy 25 év körüli, piros cipős nő, akinek A.H. a monogramja. Azt hiszem, kicsit megmakkantam az olvasásától.

Eredeti cím: Lost in a Good Book
Sorozat: Thursday Next 2.
Kiadó: Cor Leonis
Fordította: Tóth Tamás Boldizsár
Ár: 2990 Ft
Az író honlapja