Kenya vadóc lánya

Paula McLain: Napkeringő

Ezzel a könyvvel mindig konkrét terveim voltak; majd az akcióban veszem meg (pipa), ő lesz a laza nyaralós olvasmány (pipa), meg a nem-gondolkodós (pipa). Shirley Jackson után elég megnyugtató volt olvasni ezt a bizonyos részleteiben roppant sablonos, de alapvetően buktatókkal teli és küzdelmes élettörténetet.
Az írónő A párizsi feleség után ismét egy rendkívüli nő portréját rajzolta meg, de a hasonlóság itt véget is ér; Beryl Markham volt a világ első női lovastrénere és pilótája, háromszor ment férjhez és két angol herceggel - az egyikük a koronaherceg volt - is hírbe hozták. A regény alapján egy vadóc kislányból erős, függetlenségre vágyó, ám azt elérni képtelen (mégiscsak a húszas-harmincas évekről beszélünk) nőt ismerhetünk meg, aki fittyet hány a szóbeszédre és az óvatos megfogalmazásra. Vele szemben Hadley Richardson, Hemingway első felesége egy végtelenül szelíd, támogató és naiv lány volt, akinek a személyisége a regény stílusán is megmutatkozott, nagyon szerettem a szenzitív, nőiesen finom írásmódot. Berylt csúfosan ledaráltam, olyan gyorsan pörgettem a lapokat, hogy szerintem már a fél életét elfelejtettem - nem tehetek róla, ennyire könnyű és olvasmányos volt, talán emiatt éreztem kicsit összefoglalóbb jellegűnek A párizsi feleséghez képest.
Nagyon megmaradt bennem, hogy Beryl apja mennyire nem törődött a lányával, hiába szerette. A kislány nőtt, mint a gaz, a kikuju törzs hagyományai formálták a jellegét tizenéves koráig, ezek után nem csoda, hogy nem tudott az angol gyarmati iskolába beilleszkedni, és lázadás miatt kicsapták. (Nagyjából ugyanez a helyzet áll elő A szerelemről és más démonokról c. Márquez-regényben, csak rosszabb végkifejlettel.) Tizenhat éves volt, amikor a családi farm csődbe ment és az apa úgy döntött, elköltözik Kenyából a messzi Nairobiba. Beryl semmiképpen nem akarta elhagyni az otthonát, ezért a házasság kényszermegoldása mellett döntött. Apuci mit csinál? Ad a lányának egy pohár whisyt, megállapítja a leendő vejéről, hogy jól bírja a munkát, és kész. Miután elmegy Nairobiba, néha küld egy táviratot. Az anya Beryl kisgyermekkorában visszatér a szülőhazába a kislány bátyjával, majd tizensok év múlva ismét Kenyába költözik, és úgy kéri Beryl segítségét, mintha állandó, szoros kapcsolatban maradt volna a lányával. Nem tudom, hogy a szülők tényleg ilyen nemtörődömök voltak, vagy McLain fogta ilyen szűkszavúra, de, mivel őt is elhagyta az édesanyja és államilag gondozott gyerek volt, valószínűleg nem hagyta hidegen a téma, ahogy azt a regény utószavában is kifejti.

Kuksizzátok csak meg a borítón lévő nőt!

Berylnek nagy szüksége lett volna egy idősebb barátnőre - szándékosan nem anyapótlékról beszélek -, aki megmutatja neki, nőként hogyan boldogulhat az akkor még erősen férfiak irányította világban. Persze könnyű kívülről és ennyi év távlatából okoskodni, de Beryl bárdolatlan, nyers modora és konfliktuskezelése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az (egyébként szűk látókörűségre, álszentségre hajlamos) emberek elutasítóak, bizalmatlanok legyenek vele. Nem hibáztattam annak a gazdag lóverseny-tulajdonosnak a feleségét, aki féltékeny volt a csábító hírében álló Berylre. Az a híresztelés viszont nonszensz, hogy az önéletrajzát a harmadik férje írta, mert Beryl a találkozásuk előtt már több fejezetet megmutatott a kiadójának. Sajnáltam ezt a nőt, mert alig volt nyugodt szakasz az életében, állandóan a kezdőpontra jutott vissza, általában pénztelenül. Nyolcvanéves korában is szegényen élt, amikor a könyvét ismét megjelentették, ugyanis Hemingway (ezen nagyon röhögtem) fia megtalálta apja egyik levelében a Napot követem méltatását, miszerint átkozottul jó könyv, és szégyelli, hogy őt (Hemingwayt) írónak nevezik. Hála az egyébként kissé nőgyűlölő, négy feleséget elfogyasztó Hemnek, Beryl Markham életének utolsó hat évet viszonylagos jómódban és a megérdemelt elismertségben élte le. Minden jó, ha a vége jó.:)

Ha a szerepét nézem, akkor jó kis könyv volt, könnyen, gyorsan olvasható, kalandos, némi agytágító mellékhatással, de A párizsi feleség alapján kicsit többet vártam tőle, azt a fajta irodalmiságot, ami tartós hatással bír az emlékeimre és megkocogtatja a szép-és szórakoztató irodalom közötti vastag falat. Vagy a Tortúra-féle hatást, a várakozást, hogy minél hamarabb visszatérhessek hozzá. Sajnos ezt nem kaptam meg, de vevő Paula McLain következő könyvére is. Remélhetőleg nem unok rá, mint  mondjuk Jodi Picoultra.

Eredeti cím: Circling the Sun
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2015
Fordította: Frei-Kovács Judit
Ár: 3700 Ft

Hash és Hem

"Lehet, hogy túlságosan részeg vagyok ahhoz, hogy megítéljem, de talán van magában valami."

Paula McLain: A párizsi feleség

Persze nálam is, ahogy sokaknál - még az írónőnél is -, minden a Vándorünneppel kezdődött, ezzel a kenyér-és esőillatú, bohém Párizs szimfóniával. Magával ragadott a hangulata, a könnyedsége. Azt hiszem, álmodozás közben mindenki hasonlónak képzeli el párizsi kiruccanását.
Lehet, hogy utólag tévesen látom, de emlékeim szerint az élet gyakorlati nehézségei erősen hiányoznak a könyvből - a lakás nyirkos, alatta mulató zajong, a pénz kevés, a ruhák legjobb esetben ódivatúak, rosszabb esetben kopottasak, szakadtak.
Igen, így csak egy férfi írhatta meg a Párizsban töltött időszakot.

Hemingway huszonegy, Hadley Richardson 28 éves, amikor 1920-ban, Chicagóban megismerkednek. Én úgy láttam, mindketten traumát átélt, partra szakadt emberek, akik várnak valamire, valakire, aki az Utána életük kezdeti origója lesz. Hemingway még elképesztően fiatal, amikor az első világháborúban mentősként szolgál. Olaszországban repeszek szaggatják szét a lábát, de a sérülése ellenére biztonságos helyre vonszol egy másik katonát, tettéért kitüntetik.
Hadley Elizabeth Richardson egy súlyos gyerekkori sérülésen, három (szeretett) személy elvesztésén van túl. Úgy érzi, az élet elrohan mellette, ő megrekedt egy ponton és képtelen tovább lépni, mintha üveg mögül szemlélné a világot. Ernest viszont ezer fokon ég, vad, szilaj, kergeti az álmát - hiszen ő maga a legnagyobb író, akit ismer -, miközben menekül a haláltól, ami úgy ég a homlokán, mint egy fekete stigma, és ami, jól tudja, egyszer pontot tesz az élete végére.

"Könnyű léptű ifjú volt egy görög vázáról, aki az igazságot és a szépséget kergette."

A fene se tudja, mi vonzza ezt a két ellentétes embert egymáshoz. Találkoznak és megpillantanak a másikban valamit - a biztonságot, a szabadulást? A kaland elkezdődik.
És minden kalandnak megvannak a sötét pillanatai.
A párizsi feleség a Vándorünnep női tükre. Ha csupán a tényeket nézzük, akkor is elképesztő, mennyire más

Hadley esküvői ruhában (1921)

a feleség szemszöge, mennyire mást tart fontosnak. Nyilván nem kevés fikciót tartalmaz a regény, de tetszett, mennyire emberiek Hadley gondolatai, aki a művészfeleség kényelmetlen, szűkös szerepébe kényszerül. Megbízhat-e ebben a link alakban, kockára tegye-e e a kevés lelki békéjét? Hemingway "gyönyörűen összegyűrt leveleket" irkál "Hash-nek", akit (elvileg) kezdetben csupán barátnak tekintett. A megcsontosodott, viktoriánus értékrend ekkor van változóban, a szesztilalom ellenére patakokban folyik az ital (jézusom, hogy ezek mennyit ittak!), mindenki ujjong, hogy túlélte a háborút, mindenki szorong, hogy milyen élet vár rájuk. Hadley-nek a saját kétségei és a bizonytalan értékrend mellett az... öntudatosságával is meg kell küzdenie; a nők immár nem csupán feleségek és anyák, hanem sikkes, dolgozó nők, akik büszkék a függetlenségükre. És Hadley-nek semmije nincs a férjén, annak művészetén, és később a gyerekükön kívül, csak a félig komolyan űzött zongorázás, ám egyetlen koncertje is meghiúsul a házassága miatt. Mindig ijesztőnek találtam a művészházasságokat, ahol az egyik fél zsenialitása uralkodik és minden ennek rendelődik alá, nem enged teret önállóságnak, családnak, gyakorlatilag semminek.

"- Mi a véleménye Pound elméletéről, a szimbolizmusról? - tette fel a kérdést Ernest Steinnek. - Tudja, hogy a sólyom mindenekelőtt legyen sólyom.- Ez elég nyilvánvaló, nem? - felelte Stein. - Egy sólyom mindig sólyom, kivéve, ha - itt felvonta egyik vastag szemöldökét, és titokzatos mosoly jelent meg az ajkán -, kivéve, ha a sólyom egy káposzta.- Micsoda? - kérdezte Ernest vigyorogva, vidáman és láthatólag elképedten.- Hát ez az - felelte Gertrude."

Szerettem a könyv őszinteségét. Híres-hírhedt szerelmek árnyoldalait ritkán ábrázolják, a Vándorünnepben sincs szó termékenységi naplóról - mondjuk, azt se tudom felfogni, hogyhogy nem tudja egy nő észben tartani a ciklusát és miért a férje figyel erre -, féltékenységről, szerelmi háromszögről, a változó tagokból áll társaságról, amely mélységesen unatkozik és retteg az élettől. Igen, rettegnek és fogalmuk sincs, mihez kezdjenek. Isznak, utaznak, partikat adnak, isznak, veszekednek, egymásba szeretnek, isznak, hergelik és vérig sértik egymást, isznak, majd ezt megírják. Nincs biztos pont az életükben, minden esetleges - és Hadley a biztos pont iránti vágyával lóg ki a sorból. Annyira szomorú. Nem tudom, hogy Hadley-nek tényleg erre volt-e szüksége, pár évnyi érzelmi hullámvasútra - de, istenbizony, megnyugtatott a későbbi életének alakulása, megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Így már más.

Finom, érzékeny, nagyon női írás, nagyon szerettem olvasni (és nem nyálas, romantikus könyv). Külön érdekessége, hogy feminin szempont ide vagy oda, masszívan árasztja a Vándorünnep hangulatát.

Ui.: Hemingway egy naaagy... izé. Az. Nem emlékszem, melyik író mondta rá, hogy nem hisz abban, amit ír, ez a könyvben lefestett jellemére nagyon igaz. Magabiztosnak, hányavetinek színészkedi magát, holott borzasztóan fél és olyan görcsös elszántsággal dolgozik, hogy majd' átszakítja a papírt. Látszólag megveti az öntudatos, gyönyörű nőket. Valójában fél tőlük, mert elfújják a saját önbizalomlégvárát, ami egyenesen visszavezethető a mindenek felett uralkodó édesanyjára.

Eredeti cím: The Paris Wife
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2012
Fordította: Csonka Ágnes
Ár: 3000 Ft