"... ránéztem és az ördögöt láttam."

"-... Micsoda egy alak volt az apám.
  - Él még?
  - Nem. Három éve meghalt. Cukorbeteg volt, és szép lassan ráment a szíve. Amikor magam alatt vagyok, arra gondolok, hogy megszakadt a szíve, amiért a fiai azok lettek, amik. Ő egy építészt meg egy orvost szeretett volna, ehelyett kapott egy alkoholistát meg egy drogdílert. De nem ez ölte meg. Hanem az étrendje. Cukorbeteg volt, és huszonöt kiló túlsúlyt cipelt. Lehettünk volna mi Petey-vel Jonas Salk és Frank Lloyd Wright, az sem mentette volna meg az apámat."

Lawrence Block: Sírok között

Ördögök tényleg léteznek. New Yorkban pedig, a nyolcmillió halál városában szinte törvényszerűen nyüzsögnek. Matt Scudder, a félillegális magánnyomozó és gyakorló antialkoholista ismét ördögökkel kerül szembe - ami elsőre szimpla emberrablás-váltságdíj-ügynek néz ki, kiderül, hogy utazás a sötétség mélyére, két gyomorforgató, szadista sorozatgyilkos lelkébe.

Blocknál mindig előfordultak az emberi tűréshatárt és ingerküszöböt feszegető jelenetek, de zsinórban ez a második könyv, ami ilyen... khm, darabolós elkövetőkkel foglalkozik. Persze az is lehet, hogy rosszul emlékszem és valójában minden kötetben szétdarabolt hullák vannak, eléggé összefolynak az emlékezetemben a különböző részek eseményei.
Ezúttal két kéjgyilkosról van szó - azt hiszem, nyugodtan rájuk aggatható ez a címke -, akik elrabolják a diszkrét, fair play-játékos drogüzér, Kenan Khoury feleségét. Váltságdíjat követelnek, Khouryt majdnem az őrületbe kergetik azzal, hogy keresztül-kasul bejáratják vele a várost. Végre létrejön a csere - de a zsarolók nem tartják be az ígéretüket, Francine holtan és darabokban kerül vissza a férjéhez.
Mattet Khoury béreli fel, hogy találja meg a gyilkosokat. Innentől Matt járja a szokásos Canossát; az utcákat rója, embereket kérdez ki, AA-gyűlésekre ül be, telefonál, pénzt csúsztat. Apró, nehezen összekapart információkból próbálja kirakni a képet, néha sehova nem vezető nyomokat követ (avagy a nyomozói munka szívás), egy ponton majdnem kiszáll, aztán történik valami, ami finoman szólva új lendületet ad a könyvnek, és ami miatt a képzeletbeli körmeimet rágva olvastam végig a történet utolsó száz oldalát.
Persze szokás szerint sok téma felmerül, a rasszizmus, az önbíráskodás - utóbbi kapcsán Block szereplői nem az egyetemes becsületkódex szerint járnak el. Nem angyalokról van szó, hanem emberekről, és a sötétség mindenkiben fellelhető. Valamennyire mindenki megmerítkezik a mocsokban.

Hogy milyen volt? Durva. Fájdalmas, néha émelyítő, amit tovább erősít a szikár stílus. Tulajdonképpen a Scudder-kötetek is őszi könyvek, de nem az aranypászmás, füstillatú fajtából, hanem a tél és a halál közelségét hirdető, rideg, sötét őszt idézik, amikor a talaj keményre fagy és a színek eltűnnek a világból.

Ui.: Igazán bájosan retró a könyv (1992-ben íródott), de akárcsak a krumplira, a telefonfülkékre se fogok tudni ugyanúgy nézni, ahogy olvasás előtt.
Ui2.: Értem én, hogy marketing meg minden, de a könyvmoly szívem vérzik a borító miatt. Szörnyen ki fog lógni a többiek közül. Hüpp.

A könyvet köszönöm az Agave Könyveknek!

Eredeti cím: A Walk Among the Tombstones
Sorozat: Matt Scudder 10.
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2014
Ár: 3380 Ft

Szösszenet egy bélyeggyűjtő sorozatgyilkosról

"- És soha nem tudja meg, mi végzett vele.
 - Persze hogy nem - mondta Dot. - Különben tudna tenni ellene valamit. De ha te is benne vagy a képben, Keller, én soha nem hiszek a természetes halálban. Azon túl persze, hogy te magad is egy természetes halálok vagy."

 Lawrence Block: Bérgyilkos mindörökké

Az Agave zsengébb időszakomban ismertetett meg Blockkal, később, amint megjelent az új Bernie-vagy Scudder-rész, máris megvettem, hogy olvasni tudjam. J.P. Kellert viszont kerültem, hogy miért, nem tudom, talán idegenkedtem a bérgyilkos ridegnek vélt figurájától, pedig gyerekkoromban én is gyűjtöttem bélyeget. Kicsit morbidul hangzik, miután végigimádtam egy kétes erkölcsű, antikvárius-betörő és egy alkoholista, engedély nélküli magánnyomozó fél életét, ráadásul az utóbbit kedveltem jobban.
Hiányzott az író stílusa, az általa teremtett miliő, az az igazság. Szikár, mégis humoros, és ontja magából New York atmoszféráját. Nem mintha jártam volna valaha a városban, de Block rejtjeles ódája annyira passzol a fejemben élő képhez, hogy talán rettenetesen csalódnék, ha a valóság más lenne. Mint A Jane Austen Könyvklub franciatanárnője, hehe.

Számomra az író regényei ún. ballasztkönyvek (copyright by Nima), egy nehezebb könyv után, eldobom-az-agyam-időszakra, ilyesmikre tökéletesek. Keller is ebbe a skatulyába került, bár itt nem regényről, hanem novellafüzérről van szó. Ez a fickó talán a leginkább formabontó Block hősei közül, mert izé... embereket öl, pénzért. Gyereket nem, felnőttet igen, nemre való tekintet nélkül. Ez egy feladat, amit kell végezni, utána az illető felderengő arcát minél távolabbról nézni, kifakítani, majd fordított távcsővel nézni. Nem mondom, hogy megkedveltem Kellert, de a megbízójával, Dottal való párbeszédeit szerettem olvasni. Nem tudunk meg róla jóformán semmit, csak azt, hogy nő és több liter jeges teát képes meginni a White Plainsben lévő viktoriánus házában. Kellerről se sok derül ki, felbukkan a magány érzése, picit a gyerekkor, és egy beszélgetésben megállapítják, hogy Kellert nem szociopata alaposan utánaolvasott ennek, ami ezzel a munkakörrel baromi furcsa. Pedig tényleg vannak érzései, a 9/11 tragédiája nagyon lesújtja, az ingyenkonyhára is beáll segíteni minden éjjel.

"- Pontosan. Tudod, mi a vicces az egészben? A jégkrémárust leszámítva mindenki halott. Vele nem csináltál semmit, ugye? - Miért csináltam volna vele bármit is, az isten szerelmére?"

Összességében jó kis könyv volt, a többi részt is el fogom olvasni idővel. Remélem, a kiadó hajlandó folytatni a Scudder-sorozatot (pláne, hogy jön a film), és nem kell majd ennek is angolul nekidurálnom magam, mint a Kenzie-Gennarónak. Igen, ez még mindig fájó tüske, és az is marad.
Az viszont ennyi idő elteltével sem változott, hogy nem tudok Blockról hosszan írni.

Ui.: A plázában működő könyvtár mekkora ötlet!

Eredeti cím: Hit Parade
Sorozat: J.P. Keller 3.
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2006
Fordította: Varga Bálint 
Ár: 2380 Ft 

Megérdemled a halált

"- Tudja, hogy mire gondolok. Ő ölte meg?
 - Maga szerint? Olyan, mint egy gyilkos?
 - Túl régóta élek New Yorkban - felelte. - Nekem mindenki olyan, mint egy gyilkos."

Lawrence Block: Tánc a mészárszéken
Értékelés: 5 digóbagó az 5-ből
Kedvenc karakter: Matt, Elaine

Olyan régen jelent meg a sorozat utolsó kötete, hogy már nem is emlékszem rá (ez nem igaz, de tényleg régen jelent meg). Ebben a részben az exalkoholista exzsaru egy gyanús gyilkossági esettől a prostitúció és a pornófilmek világába jut el, azoknak is a legmélyebb bugyrába: a gyerekek kihasználásához és az ún. snuff pornóhoz, amelyekben valaki hosszas kínzás után meghal a film végén.
Egyik Matt Scudder-történet sem habostorta, de ez a fenti témák miatt különösen fájdalmas és reménytelen hangulatú, és a végére megint azt a következtetést lehet levonni, hogy a világ úgy rossz, ahogy van, az emberek pedig a legnagyobb rohadékok rajta.
A cselekményről sokat nem akarok elárulni, a szerkezetét már megszokhattuk az előző nyolc kötet során: valaki megkeresi Scuddert, aki még mindig a hoteljában lakik és még mindig küzd az alkoholmámoros démonaival - nem, nem iszik, csak morbid módon szeret kocsmákban megbeszéléséket és baráti összejöveteleket tartani -, ő pedig elvállalja az ügyet, amely valójában sokkalta bonyolultabb, mint ahogy első ránézésre látszik. Jelen esetben úgy tűnik, Matt két eseten dolgozik párhuzamosan, az egyik Amanda Thurman meggyilkolása, ill. az, hogy tényleg a férje ölte-e meg a terhes feleségét, a másik egy videokazettához kapcsolódik - igen, egy kazettához, mert a regény eredetileg 1981-ben íródott, amikor én még csak kósza gondolat voltam. Ezt az "archaikusságát" is szeretem a sorozatnak, nincs mindenkinek mobiltelefonja, iPodja, tablet, blackberry, netbook, még az internet sincs jelen a történetben, ki hallott már ilyet?
Olvastam már néhány fanyalgó véleményt erről a sorozatról, miszerint nem történik benne semmi, és tényleg, a konkrét történés nem sok: Matt felkel, újságot olvas, kólát iszik, meghallgatja az üzeneteit, eljárkál ide-oda, sok minden a rengeteg párbeszéd során derül ki, és mindig megoldja az aktuális ügyet, így vagy úgy. Én szeretem a humorát - kicsit hihetetlennek tűnik, de vannak vicces fordulatok a beszélgetésekben, amelyek oldják egy kicsit a depresszív hangulatát, például ez:

" - Nyisd ki a bilincset.
 - Hát, nem is tudom - mondta. - Megmondom őszintén, tetszik a látvány, ahogy a saját segged markolászod, nem bírsz felállni, de leülni sem. Nem szeretnék közbeavatkozni."

Én nem mondtam, hogy Durrell-stílusú humorról van szó.
Tehát a szöveg szikár, de a szavakban rejlő mondanivaló annál több - vajon hányan néznek hülyén, amiért egy krimivel kapcsolatban ilyenről beszélek? -, minden vétke ellenére Scudder egy hős, moralitásának páncélja egy kicsit megkopott, itt-ott rozsdásodik, de becsületkódexe hibátlan: ha valaki valami nagy mocsokságot művelt, nem úszhatja meg, és ő addig dolgozik rajta, amíg minimum rács mögé nem kerül.
A szereplőket is kedvelem, pedig kik vannak itt? Zsaruk, akik csinálnak kisebb-nagyobb stikliket. Stricikből lett műkereskedők, luxuskurvák, akik dél-amerikai irodalmat hallgatnak és Borgest olvasnak, kocsmatöltelékek, csaposok (a Párizsi Zöld és a Miss Kitty a legjobb kocsmanevek a világon), drogosok, hajléktalanok, bűnözők, szentek, papok, gazdagok, szegények körhintája ez. És itt van ismét Mick Ballou, az ír gengszter, véres henteskötényében masírozik a hét órás hentesek miséjére - nagyon jó szereplő, de nem szeretném, ha bárdjával lecsapná valamelyik testrészem. Furcsa ez, rengeteg emberéletet kioltott, mégis megkedveli az olvasó és valamilyen szinte elfogadja az erkölcsi felfogását.


Összességében annyit tudok mondani, miután ennyit rizsáztam, hogy minden fájdalmas részlete ellenére szerettem olvasni ezt a könyvet, és annyira szeretném, ha Block írna még vagy tíz részt. Annál is inkább, mivel egyike azon furcsa íróknak, akik tudják tartani a színvonalat, ha sorozatba kezdenek.
Ui.: Biztos én vagyok a lökött, de jobban szeretem Scuddert, mint Bernie-t.

A könyvet köszönöm szépen az Agave kiadónak!

Eredeti cím: A Dance At The Slaughterhouse
Sorozat: Matt Scudder 9.
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2012
Fordította: Varga Bálint
Ár: 2980 Ft
Az író blogja