A papírtigris, a rókatündér és a háborúisten

Ken Liu: A papírsereglet és más történetek

Nem tagadom, hogy az egész egy animációs sorozattal, a Szerelem, halál és robotokkal* kezdődött, amiben a Ken Liu novelláján alapuló Jó vadászatot! volt a kedvencem és rögtön az jutott eszembe, mennyire szeretném elolvasni. Így teljesüljön minden kívánságom.:D

Sejtettem, hogy tetszeni fog, mert a kispróza amúgy is közel áll a szívemhez, hát még az SFF kispróza - de az arra nem számítottam, hogy:

- kis híján megríkat;

- istentelenül forogni fog a gyomrom;

- háromszor lesznek miatta rémálmaim (az egyikbe lehet, hogy a Monstress 3. is közrejátszott - kész, az ázsiaik őrültek).

Szóval csak egy kicsit volt érzelmi hullámvasút a könyv és csak egy kicsit mászott bele az agyamba.  Ken Liu, bármilyen szelíden filozofikusnak is tűnik az előszóban, nem kíméli az olvasóit. Igazából a fantasztikum csak eszköz, hogy meséljen az amerikai, kínai (és japán) mentalitásról, a kínaiak amerikaivá válásáról, a bevándorlók viszonyáról a befogadó országukhoz, az ebből fakadó generációs konfliktusokról, a történelemről, a fizikáról, az egyetemes emberi érzelmekről.

A novellák igen változatos képet mutatnak, van űrhajós, világvége-menekülős, új világ meghódítós, cyberpunkos, steampunk fantasy, krimi, történelmi, mágikus realista stb. De atipikus novellákról beszélünk, egyikre se lehet ráhúzni a tankönyv szerinti skatulyát; mindegyiket megfűszerezi a szerző egyedi látásmódja, precíz, mégis érzelmekkel teli (úgy, hogy téged kifordít a bőrödből) stílusa. Az öröksége - az ő tragédiái és a kínai nép tragédiái -, ami egész életében elkíséri. A fájdalma, amit visszafogottan, szenzációhajhászás nélkül, mégis elemi erővel jelenít meg a lapokon.

Nehéz lenne néhányat kiemelni közülük, mert a maga módján mindegyik nagyon erős írás, de megpróbálom felsorolni azokat, amelyek számomra különösen emlékezetesek:

• Állapotváltozás - hát ez tényleg nagyon ötletes példa arra, hogyan merjünk túllépni a félelmeinken (vagy valami ilyesmi).
• Tökéletes párosítás - nem rajongok se A Nagy Testvér, se a cyberpunk tematikáért, de ez a kis novella pont annyira fajsúlyos és pont olyan találóan mutat be egy fonák helyzetet, hogy pont élvezetes volt számomra is.
• Jó vadászatot! - a steampunk lieblingem, ahol az ellentétek, a múlt és a jövő, a hagyományok és az újítások hús-vér szinten ütköznek, majd megtanulnak összeforrni. Több szinten tárja elénk a szemellenzős gondolkodásmódot.
• A betűmágus - nagyon szomorú, keserédes történet, ahol az ártatlanság megvan a maga ára. Mint amikor egy gyermek meglepetten összezárja a tenyerét, amire pillangó telepedett le.
• A visszatérő vendég - cyberpunk beütésű krimi, amit regényterjedelemben is szívesen olvasnék. Remek sorozatot is lehetne belőle csinálni, annyira filmszerű, pörgős a stílusa.
• A papírsereglet - szívfacsaró mágikus realista történet a gőgös gyermeki csőlátásról, a generációs problémákról, az előítéletekről, azok hatásáról és az anyai szeretetről. Arról, hogy a szeretet nem fekete vagy fehér, amerikai vagy kínai.
• A világ ízei - talán ez tetszett a legjobban a Jó vadászatot! mellett és valószínűleg ez a legkellemesebb hangulattal bíró novella a kötetben, szinte idilli, pedig ebben is van erőszak, gyilkosság.
• Aki lezárta a történelmet: Dokumentumfilm - ez pedig a legbrutálisabb, kb. annyira traumatizáló olvasás volt, mint a Csernobili ima. Beleég a retinádba ez a nemtörődöm, démoni kegyetlenség és kitörölhetetlen nyomot hagy az emlékeidben. Vajon ez elég (és ha igen, mire?), vagy én is bűnös vagyok, mert már tudomásom van a kínai Harbingban elkövetett emberkísérletekről, és nem teszek érte, hogy Japán bocsánatot kérjen? Meglehet.

Sokat adott nekem ez a kötet, élvezet volt olvasni a kaleidoszkópszerű ötletkavalkádot, ugyanakkor a végére érve úgy éreztem magam, mintha összevertek volna. Keserű lett a szám íze a rengeteg szenvedéstől, az ostobaságból, félelemből, irigységből, hatalomvágyból, vagy kíváncsiságból (!) elkövetett szisztematikus öldöklésből és kínzásból.

Ettől függetlenül biztosan elolvasom majd Ken Liu következő kötetét, amelyet az Agave már beharangozott.

Köszönöm, Mr. Liu, az elméink találkoztak, még ha rövid ideig és tökéletlen módon is.

Eredeti cím: The Paper Menagerie and Other Stories

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2018

Fordította: Juhász Viktor, Benkő Ferenc, Ballai Mária, Török Krisztina, Bosnyák Edit, Beke Zsolt, Rácz Péter, Molnár Berta Eleonóra

Ár: 3780 Ft

*Olyan volt egyébként, mint egy Strahan-kötet audivizuális tolmácsolásban.

Felfelé szállnak a parázs szikrái

Tom Sweterlitsch: Angyalok pokla

Sweterlitsch [kíváncsi vagyok, hányszor írhatják el a nevét] előző könyvével, a Letűnt világokkal a múltba, az Angyalok poklával a jövőbe repít minket - egy rettenetesen lelketlen, elidegenítő, cyberpunkszagú jövőbe, ahol nagyon, nagyon nem szeretnék élni.

Magányos a könyv főhőse, Dominic, aki a pittsburghi atomkatasztrófában elveszítette várandós feleségét, és magányosak leszünk mi is olvasás közben. Nincsenek valódi kötődések, őszinte kapcsolatok abban a világban, ahol nyilvánosan végeznek ki bűnözőket, a gyilkosságok áldozatai valóságshow-szereplőkké válnak, ahol az emberek éhesek a gyönyörű lányok megcsonkított testének minden négyzetcentiméterére (lehetőleg minél nagyobb felbontásban), nincs intimszféra, nincs magánélet, minden eladható, mindenki kurva próbababa, amiket habozás nélkül a szemétdombra hajítanak, amint találnak egy újabbat, ragyogóbbat.

Elveszett lelkekként bolyongunk Dominickal az Archívumban, Pittsburgh interaktív szellemvárosában, sok más látogatóval együtt, akik képtelenek elszakadni a múlttól. Dominicot a munkája is az Archívumhoz köti, a Pittsburgh megsemmisüléséhez kapcsolódó haláleseteket vizsgálja, a történet idején a fiatal Hannah Massey-ét, akinek furcsa módon minden jelét törölni akarják az Archívumból.

A béndzsa felvezetésem alapján egy jövőben játszódó, klasszikus vonalvezetésű krimire lehetne asszociálni, de valójában ez egy hiperaktív drogos utazás egy disztópia mélyére, paranoid cyberpunk thriller vargabetűkkel, egy súlyosan deepressziós ember önkínzó emlékein tapodva.

"- A kattintási arányomat nyolcvanhárom százalékra vitte fel az adatfolyamokban, ami kibaszottul hihetetlen. A Chanel és a Dior már érdeklődött felőlem a cégnél. Minden olyan gyorsan történik.
 - Azt hittem, téged a költészet érdekel - vetem közbe. - Nemrég írtál rám, hogy javasoljak verseket.
 - Az, hogy az ember lányát megnézik, nem jelenti azt, hogy buta is - válaszolja. - Egyébként kiolvastam azt az Adelmo Salomar-könyvet, amit te ajánlottál. Soha nem voltam túlságosan oda a szürrealizmusért, az automatikus írásért meg az ilyesmikért. Engem sokkal jobban érdekel a vallomásos költészet, ez a szürrealizmus kicsit szemfényvesztésnek tűnik nekem.
- Salomar a chilei forradalomról írt. Az ottani költőknek meg kellett találniuk a módját, hogy az írásaik átmenjenek a cenzúrán, ezért a helyzetükhöz igazították a szürrealizmust. »Ma éjjel egy ezernyi galamb által felfalt kígyó hangján írok.« Felszabadítási teológia.
- Hát, mindenesetre, a költészet halhatatlan, de a szépséget ezernyi galamb falja fel - nyugtázza Twiggy. - Rengeteg időm lesz még a chilei szürrealizmus tanulmányozására akkor, amikor már senki sem akarja, hogy az ő ruháját viseljem."

Nekem totál ismeretlen szerző volt Tom Sweterlitsch, pedig a könyvek fülszövegei alapján sejthettem volna, hogy nekem való; ez a regénye is egy műfaj-és ötletbomba, aminek minden összetevője megfelelő mértékben van jelen. Hihetetlenül erős a képisége, szinte erőszakos, nagyon jól átadja, milyen lehet az Adware-en (az okostelefonok agyba ültetett implantátum-testvére, a behelyezéséhez le kell venni a koponyatetőt, ami hétköznapi rutinműveletnek számít) keresztül látni a világot. Azonos súlyban van jelen ennek a kifacsart világnak a bemutatása, Dominic nyomozása és az ő saját története, ami viszont változatlan évszázadok óta; a gyászoló házastárs, akit tűzként égetnek a ballépései, minden rossz szó, amit kiejtett a száján és a bűntudat, amiért nem becsült meg minden egyes pillanatot, amit a feleségével tölthetett.

Ez egy szuper regény, de ha a lelkem mélyére nézek, nem szerettem olvasni, ill. egy ponton túl rettenetesen elcsigázott, nem bírtam el a súlyát a saját problémáim mellett, és a cyberpunkot se szeretem, még ha ilyen elegánsan is van beépítve a történetbe. A Letűnt világok inkább az én könyvem volt, mindig jobban szerettem a múltat, mint a jövőt - de ez már egy másik történet.

Ui.: Kíváncsi lennék, miért kapott a könyv ordítóan nyolcvanas évekre hajazó magyar címet, komolyan, mintha Wilbur Smith fejéből rángatták volna elő.

Eredeti cím: Tomorrow and Tomorrow

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2019

Fordította: Farkas Veronika

Ár: 4280 Ft

A színek ígérete

"A saját színes, csillogó kis disztópiánk mindig csak egy totalitárius rendszerrel arrébb van."

Lauren Beukes: Moxyland
Értékelés:
Kedvenc karakter: Lerato

A dél-afrikai írónőtől elsőként a Zoo Cityt szerettem volna elolvasni (hála a drága Csengának, aki ezt ajándékozta nekem karácsonyra), valószínűleg jobban is illik hozzám a stílusa, mint a Moxyé, de ha így alakult, hát így.
Iciri-piciri ismeretem vannak a cyberpunkról, ezért ne tépje senki a haját, hogy miért nem írok arról, hogy mennyiben újítja meg a műfajt ez a könyv, én csak önmagáért tudok róla egy kicsit mesélni. Egy kicsit, mert meglehetősen zombi állapotban volt hozzá szerencsém, egész érdekes delíriumot idézett elő.:) Meg egy hagymázas álmot, spoiler nélkül annyit mondhatok róla, hogy velem az történt, ami majdnem Leratóval a végén.

... Például azt sem vette le, hogy a mi kis szexuális kalandunk egyszeri, korlátozott időre szóló ajánlat volt, csak erre az egy üzleti útra érvényes, és erre is csak azért, mert Gaborone-ban baszottul nem lehet mást csinálni, csak baszni.

A helyszín a közeljövő Fokvárosa. Furcsa volt ebbe a különös világba csöppenni, ahol reklámok villóznak az emberek testén, a számítógépes játékok szereplői civilek között lődöznek festékpisztollyal. Mindent a technológia, a cégek, a szponzorok és a marketing ural (ahogy más cyberpunk könyvekben is, gondolom). A szereplők iszonyú szlengesen beszélnek és mindennek nevezhetők, csak pozitív karaktereknek nem. Kendrával volt a legkevesebb problémám, ő csak elvesztette a lába alól a talajt és kapálózik, hogy újra talpra álljon. Lerato szimplán szociopata, ami engem nem taszít (igen, aszociális vagyok picit), de Tobytól és Tendekától a falnak mentem. Előbbi nemtörődömsége nem jellemhibából, hanem önzésből, lustaságból fakad, rohadtul nem foglalkozik semivel, csak a saját pillanatnyi komfortérzetével. Ten minden aktivista dumája ellenére könnyen befolyásolható, irányítható (legalábbis én így éreztem), ő idegesített jobban.

Ez nem egy habos-babos lányos urban fantasy, senkit ne tévesszen meg, hogy egy mosolygós, szőke nő írta, Beukes komoly játékos. A moxy pedig nem cuki jószág (figyeljétek azokat a tűéles fogakat). Nyomasztó, kicsit depresszív könyv. Pontszámosan értékelni nem nagyon tudom, mert ez nem az én műfajom (hogy miért olvastam el? Hibákat vadásztam.), vagy csak kiegyensúlyozottabb lelkiállapot kellett volna hozzá.

Eredeti cím: Moxyland
Kiadó: Ad Astra
Kiadás éve: 2013
Fordította: Körmendi Ágnes
Ár: 2990 Ft
Az írónő honlapja