"Szükséged van a sötét oldaladra, mert nélküle félig halott vagy."

"Szeptember kihúzta magát. - Visszaszerzem az árnyékaitokat, mindegyikőtökét és a mi Rezsőnkét is. Még az enyémet is. Mert, tudjátok, az én hibám. Én csináltam. És az embernek mindig fel kell takarítania a saját mocskát, még ha az a mocsok épp úgy néz is ki, mint ő és hevesen pukedlizik, miközben valójában azt gondolja: Mindig és örökké bajt fogok kavarni."

Catherynne M. Valente: A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt

Kínszenvedés volt olvasni Hanna frissen fordított idézeteit a Molyon a Tündérföld-sorozat második részéből és kínszenvedés volt kivárni azt az egy évet, mire az új rész megjelent - pedig ez még normál várakozási időnek számít. Ha Valente tényleg hét kötetesre tervezi a Tündérföldet, szétaggódom magam, mire az összes rész megjelenik magyarul.
Alighogy megkaparintottam a könyvet - sose felejtem el, hogy boldog vigyorral meneteltem a Bajcsy-Zsilinszkyn, akkor éppen forróság volt, izzott a beton és a benzingőz, hátizsákomban a négy Gabós-Cicerós könyvvel - nekiugrottam az olvasásnak, olyan szenvedéllyel vetettem bele magam, ahogy Szeptember az újabb tündérföldi kalandokba, immár egy évvel idősebben, nem fél pár cipővel és némi tapasztalattal a háta mögött. Ám a korábbi kalandok sem készíthették fel a mostani megpróbáltatásokra.
Az első könyv is elképesztően színes-szagos kavalkád volt, ez azonban egy vad illat-íz-és színorgia, olyan irdatlanul részletes kaleidoszkóp képpel, hogy beleszédültem olvasás közben. Valentét nagyon elragadta a frazeológiája, alig bírtam elképzelni az általa megálmodott rengeteg mindent, ahol egy repedt, piros teáskanna is annyira fantáziadús, hogy minden oldalt kétszer kellett elolvasnom, mire kellően felépítettem lelki szemeim előtt a jelenetet. Van egy olyan érzésem, hogy ő és Pelevin remek barátok lennének.

"Erdő magasodott körülötte. Fényes, délutáni napfény tört át rajta, mindent ágat lángvörös, arany és szikrázó lila prizmává változtatva - mert minden egyes fa göcsörtös, hullámzó, elvadult, gacsos üvegből állt.Üveggyökerek púposodtak fel és fúrtak le a havas földbe; üveglevelek rezzentek és csilingeltek egymásnak verődve, akár apró száncsengők. Élénk rózsaszín madarak röpködtek, és görbe, zöld csőrükkel az üvegbogyók után kapkodtak. Diadalmasan csicseregtek mély alt hangjukon, ami leginkább így hangzott: Megvanmegvan és Furalány! Furalány! Milyen sivár, hideg és gyönyörű helyen éltek ezek a madarak! Kusza, fehér bozót tekeredett föl a göcsörtös, tüzes tölgyekre. Üvegharmat reszketett a leveleken, és üvegmoha roppant össze halkan a lány lába alatt. Kis csomókban itt-ott apró, ezüstkék üvegvirágok kandikáltak ki vörös és arany üveggombák boszorkánygyűrűiből."

Akadályokban most sincs hiány, Valente kellően megtornáztatja Szeptember világlátását, gondolatait és erkölcsi vagy milyen érzékét. Ezúttal nincs, aki gyengéden átvezesse a határon, egyszerűen átbucskázik és egy lenyűgöző üvegerdőben találja magát, vendégeskedik a hreinneknél, vendégeskedik a kávé kormányzónőjénél és a teadélután nagyhercegénél, elmélyül a halk phizika tudományában, igyekszik megtalálni a barátait és megpróbálja kiötölni, hogyan kellene az árnyékokat emberi felükhöz ragasztani - köztük a sajátját is -, mert azoknak eszük ágában sincs felmenni, hanem rendületlenül buliznak és varázsolnak Alsó-Tündérföldön.
Ez a Szeptember átélt kalandoknak csak egy töredéke, és így is a stáblistából puskázok. Csalóka ez a könyv, attól, hogy mese, egyáltalán nem egyszerű, kíváncsi lennék, egy gyerek, vagyis a célközönség egyik tagja, hogyan értékelné a könyvet. Kb. egy hete fejeztem be, és még mindig azon tűnődöm, tetszik-e nekem, hogy ennyire elszabadult a pokol és a történet néha elveszett a részletek dús erdejében. Valószínűleg igen, tetszik, mert Valente azon kevés írók egyike, akik írhatnak bármiről, én élvezettel és türelmetlenül olvasom.

Ana Juan illusztrációja

Nagyon hálás vagyok a Cicerónak azért, mert belevágott ebbe a sorozatba, és nagyon-nagyon remélem, hogy folytatni fogják a kiadását. Valente nagyon különleges szerző, olyan egyedi, kissé szédítő fantáziavilággal, amit minél több embernek érdemes megismernie. Nem azt mondom, hogy muszáj, mert utálom a "kötelező formulákat" és az erőltetést, de nekem sokat adtak a regényei - amiért pedig Kleinheincz Csillát illeti a nagyon nagy hála -, és úgy gondolom, a rengeteg tucatkönyv között érdemes figyelni őt és a hozzá hasonló egyedi írókat, akik nem félnek túllépni a határokon, még ha ezzel veszélyes kalandokba is keverednek.

Eredeti cím: The Girl Who Fell Beneath Fairyland and Led The Revels There
Sorozat: Tündérföld 2.
Illusztrálta: Ana Juan
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2014
Fordította: Kleinheincz Csilla
Ár: 3490 Ft
Az írónő honlapja

"A sötét vízben csillogó vad teremtmény"

"Minden ragyogott és éles kontúrokkal látszott, mintha még új volna a világ, mintha csak most kelt volna ki egy jégtojásból. A fűzfaágakon csipkésen ült a dér, a vízesés aláhulltában fagyott meg és a hómezőt vagy száz vadállat – vöröshátú pockok, prérifarkasok és rókák, vastag lábú hiúzok, jávorszarvasok és táncoló szarkák – nyomai mintázták."

Eowyn Ivey: A hóleány

A többféle változatban létező mese - amelyben egy idős házaspár hógyermeket épít, és vágyuk élővé varázsolja a havat és jeget - legalább annyira elterjedt és népszerű, mint például a Hófehérke. Érdekes kérdés, hogy bizonyos (nép)mesék, történetek a világ mely tájaira jutnak el és miért, nálunk a hógyermek nem annyira ismert. Én Angela Carter: A kínkamra és más történetekben találkoztam vele először, amely meseátiratokat tartalmaz. A címe szintén A hóleány, két oldal, de beteges és bizarr, hamvas lelkűek csak óvatosan olvassák.

Eowyn Ivey regénye azonban követi a mese hagyományos sémáját; Jack és Mabel idősödő házaspár Alaszkában, ahol a maguk erejéből próbálnak felépíteni egy új életet, távol a múltbéli fájdalmaktól. Azt hiszem, 1920-ban kezdődik a történet [nincs mellettem a könyv és különben is, utálok iskolaszerűen adatokat kijegyzetelgetni], ezen a vad, gyönyörű, de rideg vidéken, ahol a farmerek, az aranyásók és a vadászok ki vannak szolgáltatva a természetnek. Alaszka semmit nem ad ingyen, hangzik el a regényben, és így is van. Képzeljétek el, hogy egy rönkházban éltek, ahol a résekben megtelepszik a nedvesség és a fagy. Központi fűtés nincs, csak egy kályha. A meleg víz nem a csapból jön. A fém vasalót a kályhán melegíted meg, és petróleumlámpánál vaklálsz, hogy zoknikat stoppolj. Kint mínusz negyven fok van, a jószágokat felfalhatja egy medve vagy hiúz (ami reggel az arcodba ugrik, amikor kinyitod a tyúkól ajtaját), és ha nem lősz néhány vadat télire, akkor vagy kihúzod krumplin és répán tavaszig, vagy éhen halsz.

A feleség nehezebben alkalmazkodik a körülményekhez, mint a férje, Jack, akit jóformán az elkeseredettség és a büszkeség hajt előre, ezt leszámítva fáradt, elcsigázott, és, bár magának is restelli bevallani, túl idős ehhez a kemény életmódhoz. Mabel a regény elején kicsit álomvilágban él, az érzékenysége, a fájdalma és a szemérmessége hajszolja erre az embertelen vidékre. Az ő ötlete volt, hogy költözzenek Alaszkába, ahol új életet kezdenek, csak ők, ketten, távol a rokoni jóakarattól és kíváncsiságtól. Ennek ellenére Mabel az, aki lassan bedilizik, egész nap egyedül van, nincs se célja, se társasága, csak este az egész napos munkától és gondoktól elcsigázott férje. Nagyon igaz, hogy a könyvek mondanivalója mindenki számára más. Nekem A hóleány elsősorban nem meseparafrázis, hanem két megfáradt ember története, akik között úgy feszül a csönd, mint egy túlterhelt kötél, amely bármelyik pillanatban elpattanhat. Jack és Mabel között az összhangnak már az árnyéka sincs meg, annyi fájdalom, feszültség, vélt vagy valós sértés gyűlt fel bennük, hogy már csak egy csoda segíthet rajtuk.

Az alaszkai Ketchikan - képeslap az 1920-as évek elejéről
(Forrás)

Mondjuk, egy gyermek. Egy gyermek, akit ketten építettek hóból, piros sálat kötöttek a nyakába, gyümölcs vérével pirosították az ajkát, és ismét eszükbe jutott, mennyire üres az életük gyerekek nélkül. Másnapra valami lerombolja a hógyermeket és apró lábnyomok vezetnek az erdőbe - de onnan a házig semmi nyom. Hamarosan feltűnik egy apró, szőke kislány, aki teljesen otthon érzi magát a vadonban és egy vörös róka kíséri.

Szeretem az olyan könyveket, amelyek többféle megoldást kínálnak és hagyják, hogy az olvasó maga döntse el, melyik változatban hisz. A hóleány pontosan ilyen regény. Amellett, hogy jól ábrázolja két, tragédiától sújtott ember viszonyát, elég szuggesztív, baljós hangulatot varázsol Faina színre léptetésével. A történet halad előre, fogynak a lapok, és mindannyian tudjuk, a szereplők, én, az írónő, hogy a vég feltartóztathatatlanul közeleg, és a mese, akárcsak Szegurocska története, nem úgy végződik, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak. Mabel és a férje akarata emberi lényt teremtett a fagyos hóból, de elég erős-e a vágyuk, hogy felülírják a végzetet - vagy ahhoz, hogy szembenézzenek a valósággal, mint a végtelen, fagyos horizonttal, miután a mese utolsó lapja is elfogyott?

Eredeti cím: The Snow Child

Kiadó: Gabo

Kiadás éve: 2013

Fordította: Bori Erzsébet

Ár: 2990 Ft

Csipkerózsika - Az ébredés

"A nyugati történetek azzal érnek véget, hogy a szereplők összeházasodnak, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Az orosz tündérmesék jóval túltesznek ezen: van bennük árulás, házasságtörés, gyilkosság, mindez abban a romantikus házasságban, amelybe a mese vándora belekeveredett. Csipkerózsika története az angoloknál és a franciáknál boldogan ér véget, de ez itt Oroszország. Csak egy bolond akarná átélni a tündérmesék orosz változatát."

Orson Scott Card: Bűvölet

Tudtam, hogy valamikor januárban megjelenik az író Bűvölet c. kötete, de, mivel a cím elég általános és nem olvastam semmit Cardtól, a tény hidegen hagyott.
A fülszöveg elolvasása után azonban teljesen elvesztettem az eszem - valószínűleg mindenki ismeri azt a kórságot, amikor egy könyv most, rögtön, azonnal kell, és még az ára is majdnem mindegy. Gyerekkoromban a Csipkerózsika volt az egyik kedvenc mesém (a fő-fő Az utolsó egyszarvú) és tudattalanul mindig arra vártam, hogy valaki megírja a mese felnőtt, ám a varázslatot megőrző változatát. Ezért buktam rá annakidején Yolen Csipkerózsájára (sajnos nem erre vártam), és most Card Bűvöletére. Kb. egy tucatszor elolvastam az ismertetőt, ami alapján egy Valente-stílusú regényt vártam, őszillatú, kegyetlenül őszinte mesét, ami olyan gyönyörű, hogy belemar a szívembe.

Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.
Ám ez nem azt jelenti, hogy nem tetszett a regény.
(Mindenki kifújhatja a levegőt.)

Card az időutazásra építette fel a regényét; a főszereplő, Iván - gyakorlott olvasókban a név megrebbenti az orosz mesék Iván nevű főhősét - gyermekkorában, az ukrajnai, érintetlen erdőben való csatangolás közben megbabonázott helyre bukkan; egy tisztásra, ahol egy levelekkel borított szakadékban, egy emelvényen csodaszép, fiatal nő alszik, esetleg halott. Az viszont biztos, hogy nem összeaszalódott múmia, ahogy a tíz éves főhősünk próbálja magával elhitetni. A fiúnak a levélrengetegben rejtőző valamitől inába száll a bátorsága és hazáig szalad. Még nem jött el az ideje.
De az emlék örökre vele marad, a tisztás és a nő pedig vár.

"Ismerte a csirkelábon álló, a boszorkány parancsára egyik helyről a másikra rohangáló kunyhó eredetének történetét. Hosszú tanulóévei alatt egyik néprajzkutatónál vagy irodalomtörténésznél sem olvasott olyan elméletet, hogy a boszorkány sétáló kunyhójának eredetije egy Boeing 747-es."

Iván, immár fiatal felnőttként visszatér, igaz, magának is se vallja be, hogy a hely kísérti. Miután végez a disszertációjához szükséges kutatással, elmegy a tisztásra, és ezzel az élete gyökeresen megváltozik, akárcsak az emelvényen alvó nő, Katyerináé, a kilencedik században élő, tajnai királylányé.
Azon túl, hogy az író alaposan kihasználja a helyzetkomikum adta lehetőségeket és esetenként szilaj vigyorgásra késztet, komolyabb kérdésekkel is foglalkozik. Kicsoda tulajdonképpen Iván? Egyetemista? Tajnai királyfi? Amerikai vagy orosz? Melyik az anyanyelve, és milyen vallású, katolikus, zsidó, esetleg ateista? A főszereplő bizonytalanságát mutatja nevének változó alakja, hol Ivánként, hol Ivanként jelenik meg - a születési neve pedig Itzak Slomo. És mit akar az élettől? Visszatérni az Egyesült Államokba, Tantalusbeli otthonába, hogy egyetemi tanárként folytassa az életét azzal a lánnyal, akit elutazása előtt eljegyzett? Vagy kitart Katyerina mellett, akitől elképesztő kulturális és időbeli szakadék választja el, ráadásul nagyon nem akar beleszeretni, ahogy egy tisztes, mesebeli királylánynak tennie kellene? Ráadásul ott van Baba Jaga, a tündérmesék legrettegettebb, emberevő boszorkánya, aki ellopta egy isten erejét?

Baba Jaga
(Bilibin illusztrációja, kép innen)

Az a kérdés is felmerül, hogy valami felsőbb entitás irányítja az eseményeket, vagy minden véletlenül történik, és sorsuk a szerencsére van bízva? És ha van isten, melyik az, kihez imádkozzanak?

"Legjobban mégis a Baba Jagából áradó hatalom és gonoszság rémisztette meg. Mindez viszont nem árnyékolta be az örömét, mert végig erre a pillanatra várt. Évekkel ezelőtt, mikor Baba Tyilától tanult, azt hitte, a bűbájok, kotyvalékok, varázsszavak és átkok azért kellenek, hogy megvédjék a családját a KGB-től vagy valami jövőbeni üldöztetéstől. Most megértette, hogy egész élete ide, e pillanat felé vezetett, amikor megvédelmezheti Tajna leendő királyát és királynőjét a történelem legveszélyesebb boszorkányától."

A legfőbb kérdés azonban az, hogy sikerül-e legyőzniük a boszorkányt, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak - vagy elbuknak és Tajna királysága eltűnik a föld színéről?
Ui.: ismét ajánlom mindenki figyelmébe a Világszép Vaszilisza c. mesekönyvet, kár, hogy csak elvétve lehet kapni...

Eredeti cím: Enchantment
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2013
Fordította: Kőszeghy Anna
Ár: 3490 Ft

A felhúzhatós fiú

"A borzalmas Brigitte Heim is azt hiszi, lehűthet. De nem tudja, hogy milyen vastag álompáncélt növesztettem magamra kisgyerekkorom óta. Én vagyok a világ legpáncélosabb teknőse! Miss Acaciára gondolva még a Holdat is lehozom és bekapom, mint egy foszforeszkáló palacsintát. Hiába hordozod itt körülöttem az élőhalott az élőhalott vigyorodat, nem fogsz megfosztani semmitől!"

Mathias Malzieu: A szív mechanikája
Értékelés: 4.8 cukrozott eper az 5-ből
Kedvenc karakter: -


Szoktam néha magamnak meglepetéseket okozni (ebből következik, hogy sose unatkozom:), mint például azzal, hogy ez a mesekönyv nagyon érdekelt, az Európás - igen, ők adták ki, én is néztem egy szép nagyot - akcióban alig bírtam megállni, hogy ne rendeljem meg, de aztán sztimi53 olyan drága volt, hogy ezt ajándékozta nekem vénülésem alkalmából, köszönöm neki.
Meseregény, aha - nemcsak én okoztam magamnak meglepetést, hanem a könyv is nekem; azt hittem, egy érdekes, kicsit megható történettel nézek szembe, melynek végén a hősök boldogan élnek, míg meg nem halnak, a rossz pedig megkezdi letöltendő börtönbüntetését. Hát, nagyon nem ez történt, és a végén egész más kép rajzolódott ki bennem A szív mechanikájáról, mint amikor fellapoztam a kötetet.
Imádtam a szerző szóhasználatát, a "paranormális kutyahideg" volt a mézesmadzag, amivel a regény magához vonzott, és a nem mindennapi kifejezések végig jelen voltak, a legnagyobb örömömre.

A koncert másnapján úgy sétálgatunk Sevillában, mint egy igazi szerelmespár. Az idő kellemes, langyos szél simogatja a bőrünket. Ujjaink ügyetlenek a normális emberek fényes nappali gesztusaihoz képest. Éjszaka a vágy irányítja őket, betéve tudják egymást, de most olyanok, mintha négy  balkéz próbálni leírni azt, hogy »jó napot.« Csetlünk-botlunk, mint egy igazi vámpírpár, ha napszemüveg nélkül indul bevásárolni a piacra. A romantika csúcsa. Az erotika csúcsa pedig számunkra az, hogy nyugodtan átölelhetjük egymást a Guadalquivir folyó partján fényes délután.

1874-ben járunk, Edinburgh-ban. Hiába van már április 16-a, ez minden idők leghidegebb napja, a szökőkutak vize folyócskázás közben megfagy, a madarak reptükben megdermednek, de még az emberek is  járás közben, már ha voltak olyan bolondok vagy szerencsétlenek, hogy kimerészkedtek, esetleg kinn rekedtek ebben a pokoli időjárásban. Ennek köszönheti óraszerkezettel megtámogatott szívműködését little Jack, vörös hajú főhősünk, aki a kontakthibás mosolyú Madeleine doktornál látja meg a hóvilágot. Nagyon tetszett a doktor háza (pláne, hogy van egy vén, fekete macskája, akinek zöld keretes szemüvege van, még Jack szerint is "nagyon menő"). Mindenki ilyen érdekesen lefestett karakter: Miss Acacia, "a kis énekesnő", aki hiúságból nem hord szemüveget és ezért mindennek nekiütközik, Joe, aki korábban Miss Acacia szerelme volt, George Méliès, az illuzionista órásmester, aki Jack mellé szegődik és a szerelem rózsaszín mágiájában igyekszik kiművelni.

Ez elég meseien hangzik, ugye? Pedig bőven vannak benne realista elemek, itt van rögtön a másság kérdése - little John halkan zakatoló szívével jócskán eltér az átlagtól, ami elegendő ahhoz, hogy állandóan zrikálják az iskolában, főleg Joe, aki páros lábbal igyekszik széttaposni az álmait. Madeleine doktor szintén nem örvend nagy népszerűségnek, boszorkánynak nevezik, azt pletykálják róla, hogy megöli a kisbabákat és mindennel összeadja magát, hogy torzszülötteket hozzon a világra. Aztán a szerelem és párkapcsolatok problematikája, nos, ez egyáltalán nem olyan, amilyennek elképzeltem. Ezzel kapcsolatban kicsit bábuszerűnek láttam Miss Acaciát, aki aszerint hajladozik, melyik fiú hogy bánik vele, mintha kizárólag ez befolyásolná, nem lennének saját elhatározásai, és a rövidlátása az emberi viselkedésre is kivetülne. Nagyon nehéz ezen a szerelem nevű hídon egyensúlyozni, mert önmagában a "lángolás" nem elegendő egy kapcsolat fenntartásához, nem lehet örökké egymás kezét fogni és a szemünkkel felfalni a másikat. De nemcsak ez a történet tanulsága (úgy látszik, mégis van neki, hiába nem mese), hanem az is, hogy meg kell tanulni elengedni azokat, akiket szeretünk, hagyni kell, hogy elkövessék a maguk hibáit. Igen, fáj hasra, orra meg pofára esni, de az ember már csak olyan fogyatékos lény, hogy többnyire a saját hibáiból tanul, és ha nem engedjük el az élet iskolájába, annak keservesen rossz vége is lehet.

Eredeti cím: La Mécanique du Cœur
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2012
Fordította: Vaszócsik Crista
Ár: nem tudom, mert Timi lehúzta:D