2020. december 31., csütörtök

Decemberi zárás

 A december - a novemberhez hasonlóan - pokoli volt, nagyon hálás vagyok a naptárnak és a munkahelynek, hogy ilyen hosszú szünet jött össze év végére, mert 28-a környékén tértem egyáltalán magamhoz.


Az egész évi mértékkel űzött vásárlást ebben a hónapban is tartottam. Caroline Hirons tudatos bőrápolásról szóló könyvét előrendeltem, elolvastam és már írtam is róla. Az Amit sohase mondtam el akciós vásárlás volt, a Hol vagy, Madison Culver?-t pedig karácsonyi ajándékként kaptam. Az a Rene Denfeld az írója, aki a kultikus, bár kevesek körében ismert Az elvarázsoltakat írta.


Nagyon sok erős könyvet olvastam, egymás után vágott a földhöz és a falhoz a Girl in Pieces - Lány darabokban, a Harleen, A lélek testéről és a Felix Austria is, csupa női témát feldolgozó kötet. Igen, az új Strahant is elolvastam, ahogy várni lehetett és itt van a már említett Caroline Hirons-féle Skincare - Tudatos bőrápolás is.

A többiek decembere:

Nita - aki kihozta a hónapból, amit lehetett

PuPilla - aki 15 bejegyzést írt

Dóri - aki ismét nagyon változatosan olvasott

2020. december 30., szerda

Skincare - Tudatos bőrápolás

Caroline Hirons: Skincare - Tudatos bőrápolás

Caroline Hirons egyike azoknak az autodidakta bőrápolási tanácsadóknak-szakembereknek, akik - sok más sorstársukhoz hasonlóan -, miután mindent kipróbáltak a hideg vizes arcmosástól a helyi kozmetikus kezeléséig - maguk láttak neki a problémák felderítéséhez és mélyen beleásták magukat az iparág különféle bugyraiba. Ezen gyakorlatilag mindenki átesik, aki meg van átkozva valamilyen bőrproblémával, de néhányan, akárcsak CH, továbbmentek, képezték magukat és tapasztalataikat összegyűjtötték-megosztották az interneten, hátha másoknak is segítségükre lesznek.

Caroline, akinek már a nagymamája és az édesanyja is a kozmetikai iparban dolgozott, az évek során skincare bloggerből bőrápolási guruvá vált, és a tárgyi tudásom ezzel kapcsolatban véget is ér; fogalmam sincs, hogy a tudatos bőrápolók szektája egyedileg mit köszönhet neki, mert mire nálam elkezdődött ez a mánia, ő, Paula Begoun és a többiek szakértelme már olyan alapvető tudásbázis részét képezte, mint Helena Rubinstein bőrtípus (zsíros, száraz, kombinált) meghatározása.

Felmerül a kérdés, hogy ennek fényében miért is rendeltem meg ezt a könyvet; részben azért, mert megörültem neki, jólesett a papírt és nem a kijelzőt nézegetni, plusz az is eszemben volt, hogy hátha megtudok valami újat, ami hozzátesz a saját rutinomhoz, minél több szempont, annál jobb.

Caroline az alapoktól indul, és, mint mindenkinek, neki is megvannak a fixa ideái, amelynek a legtöbbjét osztom; a sminklemosó kendőkkel és a fátyolmaszkokkal ki lehet kergetni a világból - bár engem a vattakoronggal is -, a szemcsés bőrradír heveny belső sikoltozást vált ki és nincs az az isten, hogy itthon nekiálljak arckrémet kotyvasztani. A legtöbb tudatos hasonlóan vélekedik bizonyos dolgokról, de aki most ássa bele magát a témába, annak újdonság lehet pl. az is, hogy nem ajánlott szappannal arcot mosni.

A könyvben rengeteg az ismétlés, ami nem gond, mert rengeteg információ zúdul a gyanútlan olvasóra, de a kötet felépítése kissé kusza. Amikor Caroline egy új fejezetben azzal indít, hogy "Most már tudod..." - nem, nem tudom, mert ez a szöveg csak egy összefoglalása egy jóval nagyobb tudásnak, és önmagában nem elegendő egy rutin felépítéséhez, csupán iránymutatást ad. Ha giccsesen akarnék fogalmazni: megmutat egy ösvényt, amin érdemes elindulni, de helyettünk nem járja végig és előfordulhatnak taposóaknák. Pl. hiába jó a B3 vitamin (niacinamid) a zsíros bőrre, ha valakit kiver tőle a ragya, vagy hiába lehet a pórusokat kipucolni a BHA-val, ha valaki allergiás a szalicilsavra.

Kicsit kötekedős kedvemben vagyok, de a szerző javára kell írnom, hogy azért (egyvalami kivételével) igyekezett mindent belecsempészni ebbe az útmutatóba. Szerteágazó, állandóan változó iparágról beszélünk, ahol még mindig fellángolnak az ásványi olajjal kapcsolatos kérdések, az állatkísérletek sajnos továbbra is rendszeres téma és mindig jön valami új őrület, a csillámos maszktól az új, halottat is feltámasztó összetevőig és minden hónapban mind meghalunk valamitől, ha nem az alumíniumsótól, akkor az octrocrylene-től biztosan és mindenki rohan olyan fényvédőt venni, amiben nincs octocrylene.:D

Caroline kitér ennek a hobbinak a lelki vonatkozásaira is: ne rettegj, hogy végzetes hibát követsz el, ha rákensz valamit az arcodra. Ne dőlj be a marketingesek agyonpuffogtatott szövegének. Vigyázz a bőrödre, de ne őrülj bele. A bőr alapvetően fényes, nem csontmatt, vannak rajta pórusok, de nem, nem látja mindenki 200 méterről őket, ahogy néha mi hisszük.

A könyv tippeket ad pár termék kipróbálására és ezzel mindjárt elérkezünk a (szerintem) nagy hiányosságához; igen, gyógyszertári, széles körben elérhető krémeket is ajánl, de tudjuk, hogy a patikai termékek igen nagy százalékban nem válnak be - komolyan nem értem, miért kell egy ekcémásoknak szóló krémet parfümmel telenyomni -, de ami a fő, hogy megnézném azt a frissen megtért embert, aki nem sápad el egy Tata Harper szérum vagy egy Kate Somerville arckrém ára láttán és nem rohan vissza a drogéria megnyugtatóan olcsó arcápolási részlegébe. Nem arról beszélek, hogy ezt a könyvet alapvetően az angolszász piacnak szánták, hanem arról, hogy őrültség 100 fontot (kb. 40ezer forint) szánni egyetlen bőrápolási készítményre, ami egyáltalán nem biztos, hogy működni fog. Vagy 30-50 fontot egy arclemosóra, meglepődésemben majdnem ráköptem a diós kosárkát az oldalra.

Ha már említettem a drogériát: szerencsére egyre több valóban jó, működőképes terméket lehet találni a polcaikon (szérumokat is!), amik nem kerülnek egy vagyonba, de ami még mindig a bőrápolás alfája és omegája, ami mindig innovatív, érdekes, zsizsegős, hatalmas kínálattal és nagyrészt megfizethető áron... az a koreai bőrápolás. Nekem meg ez a fixa ideám, de igyekszem visszafogni magam, mert csak egy mezei függő vagyok. A k-beautyt (és Japánt is) Caroline teljesen kihagyja, csak a szószedetben szerepelnek. Szó van a clean beautyról, a natúrhívőkről, a parabénekkel kapcsolatos tévhitekről, az alkoholról, a fényvédelemről, a jáde rollerről, de Korea, ahonnan a Nyugat fél szemmel hunyorogva állandóan ihletet merít, kimarad és ez nálam egy csillag mínuszt érdemel.

Egyébként koreai termékeket már lehet kapni a kétbetűs drogériában és magyar webshopokban is, csak kb. az eredeti ár duplájáért, úgyhogy még mindig jobban megéri külföldről rendelni.

Maga a kötet nagyon igényes, látszik, hogy odafigyeltek a magyar kiadásra, ahol volt valaminek magyar vonatkozása vagy megfelelője, megemlítették. A fordításnál nem erőltették, hogy az általunk is angolul használt szavakat, kifejezéseket lefordítsák és nagyon megmelengette a szívemet, hogy feltüntették a magyar webshopokat, üzleteket is a márkák és termékek listájában.

Eredeti cím: Skincare

Kiadó: Gabo

Kiadás éve: 2020

Fordította: Benedek Leila

Ár: 5990 Ft


2020. december 6., vasárnap

November Albionban

Mindig roppant festőinek találtam, sőt, irigyeltem Anglia és Skócia ködbe burkolózó tájait. Sajnos az egykori autókereskedés prózai drótkerítéssel határolt, elhagyatott területe, amelyet minden reggel megtekinthetek, közel sem áraszt ilyesféle fennkölt hangulatot, de hát erről az időjárás nem tehet, ő mindent megtett, hogy a kedvemre tegyen.

A Macskaszem előrendelés volt, imádom a Jelenkor Atwood-borítóit, meg magát a Jelenkort is, hogy belekezdett az életműbe és rettenthetetlen kitartással folytatják is a kiadását.
A Vagyok, vagyok, vagyok akciós beszerzés volt, mert Maggie O'Farrell számomra kedves agykikapcsoló szerző, a regényeinek van mondanivalója, de nem megy annyira mélyre, hogy bele kelljen halni, jó az ilyen könyveket összevadászni és tartalékolni őket ínségesebb időkre.
Később jöttem rá, hogy Jonathan Strahan 2020-as novellaválogatás lieblingjét kifelejtettem, de ő is novemberi beszerzés, a Macskaszemmel együtt rendeltem elő.


Novemberben ennyi olvasást sikerült összeszenvednem, a jó hír, hogy kettőről már önálló bejegyzést is sikerült írnom. Az Akhilleusz daláról sajnos még nem, de ami késik, nem múlik. A Bérgyilkos célkeresztben a Várólistacsökkentésben játszik. Keller a legkevésbé népszerű Block-karakter nálam, de ezen a köteten jól szórakoztam, a bérgyilkos asztrológushoz jár és a horoszkópja alapján dönti el, elrepül-e megölni valakit, ki más merne ilyenről írni?
Az Árnyjáték kellemesen elszórakoztatott, A 015-ös villamos sajnos nem, ő vihetné a hónap citromdíját, ha osztogatnék ilyeneket.

A többiek novembere (ez a hónap valahogy senkinek sem úgy jött össze):
Nita - aki guszta mézeskalácsokat készített
PuPilla - akinek inkább a sorozatnézésről szólt a hónap (van ilyen)
Dóri - nagyon úgy néz ki, hogy a novembert ő mentette meg:D
Heloise - aki újra feltűnt!

2020. december 2., szerda

Árnyékország

"A kétkedő kérdések. Hajnali rossz gondolatok. Úgy ketyegnek az agyban, mint az óra. Már reggel négy van, de az ember még minidg csak bámul kifelé az ablakon. Mi lett volna, ha azzal a másikkal házasodom össze? Vagy ha házasulatlan maradtam volna? Mi lett volna, ha elfogadom azt az állást, ha kivándorlok, vagy ha maradok, vagy másképp éltem volna az életem, talán hűbben magamhoz, ha nem féltem volna, mit mondanak vagy gondolnak az emberek?

No látja, az a másik lényünk pont ezeket teszi meg. Elképzelni annyi, mint megtenni. (...)

És akkor kitör az ádáz düh. De már túl későn.

Erre az egyre jön rá végül az ember: hogy árnyékországban élünk." 


Joseph O'Connor: Árnyjáték

Oké, bevallom, a szép borító vonzotta magára a figyelmem, amit a fülszöveg se lombozott le; magáról a szerzőről nem sokat tudtam, de amiben Bram Stoker, Hasfelmetsző Jack, Oscar Wilde és egyéb híres történelmi alakok nyüzsögnek, azt nekem el kell olvasni. A regényes történelem mindig a gyengém volt, az efféle könyvek révén mindig könnyebben tágítottam a tudáshorizontom, mint csupán a tények által, amik önmagukban sokkal könnyebben felejtek el, mint amikor izgalmas környezetbe ágyazva ismerem meg őket.

A regény a viktoriánus Londonban játszódik, főszereplője az ír kishivatalnokból színházigazgatóvá lett Bram Stoker, aki a hirtelen szerepkörváltástól megzavarodva igyekszik megfelelni a szeszélyes Főnöknek, az extravagáns különcnek, Henry Irvingnek, kora legkiválóbb színészének. A harmadik jelentékeny szereplő az ünnepelt színésznő, Ellen Terry, akit Irving szerződtet a Lyceum színházba. Hármuk közös éveiről és viharos kapcsolatáról szól a regény, a korabeli milőt is bemutatva.

O'Connor bevallottan nagyon szabadon kezelte a tényeket, még Stoker regényeinek megjelenési idejét is megváltoztatta. Kissé zavarban vagyok, mert az internet bugyraiban kutatva kiderül, hogy ez a könyv tényleg fikció, még a halál sem biztos; a regényben Stoker agyvérzésben hal meg, a Wikipédia szerint szifiliszben, esetleg a munka okozta túlhajszoltságban. 

O'Connor Stokere gátlásos, az érzéseit magába fojtó, magányos férfi. Hiába várja otthon a felesége - akivel kezdetben boldog a házassága - az új munkája teljesen felemészti és elidegeníti a családjától. Habár a valóságban a Drakula már a megjelenésekor sikeres, ebben a történetben Stokernek az írás inkább átok, mint áldás; az általa írt kísértettörténeteket bizarrnak találják, kigúnyolják, a regényei kis példányszámban jelennek meg és hamar eltűnnek a boltok polcairól. Az írót emészti a kudarc, főleg, hogy szikrázó tehetségek veszik körül a színházban, de ismerte Oscar Wilde-ot, találkozott Mark Twainnel, Arthur Conan Doyle-lal és példaképével, Walt Whitmannel is.

Ellen Terry Lady Macbeth-ként.
John Singer Sargent festménye

Henry Irving ünnepelt, bár ripacskodásra hajlamos színész, akinek beteges megalomániája sokakat elmar mellőle, kegyetlen fricskái olajat öntenek a tűzre Stoker lelkében, a férfi mégis kitart mellette, ellensúlyozza Irving ingatag természetét, ő a horgony, ami a színészt a realitás talajához köti. Ellen Terry Svájcot alakítja kettejük között, igaz barátjának tartja Stokert és mindig bátorítja az írásban, akire persze - akárcsak a rajongók hadára - hatással van a színésznő természetes bája, aki mai szemmel nézve is nagyon szép hölgy volt.

Habár a fülszöveg szerelmi drámára utal, ez a szál nem jelentős a regényben, inkább a keserédes nosztalgia jellemzi; nagyon jól átjön a könyvben az "azok a régi szép napok" és a "micsoda idők voltak" hangulat, a zanzásított visszatekintés az amerikai turnéra, a közös kirándulások a három főszereplő gyerekeivel, az előadást követő dorbézolás utáni közös belealvós esték a lószőr takarók alatt, a tűz pattogása mellett.

P. Djèlí Clarkkal ellentétben - tudom, igazságtalan összehasonlítani egy fantasztikus kisregényt egy történelmi fikcióval - O'Connor ügyesen vázolja fel a viktoriánus Londont a szereplők köré, minden nagyon kiegyensúlyozott a regényben és minden egyéb szereplő (és maga a város is) pont akkora szerepet kap, hogy úgy érezzük, olvasás közben mi is A velencei kalmár próbáján ülünk és együtt rójuk a mérgező ködben a várost a nyughatatlan Stokerrel, miközben az utcákon a Hasfelmetsző réme kísért.

Borzasztóan fiktív, de nagyon érdekes korrajz, fantasztikusan illik az időjáráshoz és igazi sztahanovista testvériséget éreztem Bram Stoker őnéniségével olvasás közben. Ő biztosan megbocsátja, hogy a cselekmény néhány részlete a fáradtságból adódóan kiesett az emlékezetemből...

Eredet cím: Shadowplay

Kiadó: Helikon

Kiadás éve: 2020

Fordította: Falcsik Mari

Ár: 4500 Ft