Felkelek és lezuhanyozok. Megmérem magam, felöltözök, és kimegyek a konyhába. Eszek egy almát és egy sovány joghurtot, és kabátba bújok. A homályban kisétálok a buszmegállóba, és a szőrkucsmásokkal együtt felszállok a sáros buszra. Leülök az ablakhoz, és még egyszer átolvasom az aznapra feladott tanulnivalót. Leszállok a buszról, és a barnaságon át elsétálok az iskoláig. Az osztályban az első sorban ülök, és figyelek. A menzán salátát eszek és vizet iszok. A teremben ülök és jegyzetelek. Jelentkezek és sportolok, énekelek, és felelek, ha kérdeznek. Hazabuszozok. Megmérem magam. Eszek egy almát, és megcsinálom a házit, háromszor elolvasok minden tanulnivalót. Aláhúzogatom és bemagolom őket. Kék füzetbe kiírom a nyelvekből feladott szavakat, és fél órán át ismételgetem őket. Kimegyek, és egy órát futok a feketeségben. Visszajövök, és csinálok ötven fekvőtámaszt, száz guggolást, kétszáz hasizmot, száz feneket, száz belső combot. Eszek egy almát meg egy sovány joghurtot, és megmérem magam. Elalszom."
Régóta kíváncsi voltam erre a könyvre - emlékszem, amikor elindultam, hogy kikölcsönözzem a könyvtárból, a harmadik megállónál lerobbant a troli, és mérgemben hazasétáltam -, és patnek köszönhetően, aki az Egy nap a láthatatlan házbant is megismertette velem, elolvashattam Julia történetét.
Julia 15 éves kamaszlány, osztálya egyik legjobb tanulója, rendezett, viszonylag normális családi körülmények között él. A külső szemlélők számára sok esetben érthetetlen, hogy az ilyen lányok (vagy fiúk) miért lépnek az önpusztítás útjára. A "nem tudja, mit csináljon jó dolgában" attitűddel nem lehet elkönyvelni, ha valaki harminc kilóig éhezteti magát - vagy még tovább.
Kicsit közelebbről megvizsgálva már látjuk a repedéseket; Julia tankönyvbe illően halad a betegség útján, a kiváltó okokat is ismerjük - a túlzott iskolai nyomás, teljesítménykényszer, a kiegyensúlyozatlan családi viszonyok. Alig észrevehető, lényegtelennek tűnő dolgok kezdik zavarni a főszereplőt, a meg nem oldott szorgalmi matekfeladat - hála egy folyton siránkozó, mégis kiválóan teljesítő osztálytársnak -, egy barátnő fogyókúrája, az, hogy mindenki csodálja egy sovány lány kiálló bordáit a tesiöltözőben. Julia a mártásban úszó húsgombócot nézi, eszik egy kanállal, és érzi, hogy a zsír szétárad az ereidben. Undorítóan és nehéznek érzi magát.
Este elmegy futni. Mindenkinél erősebb és gyorsabb akar lenni, a hideg levegő csípi a bőrét.
Egy magazin alapján edzéstervet állít össze. 30 perc futás, 50 hasizom-és fenékgyakorlat.
Nem eszik cukorkát, csokit, kekszet.
Bűntudata lesz a nagyi fánkjától. Elmegy futni.
Csak salátát, almát eszik és csak vizet iszik.
Állva tanul, mert úgy több energiát éget el.
Nem tud aludni. Felkel hasizomgyakorlatokat csinálni.
Azt hazudja, fáj a gyomra. Az ételt a szemetesbe kaparja.
Már nem bír enni.
Aztán már nem is éhes.
A vére feketén zubog, lassan kiárad a szemén, az orrán, a száján keresztül és mindent elönt maga körül.
A naplót olvasva elég hihetetlennek tűnik, hogy senki nem veszi észre a környezetében, mi történik. Már találkoztam egy-két könyvben az asztalnál szalvétába göngyölt és később kidobott étellel, ezt a trükköt Julia is alkalmazza, és a családi vacsoránál senkinek nem tűnik fel. Nemhogy a családjának (az anya ráadásul pedagógus), de az iskolaorvosnak se, 30 kg körül járva pedig a pszichológus azt kérdezgeti, Julia mit szokott csinálni a barátaival. Nagyon sarkos az írónő ítélete, arra tippelek, hogy a saját dühe munkál benne, bár nem tudom, mennyire önéletrajzi ihletésű a regénye. Talán úgy érezte, senki nem veszi észre vagy törődik vele, és még kevésbé értik meg. A könyv felszínre rántott bennem egy rég elfeledett emléket, egy különösen megalázó tesiórát (ahol a barátnőm is kiröhögött), majd anya tombolását arról, hogy így is épp elég kövér vagyok, amikor kértem, hogy mentessen fel tesi alól. Úgy éreztem, egyedül vagyok a világon. Arctalan szorongásként az összes hasonló emlék felszakadt bennem, amikor a pasimnak először sikerült elrángatnia az edzőterembe és (részben emiatt) úgy bőgtem itthon, mint a záporeső.
A társadalomkritika is hangsúlyozottan jelen van a regényben. Julia, sok lányhoz hasonlóan, beveszi a női magazinok retusált hazugságait és a seggfej apja viselkedése is rátesz egy lapáttal arra, hogy Julia gyengének, kiszolgáltatottnak és idiótának lássa a nőket, akik a saját testük foglyai, ezért meg akar szabadulni a sajátjától. Erős és tökéletes akar lenni, akit nem bánthat senki."De én vékony leszek, szép és erős, tökéletes hóangyal, vízitündér, jéghercegnő, akit senki nem érinthet meg..." - az idézetről eszembe jutott a Jégviráglányok, ami a könyv testvérregénye is lehetne. Üvöltő ellenpéldaként szolgálnak a lány öccsei, akik egész nap a lakásban vagy a szabadban tombolnak, a köztes időben meg állandóan édességet zabálnak.
Nyomasztó, dühös érzelmeket kiváltó könyv A csodálatos tenger, igazából alig vártam, hogy vége legyen. Olyan érzés volt befejezni, mint lelökni a mellkasomról egy mázsás súlyt, mintha kicsit kitisztult volna az ég.
Kiadó: Cerkabella
Kiadás éve: 2009
Fordította: Bába Laura
Ár: 1950 Ft
