Felix Austria

"És milyen aljas természetem van! Ahelyett, hogy elszöktem volna a világ végére - kolostorba vagy cselédnek, vagy elszegődtem volna társalkodónőnek egy idős hölgy mellé -, a végtelenségig tűröm ezeket a megaláztatásokat, emésztem a fájdalmamat, és meghúzom magam egy sarokban, mint egy százszor megvert kutya, aki a gazda kezét nyalogatja. De hogy mehetnék el? Hogy hagyjam el Adelát? Hiszen elpusztul nélkülem! Gyámoltalan és gyenge, állandóan vérszegény, migréntől szenved, még lágy tojást sem tud főzni magának, kimúlik, kiszárad, vagy, ami a legvalószínűbb, nem tudja elintézni még a legegyszerűbb dolgokat sem, borzasztó kárt tesz magában, vagy tragikus katasztrófát idéz elő: felgyújtja a házat, leforrázza magát, baltával levágja a kezét, és elvérzik. Vagy egyszerűen elsorvad, annyira hiányzom neki." 

Szofija Andruhovics: Felix Austria

Háh, csak 2 évig várakoztattam szegény könyvet a polcon, sokakhoz képest még hamar sorra került a tavalyi Várólistacsökkentés keretében.

A történet narrátora Sztefa, egy fiatal, árva nő, akit kisgyerekként könyörületességből befogadott a helyi orvos és annak lányával, Adelával együtt nevelkedik. Furcsa kapcsolat alakul ki közöttük; nem testvéri meghittség, de nem is a távolságtartó úrnő-szolgálólány viszony, hanem ezek különös keveréke, elképesztő mértékű beteges függőséggel, sérelmekkel, civakodással tetézve. Sztefa Adela férjhezmenetele után is szolgálja, sőt, elkíséri őt a nászútjára is. Nem egyszerű ennek a hajadon nőnek a fejében lenni; annyi megkövesedett féltékenység és folyamatosan táplált gyűlölet van benne, mint egyes sokat megélt öregasszonyokban, akiktől mindent elvett az élet. Sztefa azonban még fiatal. És makacs. Életét az őt megmentő Anger doktor (vélt) utolsó szavainak rendeli alá: "Olyanok vagytok Adelával, mint két fa, amelyeknek egymásba fonódott a törzsük. Gondolj rá, gondolj a magad életére. Sztefa, nem lesz könnyű, de hallgass rám: szolgálnod kell Adelát."

Sztefa ennek megfelelően cselekszik; csecsemőként bánik a kor elkényeztetett kisasszony-követelményeinek megfelelő Adelával, fürdeti, fésüli a haját, cseréli az éjjeliedényét, illóolajokkal dörzsöli be a halántékát, ha a nagyságos asszonynak kibírhatatlan migrénje támad rengeteg tennivalója közepette. Száját összeszorítva, sérelmeit fénylő kitüntetésként büszkén viselve tűri a megaláztatásokat, emberfeletti erővel mos, főz, takarít hajnaltól késő estig.

Adelával képtelenek elszakadni egymástól, de együttélni sem nagyon tudnak, folyamatosan mérgezik egymás körül a levegőt, ami a regény végére éri el a tetőpontját.

Szofija Andruhovics nem elégszik meg ennek az érdekes (bár az olvasó számára is fojtogató) kapcsolatnak az érzékletes bemutatásával, hanem hasonlóan részletes, színes-szagos képet fest Sztaniszlaviv városáról, amely az Osztrák-Magyar Monarchia idején igazi olvasztótégely; lengyelek, ukránok, huculok, németek, zsidók, mindenfajta népcsoport keveredik benne, és rengeteg féle étel, amiktől rendre összefutott a nyál a számban, nem csoda, hogy Sztefa főztjének a csodájára járnak, szétkönyörögtem volna magam egy általa sütött képviselőfánkért.

Ahogy haladunk előre, a feszültség egyre nő; belép (vagy inkább visszalép) a nők életébe egy erőteljes kisugárzású pap, felbukkan egy különös kisfiú és egy ördögi illuzionista, egy jóképű henteslegény és egy pár harisnya is nem várt bonyodalmakat okoz. A vége felé kapkodtam a fejem, az addig komótosan csordogáló történet elkezdett vágtatni és egy nagyon nem olvasóbarát befejezéssel ért véget.

A Felix Austria feszült, érzelmekkel telített regény. Nem tökéletesen kiegyensúlyozott, de lekötötte az általában elkalandozó figyelmem, amire egyre kevesebb könyv képes.

Eredeti cím:

Kiadó: Typotex

Kiadás éve: 2017

Fordította: Mihályi Zsuzsa

Ár: 3200 Ft (kiárusításokon pár száz forintért lehet kapni)

Hárman egy kupacban

Mivel az idei olvasmánylistámon hegyekben állnak azok a könyvek, amelyekről még nem írtam, viszont kb. három értelmes mondat jut róluk eszembe, néhányukat összesűrítem egy kupacba.

"A beleikből készítünk kokárdát magunknak!"

Hahner Péter: Megszökött a király!
Őt már egyszer elkezdtem tavaly nyáron, de valamiért félbehagytam. Most újra felvettem a kesztyűt (ha mára Várólistacsökkentésbe is beleraktam) és végigvitorláztam rajta. A kötet nem az egész forradalmat tekinti át (és nem is Ádámtól-Évától indul), hanem tárgya a varennes-i szökés okai, következményei, és persze maga a Szökés, ez a hihetetlenül amatőr, minden ízében kudarcra ígért vállalkozás, ami jókora szöget vert a királyság koporsójába. Hihetetlen, hogy a királyi párnak milyen naiv elképzelései voltak a valóságról (az "erkölcsi infantilizmus" nagyon helytálló kifejezés), de még Fersen grófnak, a gyakorlatias agytrösztnek is elcsúsztak néhol a valóságról alkotott elképzelései.
Nagyon részletes és olvasmányos kötet, de egyben kicsit tömény volt, megkönnyebbültem, amikor befejeztem.

Kiadó: Kossuth
Kiadás éve: 1989
Ár: pár száz forinttól valószínűleg elérhető

"Sandoval képei erősen divatba jöttek. Önálló kiállítását maga Delorme, a miniszterelnök nyitotta meg, és az alturiai előkelő világ egyre-másra rendelt nála portrékat. Sokat keresett, és nagyon unatkozott. Kedvetlensége  kifejezésre jutott képei is: az arcképeken az ajkak egészen a nyakig lebiggyedtek, a szemek kiugrottak a fejből, és nyak helyett egy hosszú, riasztó nyélen ült az arc. A hosszú nyél azután uralkodó motívummá lett: házakat, fákat, hegyeket is hosszú nyéllel festett, és fölöttük egy külön kis nyélen ragyogott a hold vagy a nap. Nagy problémája volt, hogyan lehetne a tengert is nyelesen megkomponálni. A fiatal festők, akiket Sandoval forradalmár tekintélye elbűvölt, iskolává fejlesztették a nyélizmust, de a »civilek«, akiknek arcképét megfestette ebben az időszakban, mind öngyilkossági gondolatokkal kezdett foglalkozni."

Szerb Antal: VII. Olivér
Azt hiszem, nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy szeretem Szerb Antalt, legalábbis a stílusát és a műveit. A szökevény király Rejtőt idéző kalandjaival szintén belopta magát a szívembe, de, bevallom, A Pendragon-legenda, az Utas és holdvilág, valamint az elsőként olvasott A királyné nyaklánca is megelőzi.
Adott egy király, aki nem bírja gyönge vállain elviselni az uralkodás mázsás súlyát, ezért megszervezi a saját puccsát és felcsap szélhámosnak, hogy megismerkedjen az igazi élettel. Van itt minden, ármány és szerelem, cselszövés, féltékenység, rengeteg pénz, hamis festmények, kanárik, Saint-Germain (aki az eredeti Saint-Germain ükunokája, de a vér nem válik vízzé) és Sandoval, a királyi orcafestő, tolvaj, testőr, nőcsábász, futár, de leginkább széltoló csirkefogó. Valamiért úgy éreztem, ő az igazi főszereplő, aki minden kockázatos dologba fejest ugrik, mégis nevető sokadikként keveredik ki belőle.
Vicces, szórakoztató kis történet, fürdőzés mellé tökéletes volt.

Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 1982
Ár: pár száz forinttól (ez viszont biztos) elérhető

" Szergejre nézett és mosolyogni szeretett volna. Barátság? Ez az, ami neki bizonyára soha nem volt. Mint ahogy frakkja sem vagy valami igazi nagy szenvedélye. Élete betegesen sápadt volt, semmiféle örömöket nem tartogatott számára. Meg ez a Misa pingvin is, ez is valahogy olyan szomorú volt, mintha ő is csak ezt a sápadt, színtelen, érzelmek nélküli életet élné, amelyből hiányzik a lélek boldog csobogása meg az igazi örömök."

Andrej Kurkov: A halál és a pingvin
Ez egy olyan regény, ami egyszerre fura és nem fura. Mindjárt megmagyarázom, hátha akkor én is tisztábban látok.
Azt hittem, egy fekete humorral meghintett, kalandos-vicces történetet fogok olvasni egy pingvinnel. Ebből csak a pingvin volt meg  - nem értem, a borítóra miért nem királypingvint raktak, ha Misa ilyen fajta, de ez részletkérdés -, minden másban félrehordott az irányérzékem.
Nem az áll a középpontban, hogy Viktor, a főszereplő még eleven személyek nekrológját írja meg, akik aztán meg is halnak, hanem az őt körül fonó, áthatolhatatlan magánya (lásd idézet). Tipikusan sodródó ember, aki elhatározza, hogy saját kezébe veszi a sorsa irányítását és cselekedni fog, de mintha mély, iszapos vízben úszna - a mozdulataival csak felkavarja az üledéket és nem halad előre. Még akkor sem, amikor (ironikus módon) a munkája révén kapcsolatba kerül pár emberrel és akár normális életet is élhetne. Mintha üvegfal választaná el az embertársaitól.
A végére a valósággal is elveszti a kapcsolatát - én pedig a történet fonalát -, teljesen kicsúszik a lába alól a talaj, jön néhány hagymázas-látomásos jelenet, aztán a befejezés, ami nekem nagyon elüt a történet egészétől. Ennek ellenére ajánlom mindenkinek, az egészet belengi a közeli halál baljós jelenléte, jól meg lehet mártakodni a kelet-európai hangulatban, a teában és a piában pácolódni, miközben hallgatjuk Viktor ütemes kopogását az írógépen.

Eredeti cím: Smert' postoronnego
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2004
Fordította: Tompa Andrea
Ár: 1990 Ft (szerény személyem 330-ért vette)