Fecnipost 3.

Ray Kurzweil: A szingularitás küszöbén
Ez a molyos értékelésem, hihetetlen, hogy már 37-en kedvencelték ezt az ordenáréságot, de hát a hülyeség mindig népszerű volt, mint tudjuk.
"Ez az a könyv, amelyet nem tudok objektíven értékelni (a többit se, de ez most lényegtelen). Vagyis anélkül, hogy ne jutna eszembe a hisztériával határos állapotot előidéző (ez csak rám vonatkozik) korrektúrázás és tárgymutatózás. Véres verejték itatja át a lapokat.
Amúgy majdnem teljesen síkhülye vagyok a könyvhöz, de ettől függetlenül nagyon röhögtem Kurzweilen. Ez az ember fél a haláltól – amivel semmi baj, mindenki fél tőle – de ő annyira, hogy képes lenne megváltoztatni az egész világegyetemet, csak ne öregedjen és ne haljon meg – addig, amíg el nem jő a Szingularitás, mert az maga lesz a földi Paradicsom. Még hogy az embernek kisujjában lesz a világegyetem…
Továbbra is fenntartom a véleményem, hogy amíg késnek a vonatok, vannak felfutó szemű harisnyák és összeeső piskóta, addig nem lesz szingularitás."

Látszik, hogy mennyire elegem volt a könyvből, miközben küzdöttünk vele, még idézgettem is belőle. Kínomban.

Marina Cvetajeva: Marina Cvetajeva versei
Khmm. Erről tényleg nem tudok mit mondani, részben azért, mert nincs nálam a jegyzetem, de majd rakok ki néhány verset. Vannak köztük gyönyörűek, szépek, szomorúak, és volt, amit nem értettem.
Emiatt kezdett Cvetajeva érdekelni, talán ez a legkedvencebb versem. Annyira gyönyörű, hogy az már fáj. Amúgy éppen most (ill. hosszú megszakításokkal) olvasom Blok verseit, remélem, még az idén befejezem. És hogy jövőre több verset fogok olvasni, és talán írni is tudok róluk.

Máté Angi: Kapitány és Narancshal
Heloise-tól kaptam szülinapra ezt a cukiságot, köszönöm neki!:) Bájos kis meseszerűség, Az emlékfoltozókat jobban szerettem (amit szintén tőle kaptam:), de olyan jól elolvasgattuk a strandon...

Világszép Vaszilisza
Az elfeledett mesekönyv, ami a Marija Morevna és a Halhatatlannak köszönheti az újdonat érdeklődését. Legalábbis nálam. Meg a gyönyörű rajzainak.
sztimi53 kölcsönpéldányát olvastuk a kedvessel ebéd után (köszönjük neki:), aztán néhány nappal később szólt az antikvarium.hu, hogy van belőle egy példány, talán 2300 Ft volt egy pici hibával, de nagyon megérte.
Tudjátok, mi a vicc? Hogy alig lehet kapni.

Lauren Oliver: Hana
Igen, bűnös vagyok, instant sikerélményt akartam és gyorsan elolvastam. Elképesztő, mennyire nem emlékszem a Delíriumra - a sorozatnak a harmadik része is megjelent már, illene befejezni, mert ezt a YA-t még szerettem -, jobb lett volna belekukkantani, de a hangulata így is átjött.
Imádom én ezt a Laurent, van egy olyan kötet, ami a sorozathoz írt miniregényeket tartalmazza, a Delirium Stories - Hana, Annabel and Raven. Kurvára nem emlékszem rá, hogy kicsoda Annabel... ja, megvan. De hogy Raven? Ááá.

Patrick Ness - Siobhan Dowd: Szólít a szörny
Ezt a könyvet fezertől kaptam kölcsön, köszönöm neki. Többen mondták, hogy elpityeredtek rajta, és egyfajta perverz kíváncsiság vezérelt, hogy kiderítsem, milyen hatással lesz rám a történet. Hmmm, nem sírtam rajta, de jó könyvnek tartom - és hasznosnak. Nem akarom magam mentegetni (mindig tudtuk, bizonyos értelemben milyen érzéketlen vagyok), se melodrámát előadni, de annyiszor végigjártam azt, ami a negyedik történetben szerepel, hogy már nem fáj. Megszoktam. Olyan, mint egy seb, ami belül gyulladt, de a teteje kérges és összehegesedett. Borzalmas teher, amit Conornak cipelnie kell - mert ez teher marad, amíg él -, de az én puttonyomban annyi minden van... az én rémálmom tényleg létezik. És igazi.

Ui.: Nem tudom, mi baja a blogspotnak a címkékkel, de ennyivel nem hajlandó megjeleníteni a postot, úgyhogy ide bevésem őket:
-Könyv, illusztrált, miniregény, Ray Kurzweil, Ismeretterjesztő, Ad Astra, amerikai, vers, Marina Cvetajeva, Európa, mese, Magvető, Máté Angi, magyar, orosz, Móra, Lauren Oliver, disztópia, ír, angol, Vivandra, Patrick Ness, Siobhan Dowd, fecni

Deering Highlands

"Szerelem: egyetlen szó, egy leheletfinom dolog, nem szélesebb vagy hosszabb egy élnél. Az is: él, penge. Belevág az életed közepébe, mindent kettészel. Előtte és utána. A világ széthullik a két oldalra.
Előtte és utána - és közben, benne a pillanatban, ami nem szélesebb és hosszabb egy élnél."

Lauren Oliver: Delírium

Értékelés: 4.5 zoknis riszálás az 5-ből

Kedvenc karakter: Hana

A regény az USA betegség által szétszabdalt területén játszódik, elkerített városok ellenőrizetlen, vad területek váltják egymást. Időben több mint hatvannégy évet ugrunk előre; ennyi ideje nyilvánították betegségnek a szerelmet, amelynek már a gyógymódját is megtalálták, de erről a polgárok keveset tudnak. A kúrát követően az emberek kiegyensúlyozottak, harmonikusak lesznek, elégedetten élik mindennapjaikat.

A Portland városában élő Lena Haloway alig várja, hogy átessen a beavatkozáson, és az előtte való iskolai vizsgákon, valamint a kiértékelésen, melynek alapján eldől a sorsa: továbbtanulhat-e és hogy ki lesz a párja, akivel leéli hátralévő életét. A kiértékelés napján azonban fenekestül felfordul az élete egy rakás megvadult tehénnek köszönhetően...

YA-fronton afféle vízválasztó volt nekem ez a könyv, tele lett a topánom a műfaj kliséivel. Utána még lecsúszott A szellemidéző, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, úgyhogy utolsó tetszetős ifjúságiként könyvelem el magamban a Delíriumot:)

Tulajdonképpen semmi extra nincs benne, ezért az írónő stílusára fogom, hogy tetszett a történet; Lena tölti be az Átlagos Lány szerepét, akinek lassan felnyílik a szeme a rendszert illetően a Szerfelett Jóképű Ifjú segédletével, és ne felejtsük ki Hanát a sorból, Lena legjobb barátnőjét, aki már eleve nyitott szemmel jár, egy szabad szellem, önálló akarattal rendelkező, magabiztos lány, az ő karaktere sokkal árnyaltabb, mint a főszereplőé. Hanáról egyébként kísérőnovella is íródott, amely négy napig ingyen elolvasható, @FantYAstic_Volumes karcában lehet kutakodni a link után.

Leginkább a Lena édesanyjáról emlékeket szerettem, aki fantasztikus ember volt, ám rossz helyre/időben született - elképesztő, hogy valakire azért undorral tekintenek, amiért megvigasztalja a hasra eséstől megszeppent gyerekét [lehet, hogy a kis Lena nem hasra esett, de a könyv nincs nálam, nem tudok utána nézni]. Ebből is nyilvánvalóvá válik, hogy a Konzorcium nem csupán a szerelemre való hajlamot csonkolja ki az emberekből, hanem minden érzést; azaz lélektelen zombikká változtatja őket, olyan lényekké, amelyek talán már nem is tekinthetők embernek.

A másik kedvencemet a leírások, a színábrázolások alkotják (nem akar Lauren Oliver felnőtt regényt írni?), mint például ez:"Ugyanekkor azonban az öböl is feltárul előttünk - nyugodtan, simán és szürkén, mint az üveg vagy a fém. A láthatáron parázslik az ég; rózsaszínben és sárgában lángol." A fontos szerepet betöltő tenger és a Vadon a természet végtelenségét szimbolizálja, bármi történik is Lenáékkal, vagy akár az egész állammal, a világgal, az erdő és a tenger mindig ott lesz, a télre tavasz jön, majd nyár és ősz, ahogy az idők kezdete óta.

És tudom, hogy ciki, de a végén egyre gyorsabban lapoztam a könyvet, hogy megtudjam, mi... áá, nyavalyás függővég, lassan ez is divattá válik, még néhány ilyen regény, és totál érzéketlen leszek rá.

Összességében nem volt rossz, elnyámmogtam rajta, úgy is mondhatnám, hogy a jobbfajta YA-k közé tartozik - a Matchednél ezerszer jobban tetszett. De a 43. szonettért nagyon hálás vagyok neki.

Természetesen már megint egy sorozattal nézünk farkasszemet, mire a Pandemonium megjelenik, igencsak elfelejtem a részleteket, hogy a devla rúgja meg.

Ui.: azért egy ilyet benne hagyni elég nagy baki.




Eredeti cím: Delirium
Sorozat: Delirium 1.
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2011
Fordította: Heinisch Mónika
Ár: 2990 Ft

Az írónő honlapja